Téma: Üveg

2/10
GoodMovies febr. 17. 17:51:15 2/10
(60/60)
Hát ez valami borzalom. Tele ostoba logikátlanságokkal. Csak azért néztem végig, hogy mikor szabadul már ki a szörny és intézi el a sok idiótát, élen a pszichológus nővel. :)
benkonora jan. 27. 10:44:00
(59/60)
Én nem tudtam semmit a filmről, azt sem, hogy ez egy sorozat harmadik befejező része, az előzőeket sem láttam. Pusztán a szereposztás szerint választottam megnézésre.

Egy igazi kettősség van bennem a film megnézése után. Egyfelől vontatott, lassan bontakoznak ki a szálak, a 2 órás játékidő is túl sok. Másfelől a történet valamennyire magával ragadott. Kevint játszó színész egészen parádés, nagyon ritkán látni ilyen sokoldalú színészt (egy filmen belül).

Ugyanakkor nem tudok elmenni a részletek mellett, amik nem állnak össze.

1. Hogyan tudott Mr. Üveg szabadon ki/bejárkálni a cellából? Szerzett valahonnan korábban kártyát?
2. Többen is írtátok, hogy elég viccesen kevés ember őrizte ezt a három szuperveszélyes bűnözőt, gyakorlatilag őrt nem is láttam, csak a két ápolót, akik nyilván nincsenek kiképezve és fizikummal sem bírják.
3. Hogyan tudták belefojtani egy pocsolyába Davidet? Csak azt tudom elképzelni, hogy aki belefojtotta ő maga is egy szuperhős, szupererővel.



6/10
DoctorMorreau jan. 18. 03:45:05 6/10
(58/60)
Nehéz megemészteni, pedig a film első fele elképesztően izgalmas és érdekes....

SPOILER

Dunn-t egyszerűen nem lehet "megölni". Ez a film, illetőleg Shayalman ezzel keveredett önellentmondásba és ez sajnos így a Sebezhetetlent is kivégezte.
5/10
doktormacko1 jan. 11. 23:01:36 5/10
(57/60)
5 / 10 Nem tagadom , nekem nem jött be ez a film. Kicsit zavaros volt és nem értettem.
kriszta.g 2019 dec. 18. - 09:12:46
(56/60)
Hát ez meg mi volt?

Spoiler


Még az Osaka towerbe se jutottak el? Komolyan egy parkolóban kellett a szuperhősös leszámolást elintézni? És a dokinő egy titkos társaság tagja akik szuperhősöket akarnak eltűntetni? Mi van? Borzalom.

Béna volt a Széttörve után nagy csalódás. Egy nullás.
8/10
caya 2019 nov. 25. - 22:17:18 8/10
(55/60)
Annyira jó és egyedülálló a trilógia története és a karaktervezetése, hogy a cselekmény a pontatlanságain simán át lehet siklani. Akinek a bosszúálló félék nem adják a megfelelő intellektuális mélységet az szeretni fogja a triláógiát, viszont aki csak a folyamatos akciót és látványt igényli annak nem való.
Kalakala 2019 nov. 09. - 01:31:45
(54/60)
Imádom a magyar mentalitást: ami nekem nem tetszik az egy nagy szar! :D Az a rész nekem sem tetszett amikor

a kórház előtt játszódó jelenet van és mindenki tátott szájjal figyeli, ahogy birkóznak egymással, megölik egymást, vagy épp őket ölik meg



de határozottan nem egy unalma és "szar" film volt. Szerintem nagyon izgalmas. Kevin karakterét bármeddig elnézném, de a többi karakter személyisége is fejlődik, változik a film közben és végére is. És kiszámíthatatlan a film vége! (ellenben sok klisés filmmel...) Szerintem ezektől jó egy film!
10/10
Kóródi Tündérke 2019 nov. 08. - 20:07:19 10/10 Előzmény sotyka
(53/60)
Egyetértek...a doktornő elképesztően idegesítő volt...maga film elképesztően jó. Bár igazából akkor élvezhető, ha láttuk az előző két részt is,na és persze ha át tudjuk érezni Kevin gyerekkorát...nekem kedvencem lett a Split-tel együtt.
5/10
sotyka 2019 okt. 24. - 23:55:36 5/10
(52/60)
A film mondanivalója és története nekem nagyon tetszik, azonban sokkal több volt benne, elég bénára sikeredett a megvalósítása (a doktörnő egyenesen irrittálo, 0 személyiséggel...) Az operatőri munka is elég laposra sikeredett (ez zavart a legjobban) BW színészkedése se volt az igazi. Ellenben McAvoy éval szemben mert az zseniális még mindig. Nem egy esti mozi mert ha fáradt az ember elalszik rajta, de aki látta az előzö részeit, mindenképp nézze meg.
1/10
csonakos 2019 okt. 21. - 22:38:24 1/10
(51/60)
Ennél még a Drága örökösök is nézhetőbb...
4/10
sexykex 2019 szept. 20. - 09:25:42 4/10
(50/60)
M. Night Shyamalan azoknak az embereknek, eseményeknek, elképzeléseknek a bűvöletében él, akiknek és amiknek én nem hiszek. Lehet, hogy ő sem, de tudja jól: Elég az embereknek bogarat rakni a fülébe. Az majd el kezd mocorogni, lepetézik, az ivadékok még több ember fülébe eljuthatnak. Így lesz néhány elejtett buta szóból okkultizmus. Azt is tudja, hogy Stephen King tripjei hatalmas vagyont eredményeztek, amihez a vitathatatlan írói vénán kívül elegendő volt a természetfölötti erők birodalmába utazni egy kis izgalomért.
M. Night Shyamalan ezért rendszeresen jelentkezik hasonló témájú filmekkel. Vannak közöttük jók és olyan semmitmondó, unalmas tákolmányok is, mint az Üveg. Egyetlen pozitívuma és szinte mérhetetlen haszna lenne, ha

a pszichológus nő elvégezné a feladatát. Ugyanis: „Ellie Staple (Sarah Paulson) átlagos pszichológus helyett egy titkos szervezet tagja (akiket egy lóhere-tetoválás jelöl), és célja a szuperhősök eltüntetése - akár szép szóval (meggyőzve őket, hogy csak képzelik különlegességüket), akár drasztikusabb eszközökkel.” Imádnám a szuperhősöktől és a természetfölöttiektől mentesített világot.

8/10
bebeto07 2019 szept. 18. - 22:15:53 8/10
(49/60)
En imadom ezt a trilogiat. A 3 kozul ez a leggyengebb resz, de meg igy is fenyevekkel veri az osszes mai, szuperhosos gagyisagot. El lehet gondolkodni a film vegen, jok a szineszek, jok a zenek, a helyszinek. Persze azt elismerem, hogy nem mindenkinek fogyaszthato, de ra tud handolodni erre a 3 filmre (Sebezhetetlen, Szettorve, Uveg), annak szerintem rendkivul pozitiv, maradando filmelmeny lesz.
10/10
sansz 2019 szept. 04. - 11:23:32 10/10
(48/60)
Ritkán értékelek, de most megteszem. Azokat bátorítanám, akiket a sok negatív kritika elbizonytalanít. Nézzék meg és a commentek alapján, vagy gyűlölni, vagy szeretni fogj filmet.
Szerintem akik 1 pontokat adtak(de ezt biztosan csak ők tudják), nem látták A sebezhetetlen című filmet. Ugye az Üveg két film folytatása és stílusban inkább a fent említettnek a folytatása. Lassan bontakozik ki a dolog és nem annyira váratlan, mint az előd, de azért nem is sablonos. A sebezhetetlen is nagyon lassan ment előre (vagy ki tudja merre), nyomasztó és talán unalmas is volt, míg aztán helyükre nem kerültek a kockák.
Ez nem egy Marvel szuperhős film (habár azokat is szeretem), szerintem sokan ezt várták tőle, de ez nem a film hibája. Itt olyan szuperképességekkel rendelkezőkről szól a film, akik még saját képességeikben sem biztosak teljesen. Nagyon emberiek, még a legelmebetegebb is. Ez nem egy kortárs művész alkotása, ahogy valaki utalt rá, hanem egy teljesen más pálya, pont mint A sebezhetetlen.
Én a filmtől azt kaptam amit vártam, nem mondom, hogy életem legjobb filmje, de el lehet rajta gondolkodni a jóról, meg a rossznak tűnő jó árnyalatairól. A színészek nagyon jók voltak, a képvilág is jó. Hoszta A sebezhetetlen gondolatait és egy nagyon picit, pont annyit hozzátett, hogy a fantáziánkat megindítsa. Nem tudom lesz-e valaha folytatás, mert habár a fő ajtót becsukták, nyílt helyette több másik. Nagyon nehéz lenne ezekután a folytatást úgy csinálni, hogy hű legyen magához és ne menjen a többi szuperhősös film után.
1/10
MROLAND 2019 aug. 08. - 01:45:28 1/10
(47/60)
Ez fájt! De nagyon! Az eddigi legdurvább kommentek is túlbecsülték a film valós értékét.
10/10
Blondie28 2019 aug. 02. - 22:57:21 10/10
(46/60)
Örülök, hogy nem hallgattam a sok negatív kommentre. Szerintem nagyon jó film, végig lekötött, nagyon tetszett, érdemes volt megnézni.
3/10
Warthog82 2019 jún. 10. - 09:17:08 3/10
(45/60)
Pfu,übergyenge.Ahhoz képest hogy milyen színészek játszanak benne.A film is el van nyútjva és a finálé is.Amúgy is egy nagy katyvasz az egész.
1/10
e-baby 2019 jún. 03. - 13:25:39 1/10
(44/60)
Borzalmasan rossz...
1/10
Károly Keresztesi 2019 máj. 29. - 14:20:31 1/10
(43/60)
Látom van akinek tetszik a film és van aki szerint SZ@R! Úgy látom azok vannak többen akiknek nem tetszett. És szerintem is rém unalmas film, három estém ment rá, mire a végére értem, ugyanis mindig belealudtam, de nem adtam fel, vártam, hogy történjen valami.
De sajnos hiába vártam mert semmi érdekfeszítő nem történt.
Ezek a szuperhősök a futottak még kategória.
Nem is igazán tudom mi a szuperkémességük, mert ami van az nehezen nevezhető annak.
Az egyik egy skizofrén, erős gyerek, de szerintem egy jobb küzdősportoló darabokra kapta volna, verekedés közben semmi szuper erő nem jön át. kb olyan mintha egy skizofrén Steven Seagal-t láttam volna. Lehet, hogy ez pókember fattya, mert kicsit tud a falon rohangászni, kicsit erős, de születésekkor oxigénhiány lépett fel nála. :D
Bruce Willis: Állítólag sebezhetetlen, és nagyon erős, ebből sem derül ki sok minden.
Samuel L. Jackson: Az örült tudós, vagy minek nevezzem, kár hogy a film felében egy éber komában lévő embert játszik, a másik felében meg szuper okos ember helyett inkább valami szuper debil embert játszik. Én legalábbis nem jöttem volna rá, ha nem mondják, hogy ez a szuper képessége. (a Scooby-Doo minden szereplője okosabbnak tűnik)

A helyszínek: Na itt igen, odatették magukat a film készítők, ilyen pompás és változatos helyszíneket, talán csak két filmben láttam, a Fűrész 1, és a Fülke. (ezek mind jobb filmek)
Szóval, a film 90%-a egy helyszínen játszódik, egy diliházban, és annak a 100 méteres körzetében.
tehát ez rém unalmas, de a maradék 10% az valami csoda! Pálmafák tengerpart, jaaa, őő izé az másik film, ebbe koszos utcák, lepukant gyárépület van még.
Szóval látszik, hogy a film kiadásainak nagyrészt elvitte a három főszereplő gázsija. Mivel biztosításra sem futotta, és a főszereplők életkora is már közelebb van a 70 hez mint az 50 hez, ezért az akciójelenetek is nagyon lightosra sikerültek.
Mondhatnánk, hogy oké ezek mellékéssek, hiszen a történet a lényeg, nem pedig az, hogy ki mekkora sallert kevert le a másiknak, vagy mennyire változatosak a helyszínek.
De sajnos a történet is kb: ugyanilyen unalmas, Spoiler :D ---- röviden tömören: főhőseinket elkapják, egy diliházba zárják, ahol megpróbálják őket meggyőzni, hogy ők nem is szuperhősök., persze innen kiszabadulnak, és szuperhős képességeikkel, egészen az épülettől 100 méterre sikerül eljutniuk. Miután kemény 4 perces küzdelemben mindenkit ártalmatlanná tesznek, a doktornő szeretne minden bizonyítékot eltüntetni, de kiderül, hogy valaki meghackelte a kamerákat, és az egész csihi puhi-t élőben lehetett nézni valamelyik XXX siteon. :D Erre persze a doktornő elereszt egy sutperhősős: Neeeeeee vagy valami hasonló nyivákolást. És itt a vége. -----

Szóval, ha ebbe a filmbe nem ilyen ismert színészek játszanak, hanem ismeretlenek, akkor szerintem erre a filmre mindenki rámondaná, hogy ez ez egy ZS kategóriás film. Kb a sharknado val tenném egy lapra. (bár utóbbi izgalmasabb)

Akinek meg tetszik szíve joga, sok ember ad milliókat a kortárs óvodás rajzokért, és órákon keresztül tudják mesélni, hogy nézd ezt tetejére állított kört, előtte a kék háromszöget, micsoda gyönyörű festmény, tényleg olyan mint a valóságban amikor a mount everest mögött lebukni készül a nap.
Nos igen, van akinek ez jön be.

3/10
Mása1 2019 máj. 23. - 18:01:48 3/10
(42/60)
Jó szereposztás, kiváló színészi játék. A film összességében viszont gyenge, hosszú, unalmas.
8/10
promy 2019 máj. 14. - 11:35:53 8/10
(41/60)
a végén a fordulat nagyon jó volt.....