Téma: Tigristej

newyorker823 2008 júl. 03. - 19:45:02 Előzmény Freeman és Kafa
(1305/1365)
Még ugyanabban a bekezdésben visszavontam. (De hát mindez nem igaz, mert ti ennek teljesen az ellentétei vagytok, ugye.)

De persze nyáron én is ki szoktam rohanni Freeman és Kafa :-) Ugorjatok inkább ti is a vízbe, nehogy a nagy meleg megsavanyítson benneteket. Viva las Villas!
1/10
Freeman és Kafa 2008 júl. 03. - 12:41:12 1/10
(1304/1365)
Newyorker írta:

"Azért meg nem kell örvendeni mások sikerének, hogy mások is örvendjenek a ti sikereiteknek."

Akkor az volt az elsõ reakciónk erre a butaságra, hogy eleve hamis az alapállásas, mivel, a Tigris sikerei nem a mi sikereink, mert ugyanúgy nem vagyunk a Tigrisnek sem dolgozói, sem tanulói, mint newyorker és társai. (Legalábbis remélem, hogy utóbbiak nem tigrisesek, mert akkor annyi a Tigrisnek ennyi árulóval.) Van ennek a mondatnak egy másik olvasata, ami akkor ahhoz képest, hogy mennyire mellécímezte a newyorki, elsikkadt. Minõsíti az mondat íróját, ugyanis:

1. Micsoda rosszindulatú feltételezés, hogy ne tudnánk örülni mások, akár az ambedkárék sikerének! Kikérem magamnak! Sõt, barátaim is vannak köztük!

2. Te newyorker, ezek szerint egy-két emberhez fûzõdõ elõítéletes antipátiádat az egész Tigrisre kiterjeszted, és nem tudsz örülni, hogy sikeres volt az érettségi. Neked is savanyú a szõlõ?

Az én szememben nem presztizsvesztés, hanem emberi nagyság lenne, ha ezt a mondatodat visszavonnád! Ha nem, hát téged minõsít!
1/10
kadred 2008 júl. 02. - 08:51:16 1/10
(1303/1365)
Weiszburgka, te tudod, hogy mit írsz, vagy ezek csak egy dadaista vers részletei? Én is tudok ilyet:

"Juli élt, Juli él, Juli élni fog!"

Tetszik? (Juli, elnézést, Weiszburgod provokálta ki!)
10/10
weiszburg 2008 júl. 01. - 23:05:07 10/10
(1302/1365)
Meg hogy nem is van, na ez végképpen nem.
10/10
weiszburg 2008 júl. 01. - 23:02:57 10/10
(1301/1365)
Persze ezt szeretnék. Hogy Juli nem volt, nem lesz, nem lenni fog. Nem fog menni.
1/10
kadred 2008 jún. 30. - 20:54:16 1/10
(1300/1365)
Ez meg felidegesített benneteket:

http://www.ttfk.hu/hetiokopol/rovat/arc/08.06.19/roma.html

Pedig nem ovis! Volt egy másik ide szerencsére nem linkelt link, ami engem is felidegesített, ha szelektív emlékezetetekbe belefért. Azt nem ti csináltátok, azért hogy utána az ezt és a hasonló a cikkeket is arra hivatkozva a fasiszta kulcsingerrel tudjátok lesöpörni? Hova el nem ér a buddhofasiszták keze? És milyen nevetséges ez az egész?
1/10
kadred 2008 jún. 30. - 20:48:35 1/10
(1299/1365)
Hogy ez bölcsis lenne, nyúj-jorkör:


http://beszelo.c3.hu/cikkek/en-mar-teljesen-letettem-az-allamrol


Tényleg az!
newyorker823 2008 jún. 30. - 10:03:48 Előzmény kadred
(1298/1365)
"y" nélkül :-) de minek floodolod tele a fórumodat bölcsis ismételgetéssel?
1/10
kadred 2008 jún. 29. - 22:15:28 1/10
(1297/1365)
Inkább próbáld meg nyújorker ezeket úgy igazán értõn elolvasni, és gondolkodni, mit is jelentenek a mondatok:



http://www.ttfk.hu/hetiokopol/rovat/arc/08.06.19/roma.html

http://beszelo.c3.hu/cikkek/en-mar-teljesen-letettem-az-allamrol
newyorker823 2008 jún. 28. - 23:46:30
(1296/1365)
Naive Guardian Office.
1/10
Freeman és Kafa 2008 jún. 28. - 21:51:23 1/10
(1295/1365)
Nem egészen! Kadred le is írta itt. Egyszerûen nem adja át nektek ezt a terepet, mert akkor a ti áldozataitokká válnak olyan emberek, akiknek az egészhez semmi köze, mint a filmben is. Nézd csak vissza! Ha ti nem szóltok, akár napokig, hetekig mi sem. Amint kommenteztek, Kadred is, na meg én sem hagyom, Próbáljátok ki! Ha többet nem írtok, le is állhat a fórum.
newyorker823 2008 jún. 28. - 16:03:15
(1294/1365)
Ha ez így van, akkor valóban szánalmas mûkedvelés (az, amit csináltok). Még azt is meg merem kockáztatni, hogy magatokkal (a tulaj hozzászólásaival az élen) beszélgettek csak, mintegy mesterségesen gerjesztett unalomûzõként.
1/10
Freeman és Kafa 2008 jún. 28. - 15:56:55 1/10
(1293/1365)
Én, akiket onnan ismerek, azokról úgy tudom, egy jó ideje nem is kattintanak ide. A beszélõs cikk amikor téma volt, ide is benéztek, de unalmasnak találták. Csinálják a dolgukat, van elég tennivalójuk fórumozgatás nélkül is. Én is csak azért nézek ide, mert úgy érzem, nem hagyhatom õket bántani a hátuk mögött, mert így védtelenek.
1/10
kadred 2008 jún. 28. - 15:51:38 1/10
(1292/1365)
Jól írtad Kafa, ez a lényeg! Õk a szánalmasak! Tényleg, tudsz valamit arról, hogy a Tigribõl valaki olvassa egyáltalán ezt a fórumot?

Az önmagukért beszélõ linkek pedig, mielõtt elfelejtenénk:

http://www.ttfk.hu/hetiokopol/rovat/arc/08.06.19/roma.html

http://beszelo.c3.hu/cikkek/en-mar-teljesen-letettem-az-allamrol
1/10
Freeman és Kafa 2008 jún. 28. - 15:46:27 1/10
(1291/1365)
Igen találó ez a két szó, amit írtál a ténykedésetekre. Ezt a meccset a noteszban már lejátszottátok, meg is lett az eredménye: a saját támogatóitok állították le. Itt azért megpróbálhatnátok kicsit tisztességesebben. Pl. nem hazudni, konkrét érveket hozni, stb. Talán még bülcsebb lenne, ha hallgatnátok. A mesteretek is még mindig a Tigrisben lehetne a Takács támogatását élvezõ igazgatóként, ha nem kezd el ugrálni ellene légbõlkapott rögeszméivel. Nem tanultok a magatok kárán?
newyorker823 2008 jún. 28. - 15:17:38
(1290/1365)
Szánalmas mûkedvelés.
1/10
kadred 2008 jún. 28. - 14:37:31 1/10
(1289/1365)
nyújorker, te kicsit nehezen érted, amirõl itt szó van. A negyedikes kompetenciamérésen a kislányom ennél különb szövegeket kapott. Röviden, hátha megérted: ez a cedexes vonal azért hamis, mert semmi közünk a Tigrishez, de az Ambedkárhoz sem. Mindkettõ sikerének tudunk örülni, ha az tényleg megérdemelt siker. Ezt a jogunkat már ne akard elvenni. Mondjuk nem is tudod, csak magatokat járatjátok le az önzõ fanyalgással.
newyorker823 2008 jún. 28. - 10:05:59
(1288/1365)
Ha ennyire akarjátok, hogy a nép tapsoljon, akkor osszátok meg a néppel (minimum a kistigrisgimi.extra.hu honlapon) azt, amiért ennyire tapsolniuk kellene. Ha ilyet nem akartok, akkor hallgassatok bölcsen.

Azért meg nem kell örvendeni mások sikerének, hogy mások is örvendjenek a ti sikereiteknek. Képmutató, félénk, kicsinyes hozzáállás. De hát mindez nem igaz, mert ti ennek teljesen az ellentétei vagytok, ugye.

Nem tudom, Cedex honnan szedte, de nagyon igaz:
"Az amatõr a sikerre, a profi a következõ feladatra reagál."
1/10
Freeman és Kafa 2008 jún. 28. - 08:51:38 1/10
(1287/1365)
Ez pontosan így van! Az is egyértelmû miért nem látta Juli a fától az erdõt!

Cedexke meg menj a Dzsaj Bhímesek honlapjára, és ismételd meg a mondásodat! Itt legalább tényleg kívülállóként örvendezünk. És ellentétben veled, az ambedkárosok sikereinek is örvendünk! Én nem lehetek csak így cigány. úgy meg nem!
1/10
kadred 2008 jún. 28. - 08:32:38 1/10
(1286/1365)
És a lényeget elfelejtettem! A szegény Takácsok a mókusetetõnél mind fasiszták, sõt buddhisták (kivéve a dzsim bimet, de oda Takács nevût nem vesznek be). Géza, László, egyre megy. Még a keresztneveik is magyarkodóak. Biztosan svasztikákat rajzolgatnak és Vekerdi József fordításában olvasták a Káma szutrát. Sõt mindenki fasiszta, aki szanszkrítul tud, akár Takács, akár Vekerdi. Csak azt nem tudom, hogy az ehhez hasonló mondataitokat ti valóban komolyan gondoltátok?