olahmiki1959 2012 nov. 06. - 13:42:44
(1241/1281)
Kálmán Olga és a Tarlós-féle hamisítás.

Talán mondtam már, de ha nem, akkor most elmondom, hogy nem vagyok autista, aki egyszeri elolvasás után vissza tudja mondani a telefonkönyvet.
Tehát, évekre visszamenõlegesen, nem tudok tv mûsorokból szó szerint idézni, csak olyankor, amikor valami miatt megmaradt bennem a dolog.

Tarlósnak az eredeti mondata talán egy híradóban hangzott el, - "Nem Orbán Viktor hatalmi harcáról van szó", - míg a meghamisított, manipulált változat - "Orbán Viktor hatalmi harcáról van szó", - az már biztosan Kálmán Olga "Egyenes beszéd" címû mûsorában lett bejátszva.
Olyannyira, hogy valamivel késõbb, ezt maga Tarlós, szóvá is tette Kálmán Olga vendégeként, mire Olga azzal az egyedülállóan bájos, magát hülyének, illetve, bocsánat, naivnak és ártatlannak tettetõ, tágranyílt szemû, kislányos tekintetével mondta, hogy "Á, mi nem akartunk semmi ilyet, biztosan tévedni tetszik, bennünk nem volt semmi ilyesmi szándék, á, dehogy".
Tarlós gyávaságát, és sajnos, azt kell mondanom, gerinctelenségét jelzi, hogy ezek után nem állt fel azonnal, és nem hagyta ott a francba Kálmán Olgát, hanem egy kis hümmögés és fejcsóválás után, tovább beszélgetett vele.

Életemben nem jártam még se Tarlós, se másnak a lakossági fórumán, sem semmilyen politikai gyûlésen, összejövetelen vagy tüntetésen, ennek egyszerû fiziológiai oka van, egy gyerekkori balesetbõl kifolyólag elég nehezen tudok járni, tehát nagyon megnézem, hogy hová menjek el.
A politika semmilyen formában nem tartozik ebbe a körbe.
drProktor 2012 nov. 06. - 12:46:53
(1240/1281)
Az a lényeg, hogy Désit a mûsorvezetésbõl aljas puccsal távolították el
a saggnyalás szellemében, hozták helyette a nála sokkal tehetségtelenebb
és elõnytelenebb(szegény!) Somost. Különben úgy tudom, a Narancs-nál dolgozott,
hogy a köztévében volt-e, arról nem tudok.
A saját munkái alapján(riportok) az a benyomásom, hogy igyekezne õ,
de valahogy nincsenek igazán jó ötletei, a kifejezõ készsége is kétséges,
pályát tévsztett ember.
Nem tudni, mi lehet a háttérben a NémethPéterre váltással kapcsolatban,
nyilván összetett szempontok szerint ítélnek meg illetékesek egy mûsort,
nem vált be. Teljes joggal. Én örülök NémethPéternek.

Én "zabálom" a politikát, általában, de az újságíróklubhoz nem szoktam hozzászólni,
mert lényegében minden szereplõvel egyet tudok érteni, árnyalatnyi különbségek vannak,
Bolgár rokonszenves komoly kapacitás, Avar egy megkövesedett öreg szoci,
Mészáros az én ízlésenhez mérten kissé doktriner, ez inkább tán a stilusára értendõ.

Szóval õszintén szólva az Újságíróklub témáin nem igen találok vitatkozni valót.
10/10
szirgabor 2012 nov. 06. - 12:07:02 10/10
(1239/1281)
Sok minden lehetséges. Eddig azt gondoltam, egy topikot a port zár le, akkor, amikor a mérete, a hozzászólások száma miatt betelik. Lehet, hogy van egy méret korlát. Lehet, hogy tévedek.
Akkor visszavonom, megkövetem magam, hogy miért kell itt beszélni más mûsorról. Sorry!
De.
Azzal foglalkozni, hogy nyugaton Kálmán Olgát már kirúgnák, és nem azzal, hogy nyugaton Orbán és Matolcsy, vagy Tarlós, meg még igen sokan rég megbuktak volna, le kellett volna mondaniuk - és hogy miért, na pont errõl szól az újságíróklub, ha valaki magától nem látná -, az mégiscsak furcsa.
Nem azzal foglalkozni, hogy mit mondanak a mûsor tényleges szereplõi konkrétan, és azt cáfolni, vagy védeni,
hanem helyette folyamatosan a mûsorvezetõvel foglalkozni, aki csak mellékszereplõje a mûsornak, ez szintén furcsa.
Pedig Kálmán Olga, Somos, vagy Dési, vagy Németh bármilyen hibája az legfeljebb izlést sért.
Orbáné és Matolcsyé pedig húsba vágó és nyomorba döntõ.
Szóval akkor most mi a lényeg, és mi a fontos?
offtopic
drProktor 2012 nov. 06. - 11:46:03
(1238/1281)
Egyébként kételkedõknek, töprengõknek, gondolkodóknak a figyelmébe ajánlom,
hogy nem igazán véletlen, hogy itt az Újságíróklub topikján vagyunk kénytelenek
KálmánOlgáról értekezni.

Pedig az EgyenesBeszéd egy létezõ mûsor.
Na, persze, csak az üzemeltetés annak a topikját gyáván lezárta,
mellesleg, abszurd ugyan, de a HetiHetesét is.

Ilyenkor szoktak harcos jobbosok azzal jönni, jhogy amilyen hülye vagyok,
azt képzelem, OV személyesen állít le topikokat.
Prsze, hogy ez sem így van: Nem képzelem azt, de azt tudom,
hogy a társadalomban,a közéletben virágzik a kontraszelekció, a félelem,
a megélelítés, a gyávaság a tehetségtelenség, a butaság s az aljasság.

Hogy is írta IllyésGy, "nszorgalmú kutyák"!
Csaholnak, rendesen.
offtopic
drProktor 2012 nov. 06. - 11:21:49
(1237/1281)
Ne légy túl szigorú a mi Mikinkkel!

Az, hogy "szerencsénk van itt élni" azt irónikusan értette,
ez biztos, mert õ egy nagy irónia-mester.

Az nem biztos, hogy tõlünk nyugatra egy Tarlós jellegû modortaslan,
szerénytelen hisztérikus bunkó nem lehet magas rangban, pl. fõpolgátmester.

Extremitások mindenhol vannak.
Csak normális rendszerekben(tõlünk nyugatra)
az ilyen bunkóktól könnyebben lehet megaszabadulni.
Ugyanakkor,amit a mi Mikink ír, az igen csak fõben járó, õszintén szólva,
nagyon rossz fényt vet KálmánOlgára, remélem, nem igaz.
10/10
szirgabor 2012 nov. 06. - 10:32:57 10/10
(1236/1281)
""Ha nagyon demagóg lennék, - biztosan az vagyok szerinted, - akkor azt mondanám, hogy néhány száz kilométerrel tõlünk nyugatra, Kálmán Olgának valószínûleg másnap már be sem kellett volna mennie a munkahelyére.
De hát nekünk szerencsénk van, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren élhetünk...""

Neked lehet, hogy szerencséd van - engem hagyj ki a többesszámból.
Néhány száz kilométerrel tõlünk nyugatra Kálmán Olgának biztos helye lenne, mert egy olyan ember, mint Tarlós, ezzel a stílussal, ezzel a politikai kulturálatlansággal, ezzel a bunkósággal, és ezekkel a képességekkel, már rég megbukott volna, el sem jutott volna odáig, hogy Kálmán Olgának foglalkoznia kéne vele.

Grespikre emlékezni, Tarlós beszédeire, beszédstílusára emlékezni - hát nem tudom... Inkább nem mondok semmit.

Ha meg nem emlékszik valaki, hogy mi hangzott el az újságíró klub mûsoraiban
- elnézést, hogy az 'Újságíró klub' topicban az újságíró klubról beszélek, és nem az állandóan, újra és újra felemlegetett köztévés, egyéb jobb oldali és egyéb ATV-s mûsorokról, tudom, gyalázat, de én már csak ilyen maradi vagyok -,
szóval ha arra hivatkozik valaki, hogy azért nem tud konkrétumot mondani - egyébként sose mond konkrétumot a mûsorban elhangzottakról -, mert nem emlékszik, az az interneten pillanatok alatt visszanézheti az ATV honlapján a régi mûsorokat.
Lehet nosztalgiából is Somost nézni, melegen ajánlom minden mazohistának.
drProktor 2012 nov. 06. - 10:07:47
(1235/1281)
Hát meglepõ!

Olyannyira, hogy egyelõre függõben hagyoma választ is.
Nem lenne hátrányos, ha kicsivel több paramétert megadnál, esetleg hol,
mikor mondta Tarlós azt, még az is lehet, van róla fölvétel,
föltételezem, te is onnan tudsz az egészrõl valahonnan,
ha csak nem személyesen voltál Tarlós fórumán.
Továbbá melyik mûsorban ment le a hamisított szöveg?
Az egyenes beszédet meg lehet nézni az ATV archivumában.
Persze, gondolom, nem végtelen ideig, 2010-es választás elõtt,
az már elég régen volt.
Ha tudsz ilyen értelemben pontosítani, azt megvárnám.
Õszintén szólva meredek vádaskodásnak tartom, nem tudom elképzelni,
pszichológiailag semmi értelmét nem látom,
azt viszont nagyon is lehetségesnek vélem,
hogy KálmánOlga "kilövése" az komoly teljesítmény, ragyogó piros pont lenne,
pending érte egy vitézi cím.
Szóval hozz föl bizonyítékot.
KálmánOlgának van egy személyes topikja, ha édrdekel, odalapozhatsz,
s megláthatod, hogy bármnnyire szeretem is, igen sdokszor kritizáltam.
Szóval?. . .
olahmiki1959 2012 nov. 06. - 00:37:00
(1234/1281)
Erre pontosan emlékszem, és csak kapkodtam a levegõt, mert nem akartam elhinni, hogy ilyesmi elõfordulhat.

Tarlós egy pulpituson állva, mikrofonok elõtt, talán egy lakossági fórumon beszélt, a maga elég lassú, szavakat és mondatokat megnyomó, kihangsúlyozó stílusában.
A 2010-es választások elõtt voltunk valamennyivel.

Tarlós mondata a következõ volt:
- Nem Orbán Viktor hatalmi harcáról van szó! - Körülnézett, mintha mindenkihez külön-külön, a szemükbe nézve akarna szólni.

Kálmán Olga pedig, valamivel késõbb, talán egy-két nap múlva, így játszotta be ezt a mondatot a mûsorában:
- Orbán Viktor hatalmi harcáról van szó!

Nem csinált sok mindent, mindössze a "nem" szócskát vágta, illetve vágatta le a technikusokkal a mondat elejérõl, ami így pont az ellenkezõjét jelentette, mint eredetileg.

Ha nagyon demagóg lennék, - biztosan az vagyok szerinted, - akkor azt mondanám, hogy néhány száz kilométerrel tõlünk nyugatra, Kálmán Olgának valószínûleg másnap már be sem kellett volna mennie a munkahelyére.
De hát nekünk szerencsénk van, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren élhetünk...
olahmiki1959 2012 nov. 06. - 00:24:32
(1233/1281)
"általad emlegetett köztv pl, hogy feldobják a témát, aztán szemrebbenés nélkül meghallgatják a fidesz vezetõk hazugságait és mint aki jól végezte dolgát elbúcsúznak a hazugság cáfolata nélkül. Hogy esetleg ugyanakkor elhangzana egy MSZP vendég véleménye, aki nem egy identitászavaros és beszélni képtelen ember lenne, az ebben a"kõkemény köztvben" kizárt. De igazad van, mert eddig még kérdés sem volt, ami kényelmetlen lehetett volna, csak amolyan Obersovszky féle s*ggnyalás."

Sajnos, pont ezért mondtam, hogy nézd a köztv mûsorait, mert amit írsz, az sokkal régebben, talán még igaz is volt, manapság azonban már teljesen más a helyzet.

Például az Este c. mûsorban., - de azt hiszem, talán errõl már írtam is máshol, - Szõllõsi Györgyi úgy szokta megszorongatni és kényelmetlen helyzetbe hozni a jobboldali vendégeket, hogy öröm nézni.
Arról meg inkább ne beszéljünk, hogy mondjuk Kálmán Olga mûsorában te mikor tapasztaltál olyat, hogy amikor egy baloldali vendég elmondja a véleményét, akkor mellé lenne téve egy kormánypárti vélemény?
Nagyítóval sem találsz ilyenre példát.
A gyakorlat az, hogy a baloldali politikus - Kálmán Olga közremûködésével, és asszisztálásával, - elmond minden rosszat a kormányról, és kész, vége a beszélgetésnek.
A média egyfelé húzása mindkét oldalra igaz, ebben semmi különbség nincs köztük, - és ezt most nem az elkenés szándékával mondom.
A sokat emlegetett Gyárfás-féle Napkelte is azért volt gyalázatos, és a média minden írott és íratlan szabályát felrúgó, abszolút egy irányba húzó mûsor, - saját szemmel láttam, tehát nem az Echo tv dumáját szajkózom, hanem a saját tapasztalatomat mondom, - mert a baloldali vendégekkel nyájasak és barátságosak voltak, a jobboldaliakkal meg feltörölték a padlót.
Tették mindezt a köztv keretei között, ahol elvileg pártatlanul kellett volna mûködniük.
Nem véletlen, hogy a Fideszesek egy idõ múlva egész egyszerûen megunták ezt a gyakorlatot, és bojkottálták a mûsort. Igazuk volt.
Megmaradt bennem például egy eset, amikor Grespik Lászlót úgy kérdezte Pallagi Ferenc egy padon ülve, olyan testtartással és hanghordozással, hogy bizonyos pillanatokban azt hittem, Pallagi egyszerûen felugrik, és megveri Grespiket.
Aczél Endre pedig elvörösödött fejjel, szinte üvöltve kérdezte a riportalanyt, ami megint csak nonszensz. Ráadásul õ úgy van elkönyvelve, - joggal, - mint egy magasan kvalifikált, nemzetközi tapasztalatokkal bíró újságíró.
Amiket mondasz a jobboldali médiára, az régebben sok vonatkozásban igaz volt, - akkor sem ilyen mértékben, - de manapság már közel sem ilyen egyértelmû a helyzet.
Somos "kényelmetlen" kérdésére azért nem tudok konkrét példát mondani, mert ahhoz fejbõl kéne emlékeznem az általa vezetett összes adásra, ami még tõlem sem várható el.
Magára az esetre, - talán nem is egy volt, - viszont emlékszem, nagyobb jelentõséget nem kell tulajdonítani a dolognak, de tény, hogy Somos valami kérdést szúrt közbe, mire az éppen beszélõ újságíró egy pillanatra megakadt, mintha a kérdés váratlanul érte volna, talán nem készült rá.
Ennyi történt, nem több.
Bennem mégis megmaradt, mert Désivel vagy Németh Péterrel ez még nem fordult elõ.
drProktor 2012 nov. 06. - 00:01:16 Előzmény olahmiki1959
(1232/1281)
"Kálmán Olga meghamisította a mûsorában Tarlós István mondatát,
úgy, hogy az teljesen ellenkezõ értelmet kapott(...)"

Mi volt ez pontosan?
Erre légy szívres válaszolj,mert nem tudom, mirõl van szó
10/10
danton-b 2012 nov. 05. - 22:34:12 10/10
(1231/1281)
Ugyanezt mondták Rákosiról és Sztálinról ,nem beszélve Hitlerrõl.Igaz azok nagy része kényszerbõl ,kevés fanatizált agytalan gondolta komolyan .
zampano 2012 nov. 05. - 22:17:27
(1230/1281)
OV kimagasló intellektus, a haza bölcse. Az õ iránymutatásai alapján fog az ország kilábalni a válságból. Nagy ember, nagy vezetõ. Áldassék a neve!
10/10
danton-b 2012 nov. 05. - 22:07:59 10/10
(1229/1281)
Pont ez acél ,hogy az apátia legyen az úr,mint aKádár rendszerben volt:ne politizálj ,hanem kapálj atelkeden és kuss!
Ilyen olahmiki félket meg soha nem lehet meggyõzni ,mert õk zsigeri un. komcsi ellenesek.Ebben atz sem zavarja õket hogy szeretett Árgyilus királyfiúk alegnagyobb bolsi politika gyakorló,megvalósító jelenleg.Ezek még mindig elmúltnyócéveznek,hogy Orbánra naponta több hazugságot lehet rábizonyítani mint Gyurcsány egész kurzusára,éshogy az állampapírok horribilis kamatra való kibocsátására van szükség az IMF elvadítása ,a pávatánc miatt,az sem számít hogy ezzel az államadósságot óriásira növelik nap nap után.Semmi nem érdekes ezeknek ,és ez az említett érzelmi okan kívül azért erkölcsi és gondolkodásbeli problémákat is jelez.
10/10
danton-b 2012 nov. 05. - 21:59:59 10/10
(1228/1281)
:D a végén még egy éleselméjû jósvádájú mûsorvezetõt faragsz szegény Somosból.Talán mondj valami konkrétat hogy mi volt az anehéz kérdés ,amivel megizzasztotta a 3 újságírót ,és arra is mondhatnál hogy milyen alákérdezést tett Dési ill Németh.Azt még hozzátenném hogy természetesen van véleménye Désinek és Némethnek is,és nem illeszekednek bele abba a sunyi vonulatba amibe az általad emlegetett köztv pl,hogy feldobják atémát,aztán szemrebbenés nélkül meghallgatják a fidesz vezetõk hazugságait és mint aki jól végezte dolgát elbúcsúznak a hazugság cáfolata nélkül.Hogy esetleg ugyanakkor elhangzana egy MSZP vendég véleménye ,aki nem egy identitászavaros és beszélni képtelen ember lenne ,az ebben a"kõkemény köztvben" kizárt.De igazad van ,mert eddig még kérdés sem volt ,ami kényelmetlen lehetett volna ,csak amolyan Obersovszky féle seggnyalás.
De azért szögezzük le,hogy aköztv nem pártatlan: a dolgozóit megszürték csak a lojális lakájok maradhattak,nem véletlen hogy folytonosan demonstráltak ez ellen a székház elött azok a szakszervezeti vezetõk ,akik pénzért nem adták el az anyjukat is mint a "Köz" pártTv jelenlegi vezetõi,és akiket éppen most dobáltak ki onnan a demokrácia nagy dicsõségére.
egyébként meg igaza van Proktornak ,hogy állandóan mellébeszélsz,tagadod azt ami tény, hogy Magyarországon Orbáni lopakodó diktatúra van ,ez együntetû véleménye az összes mérvadó méghozzá konzervatív világlapoknak is,ahelyett Somost beállítod áldozatnak miközben csupán egy a feladatra alkalmatlan ember volt .Ez abból is kiderül ,ahogy a kommentek reagálnak rá itt is korábban( visszaolvasható bárki által) ,senki nem a véleményét a nemlétezõ keménységét bírálta ,hanem hogy egyszerûen bárgyún vezette a mûsort,dedós szinvonalon.
10/10
szirgabor 2012 nov. 05. - 21:46:14 10/10
(1227/1281)
vicc :)
de sebaj
higgyen mindenki azt amit hinni akar
se így se úgy nem lesz jobb semmi
olahmiki1959 2012 nov. 05. - 20:18:48 Előzmény danton-b
(1226/1281)
"Somossal nem az volt a probléma hogy ellenvetett és kérdezett, mert azt számtalanszor megtette Dési is pl, hanem az hogy akkora butaságokat vetett ellen, hogy megállt a levegõben a spiritusz."

Hát sajnos van egy rossz hírem a számodra, hogy a két ember, - Dési és Somos - között az alapvetõ különbség az, hogy Dési az esetek döntõ többségében "alákérdezett", - ahogyan ezt egyébként nagyon szépen megfigyelheted Németh Péter esetében is, - míg Somos egyáltalán nem butaságokat, hanem igenis, valódi, fontos részletkérdéseket, a problémákat árnyaló, több szemszögbõl megvilágító kérdéseket tett fel.
Nem véletlen, hogy pontosan emiatt, hogy ne kelljen állandóan szellemi erõfeszítést tennie a három nagyágyúnak, szépen eltávolították Somost, és behozták a mûsorba a bólogatójános szintû, szolgai módon alákérdezõ, mellesleg rendkívül antipatikus Németh Pétert.
Az alom-meleg megvan, szép kényelmesen elvagyunk, a többi nem érdekes...

Ja, még csak annyit, hogy talán jó lenne, ha néznéd mostanában a köztv híradóit, esti mûsorait, mert olyan kemény, szorongató, kényelmetlen kérdéseket tesznek fel a kormánypárti képviselõknek, amilyen kérdéseket a baloldali média soha nem tett fel a baloldali kormány képviselõinek, politikusainak.
10/10
danton-b 2012 okt. 29. - 22:28:39 10/10
(1225/1281)
Minden szavuk igaz,azt az is bizonyítja hogy az idetévedt fidesznyik fikázók mást nem tudnak felhozni ,minthogy mé nincs ellenvélemény ,meghogy ilyen hazugok meg olyanok.Konkrét cáfolat soha semmikor nincs ,miközben én pl konkrétan megírtam az elébb hogy Orbán mit is hazudott legutóbb,és ha nézném az alpári Bayeréket pl,ott is megírnám hogy az uszításon kívül mit is hazudtak effektíve konkrétan.
10/10
danton-b 2012 okt. 22. - 21:09:03 10/10 Előzmény olahmiki1959
(1224/1281)
kedves olahmiki ,éppen most bizonyítja ADATOKKAL Bolgár hogy mekkorát hazudott akedves vezetõ immár külföldön is ,amikor azt mondta,hogy 2010-ben Magyarország éppen olyan rossz állapotban volt mint Görögország.Minden gazdasági mutató azt bizonyítja hogy ez kapitális hazugság.
Nektek persze ez se számít ,mert Gyurcsány volt a fõhazug és a kedves vezetõ meg az igazság bajnoka:D
Persze ha még sokáig marad hatalmon akkor a láthatólag erõsen romló mutatók is jelzik hogy lehet még itt is görög helyzet.
De sebaj majd rákeni a gonosz gyarmatosító IMFre a saját idiótizmusát és kontárságát ,Ti meg tapsoltok hozzá ,és indultok a békemenetre.És ha még ez sem lenne elég ,akkor lehet egy kicsit komcsizni ,és máris minden OK lesz.
10/10
danton-b 2012 okt. 22. - 20:55:11 10/10 Előzmény olahmiki1959
(1223/1281)
Te vagy elfogult ,nem õ,és nyilván nem nézted amûsort ,mert az alakalmatlan Somossal nem az volt aprobléma hogy ellenvetett és kérdezett ,mert azt számtalanszor megtette Dési is pl ,hanem az hogy akkora butaságokat vetett ellen,hogy megállt alevegõben a spiritusz.
Az meg hogy kizökkentek volna tõle ,hát talán azért mert õk szégyelték, hogy le kell menni dedós szintre .Az egyáltalán nem volt kérdés hogy bármi ellenérv megállt volna .Ésha már az ellenszélrõl beszéltél ,hát miért nem képes a köztv pl ellenérvelõ vendéget meghívni? Pl Gyárfással pont az volt abaj hogy õ próbálkozott ezzel ,de vallatásnál kiderült hogy ez nem tetszett aFidesznek ,mert igazából van egy rossz hírem :nincs ellenérvük okos emberekkel szemben max. a Tarlós alpári tahósága ,de bárki jöhetne ehhez a három emberhez ,úgy felsülne az igazság erejével szemben hogy többször nem merne odaülni az biztos.Itt ugyanis nem ECho Tv módszer van,nem manipulálják anézõt mint aköztvben is pl,hanem elmondják az igazat ,azt pedig nem lehet elnyomni ,csak elhallgatni mint diktatúrákban szokás.
olahmiki1959 2012 okt. 09. - 00:43:44
(1222/1281)
Igazad van.