Téma: Tőrbe ejtve

10/10
Kodaxin 2021 nov. 01. - 21:22:16 10/10
(90/110)
Minthogy ez egy relatív új film, ezért ezúttal spoilerben írok:

Egyrészt ősidők óta nem volt olyan film, ami végre valami más volt mint a tucatfilmek, másrészt soha nem készült még olyan film, ami úgy öltöztette volna fel egy Columbo stílusba Agatha Christie kézjegyeit, hogy soha ne lehessen eldönteni, hogy tulajdonképpen mikor játszódik a film. Hiszen ha jobban belegondolunk, bár a mobiltelefonok "naprakészek" voltak, de valójában azokra semmi szükség nem lett volna, azok nélkül is megállt volna a történet a saját lábán.

Ha jobban belegondolunk, akkor egyszerre lehetett érezni az elmúlt évszázad hangulatát, a veterán BMW-t, a modern autókat, de valójában mindez lényegtelen köntös volt egy klasszikus "regényhez".

Én egyetlen hibát leltem fel: hiába ölte volna meg a csajt a gyilkosunk, a családtagok akkor sem örököltek volna - hiszen akkor a lány családja örökölt volna. Fogalmazzunk tehát úgy, hogy a nettó harag jött ki belőle, hiszen értelme már nem lett volna a gyilkosságnak.

Amúgy azok kedvéért, akik szerint a kis csaj nem is örökölhetett volna szeretném megjegyezni, hogy megfeledkeztek a lényegről:

A gyilkos ellopta az ellenszert, vagyis tudta, hogy a lány semmit sem tehetett volna, nem volt segítség. Ebből következik, hogy ha a lány segítséget hív, AKKOR történt volna meg az, hogy elveszik tőle az örökséget, hiszen az már MINIMUM gondatlanságból elkövetett emberölés lett volna annak az okán, hogy nem volt nála az ellenszer, illetve a végrendelet felolvasása után akár gyilkosság is lehetett volna a vád. Akkor pedig már hiába lett volna átragasztva a címke, azt is rá fogták volna, hiszen ki mást vádolhattak volna meg és miért is? Vagyis valóban tényleg azért volt szükség egy magánnyomozóra, hogy nehogy ne terelődjön a gyanú a lányra, nehogy megússza az ügyet amiatt, hogy esetleg öngyilkosságnak minősítik az amúgy sem túl lelkes rendőrök az ügyet.

Ebből viszont az következik, hogy a lány nem nyújtott, de nem is nyújthatott segítséget a gyilkossághoz, hiszen megpróbálta megmenteni az öreget, megpróbálta beadni az ellenszert (különös, hogy arról nem esett szó, hogy mi történt volna, ha beadja, miközben nem is rontotta el a dózisokat?), vagyis ebben az esetben is csak a gyilkos "eszköze" lett volna, hiszen ha valóban baleset történt volna (amiért felelőssé lehetett volna tenni), akkor éppenséggel nem halt volna meg az öreg, hiszen az ellenszer beadásával azonnal megmenthette volna.

Vagyis a lány mindenképpen ártatlan.

És itt jön az igazi csavar az egész történetben: A nyomozók tényleg nem gyanúsították egyetlen pillanatra sem a lányt, és különösen a mérgezéssel nem gyanúsíthatták! Hiszen ők tudták, hogy nem mérgezték meg az öreget, merthogy addigra nyilván náluk volt a halottkém jelentése - különben nem is tudták volna eltemetni az öreget! Ha pedig megkérdezték volna, hogy ő vágta-e el a nyaki ütőeret - akkor a válasza az lett volna, hogy nem és ezt minden létező hazugságvizsgálat megerősítette volna, hiszen ez így volt igaz. Ebből következően, a nyomozóknak eszébe sem jutott volna a lány megvádolása!

Vagyis ahogy az az Agatha Christie típusú regényekben megszoktuk: Ha mindenki elmondta volna amit tud, illetve az igazat, akkor az ügy rendkívül gyorsan lezárult volna az öngyilkosság megállapításával, de mivel a lány nem merte a történetet elmondani, a nyomozó (aka Hercule Poirot) pedig az utolsó pillanatban vette a kezébe az egyébként teljesen érdektelen jelentést - így nem is történhetett másképpen ami történt. Ráadásul felismerhető az Agatha Christie regények tipikus buta szolgáló története is, aki zsarolni akar, de nem fogja fel, hogy ez mivel jár... ahogy az is, hogy ha nem rendezi meg a saját halálát az öreg, akkor nem egyszerűen nem hal meg, hanem az is kiderül a számára, hogy meg akarták gyilkolni.

Ez is ismerős Agatha Christie recept! És tulajdonképpen minden jelenet ismerős lehet egy régebbi regényből, és mégis sikerült valami üdítő formában összerakni azt, hogy mindez a mai világban is előfordulhat, megtörténhet.

És mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nem haragudott a lányra azért, mert miatta hal meg: Azért mert elrendezte amit el szeretett volna rendezni és ugyebár az ő hibája volt az, hogy felborult az asztal - és emiatt összekeverte a lány a fiolákat. Felelősnek is érezte magát, és úgy szerette volna befejezi az életét, hogy a lánynak ne legyen baja. Ezt pedig csak az öngyilkossággal tudta megvalósítani... és tényleg. Ha jobban belegondolunk, talán élhetett volna még jó pár évet, talán pár napot, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy ott és akkor kiszállhatott a játékból, mert megvalósította azt, amit szeretett volna. Kitúrta az élősködőket az örökségéből, a lányból gazdag nőt csinált, és valójában csak egybe nem gondolt bele: Abba, hogy nem fogják elhinni ezt a különös, ámde valóban megtörtént öngyilkosságot.

Esetleg hagyhatott volna egy búcsúlevelet a potenciális gyilkosság módjának a leírása helyett (ez kivételesen Columbo epizódból jött), de ne legyünk ennyire kötekedők, és telhetetlenek, hiszen ebben az esetben nem is készült volna el a film... :)



Amúgy az is fontos ám, hogy ez a film azt is bemutatta, hogy mekkora igény van az ilyen klasszikus szereposztású, nem marvel, nem disney, nem ostoba PC propaganda filmekre (pl. csupa férfi nyomozó, semmi PC, egyetlen jó afro-amerikai szereplő a jogszabályi előírások miatt, de semmi több), kamaradarab stílus és mégsem az - és így lesz egy 40 millió dolláros budgetből 300 M+ USD bevétel, és még több, ahogy haladunk előre az időban.

Maradjunk abban, hogy a filmkritikák és a nézők véleménye alapján ilyen filmekre van valójában igény.
7/10
fclariss 2021 nov. 01. - 17:09:07 7/10
(89/110)
Én igazán Agatha Christie függő vagyok, de ez a film szinte mindent nélkülözött a nála megszokott elemekből. Egyedül csak a díszlet, a gazdag ódon kastély, és a szokásos/tipikus alakok, de azoknak is csak valamiféle lebutított változata. De, teljesen hiányzott az a jól felépített logikus nyomozási folyamat, hogy a néző el se tud szabadulni a képernyő elől, mert félő, hogy kihagy valami fontos momentumot.... Nagy várakozás volt a parádés szereposztás, de az indokolatlanul elnyújtott időtartam, és az időnként érthetetlen kitérők ezt az illúziót is lerombolták. Nem hiszem, hogy ezeknek a színészeknek a sok sikeres filmbeli szerepeik után szükségük volt erre... 1x megnéztem, elég volt, de nem ajánlom jó szívvel a műfaj rajongóinak.
6/10
nefefe 2021 nov. 01. - 00:00:49 6/10
(88/110)
Agatha Christie-be oltott Columbo. Mintha csak Poirot vagy Columbo hadnagy szerepében láttam volna Craig-et. Nem igazán állt jól neki. Sok ismert színész (Craig, Plummer, Johnson, Curtis, Evans stb.) - de nem igazán láttam, hogy pont őrájuk volt szükség ebben a filmben. Nem láttam kiemelkedő színészi teljesítményt, ezeket a szerepeket bármelyik kezdő színész el tudta volna játszani. A rendezőnek sem akadt sok dolga, lassú, általában kiszámítható cselekmény - eltekintve attól, hogy többször próbálták elterelni a néző figyelmét -, szinte semmi esemény, inkább unalmas volt, mint érdekfeszítő. Pláne, hogy a film első harmadában kiderült, miről is van szó, mi az alaptörténet. Az egész arról szól, hogy ugrasztja össze az élősködő örökösöket a családfő - és egyben a családot irányító és és pénzelő - halála és végrendelete. Ami persze végső soron a tragédiához vezetett. Legfeljebb az a megtévesztő a történetben (vagy inkább a szokásos?), hogy mindegyik családtagnak lett volna oka eltenni láb alól az öreget. Persze azért a végére beletették azt a bizonyos csavart. Nem kiemelkedő, egyszer nézhető film.
Zimka 2021 szept. 12. - 23:41:59 Előzmény sorozatneked.hu
(87/110)
Teljes mértékben egyetértünk.........nem kellene belemenni ebbe a ........ csakabevándorlólánylehetajófigura ....... deafehérgyereknem........vitába belemenni!! Az Christies stílus érzéklete sokkal inkább szimpi. Már a helyszín maga eleve erre inspirálja az embert, a ház belseje egyszerűen lehyűgöző!! Nekem sajnos a Craig vizenyős kék szemekkel a kamerába bámulása nem jött be, helyette mást is el tudnék képzelni, messze nem egy lazán zseni nyomozót láttam, de hagyjuk. Maga a film nagyon jó, ne hagyjátok magatokat lebeszélni róla!!!
Rókatündér 2021 szept. 12. - 01:03:01 Előzmény olahmiki1959
(86/110)
Üdv!
SPOILER!
Szerintem a címmel a film végére utalnak. Ha úgy olvassuk, hogy : tőr beejtve. Érted.. De így mégsem írhatják le. ;) De vicces volt amúgy a mozdulat. :))
Rókatündér 2021 szept. 11. - 23:38:58
(85/110)
Hú de xarul néz ki mindenki! :o Még a C. Plummer meg a Don Johnson tartja magát a legjobban. :) Megy az Idő... bakker. Most látom, hogy ez egy 3 órás film a tv-ben? .. Nem láttam az első felét. De a családi összeugrást imádtam.. :D
xxyloppa 2021 szept. 11. - 19:35:13 Előzmény olahmiki1959
(84/110)
jól látod, tényleg furcsa a magyar kifejezés :)
olahmiki1959 2021 szept. 07. - 16:10:45
(83/110)
Sajnos, én nem tudok jól angolul, csak szavakat ismerek, de ennyi...
Azonban feltűnt a film magyar címe.
Miért "Tőrbe ejtve"? A fordítók jó munkát végeztek?
"Tőrbe csalva", vagy "Csapdába ejtve" nem lett volna szerencsésebb? - kérdezem félénken...:)
2/10
lightvanilla 2021 jún. 13. - 19:41:12 2/10
(82/110)
Ja még csak annyi, ez a film pontosan példázza a mai amcsi filmipar elfogult és sarkított látásmódját mindenről. Ahogy folyamatosan egy archetípust akarnak hősnek kikiáltani és mást a sárba lehúzni, csak fekete és fehér létezik az ő eszköztárukban, semmi árnyaltság. Itt is tökéletes példa rá, jószívű és szerethető ember csak egy bevándorló, színes bőrű lányka lehet, ficsúr és pénzhajhász pedig csakis egy gazdag sarj, semmi átmenet.. semmi valós, életszagú jellemrajz. Hányok ettől a propagandától.
2/10
lightvanilla 2021 jún. 13. - 19:24:07 2/10
(81/110)

Érdekes, hogy Marta, az ápolólány: az erkölcs és a jóság védőszentje mindenben morálisan megtámadhatatlan döntéseket tudott hozni, de amikor az örökségről volt szó, egy értelmes mondatot sem tudott kinyögni és nem volt számára alapvető, hogy ahhoz semmilyen joga nincs, még akkor sem ha wannabe "jóember". Egyszerűen annyira erőltetett és gáz volt nekem ez a szál, ahogy leakarják nyomni az ember torkán a feddhetetlen nagy szemekkel pillogó, tátogó bevándorló lány jellemét, hogy az borzalmas. Nem is értem, ennek mi célja?
Úgy éreztem, mintha már három órája nézném a filmet és valahogy számomra egyik "csavar" sem volt frappáns vagy megrendítő, inkább mesterséges, mű és kreált. Kb amikor valaminek nagyobb a füstje mint a lángja, valami nagy hűha hatást akartak elérni a készítők, de sajnos elmaradt... a szerepjátszás szintén élvezhetetlen volt, egyszerűen nem is tudom hova tenni, hogy ilyen színészekkel hogyan lehetett ennyire erőltetett. A Chris Evans által képviselt karakterből vágytam volna többre, több odamondásra, jellemrajzra, hiszen ő volt a tipikus lázadó szemben az álszent, sznob, életről mit sem tudó buta családdal, akik csak pénzben tudnak gondolkodni. Persze mint kiderült, ő is, de legalább volt személyisége és egyedi. Tudom, ezek a 2010 után készülő futószalagon gyártott és lebutított ipari filmektől nagy elvárások, főleg, hogy itt még humort is akartak csempészni egy krimibe, na de kérem.. ennyire megszégyeníteni a műfajt? Mert sajnos a krimi műfaj alapvető és jól működő elemeiből lopás, sikkasztás ment, hogy azt a film javára tudják fordítani, de a végeredmény inkább csak az lett, mintha egy Rolex óra helyett egy papíron megrajzolt, kivágott órát kaptam volna diplomaosztóra. Biztos tudnék még mit írni, de minek is.. inkább hagyjuk.


8/10
sorozatneked.hu 2021 máj. 10. - 22:29:44 8/10
(80/110)
8/10

Kellemes meglepetés volt a film, először azt hittem, hogy hamar végzek vele, mert megunom, de végül lekötött az utolsó percig. Én is csodálkoztam a 40. percnél, hogy ha minden kiderült, mi fog itt még történni a következő 80 percben? Az egész egy klasszikus Agatha Christie krimire hasonlított a jelenkorban. Az eleje kicsit lassan indul be, de megéri odafigyelni, mert sok mindennek van jelentősége később. Gondolkodtam, hogy egy erősebb hetest vagy egy gyengébb nyolcast adjak rá, de mivel rég láttam jó krimit, ezért az utóbbi mellett döntöttem. Pár érdekesség a filmmel kapcsolatban. Daniel Craig és az ápolónőt alakító Ana de Armas együtt játszik az új James Bond filmben. A nagyapát alakító Christopher Plummer idén februárban halt meg 91 évesen. Elesett, beverte a fejét és komplikációk léptek fel. Az ügyvédet alakító Frank Oz mozgatta Yodát (és a hangját is ő kölcsönözte neki). Szegény Jamie Lee Curtis valahogy csúnyán öregedett meg, ellenben Don Johnsonnal, aki szerintem tök jól tartja magát. Ja, és érdekes volt Amerika kapitányát ilyen szerepben látni.
9/10
Pöszke12 2021 máj. 05. - 02:45:11 9/10
(79/110)
Kb 1 éve làttam először, és bàr tetszett, nem ájultam el tőle és sok részlet nem is igazán állt össze. Aztán megnéztem most újra, mert habár a lènyegi dolgokra emlékszem még, de kedvet kaptam, hátha kicsit más szemmel látom. Ez így is lett, másodjára teljesen magával ragadott és összeállt a kép. Az eleje kicsit vontatott, de aztán szépen felpörögnek az események. Kicsit az is meglepő volt, hogy úgy tűnt, már az elején kiderült ki a gyilkos, hogy törtènt, na mondom, akkor ez is csak arról fog szólni, a tettes hogy ússza meg, de aztán nagyon fordulatos és kiderülnek hàttér dolgok. Ana de Armas zseniálisan alakítja a megtört bevándorlólànyt, minden mozzanatát öröm nézni a jàtékának, Daniel Craig úgyszint szuper a detektív szerepében. Ez tipikusan az a film, amit első nézésre nem tudsz hova tenni és egy “elment egynek” film, de többször nézve megszereted és szórakoztat de ki is kapcsol.
10/10
fervadag 2021 ápr. 05. - 23:03:48 10/10
(78/110)
Régi adósság egy ilyen film a klasszikus krimi rajongói számára. Végre!A premier hetén néztem meg moziban és nem bántam meg. Egyszerre krimi és krimiparódia (de semmiképpen sem vígjáték). Agatha Christie-n szocializálódottak számára kötelező, minden szokásos elem adott: nagy ház, nagy család, újabb gyilkosság... Csak a zseniális nyomozó hiányzik, inkább a nézőre hárul a rejtély megfejtése.
8/10
horkoló 2021 márc. 11. - 09:13:36 8/10
(77/110)
Tipikus angolszász krimi, nem rossz, de sokszor kiszámítható. A fordítónak viszont fogalma sem volt a dáma és a gó közötti különbségről...
paolo81 2021 febr. 11. - 21:57:58
(76/110)
A sztori mint krimi nem vehető komolyan.
SPOILER!!!!!!

Az unoka akkor sem kapja meg az örökséget, ha a kiscsajra próbálta volna rákenni a nagyfater halálát, mivel az öreg kizárta őt az örökségből. Plusz, nincs olyan bíróság, amelyik megítélné az örökséget a kiscsajnak, mivel ő tevékenyen részt vett az öreg halálában, tudniillik nem hívott segítséget. Nem keresek logikát amcsi filmekben, de ez a két kapitális baki, pont egy krimiben, hát, elég gáz.
Saponatus 2021 febr. 07. - 01:13:44 Előzmény zetevar
(75/110)

Igen, egy színházi kellék volt. Ahogy a film elején elhangzott, az öreg úgy vélte, hogy a srác ne tudna megkülönböztetni egy igazi kést, egy kelléktől.
A film végén be is igazolódott. Nagyon jó, hogy minden elejtet mondatra, lett példa a film cselekménye során.
A srác összecserélte a gyógyszeres üvegek tartalmát. Tehát, ha a csaj nem cseréli össze, akkor beadja a halálos adagot és elmegy. Akkor a fiú visszamegy, visszacseréli az üvegek címkéjét és kész is a műhibaper. De a csaj elmondta, hogy ő összecserélte az üvegeket. Tehát a megfelelő dózist adta be mindenből. Az öreg pedig elvágta a torkát...de így nincs műhibaper, hanem szimpla öngyilkosságról van szó.


10/10
Kuktafazeka 2021 febr. 01. - 22:52:45 10/10
(74/110)
Klasszikus krimi, jó színészekkel. Agatha Christie-stílus, de ez nem baj.
zetevar 2021 jan. 26. - 09:03:49
(73/110)
Nem pontozok, de sztem sem nem volt annyira rossz, sem nem volt annyira jó, de kikapcsolódtam, szóval inkább jó, mint rossz ...

SPOILER

De segítsen ki valaki, hogy a srác miből jön rá, hogy nem sikerült a vakcina cserés trükkje? Mert attól, hogy észrevették a dolgot, még beadhatta volna a csaj a rossz gyógyszert. Erre max. a véreredményből jöhetett volna rá...
+ Homályosítson már fel vki, hogy mi van a végén a késsel? Visszacsúszik a nyelébe?
9/10
strln888 2021 jan. 14. - 21:44:53 9/10
(72/110)
Végre egy jó film, szórakoztató és fordulatos. Meglepett, hogy megosztja az embereket itt, sokan 9-10, sokan meg 1-2 pontot adnak. Nem tudom, mit várt, aki 1-2 pontot ad. Talán nincsenek nagy tanulságok a világról benne, de hát ez egy szórakoztató vígjáték akart lenni, és annak jó.
9/10
maysee 2020 dec. 29. - 00:35:56 9/10
(71/110)
Fordulatos, jó sztori, remek színészi játékok!