Téma: Vaják

1/10
andraszoltan 2021 dec. 22. - 00:24:34 1/10
(57/77)
végignéztem. kár volt. 1 csillag. ezt kár volt leforgatni.
(ami korábban kimaradt: a vaják hümmögése az elsőben nagyon adta, most meg picsog vagy szomorúan szívszakadva sóhajtozik helyette végig. a mágusok aljas ravasz furkálódásai helyett meg lettek szerelmetes szívösszetört mágusok. csodálatos.)
6/10
Ivy00 2021 dec. 20. - 02:20:22 6/10
(56/77)
Nézem a 2. évadot, mert kedvelem a műfajt, könyvben és filmen is. Az első évad is lassan indult be, kellett vagy 4 rész, hogy eldöntsem, érdemes-e végignéznem. De ez a második! Nem tudok mást mondani: dögunalom. Volt, ahol még be is aludtam rajta. A 6. 7. részekben volt végre esemény, most már végignézem, de sok jóra nem számítok. Olvastam könyvben, ha filmen így elnyújtják, akkor lehet, ez a sorozat életem végéig is kitart. Ok, kell a lelkizés is, de ennyi? Lehet, hogy én nem figyeltem eléggé, de jól összekavarták a dolgokat, és megpakolták olyanokkal, amelyek sehol nem voltak megírva. (A játékot ugyan nem ismerem.) Mintha nem lenne elég az alapanyag, pedig itt erről szó sincs. Ami bejön továbbra is, a hangulat, a képi világ. Jobbat vártam, bár még a vége hátravan. Hátha...
3/10
CS@ 2021 dec. 19. - 21:09:19 3/10
(55/77)
Abba a részbe nem megyek bele, hogy történetileg mi hol mennyire sánta a regényhez vagy akár a játékhoz képest, ezt elég sok helyen lehet olvasni és akik képben vannak biztosan jobban látják az ilyen problémákat mint én és valószínűleg jobban le is tudják írni.

Mielőtt a nagyon hozzáértőek megint megmagyaráznák mit jelent vagy mitől lesz A vagy B kategóriás egy film…Kétség nem fér hozzá, hogy ez költségvetésileg egy A kategóriás sorozat, sőt a második évadot tekintve lehet, hogy AA vagy AAA vagy AAAAAAAAA+ igazából nemtom és nem is érdekel ez a része, mert a ráköltött összeg ellenére, amit nézőként kapunk végeredményként az minőségileg ilyen mércékkel mérve sajnos csak B.
Olvasom mindenhol, hogy a megnövelt költségvetésnek köszönhetően lényegesen jobbak lettek a harcok az első évadhoz képes és nem értem…milyen harcok??? Hiszen szinte semmi sem történik az egész évadban, ezeket a pár másodperces összevágott jeleneteket harcnak nevezni, röhej egy olyan sorozatban, ami jelentős mértékben egy „zsoldos szörnyvadászról” kéne, hogy szóljon.
Vereena kimondottan tetszett. A harci jelenetet kb. 4 percben letudják, bár ebből itt is csak töredéke a tényleges akció rész, de azért számomra ez egy kiemelkedő rész a többihez képest. Nivellen is nagyon frankó lett.
Az erdei részben Leshen is tetszett, bár a jelenléte nem mérvadó. A Myriapod –al együtt kettőjükre nagyjából 3perc jut, de ennek több mint a felét Ciri magányos futása teszi ki, itt már nem beszélhetünk semmilyen látványos harci jelenetről. A Myriapod megjelentése a határát súrolja az elfogadhatónak, de a jó azért nem ilyen.
Csernobog –os jelenet nagy jó indulattal számolva 1perc, ebből az értékelhető akció az viszont nulla és emellett itt maga a lény kivitelezése is kritikán aluli, ha emiatt voltak úgy vele, hogy ezt jobb lesz nem sokáig mutogatni, akkor viszont ez egy jó döntés volt.
A Zeugl említésre se méltó. Az utolsó nagy csata se nagyon, mert pocsékul néz ki az egész, amikor Geralt -ra rálép a vasárnapi tyúkhúslevesből egy csirkeláb az már elkeserítő.

Xena -t meg a Herkules –t felhozni olyan példának, hogy azok voltak az ilyenolyan B kategóriás szarok és ez lenne a csúcs pusztán azért, mert erre egy valag pénzt ráköltöttek nem éppen helytálló. Ehhez képest azok cirka ~25 évvel ezelőtt a saját idejükben költségvetéstől függetlenül szórakoztatóak voltak, ma már persze gagyinak tűnik egy ottani hydra és társaik, de pont ez a lényeg, hogy itt meg már most a megjelenéskor (nem negyedszázaddal később) is baromi gagyi a teremtmények nagyrésze és a szinte nem is létező akciók is.

Amihez már egyáltalán nincs köze se ennek se Herkules -nek vagy Xena -nak se semmi ilyenek, hogy: Nincs konkurencia. Eszi, nem eszi, nem kap mást.
Cursed? Valahogy ez is olyan semmilyen és számomra közelebb állt a mondavilághoz, mint a Fantasy -hez.
Vikingek? Nem is olyan nagyon rossz, de számomra ennek sincs köze a Fantasy –hez.
Oké akkor el lehet menni Trónok harcát vagy Gyűrűk Urát nézni, de ennyi a kínálat?
Nagyon örülnék, ha valakik, akik értenek hozzá sok hasonlót be mernének vállalni, akár fele ilyen költségvetésből, bár nem vagyok oda a D&D –ért, de tőlem lehetne akár Dragonlance & Forgotten Realms vagy akármi csak legyen még sokkal több tényleg Fantasy és ne az legyen, hogy itt a Witcher/Vaják oszt vagy megnézed vagy nem kapsz túrót se ilyen műfajból.
Tulképp ebben a műfajban keresgélve, semmi értékelhetőt nem találok és még kiskapunak maradnak a „rajzfilmek” Castlevania - azé nekem ez kiemelkedő a műfajon belül. Ha van egy gyermeked, aki bekényszerít egy Sárkányherceg nézésébe, akkor még attól se kell megriadni, mert egészen kellemes ebben a kategóriában. Mégjobban sántító példa, de az Arcane is tetszett.
Aztán az is lehet, hogy van egy csomó tök jó Fantasy film vagy sorozat csak én nem tudok róluk és ezért bosszant, hogy egy valag pénzből egy olyan Witchert kaptam aki egy egész évadon át állandóan csak nyavalyog, de harcolni nem akaródzik neki, ha így lenne kérlek írjátok a lehetőségeket, amiket még nézzek meg mert hiányom van ebből a műfajból, Köszi.
1/10
andraszoltan 2021 dec. 19. - 17:37:02 1/10
(54/77)
jó az első évad. 8/10. trónok harca szintű kidolgozottságot egyáltalán nem érdemes várni, de a kis "mellékküldetések" közben is jól halad a történet, érdekesek a szereplők (kivéve az énekes, az nagyon gagyi) és a sztorihoz pont megfelelő mélységben be is vannak mutatva a történetükkel együtt. érdekesek a mágusok intrikái, a háborúk.
.
aki még egy ilyen szintű történetet sem képes felfogni, az agyilag rendkívül alacsony szinten van, szomorú de igaz.
jók az első évdban a meztelen jelenetek is, de A NŐK SZÍNTISZTA IRIGYSÉGBŐL sajnálják még ezeket is tőlünk.
aki pedig egy öldöklős játék alapján készült harcolós fantasyben sokallja az erőszakos jeleneteket, az ne nézzen ilyesmit, mert nem neki való. az nézzen karácsonyi családi vígjátékot, abban biztos hogy nem lesz. aki kevesli az érzelmeket meg a drámát, az nézze az esmeraldát vagy valami romantikus fxst. vagy SZÁNJON már rá KÉT PERCET és nézzen utána, hogy ez nem egy vasárnap délutáni gyerekmatiné. de az ég szerelmére, ne kezdjen el különböző fórumokon reklamálni ezekért, mert még véletlenül meghallgatják a kritikát az alkotók, mint ahogyan ez esetben, és úgy elkxrják az egészet, mint ezt a sorozatot a második évadra. kösz szépen a nyávogóknak. nem is nekik készült.
(mit szólnának ezek, ha indítanánk mi is petíciókat meg hőbörögnénk mindenféle fórumokon, hogy rontsák el az ő kedvencüket akció- és szexjelenetekkel és csapják agyon az egész sztorit úgy ahogy van folyamatos gyilkolással. csak hogy nekik is szar legyen.)
.
a második évad felét láttam. eddig 4/10 nagy jóindulattal (ha valami csoda folytán mégis jobb lesz, akkor feljebb viszem a pontszámot).
kötelező jelleggel erőltetik a másság miatt üldöztetést, ami kissé kilóg a sztoriból, de sajnos ezen már nem csodálkozik az ember a mai világban. a harcolós jeleneteket visszavették, a meztelen jeleneteket kitörölték, cserébe telerakták érzelmes szívhezszóló maszlaggal. és ennyi maradt az egész sorozat, a négy részt teljes egészében kitöltő érzelmes szívhezszóló maszlag közben NEM TÖRTÉNIK SEMMI.
cellasto 2021 dec. 16. - 21:08:46 Előzmény WynNyback
(53/77)
Azért a herkulest meg a xenat nem kéne leminositeni…. 30 éves filmekről beszélünk… a maga idejukben korántsem voltak b-kategoriasak.
Ezt már tervezem megnézni egy ideje. Jofelenek tűnik.
10/10
WynNyback 2021 dec. 16. - 19:22:33 10/10
(52/77)
A sok hozzáértőnek írom, hogy a B kategóriás sorozat az a XENA meg a Herkules. Ez egy nagyon jól megcsinált jó hangulatú fantasy. A színészek hozzák amit kell. Nagyon jó casting. Részemről megy a max mert teljesen lekötött.
10/10
O'conner 2021 nov. 29. - 02:12:36 10/10
(51/77)
Akik gagyinak, és B kategóriásnak titulálták a filmet azoknak mondom, hogy 70-80 millió dollárból készítették az első évadot. Ilyen nagy összegből nem sok sorozat készül. Az már csak mellékes, hogy hivatalos információk szerint a második évad az első evad költségvetésének a duplájából készül.🙂
Akik pedig azon vannak fent akadva, hogy ugrált az időben a sorozat, és emiatt nem értették (bár nem tudom, hogy ezen mit nem lehet érteni, mivel a végén összefutnak a szálak) megjegyzem hogy erre azért volt szükség, mert ezek fontos történések amik történnek, és némelyik történés között 50-60 év van ---> mivel ezek a karakterek többszáz évig élnek. Viszont a karaktereket fel kellett épiteniük, be kellett mutatni a nézőknek, hogy azok is értsék és megismerjék az adott hősöket akik sosem olvasták a könyveket. És ezt nagyon jól meg is oldották egyébként. De nyugi srácok a második évad már nem fog ugrálni az időben, így a gyengébbek akik egy 5 éves szintjén vannak, és akik nem tudnak elszakadni a mobiluktól filmnézés közben, de ennek ellenére film kritikusok már azok is érteni fogják.
9/10
Amadila 2021 máj. 23. - 20:24:56 9/10
(50/77)
Nem ismerem sem a játékot,sem a könyveket,de nekem bejött a sorozat. Aki azt állítja,hogy nem lehet megérteni,az nézze végig újra annélkül hogy közben a mobilját nyomkodja! Azt meg végképp nem értem miért is kell a Trónok harcához hasonlítani!?! Két különböző világ, két különböző történet!
Csak azért 9-es ,mert nekem kucsit sok volt a durva véres jelenet!
1/10
AnikoFreya 2021 ápr. 18. - 11:49:39 1/10
(49/77)
Nagyon unalmas. :(
10/10
JónásBéla 2021 febr. 14. - 13:09:14 10/10
(48/77)
Ritka jó sorozat. Akinek tetszett a Gyűrűk ura, A hobbit, A trónok harca, annak garantáltan be fog jönni. A sok snob lehúzza, mert nem tudnak filmeket értékelni sajnos... A játékkal is játszottam 2éve az is bejött. A gyerekemnek is nagyon tetszett, ajánlom a 14éves korosztálytól felfelé. ;)
Sz. Péter 2020 okt. 10. - 17:51:36 Előzmény Upgrayedd
(47/77)
Ezek szerint nem tudod mi az a B kategóriás mozi.
Nem az ami neked nem tetszik, hanem amit alacsony költségvetéssel készítenek.
1/10
Upgrayedd 2020 okt. 10. - 17:02:13 1/10 Előzmény Sz. Péter
(46/77)
Nem a fantasy nem jön be, hanem ez. Ez minden szinten szar lett. Béna színészek, amatőr rendezés.. Tipikus B kategóriás mozi. Annak is az alja. Attól még hogy a játék szar volt, ez lehetett volna jó. De nem tudták megoldani...
Ez van. Nem vágom fel az ereimet miatta. Csak szerintem ócska.
Sz. Péter 2020 okt. 10. - 11:19:59 Előzmény Upgrayedd
(45/77)
Ha nem jön be a fantasy, miért pazarlod rá az időt? :)
1/10
Upgrayedd 2020 okt. 10. - 00:36:30 1/10
(44/77)
Ritka fos egy szar ez. A játék is egy különlegesen béna cucc, de ez még az alá is bemászik.
4/10
Palyika 2020 szept. 09. - 13:13:20 4/10
(43/77)
Egy jó dolgot találtam benne, tetszik a bárd dala.
4/10
Palyika 2020 szept. 09. - 13:12:21 4/10
(42/77)
Nagy elvárásokkal, és sok-sok ismerősi ígérettel (miszerint zseniális sorozat) ugrottam neki a sorozatnak. 4 részen végigszenvedtem magamat, mindig egy új esélyt adva neki.
Ma letöröltem, nincs több esélye nálam.
Már az elejétől a Conan a kalandor minőségére emlékeztetett. jujj.
offtopic
Alfredo 2020 aug. 25. - 12:21:59 Előzmény Quintessentia
(41/77)
avatar gil maerth?
Quintessentia 2020 aug. 25. - 11:24:50
(40/77)
Ki énekli a magyar szinkronban Kökörcsin dalát (Jussát várja a Vaják)?
Mézga 2020 júl. 16. - 14:46:35 Előzmény e-batta
(39/77)
Nem láttam még a sorozatot, de nagyon tetszett és teljesen egyetértek azzal, amit a fantasyról megfogalmaztál.
4/10
e-baby 2020 júl. 13. - 09:27:54 4/10
(38/77)
Azt hallottam a sorozatról, hogy szuper. Így nagy kedvvel kezdtem el nézni. Hát....nem fogott meg... pedig adtam esélyt, türelmesen végignéztem a 2.részt is. Tehát: engem nem kötött le, pedig imádtam pl.a Trónok harcát, tehát maga a stílussal nem volt bajom. De 1. gagyi színészek, 2. össze-vissza történet 3. túltolják az erőszakosságot (nem tudom miért van szükség 5 percben belül 1372832 brutális öldöklést belerakni.. anélkül is tudjuk, hogy ott harc folyik, és halnak meg emberek....) szóval én itt befejeztem :)