suxel2.0 2016 dec. 09. - 23:57:16
(118/1238)
A mai résznek lett a kopogással vége. Hétfõn derül ki számunkra, hogy ki az, aki kopogott. Az összefoglalást azt én csak azért nem vállalom be, mert én meghagynám Napraforgónak, olyan szépen összegzi a Megtört szíveket is. Bár azt nem fél szemmel nézi, de szerintem ez is menne neki.

Egyébként bár váltakozó hosszúságúak az epizódok, szabályosan harmadolják õket. Így csak 210 résszel kell számolni. Bár az a 17 rész ide vagy oda, hosszú bûnös élvezet lesz ez én nekem :P

Emir lassan olyan lesz, mint a CIA, mindenhol vannak emberei, mindenhová beszivárognak, nyomon követnek, fényképeznek, videóznak. Már csak lehallgatás nem volt, ellenben lesz egy trójai falova Tarik személyében. Van humora, hogy ilyen megjegyzései vannak. Bár nekem Önder és Vildan megalázása is tetszett, amilyen stílusban felvezette, hogy írásbeli vizsgát tesz 2A és 2B. Valóban egy féreg, de zseniális. Napraforgó jól írta, hogy nem tudni mi van a tarsolyában, mit lép, ez eszembe se jutott volna. Nekem egyenesen olyan mint egy pszichopata.

Láthattuk a csajszi "halálát", de én továbbra sem értem, ezt miért nem lehetett korábban megmutatni nekünk. Valamint azt sem értem, ez az Emír, aki ennyire nagy játékos, miért hagyta agát 5 évig zsarolni, az az ember, akinek az emberei ott vannak mindenhol, nem hiszem, hogy nem tudott egy zsaroló nyomára bukkanni. 5 év az 5 év.
10/10
kornyezet 2016 dec. 09. - 23:01:11 10/10
(117/1238)
Láttam a 4. bölüm második fele az, de az úgy végzõdött, hogy kopogott valaki amikor Kemal és Nihan beszélgettek Nihannál. Hogy lett vége a mai résznek? Kösz.
10/10
kornyezet 2016 dec. 09. - 21:29:36 10/10
(116/1238)
Nem láttam a mai részt. (esküvõn voltam). Tényleg kiderült a gyilkosság? Neten meg lehet már nézni? Mi történt a mai részben ami még fontos? Köszönöm.
10/10
kikelet54 2016 dec. 09. - 21:12:46 10/10
(115/1238)
Ez az Emír egy undorító féregnyúlvány. Hogy megalázta a szülõket? Mindenkit figyeltet, mindenkit leugat, már megtalálta Kemal testvérét is, az meg amennyire utálja Kemalt, biztos nem sokáig kérette magát.

Ha ezt csinálta a szülõkkel, mit fog tenni Kemallal és Nihannal, pedig semmi rosszat nem tettek, az hogy öt évvel ezelõtt mi volt köztük, neki ahhoz semmi köze. Lesz még itt hadd el hadd, amilyen felbõszült bika ez az Emír.
6/10
napraforgó 2016 dec. 09. - 18:20:25 6/10
(114/1238)
Igazad van, tényleg függõvé lehet válni, az ember szinte várja, na, ma mi fog történni? Fõleg a sötét tekintetû Emír húzásai érdekelnek, mert Nihán és Kemál viselkedése kiszámíthatóbb. A flashbackek engem is zavarnak, fõleg így, hogy állandóan visszaugrálnak az idõben és mindig csak egy-egy párperces jelenetke jön elõ. Én szívesebben láttam volna az 5 évvel korábbi történéseket, egyben, és aztán válthattak volna a mára. Ezek a bevillanások lehet, hogy divatosak manapság, de igencsak zavaróak. Sokszor nem is tudom, hogy most mi van? Mégis jóban vannak? Aztán rájövök, megint csak valamelyikõjük emlékeit látni. Tartok tõle, hogy még sok ilyen lesz.
suxel2.0 2016 dec. 09. - 17:19:10
(113/1238)
Utálom. utálom, utálom, utálom az ilyet, de még mennyire!!! A sorozatot továbbra sem tartom egy felsõközép kategóriástól jobbnak (6 pont még mindig), de rabul ejtett. Én ettõl már nem szabadulok. Még ha jobbára nem is elégedetten, néha egyenesen fanyalogva állok fel az epizód után, de megveszekedve várom a részeket. Belefutottam egy guilty pleasure-be, evvan. (ha netán vki nem ismerné a fogalmat: http://www.sorozatjunkie.hu/2006/04/24/alapveto-fogalmak-guilty-pleasure/ )

Egy módszert nem szeretek a sorozatkészítési technikákat illetõen: mégpedig a flashbackelést. Azaz, hogy múltbeli eseményeket játszanak vissza, sokszor úgy érzem megszakad miatta a történet folytonossága. Emiatt szerettem és gyûlöltem egyszerre pl. az Arrow - A Zöld Íjászt is. Én ezt a történetet is simán el tudtam volna úgy képzelni, hogy több boldogságot hagynak a fiataloknak és nem ilyenkor múltidézés formájában adják vissza nekünk. Egy oldalról viszont megértem annyiban, hogy ezzel oldják a boldogtalanság hangulatát a sorozatban, de nekem mégis olyan sokszor, mint egy törés benne. Pláne, hogy elõre néztem, és már le merem írni, ma látjuk részletesebben a "gyilkosságot", amit Ozan követett el. És kíváncsi leszek másban nem fogalmazódik-e meg a kérdés: ezt miért nem lehetett akkor belerakni? Mert szerintem megúszhattak volna vele pár értetlenkedõ nézõt, akik arra vártak, hogy mi is történt az elején.

100 szónak is egy a vége: én ezt a sorozatot SZERETEM.
10/10
kikelet54 2016 dec. 09. - 12:16:58 10/10
(112/1238)
Amikor mindketten visszaemlékeztek. Itt még milyen boldogok voltak, és milyen jól néznek ki együtt!!

Ez is egy sokszor visszanézõs jelenetsor ...
6/10
napraforgó 2016 dec. 08. - 09:08:55 6/10
(111/1238)
Nem vitatom, én olyan nagyon nem sasolom... Jobbára csak hallgatom a konyhából, vacsorakészítés közben. így aztán ilyen tükörbeli jeleneteket nem látok...
10/10
kornyezet 2016 dec. 08. - 08:57:42 10/10
(110/1238)
Én így figyeltem meg.
6/10
napraforgó 2016 dec. 08. - 08:13:48 6/10
(109/1238)
De hát visszajött, és föl is vette a telefonját, amelyen Kemál újra rácsörgött. Gondolod, hogy csak a számla miatt? Azt szerintem Nihán így is-úgyis kifizette volna, azért ehhez nem kellett volna trükközni... Ha Nihán magától nem ajánlotta volna fel, Zeynep mondhatta volna, hogy nincs nála elég pénz.....
Én már nem emlékszem a jelenetre, de nem lehet, hogy esetleg valakit észrevett, akivel nem akart találkozni? Amúgy meg szerintem nincs akkora nagy jelentõsége, hogy a csaj miért is ment ki.
10/10
kornyezet 2016 dec. 08. - 07:15:30 10/10
(108/1238)
Úgy vettem észre, hogy a tükörben látta, hogy a pincérnõ készíti a kasszabont és lelépett, hogy Nihan fizessen.
6/10
napraforgó 2016 dec. 08. - 07:01:22 6/10
(107/1238)
Most kiderült, hogy Zeynep ahhoz kért protekciót Nihántól, hogy egy jó ügynökség vegye szárnyai alá, mit modelt.
Azt ugye tudjuk, hogyan vélekedik a török közvélemény a színészekrõl, modellekrõl, énekesekrõl - mind könnyûvérû, azaz erkölcstelen. Vagyis a család nem támogatná ebben a törekvésében, az tuti. Nihánnál is rejtély, hogy volt kiállítása, de talán még a házassága elõtt.... Nem hiszem, hogy a férjek nagyon támogatnák a mûvészi ambíciókat, az asszony inkább a fakanalat ragadja meg, ne a festõecsetet....
Kemál és Nihán nem tudták rendezni a nézeteltéréseiket (Kemál leginkább a sérelmeit sorolta) - Leyla mesterkedései ellenére - így Emír hiába akart bárminek a nyomára jutni, nem igazán sikerült...
De legalább végre, 5 év után Önder is megrtudta, mi miért van. Szegény hülye... Most legalább tudja, mit miért kell neki is eltûrnie...
6/10
napraforgó 2016 dec. 07. - 18:51:19 6/10
(106/1238)
No lám, a mai részben már ez is megtörténik. Csak kívánnom kellett.
6/10
napraforgó 2016 dec. 07. - 14:19:50 6/10
(105/1238)
Nem igazán. Nekem akkor csak az volt a fontos, hogy Zeynep kiment és az otthagyott telefonján Kemál kereste. Nihán meg fölvette, hogy hallhassa a hangját.
10/10
kornyezet 2016 dec. 07. - 14:00:47 10/10
(104/1238)
Kösz a reagálásod napraforgó. Emlékszel még, hogy miért ment ki?.. vagy nem jól értelmeztem a történteket?
6/10
napraforgó 2016 dec. 07. - 13:50:44 6/10 Előzmény kornyezet
(103/1238)
Azt hiszem, Zeynep akkor a mosdóba ment ki.
6/10
napraforgó 2016 dec. 07. - 13:49:58 6/10 Előzmény Pera60
(102/1238)
Nihán kis forrónadrágján én is csodálkoztam, egy olyan féltékeny férj mellett hogy mászkálhat ilyesmiben... Csodálom, hogy Emír nem figyelteti magánnyomozóval...
10/10
kornyezet 2016 dec. 07. - 08:45:34 10/10
(101/1238)
Emlékeztek amikor Kemál lánytestvére Nihannal volt a kávézóban és a lány ellépett és Nihan felvette a telefont? Miért lépett el? Emlékeztek még?
Pera60 2016 dec. 06. - 20:36:40
(100/1238)
Elõbbre tartok mint a tv,a neten nézem. Este nem akarom az unokák rovására nézni,reggel pedig készülõdöm dolgozni. Már megnéztem egy pár török sorozatot,szeretem is õket,de ettõl szinte undorodom. Persze a kíváncsíság hajt,ezért bármennyire is antipatikus az egész,nézem. Nekem visszatetszõ az egész,Kemál családja,puszi ha kell,ha nem,mégis az idõsebb fiú megfojtaná egy kanál vízben az öccsét. És ez az imádat,amiben részesítik a fiúkat! Nekem visszatetszõ. Igen igaza van Napraforgónak,a lányuk is mindent elér amit akar,jól kihasználja a barátnõjét. A másik család: gyenge apa,aki eltûri az igen szemét beszólásokat a võtõl.Erõszakos anya, beteg kisfiúnak beállított Ozan,és a lányuk. Nekem õ szimpatikus,bár fura szerepet osztottak rá. Asszony Törökországban,és mégis éjnek idején jár-kel a városban,eléggé kihívóan öltözve. Otthon mit mond ilyenkor? Nem úgy néz ki az Emír,mint aki ezt nem kéri számon. A végére: ennyire ellenszenves,utálatos (ugyanakkor határozottan szép férfi) beképzelt,nagyképû szereppel még nem találkoztam filmben. Már egy most futó sorozat kapcsán jegyeztem meg,olyan mintha a török forgatókönyvíró csak és kizárólag az emberi rosszra összpontosít. Igaz a jók unalmasok,mit lehet írni a jókislányokról és jókisfiúkról.
offtopic
ildimix 2016 dec. 06. - 19:46:26
(99/1238)
Én ebbe a részbe belealudtam. Nem sok izgalom volt benne a parti körül forgott a rész. 1 kicsit lassan bontakozik ki nekem a történet lehetne már 1 kis pörgés.