Min-Rin 2015 szept. 06. - 18:55:55 Előzmény Min-Rin
(23031/23571)
Lee Bul negyedszázaddal ezelõtt meglehetõsen provokatív módon igyekezett felhívni a figyelmet a férfiközpontú társadalom nõkkel szembeni elõítéleteire és a nõket sújtó elnyomásra. Kiállításán meztelenül és fejjel lefelé fellógatta magát, közben beszélt a közönségnek a nõket érõ traumákról. Az elõadásoknak a nõi harcos nevet adta.
Ma már nem ilyen radikális eszközökkel dolgozik. Mûalkotásai gyakran tükrök és fény segítségével készülnek, lehetõvé téve ezzel, hogy a látogatók felfedezzék, milyennek látják a világot, és benne önmagukat.
http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20150906000340

Eközben az elmúlt három évben látványosan emelkedett a "romantikus kapcsolatban" élõ nõk ellen elkövetett gyilkosságok száma. Az egyik szakértõ szerint ennek hátterében a populáris kultúra és a szexuális nevelés negatív hatásai húzódnak meg. Sok olyan koreai dráma készül, amelyben a férfi szereplõ úgy csókolja meg partnerét, hogy az csak engedelmes elfogadja azt. Sok férfi, köztük a tizenévesek ennek alapján azt gondolják, hogy ez elfogadható és természetes viselkedés. A csók, vagy az érintés a másik, a nõ akarata ellenére "férfias", sõt "cool", a nõk pedig azt gondolják, csendben kell maradni akkor is, ha a partnerük olyasmit tesz, amit õk nem akarnak.
http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20150906000413
Min-Rin 2015 szept. 06. - 18:45:26 Előzmény Hanyíí
(23030/23571)
Jól tetted hogy idehoztad a hírt. Itt sokan fogják olvasni, nem úgy mint a Namgil topikban. Szinte napra pontosan három éve jöttek el többen, mert a koreai témák nemkívánatosak voltak ott. Ha te és még egy-két nagyokos nem ágáltok, ma is virágzó topik lehetne, de nem így lett. Ott most, ha véletlenül belép valaki, ijedten hátrál ki, olyan elhagyatott. Egyedül Kim Nam-gil hûlõ földi maradványai vannak benne, néha egy-egy nosztalgiázó látogató léptei kopognak, miközben elhelyezi az emlékezés virágait.

Akinek szeme volt, látta már 2012 nyarán, hogy az idol - hogy hanguktaekwondooo kifejezéssel éljek - megadta magát, a sötét felé vette az irányt. Köztük voltam én is, és nem örülök neki, hogy igazam lett. Kár érte, hülyeséget csinált.
Topikjának sorsa miatt azonban nem hullajtom könnyeimet, a mostani helyzetet ti okoztátok. Egyétek csak, amit fõztetek.

Emlékszem, három éve is volt valami alibid arra, miért nem veszel részt a topik életében, de érdekes módon ez nem tartott vissza mások megtámadásától.
Hanyíí 2015 szept. 06. - 09:44:03
(23029/23571)
Szia!

Nem errõl van szó! Egyszerûen megjelent valami - gondoltam érdekelhet mindenkit, akit Korea érdekel. Ez független tõlem. Ha nem, hát nem.

Ne aggódj, ha véletlenül mégis elolvassátok és beszélgetnétek róla - megéri elhiheted - én akkor sem fogok itt kotnyeleskedni.

Hónapokig nem nézek erre - még mindig a beteg szüleimet ápolom. Ez most egy véletlen kivétel volt.

Egyébként: Buddha megoldja!
Min-Rin 2015 szept. 06. - 09:28:43
(23028/23571)
Nézem az Attic Cat c. sorozatot. Halvány emlékeim szerint többen dicsérték, még évekkel ezelõtt. Ezért le is töltöttem, most került sorra, de nem vagyok tõle elbûvölve. Egyelõre, az ötödik rész elején járva el sem tudom képzelni, mi volt a lelkesedés oka.
A fõszereplõ leánynak nem az a fõ baja, hogy csúnya, errõl nem tehet. De emellett idétlen, így meglehetõsen idegesít. Kim Rae-won olyan, mint mindig, és ettõl az a gyanú ébredt bennem, nem más õ a való életben sem, ez pedig nem tesz boldoggá, bár nem is izgat fel különösebben.
Ami viszont nagyon elgondolkodtat, hogy milyen természetességgel kezelik a - mondjuk ki az igazságot - jellemtelen, pofátlan viselkedést. Nem kétlem, a dráma végére a férfi fõszereplõ csodás jellemfejlõdésen fog átmenni, de hiába, a gyomrom nehezen veszi be a fickó, és a többiek rondaságait.
Koreában az a szokás, hogy a bájtalan, nem nagyon okos, de legalább tiszta szívû embereket gátlástalanul szembesítenek fogyatékosságaikkal? Nyugodt lélekkel kihasználják õket?
Igaz, az sem nyerte meg a tetszésemet, amikor a fõnökével vacsorázó lány felteszi a kérdést, a pasi akar-e tõle valamit, de a válasz még gyomorforgatóbb: nézz a tükörbe.
Becsapni, lelki nyugalommal meglopni, hülyének nézni, de azért részegen ágyba vinni, aztán a továbbiakban újra kihasználni, semmibe venni a másikat... elég hervasztó kép. Tudom, ez egy vígjáték akar lenni, de én nem tudok nevetni rajta.
Hol vannak a finom, érzékeny lelkû koreaiak?

Hozzá kell tenni, hogy a Jeong-eun szerepét játszó Jung Da-bin, ahogy a mellékelt kép mutatja, korántsem volt csúnya, sõt. A múlt idõ használata azért szükséges, mert a fiatal nõ 2007-ben, 27 éves korában, barátja otthonában öngyilkos lett.
Min-Rin 2015 szept. 06. - 09:18:46
(23027/23571)
Szia! Nem jó a Namgil topikban? Megértem hogyha rosszul érzed ott magad: a kriptákban mindig hideg van, ráadásul azt csak ritkán látogatják. Amit akartatok, elértétek, most mégsem tetszik?
Min-Rin 2015 szept. 06. - 09:12:45
(23026/23571)
Halászhajó járt szerencsétlenül Jeju szigetétõl délre. Tízen meghaltak, többen eltûntek, õket a mentõhajók még keresik. A hajón utazók száma nem tisztázott, az utaslista nem pontos, így nem lehet biztosan tudni, hány embert kell keresni.

http://index.hu/kulfold/2015/09/06/halaszhajo_tragediaja_csedzsu-szigetenel/
http://www.scmp.com/news/asia/east-asia/article/1855682/8-people-found-dead-three-rescued-hours-after-fishing-boat
Min-Rin 2015 szept. 06. - 09:09:52
(23025/23571)
Hanyíí 2015 szept. 06. - 08:57:56 Előzmény hanguktaekwondooo
(23024/23571)
Ebbõl most csak egy nem derül ki. Elolvastad a Nagyvilágban megjelent novellákat, vagy sem?

Családi okokból nagyon nincs idõm portokat olvasgatni vagy írni. Sajnos.
Ezért gondoltam, benézek ide, mert akiket Korea érdekel, azokat valószínûleg érdekli a koreai irodalom is.

Szóljatok, ha tévedtem, akkor nem írkálok ilyeneket.
Min-Rin 2015 szept. 05. - 11:45:19
(23023/23571)
A válaszom elsõ olvasásra talán nem tûnik igazi válasznak, de én úgy hiszem, mégis az, vagy legalábbis továbbfûzése hanguktaekwondooo gondolatainak. Reggel el kellett robognom, ezért nem tudtam hozzáírni már Moon Sook életszemléletéhez a magam véleményét.
Miért érdekes ennek a koreai asszonynak a története?
Mert mintát ad.

Amúgy pedig, ha a nõk nem versenyre kelnek a férfiakkal, mint az ostoba feministák, hanem felemelik a fejüket, és azt mutatják meg, amiben többek, jobbak a férfiaknál - a férfiak életét szebbé, könnyebbé tevõ odafigyelést, gondoskodást, a sokszor bizony fejlettebb érzelmi intelligenciát - akkor a férfiaknak azon csoportja is megtanulja értékelni a nõket, amely csoport ma még erre képtelen. Közhelyszerû igazság, hogy minden sikeres férfi mögött/mellett egy okos, erõs nõ van. Ne feledkezzünk meg errõl!
Általánosan megfigyelhetõ, hogy az emberek hajlamosak azt értékelni, aki önmagát is értékeli, és sokszor kevésre becsülni azt, aki magát sem tartja sokra. Ráadásul sokan - férfiak, helyesebben hülye hímek között gyakori - azzal akarják magukat magasabbra helyezni, hogy a környezetükben levõket, többnyire nõket lenyomják, és nem azzal, hogy valóban emelkedni igyekeznek.
Szeressük magunkat, és szeressük okosan a férfiakat, fiainkat. Mindenkinek jobb lesz.
Min-Rin 2015 szept. 05. - 08:36:31
(23022/23571)
Akiknek szemük van észrevenni a szépséget, azoknak te gyönyörû leszel - ezzel a címmel adta közre a Korea Herald azt a cikket, amely Moon Sook kanyargós életútját mutatja be.
1974-ben meghódította a mozik közönségét az “A Girl Who Looks Like the Sun” c. film fõszereplõjeként. A rendezõ, a nála 23 évvel idõsebb Lee Man-hee volt, akivel egymásba szerettek, titokban összeházasodtak. A boldogságnak azonban hamar vége szakadt: a férfi egy évvel késõbb meghalt cirrózisban.
https://en.wikipedia.org/wiki/Lee_Man-hee_(film_director)
Miután 1975-ben megnyerte a Grand Bell új nõi fõszereplõ díját Lee legutolsó filmjében, a "Road to Sampo"-ban nyújtott alakításával, Moon eltûnt a nyilvánosság elõl. Negyven évvel késõbb, 61 évesen visszatért Koreába, egykori sûrû, fekete haja most hosszú és ezüstszürke, bõre ráncos és természetesen cserzett, és vékony csontozata könnyûnek, de erõsnek látszik.
A Road to Sampo angol feirattal:
https://www.youtube.com/watch?v=Drz_bK4GkTE
Sokak meglepetésére az emlékezetükben õrzött fiatal sztár gyógyító guruként tért haza. Ír és beszél a gyógyító ételekrõl, jógaórákat vezet. Vége van a valamikori csillogásnak, helyette most nyugalmat és eleganciát sugároz. Nagy, sötét, kíváncsian nézõ szeme megmaradt, a hangja is olyan puha és kislányos, mint régen. Amikor nincs elfoglaltsága, gyakorol a közösségi ház üres edzõtermében, ahol egyedül lehet.
Azt mondja, a jóga önmagában nem elég Szöulban, a rohanó nagyvárosban. Szükség van erõsítõ edzésre is. A jóga nagyon átlátszóvá tesz.
Amikor az azóta elhunyt, akkor betegeskedõ édesapja miatt visszatért Koreába, még fogalma sem volt hogy meddig marad. Az egyik dolog követte a másikat, és egyszer csak egy filmben találta magát. A The Beauty Inside c. mozifilmben a fõszereplõ anyját alakította. Egy pillanat alatt döntötte el hogy elvállalja, s bár kicsi szerep volt, mégis szórakoztatónak találta. Miért ne? Kíváló lehetõség volt. - mondta. - Egy pont után abbahagytam hogy terveket készítsek. El kell engedni mindent, mielõtt meghalok.
Amikor 1977-ben elment Koreából, azt hitte, hogy ez jó. Valami jobbat akart találni, megtudni ki õ. Élt Floridában, ahol mûvészetet tanult. Santa Fében festõ volt, New Yorkban, Massachusettsben, Connecticutban természetes fõzést tanult, Mauin már a természetes élelmiszerek és az annak segítségével való gyógyulást hirdette. Ez mind õ volt - mondja. - Ha kapaszkodsz, nem hagy, ha elengeded, a lényeg veled marad. A festés fizikailag beteggé tett.
A mérgezõ vegyi anyagok, az olajfestés beteggé tette, váltott akril festékre, de az egészsége nem javult. Ehhez persze hozzájárult mélységes boldogtalansága is. 36-37 évesen még mindig nem találta meg azt, amit keresett. Anyagi biztonságban volt, be minden más dolog nem is lehetett volna rosszabb. Akkor valaki azt tanácsolta, kezdjen jógázni. Három évig tanulta a jóga oktatást, amely fizikai és lelkileg is gyógyító folyamatot eredményezett, visszanyerte az önbizalmát. Abban az idõben kezdett el fõzni otthon. A mûvészek jó szakácsok. Julian Schnabel (amerikai festõ és filmrendezõ) egy nagy szakács - mondja Moon nevetve. - A fõzéshez kreativitás kell. Számomra ez a tevékenység olyan mint a Zen gyakorlás. Víz, fény, hang és minden érzékei kellenek hozzá.
Aztán egy bentlakásos iskolába költözött Santa Barbara közelében. A gyerekekkel való kapcsolat volt a legfontosabb része az életének.
New York-i fõzési szenvedélyének elméleti hátterét a Natural Gourmet Institute-ban és a massachusetts-i Kushi Institute-ban szerezte meg, majd csatlakozott a Kripalu ashramhoz. Gyakornok volt, súrolta a fazekakat, serpenyõket egész nap, azért hogy a konyhában lehessen, és megtanuljon mindent, amit csak lehet. Eldobta a büszkeségét a tanulásért cserébe. - Éltem ott, mintha nem is léteznék - mondja.
Meg kell ismernie a yin és yang élelmiszereket, ezért Connecticutba ment, ahol rátalált egy keleti orvoslással foglalkozó tanárra.
Moon nem volt célorientált. A kíváncsiság vezette egyik helyrõl a másikra, az egyik dologtól a másikig. Visszaköltözött New Yorkba. A várost fizikailag és lelkileg is nagyon kemény helynek tartotta, nem úgy mint Mauit, életének következõ állomását, ahol festett és mellette természetes fõzést és jógát tanított tíz éven keresztül, Koreába való visszatérése elõtt.
Nem bántam meg semmit. A sajnálkozás a legostobább dolog amit tehet az ember. Dönts, és kész. Az életed útja meg van rajzolva. A világot nem lehet befolyásolni, csak magadat tudod megváltoztatni. Sokáig vártam, hogy valaki megmentsen, de rájöttem, hogy csak én változtathatom meg önmagamat. Alábecsüljük magunkat mi, koreai nõk, akik nem tudjuk elhagyni az otthonunkat smink nélkül. - mondja. - Fel kell hagyni azzal, hogy a fiatalságot kergetjük. Azt tanultuk, hogy az öregedés nem szép, háborút viselünk az öregedés ellen, de a csatát elveszítjük - mondja nevetve. - Nézzetek, vegyétek észre a szépséget, mondja arra ösztönözve a nõket, hogy ne törõdjenek másokkal, lássák magukat szépnek.
Én vagyok az egyetlen, aki képes ösztönözni magamat. Ami történik, az a legszebb dolog a világegyetemben. Ne légy kemény magadhoz. Érezd szépnek magad. Olyanok vagyunk, mint a tûzijáték.

http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20150904000870
Min-Rin 2015 szept. 05. - 08:32:11
(23021/23571)
hanguktaekwondooo 2015 szept. 04. - 20:06:11 Előzmény Min-Rin
(23020/23571)
leég lankadtpöcs ez a csávó, hogy ezt a fotót elvállalta.

Hímnek lenni jó, de csak bizonyos helyzetben és körülmények között.
pl. sportolás közben, idõszakos sörözéskor,
utána marhulni a Margit híd egyik pillérén, amíg a fõtörzs észre nem veszi, stb.
Hímnek lenni hasznos rosszindulatú patkányagresszorok ellen,
akik vhogy mindig a náluk fizikailag kevesebbet teljesítõ
vagy éppen a nekik kiszolgáltatott teremtményeken élõsködnének vígan és bérmentve.
Ilyenkor muszáj, másképp a férfiember csak egy öszvér.ez van.

Viszont hölgyekkel szemben hímnek lenni gyávaság.
A hölgyek, még a legharciasabbak is, mind vénuszi teremtmények.
Hivatásuk, hogy felemeljenek minket a sárból,
ahol legtöbbünk akár élethosszig iszapbirkózik, rosszabb esetben dagonyázik.
Ez a meló régebben jóval könnyebben ment, mert körülünk kevesebben
és fõként nem a zsenge kor elején romlottak meg mindenféle médiaterméktõl és köztudatba kalapált elvárásoktól/irányelvektõl.
A hölgyek pedig kevésbé voltak kizsigerelve at egyébként általunk
–most már látható: igen ostobán-
irányított társadalom kedvéért.

A nõi nem már jóideje megtanulta vagy beletörõdött: ne érezze értékét.
Ezért a vénuszi jelleg tiszteletét egyre kevésbé és egyre kevesebben adják át fiaiknak.
A fiak így –és a külsõ hatások által megtámogatva- eldurvultak, azok fiai még keményebben folytatták ezt a vonalat
így jött létre ez az aberrált helyzet.
Lassan csúszunk vissza Új –Guineába, ha hagyjuk.

A nevelésnél kezdõdik.
Ám, mivel el lett cseszve a nõk teljes kizsarolásával, tömegszinten már nem várható el, hogy ezt õk oldják eg és fel.

Most már nekünk, elkényeztetett népeknek kell lépnünk azzal a bicebóca kromoszómával elõre.
Nekünk kell emelkedni, magunktól
–hozott anyagból, igényszintre hallgatva, akár emlékekre támaszkodva.
Ajándékként adva a hölgyeknek azt, amit esetleg már nem is remélnek
-akár egy –egy szó vagy gesztus formájában.

Aki erõszakol, vagy azt népszerûsíti, az retteg.
Gondja van magával,
a másik nemmel, saját nemi szervével
tán asse tudja, hogy mûködik
vagy egyszerûen csak betonlény.
kalodába a tökeit.

Az alábbi videón néhány át nem operált -?; mindegy- koreai hölgy
akik legalább természetesnek látszanak mai formájukban, így valódi virágszálak
https://www.youtube.com/watch?v=kCeqsBen5oE
Maryu 2015 szept. 04. - 15:38:47
(23019/23571)
Koreai étterem egyedülállóknak....
https://youtu.be/HZOuKn1u0VQ

Micsoda ötlet!
Min-Rin 2015 szept. 04. - 07:43:56 Előzmény Maryu
(23017/23571)
A cikkben említett felmérésben Dél-Korea nem szerepelt, pedig érdekes lenne tudni, ott milyen a szemlélet, bár nem hiszem, hogy nagy meglepetések érhetnének. A címlapfotó így is, úgy is meglehetõsen undorító.
Min-Rin 2015 szept. 04. - 07:35:11
(23016/23571)
Maryu 2015 szept. 03. - 16:03:25
(23015/23571)
Tényleg hasonlítanak.
Maryu 2015 szept. 03. - 16:02:51
(23014/23571)
Sok ázsiai országban, legalábbis a férfiak körében, elfogadott a nemi erõszak. Készültek ebben a témában felmérések.
Új-Guineában a férfiak 62% vallotta be, hogy tett már ilyet, de például Kínában 22%. Ezek a férfiak, ha ezt bûnnek éreznék, biztos nem dicsekednének vele. Hiába kérdeznék, nem vallanák be. Ez is mutatja, hogy ez arrafelé férfias tett. Számomra ebbõl nyilvánvaló, hogy a nõt még mindig tulajdontárgynak tekintik. Olyasminek, amire vigyázni kell, nehogy lenyúlják. Aki nem vigyáz a tulajdonában lévõ nõkre (lehet akár az apja vagy bátyja is, kötelessége hogy vigyázzon a család nõtagjaira), az vessen magára. Miért hagyta egyedül menni az utcán, közlekedési eszközön. Mint mifelénk a talált tárgy, azé aki megtalálta.
http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2013/09/11/ensz-felmeres_azsia_a_nemi_erszak_melegagya/#.VehBPn1GSH8
Min-Rin 2015 szept. 03. - 10:17:48
(23013/23571)
Természetesen az alábbiak nem vonatkoznak egyetlen olyan férfira sem - szerencsére õk vannak többségben - akik számára a nõk ilyen módon való kezelése elképzelhetetlen. Az a gyanúm, a magazint ezek a férfiak soha nem olvassák. Õk a szó valódi értelmében férfiak, és nem hímek.
Min-Rin 2015 szept. 03. - 10:05:40
(23012/23571)
Ahol belepislogtam a sorozatba, én sem láttam homlokba lógó hajtincset, de nem szóltam, mert hiszen csak keveset láttam az egészbõl. Bevallom, hogy nekem nem is tetszett így Jisub. Túlzottan emlékeztetett a Queen Seon-deok Yum-Jong ellenszenves figurájára, akit a remek karakterszínész, Eom Hyo-Seop alakított nagyszerûen. :)

A kép ugyan kicsi, de talán elég a figura felidézéséhez.