7/10
Vérone1992 2011 aug. 10. - 14:31:41 7/10
(180/200)
Meg volt a tipikus olaszos mûvészfilmes volta, de annyira mégsem kötött le. Szerintem már túl hosszú volt, egy fél órát le lehetett volna faragni.. alig vártam, hogy vége legyen, de mégis lekötött, mert kíváncsi voltam a végére. elég kontrasztos :) 10/7
10/10
abradan 2011 aug. 10. - 10:06:20 10/10
(179/200)
Alapfilm. Bertolucci egyik korai remeke, Marlon Brando szuggesztív alakításával. Maria Schneider dekadenciába hajló hamvassága is sokat lendít a film történeti vonalán. Tökéletesen lecsupaszított és kidolgozott dialóg, finom kameramunka, Párizs...nem is kell más, nem is kell több. Korszakos movie. 10/10.
10/10
gabroca 2011 aug. 09. - 20:45:49 10/10
(178/200)
Még anno megnézve tetszett a moziban, de két hete újranézve tök unalmasnak tûnt.
Kicsit jobb forgatókönyv elment volna....
E-gon 2010 nov. 21. - 23:45:22
(177/200)
TV2: Vasárnap (November 21.) 23:35

23:45 és még nem kezdték el!
beryll 2010 okt. 15. - 12:52:54
(176/200)
Belõlem undort váltott ki ez a film.
matuschkapista 2010 szept. 12. - 19:26:50
(175/200)
Az emberek nagy részének csak az akkori idõkben szokatlanul merész szexjelenetek voltak érdekesek. A lényeget nem is értették. Valószínûleg ma én is mást látnék meg belõle. Errõl már beszéltünk: tényleg kényes mezsgye, hogy mi a férfias határozott viselkedés és mi a durvaság, érzéketlenség. Ezt sokszor egyik fél sem érzi pontosan. A férfi, aki megteszi és a nõ aki elszenvedi, sem tudja megkülönböztetni. A durvaság és látványosan macsó viselkedés is sokszor a belsõ bizonytalanságot leplezi. Aki tisztában van a saját értékével és nincs benne bizonyítási kényszer, az megengedheti magának azt a luxust, hogy kedves és figyelmes a partnerével, nem akarja leigázni.
baribarany 2010 szept. 12. - 18:57:16 Előzmény matuschkapista
(174/200)
Megteheted, de ez Paulnak sem segített. Az alapvetõ problémája (amin a kiabálás nem segít) az volt, hogy
1. nem volt õszinte
2. nem vette észre, hogy nem lehet következmények nélkül bármit megtenni. Sajnos ebben támogatták a nõk, akik nem kérték ki maguknak a durvaságot, megalázást. Jeanne nyilvánvalóan, Róza pedig feltehetõen újra és újra pozitívan jutalmazták ezt, és kerülõ utakat választottak a bennük gyülemlõ düh levezetésére. Róza bosszúból viszonyt kezdett egy Marcel nevû férfival, végül öngyilkos lett, méghozzá úgy, hogy az gyilkosságnak tûnjön. Jeanne pedig Tomot vádolta mindazzal, amit nem mer Paulnak elmondani (hogy kihasználja, megerõszakolja). Képtelen volt értelmezni Paul hirtelen és látszólag indokolatlan hangulatváltozásait, úgyhogy csak akkor adta fel az alárendelõdést, amikor úgy látta, Paul "hatalma" meggyengült. Akkor "ellentámadásba" lendült, ezért a filmbõl úgy tûnik, tényleg nem érdemes õszintének és nyitottnak lenni, csak a hallgatás és a távolságtartás védelmez; végzetes hiba gyengének mutatkozni; aki sebezhetõ, azt meg is sebzik. Sõt úgy tûnhet, hogy a kõkemény, durva, macsó magatartást látják valóban férfiasnak a nõk, és szívesen hódolnak be egy szívtelen elnyomónak. De ez csak a látszat. Talán azért váltott ki a film heves kritikákat, mert sokaknak úgy tûnt, a film az õszintétlen durvaságot tekinti mûködõképes magatartásnak, a potencia jelének. Pedig a filmben benne van ennek az ellenkezõje, csak figyelni kell: már Róza esetébõl is látszik, hogy Paul viselkedése agresszívvá teszi, megvadítja a nõket.
És a filmbõl az is nyilvánvaló, hogy Paul azért nem õszinte, azért hallgat, mert fél. Mint ahogyan kérdezni sem mert Rózától. Csak tettette a közönyt és nemtörõdömséget. Hogy fél, azt a fürdõszobai jelenetben árulja el, amikor Jeanne bejelenti, hogy szerelmes lett valakibe. Erre Paul azt mondja, Jeanne nyilván biztonságot keres egy fickónál, de soha nem fog találni. Jeanne erõsködik, mire Paul azt mondja: akkor viszont a férfi akar nálad biztonságra találni, azt hiszi, te építesz neki várat a testedbõl, ahol elbújhat és elengedheti magát. Pedig ez lehetetlen, mert mindannyian egyedül vagyunk a halálig, és erre csak az jön rá, akit már komolyan megérintett a halál ("Aki már belebújt a halál seggébe").
Paul a félelmeit, szorongásait, rossz érzéseit már gyerekkorától megtanulta elrejteni, már akkor lehetetlenné vált számára a harag nyílt levezetése, a problémák õszinte megbeszélése. Amikor erõszakkal esküvésre kényszeríti Jeanne-t, a szövegben valami olyasmi van, hogy "a szent család, ami addig kínozza a gyerekeket, amíg azok megtanulnak hazudni". Rengeteg megalázó élménye van alkoholista, durva és érzéketlen szüleirõl (az apja nyilván a saját sikertelenségét, bánatát fojtotta alkoholba és "kurvapecérségbe").
Paul számára természetes, hogy mindig keresnie kell egy gyöngébb felet, és abba belerúgni. Ez a gyöngébb fél a filmben Jeanne. Sokáig fel sem merül Paulban, hogy Jeanne számára a szex nem problémákat elkerülõ pótmegoldás, nem kábítószer, mint az õ számára; hanem az elfogadás eszköze. Nem veszi észre (vagy nem veszi komolyan) Jeanne érzéseit, csak a fürdõszobai vallomására eszmél föl. De nincs eszköze erre az esetre, pontosabban fogalma sincs, mit tegyen akkor, ha rájön, valaki számára tényleg fontos. Rózával úgy élt együtt öt évig, hogy észre se vette, mennyire sokat számít a nõnek - a ravatalnál is azt hányta Róza szemére, hogy csak szállóvendégként bánt vele. Gyerekkora óta megszokta, hogy valójában semmit sem számít. Jeanne vallomása miatt annyira drasztikusan vált, olyan hirtelen próbál "normális" lenni, annyira másképp viselkedik, hogy emiatt idegen lesz. Hiába õszinte, Jeanne csak azt érzi, hogy becsapta, hiszen valójában teljesen más ember, mint akit megszokott. És most ijed meg: tulajdonképpen kicsoda ez az ember? Azért ismételgeti a végén: fogalmam sincs, nem tudom, nem ismerem... Paul minden átmenet nélkül váltott, arra viszont most sem gondolt, hogy bocsánatot kérjen az eddigi bántalmazásért, vagy magyarázatot adjon rá. Azt képzelte, Jeanne számára semmi sem jelent problémát, szabadon terhelhetõ a végtelenségig. Hiszen eddig sosem szólt, sosem jelezte. Pedig ez nem így van.
De a többiek viselkedése és reakciói is hasonlóak, mint Paulé: Rózáról már volt szó (elhallgatás, elkerülõ utak, a másik számára érthetetlen, magyarázat nélküli viselkedés, pl. tapéta tépkedése; felfokozott agresszivitás). Jeanne szintén magába fojtja a dühét, sosem tiltakozik, nem akarja Paullal megbeszélni, mi nem tetszik neki (illetve erre csak halvány kísérletet tesz); de általában pozitívan jutalmazza azt a viselkedést is, ami neki egyáltalán nem esik jól. A Paul iránti dühét Tomon igyekszik levezetni, nem érdekli, Tomot mindez hogy érinti (pl. simán meglóg a ruhapróbáról). Na és persze nála is megjelenik a felfokozott agresszió. Tomról úgy érzi, csak rácsimpaszkodik és üresen csodálja, anélkül, hogy igazán kapna tõle valamit; Tom csak megjátssza, hogy fontos neki. De pl. elfelejti értesíteni, hogy filmet akar forgatni róla (nem kérdezi meg, hogy ebbe beleegyezik-e); és amikor Jeanne ki akar szállni, megpofozza. A lánykéréskor sem kérdez, csak kijelenti, hogy egy hét múlva elveszi; a lakásban sem kérdezi meg, Jeanne-nak mi tetszik benne, és miért ezt választaná. A stábbal is ok nélkül veszekszik.
És így tovább, még a legkisebb mellékszereplõ viselkedésében is látszik a harag kerülõutakon való levezetése:
- a házvezetõnõ a rasszizmusba menekül, az arabok lenézésével vigasztalódik
- a néger házmestert az szórakoztatja, hogy az információ visszatartásával mennyire fel tud dühíteni másokat
- a gyerekek idegen kertet szarnak össze
- az ismeretlen férfi, ahelyett, hogy a feleségével megoldaná a problémáját, rögtön szajhát keres. Persze ez Paulnak jó ürügy, hogy a bánatát és dühét újra egy idegenre zúdítsa és agresszióval próbálja oldani a benne gyülemlõ feszültséget.
- az anya nyilván megcsalta a férjét az "erõs berberrel"
- Marcel pedig újságokat vagdos, hogy ezzel "nyugtassa magát"

De miért csinálták ezt? Miért nem volt itt õszinte, nyílt és egyenes senki a másikkal? Szerintem azért, mert minden szereplõ úgy érezte, abban a tudatban nõtt fel, hogy a haragját lehetetlen kifejezni afelé, aki okozza, az elégedetlenségét muszáj elfojtani, mert az õszinteséggel nagy bajba kerülhet, pl. azt kockáztatja, hogy elveszíti azt, aki közel van hozzá; és akkor mi lesz vele. (Ráadásul a film vége meglehetõsen látványosan látszik igazolni ezt az okoskodást). Tehát a haragját mindenki igyekezett "veszélytelen", semleges, kerülõ utakon kinyilvánítani. Csakhogy az igazság épp a fordítottja: a kerülõ utakkal soha, de soha nem oldódik meg semmiféle probléma, csak újratermelõdik és folyton gyülemlik, amíg egyszer elviselhetetlenné válik és zabolátlanul robban. Nem az õszinteség, hanem épp az õszinteség hiánya tragikus.
A film nem az erõszakos viselkedés vagy öncélú pornográfia propagandája. Csak egy kicsit figyelni kell.
matuschkapista 2010 szept. 11. - 20:01:28
(173/200)
Köszi. Este megyek kiabálni Ferihegyre.
baribarany 2010 szept. 11. - 19:58:18
(172/200)
SPOILER
A felesége öngyilkos lett. A halála elõtt megcsalta egy Marcel nevû férfival. Amikor Paul beszélget a szeretõvel, azt állítja, hogy már mindent tud kettõjükrõl, mert a felesége sokat mesélt. De ez nem igaz: Róza ravatalánál zokogva mondja, hogy semmit sem mert kérdezni. Feldúltan vádolja a feleségét azzal, hogy a képébe hazudott, hogy kurva, hogy kétszáz év alatt se ismerte volna ki, hogy csak szállóvendégként kezelte õt stb. Ugyanakkor azt is mondja, hogy a legszívesebben utánahalna, ha merne; de még nem képes rá.
matuschkapista 2010 szept. 11. - 18:39:31
(171/200)
Nagyon régen láttam. Megtenné valaki, hogy egy SPOILER keretében elmesélné, mi volt a fõhõs életében az az iszonyatos emlék, ami elõl menekült? Köszi.
Nekem egyébként nem a gátlástalan szex, hanem ahogy a magasvasút alatt kikiabálja magából a feszültséget Marlon Brando, maradt meg leginkább. Néha ez okból hiányolom Budapestrõl a magasvasutat.
10/10
offtopic
umma 2010 jan. 31. - 17:20:46 10/10
(170/200)
jó, most már nekem is leesett.
~Bia~ 2010 jan. 31. - 16:20:24 Előzmény pozsizsuzsi
(169/200)
:D
10/10
offtopic
umma 2010 jan. 31. - 13:16:05 10/10
(168/200)
Na igen, kissé elakadt a levegõ, ahogy olvastam.
offtopic
pozsizsuzsi 2010 jan. 31. - 10:02:07 Előzmény umma
(167/200)
:)
Fogadjunk, hogy a cikk írója csak fél kézzel pötyögött a klavin. :D
10/10
umma 2010 jan. 30. - 11:26:20 10/10
(166/200)
Találtam egy cikket, aminek az írója meglehetõsen mást olvasott ki a film szexualitás-ábrázolásából: http://www.pergokepek.hu/hu/issuearticle.aspx?GUID=1d2a888d-03de-48f7-aaf4-510589299b4f
10/10
umma 2010 jan. 30. - 10:55:52 10/10
(165/200)
Nem hiszem, hogy bárki pont ezért tartana korlátoltnak. Nyilván a lelki intimitás hiányzott számodra az ábrázolt szexualitásból. Egyetértek Jean Pierre Jeunet-vel abban, hogy a bensõséges szexet nem lehet (vagy legalábbis rendkívül nehezen) képileg ábrázolni. Ezért õ az Amelie... filmben az intimitás ábrázolása helyére egy erkölcsi prédikációval felérõ csavart tett: két szereplõ leselkedik, aztán egymást szégyenítik meg a kukkolás miatt. Ezzel a rendezõ a nézõkhöz szól: aki ilyesmit akar nézni, az nem egyéb voyeur-nél. Az intimitás nem ábrázolható; illetve ha ábrázolják, rögvest épp az értelmét veszíti el, azt, hogy két ember egymásnak (és nem bárkinek) nyílik meg.
A filmek tehát, minél nyíltabban próbálják ábrázolni a szexualitást, annál személytelenebb viszonyokat kénytelenek vászonra vinni. Legmesszebb egy japán film ment ebben (nem láttam), amelyben élesben felvett közösülések sorakoznak, a történet pedig egy kéjgyilkosságról szól. Amit láttam, és a leginkább explicit jelenetnek mondható, az a Szörnyek keringõjében volt – bensõségesnek semmiképp sem nevezném...
A másik variáció a nyálas gagyi, ebbõl a legrémesebbet a Mátrixban volt szerencsém megtekinteni.
Bár néhány filmnek nyilván sikerült megvalósítania a lehetetlent, de úgy látszik, azokat mind elkerültem.
Viszont, hogy pont a fürdõszobai jelenetnél akadtál ki, mégiscsak furcsa egy kicsit. Mivel addig valódi, megvalósult erõszakról szólt a film (pl. az öngyilkosságról); ott viszont csak szóban hangzottak el perverz fantáziálások, de a történet folytatásából nyilvánvalóvá vált, hogy mindez csak hatásos szóvirág, pontosan ugyanannyira kell komolyan venni, minthogy "érted a csillagokat is lehoznám az égbõl"; és nagyjából ugyanolyan funkciója is van: egyszerûen csak a totális elkötelezettség szóbeli kifejezése, egy abszolút negatívba fordult széptevés, de akkor is azt a funkciót töltötte be, a szereplõk számára az összetartozás és elkötelezõdés kifejezése volt. Leginkább a Nézz vissza haraggal egyik részletére emlékeztet: "Mindnyájan szökni akarunk a gyötrelembõl, hogy éljünk. De legfõképp a szerelem elõl. Tudtam elõre, hogy egyszer majd felmerül valami nehézség, ami már sok lesz a te kényes, üvegházi érzéseidnek. Ne áltasd magad téveszmékkel a szerelem felõl. Nem lehet elintézni finom, úri módon, anélkül, hogy bepiszkítanád a kezed. Erõ és bátorság kell hozzá. S ha nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy bemaszatold a szép, tiszta lelkedet, akkor inkább hagyd a fenébe az egész életet, és eredj el szentnek. Mert akkor úgysem válnál be soha emberi halandónak. Vagy a túlvilágot választjuk, vagy ezt itt."
Harmadrészt: ez a film nem a szexuális és egyéb kiszolgáltatottságról szól. Az pl. az Ezer hold vagy a Legbelsõ félelem témája, nem ezé.
De hogy számodra a vajas manõver "nem volt sem öncélú, sem elviselhetetlenül borzasztó sem" – ezen inkább csak hümmögök...mivel az egyértelmû, megalázó és durva erõszak volt, inkább, mint pl. a Helyzetek és gyakorlatok Selma Blair-es epizódja. Ráadásul verbálisan is nagyon messzire ment: "esküdj meg, hogy megtagadsz minden értéket". Nos, ha ez számodra még tûrhetõ, úgy táblát sem kell a nyakadba akasztanod, miszerint "bevállalós vagyok".
offtopic
ernesztin 2010 jan. 19. - 19:44:25 Előzmény ELog
(164/200)
Avagy 'Az utolsó tanga...'
10/10
umma 2010 jan. 09. - 19:41:15 10/10
(163/200)
Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni:

... A szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng, hûvös illataival... Ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb. Egy napon eljön életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtõl, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. Késõbb jön ez; sokan nem ismerik meg ezt az érzést, soha...S aztán van az, hogy az ember egy napon megérti, mit akar az élet a szerelemmel, miért adta ezt az érzést az embereknek?... Jót akart velük?...A természet nem jóságos. A boldogságot ígéri nekik ezzel az érzéssel? A természetnek nincsen szüksége ilyen emberi ábrándokra. A természet csak teremteni és pusztítani akar, mert ez a dolga. Kegyetlen, mert terve van és közömbös, mert terve emberen túli. A természet megajándékozta az embert a szenvedéllyel, de megköveteli, hogy ez a szenvedély feltétlen legyen.

Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentõöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdõdnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdõben... Tudod, az a dagályos "ünnep van" érzés, mely a legtöbb kezdõdõ emberi kapcsolatot áthatja... Milyen gyanús ez! A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erõ, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törõdik a viszonylagos emberi érzésekkel. Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál. Nem lehet másképpen megismerni a szenvedélyt… s milyen kevesen jutnak el idáig! Az emberek csiklandják és cirógatják egymást az ágyban, nagyokat hazudnak és hamisan érzelegnek, önzõen elveszik a másiktól, ami jó nekik, s a maguk örömébõl egy kis hulladékot talán odalöknek a másiknak is... S nem tudják, hogy mindez nem a szenvedély.... Igen, az igazi szerelmesek is vásárra viszik a bõrüket, szó szerint és valóságosan... Mi más értelme van annak a végzetes és feltétlen odaadásnak, mely a végsõ szenvedély megérintettjeit egymást felé hajtja? Az élet kifejezi magát ezzel az erõvel, s rögtön közömbösen elfordul áldozataitól. Minden idõben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak. Az igaziak, tudod. A bátrak, a kevesek, a kiválasztottak. Minden igazi ölelés mögött a halál van, árnyaival, melyek nem kevésbé teljesek, mint az öröm fénycsóváinak villanása. Minden igazi csók mögött a megsemmisülés titkos vágya van, az a végsõ boldogságérzet, amely már nem alkuszik, amely tudja, hogy boldognak lenni mindig annyi is, mint teljesen megszûnni és átadni magad egy érzésnek. És ez az érzés céltalan...
Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.


... sokféle erõ van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni... A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.... Nem szabad erõszakosan szeretni. ...Mindig bûn, ha nem érjük be azzal, amit a világ önként ad, amit egy ember magától nyújt, mindig bûn, ha mohó kezekkel hozzányúlunk egy másik ember titkához. A szeretet, az igazi, türelmes. A szeretet végtelen és tud várni.


Vannak emberek, akik valamilyen vad, õserdei erõvel tudják elszívni a maguk számára a környezõ világból mindazt, ami az életet jelenti, mint bizonyos indák a dzsungelben, melyek elszívják a nagy fák elõl több száz méternyi körzetben a talaj nedvességét, a föld savait és tápláléktartalmát. Ez a törvényük, ez a sajátságuk. Nem rosszak ezek, csak ilyenek...Azzal, aki rossz, lehet vitatkozni, talán meg lehet békíteni, talán fel lehet oldani lelkében azt, amitõl szenved, amit meg akar bosszulni másokon, az életen. Ezek a szerencsésebb emberek... De aztán vannak másfélék, ezek az indafélék, akik nem rosszindulatúak, csak éppen halálos, makacs szomjúsággal ölelik magukhoz a környezõ világot, s kiszívnak belõle minden életerõt. Barbár, elemi végzet az ilyen ember.


...ez az emberi arc, amelyben nincs harag, sem vágy, minden kiégett ebbõl az arcból, mindent tud és semmit sem akar, bosszút sem, megbocsátani sem, semmit, semmit... ilyennek kellene lenni. Ez a végsõ emberi tökéletesség, ez a szent közöny, ez a teljes magány és siketség, az örömmel és a fájdalommal szembe.


Mikor az ember sírni kezd, már csal. Akkor a folyamat már lezajlott. Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan.


Minden embernek joga van egyedül, templomi csendben készülni fel a búcsúra és a halálra. Még egyszer kiüríteni lelkét, olyan üressé és áhítatossá varázsolni az emberi lelket, mint az idõk kezdetén volt, a gyermekkorban. Én most jutottam el oda, hogy egyedül vagyok. De elébb hosszú utat kellett megjárnom. Sokáig reménykedtem, hogy van valamilyen másféle megoldás. Hát nincsen. A végén vagy kevéssel a vége elõtt, egyedül kell maradni.


...lelkünk békéjét nem adhatja más, csak mi magunk. Hogyan? Ha leküzdjük a vágyat és a hiúságot. Lehet ezt?... Majdnem lehetetlen. Talán késõbb, késõbb.


Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik..., de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erõs lesz és magányos.


Eljön egy pillanat mindenki életében, amikor egyedül marad és nem tud más segíteni senki.


...mert a legfontosabban nem lehet senkinek megmondani. Mindenki egyedül tanulja meg.


http://merengo.hu/idezetek/?id=419
10/10
umma 2010 jan. 09. - 18:39:58 10/10 Előzmény Marcipáncica_
(162/200)
-----spoiler lehet------

A lány indítékiról még az jutott eszembe, hogy ha nem is saját maga számára volt meglepõ és kínos a férfi igazi valója, de nagyon is kínos lett volna minden ismerõse elõtt felvállalnia, hogy talált magának egy "pótapukát". Csak neki, személyesen jó volt és nagyon is megfelelt - egészen addig, amíg el lehetett titkolni a nyilvánosság elõtt; de a külvilág számára, a társadalom számára már vállalhatatlan volt és kínos.
Másrészt, lehetséges, hogy nem csak a külvilág, hanem önmaga felé is szégyenérzet volt benne a viszonnyal kapcsolatban. Úgy érezhette, hogy nem helyénvaló, amit tesz. Az elején még nagyon szégyellte magát, késõbb is rákérdezett, hogy ugye olyan, mint egy kurva. De a titkos elégedetlenségeit, megalázottság-érzését mégsem merte/nem akarta Paulra önteni, hanem Tomra hárította. Nyilvánvaló, hogy valójában Paul volt a címzettjük azoknak a dühkitöréseknek, melyekkel passzív-agresszív módon Tomot célozta meg.
Vagy pedig: pszichológiai megfigyelés, hogy a puszta szexuális vonzalomból kiinduló kapcsolat nem tartós, csupán ûrkitöltõ. Ez pedig akkor lett nyilvánvalóvá a lány elõtt, amikor döntési helyzet elé lett állítva.
Szerintem maximum ez az a "valóság" és "igazság", amit a végén Jeanne felismert.
10/10
umma 2010 jan. 06. - 10:33:56 10/10
(161/200)
Egy kicsit jogos a két pont, amiért ebben a filmben sokan pornót látnak. De! nem! a meztelenkedés vagy a szexualitás jelenléte miatt! van pornó-hangulata. Hanem azért, amit az idézet a pornó meghatározásaként írt: "Visszataszító ez a fajta lumpenerotika, az együtt magány elfuserált orgazmusának érthetetlen kipakolása." A film pedig egy olyan viszonyt mutat be, melynek lényege az "együttes magány", hasonlóan személytelenül technikás együttlétek, mint amit Jeanne mesélt magáról és az unokatestvérérõl. Persze a filmben a kezdeti személytelenség nagyon erõteljes személyességbe fordul, és szerintem végül sokkal erõsebb és maradandóbb hatású az intim, személyes megismerés bensõségességének, felszabadultságának ábrázolása, mint az "együttes magány elfuserált orgazmusának kipakolása". Viszont mégis nagyon sok nézõben ez az értelmezés csapódott le: az anonim szex vonzó és kielégítõ, felszabadító, tehát a film kezdeti állapota volt pozitív, azt kár volt meghaladni és személyes megismerést, elkötelezettséget kezdeményezni, mivel a személyességbõl csak baj lehet, kerülendõ. Ez a fajta értelmezés nagyon is elsõdleges, elõször ennyi látszik a filmbõl. Tehát hogy ez a film a swinger-szex mûvészi megfogalmazása és igazolása. Ráadásul Bertoluccci bevallottan az anonim szexfantáziái alapján készítette el a filmet. Nem tudom, kinek az érdeme, hogy végül nem maradt meg ezen a szinten, hanem sûrû és tömény alkotás lett, de mindenesetre tény.