mushi 2017 okt. 27. - 21:53:39
(1078/1238)
olyan régen volt már az elsõ évad, hogy egyáltalán nem emlékeztem, hogy Önder meghalt. hogyan? annyira emlékeztem csak, hogy rosszul lett a folyosón, de azt is mutatták, hogy meg is hal?
6/10
napraforgó 2017 okt. 27. - 05:08:34 6/10
(1077/1238)
Lehet, hogy te bosszankodtál, de nekem kellemes meglepetés volt, hogy a Királynõ egy hétre sorozat aktuális része után azonnal kezdõdött a másik csatornán a Végtelen szerelem.
Vildant egész megsajnáltam, valóban nagy csapás érte, nemcsak az imádott fia halt meg, de a férje is, így nem volt igazi támasza a gyászban. Tudom, hogy Nihánt is szerette, persze, de az is igaz, hogy õt föláldozta a fiáért és soha meg sem bánta. Önder legalább szánta a lányát, hogy boldogtalanná tették a fiuk miatta, de Nildan nem.
Az, hogy Leyla mindent megbocsátva és elfeledve most ápolón melléállt és magához vette a szülõi házba, az nagyon szép volt.
Zeynep még most is taktikázik, nem árulja el, hogy elvetélt. Egyre kevésbé tartom elfogadhatónak a kiscsajt.
Az, hogy a Méreg nevû srácot most a török nevén Zehírnek hívják, fel sem tûnt, mert anno a II. évadot gyorsan megnéztem a neten, persze csak az addig feltett 66. feliratos részt, és ott mindig Zehírnek nevezték. Azt már régóta tudtam, hogy a Zehir magyarul Méreg, így nekem ez mindegy.
Aztán a legvégébe belenéztem törökül, - bár ne tettem volna. Késõbb, amikor a 66-74 közötti bölümök megjelentek magyar felírattal, képtelen voltam rávenni magam, hogy megnézzem, szörnyû volt a legvége törökül is, valahogy nem vágytam rá, hogy még a szaavakat is megértsem.
Habár akkor egy szót sem értettem belõle, de a képek magukért beszéltek. Ha tudtam volna elõre, hát bele sem kezdek egy ilyen sötét, lehangoló sorozatba.
Tufant is sajnáltam, õt Emír az anyjával zsarolta, vagy megöli Kemált, vagy meghal az anyja. Õ nagyon jól tudta, hogyha Emírt lövi le, akkor is meghal az anyja. Mert Emír azt mondta neki, hogy az anyját csak akkor engedik el, ha õ bemondja a megfelelõ jelszót. Azt meg holtan nem tudta volna megtenni... Pedig Emír halálával sok mindenki felszabadult volna a nyomás alól.
Amúgy lehet, hogy én rosszul láttam, vagy rosszul emlékszem, de bizony nem Tufán lõtte meg Emírt. Emír azzal a pisztollyal ment ki, amelyiken ott volt Kemál ujjlenyomata (ezzel tört be Kemál anno Emír szobájába, és késõbb Emír nem ezt adta át Zeynepnek, csak egy ugyanolyant). Aztán ott a kapunál Kemál és Emír dulakodtak és a pisztoly elsült. Tufán csak célozgatott a fedezékében és szerintem igencsak törte a fejét, hogy melyik férfit is lõje le a két dulakodó közül. De én úgy láttam, hogy végül is nem az õ lövése terítetette le Emírt. Gondolom ezek az ujjlenyomatok bizonyítékul szolgáltak Kemál ellen letartóztatásakor.
Ha tévednék, bocsánat, de én így láttam. Esetleg nézd vissza, ha tudod, lassítva is.
6/10
napraforgó 2017 okt. 27. - 04:19:30 6/10 Előzmény s1u2x3e4l
(1076/1238)
Azon én is meglepõdtem, hogy Galip haja hirtelen sötétebb lett. És az arca is valahogy pufibb. opersze, lehet, hogy csak én emlékszem rá rosszul.
Leila haja nem érdekel, a nõk idõnként levágatják a hajukat, még a hosszú hajú nõk is a hajuk végét, hogy frissüljön a hajkoronájuk. Ebbõl a média néha hírt csinál, lásd Katalin hercegné levágatta a haját, vagy Angelina Jollie levágatta a haját. Mikor megnyitottam a híreket, azt hittem, hogy a két prominens személy rövidre vágatta a haját, de a fényképek szerint csak kb. 4-5 centit vágtak a hajukból. Ez annyi, hogy nem is érdemes észrevenni, itt meg hírt csináltak belõle. Ez nálam a kit érdekel kategóriába tartozó hír.
10/10
s1u2x3e4l 2017 okt. 26. - 20:54:22 10/10
(1075/1238)
Azt hittem már nem lesz rész, mert 19:30 helyett 19:51-kor volt a kezdés.

Úgy látszik, hogy a börtön ablakába (itt: a lyuk) mégiscsak besüt a nap, nem úgy ahogy a dal mondja. Hihetetlen, de van, aki ezt nem akarja, mert szép emlékek köthetõek hozzá, melyek mára fájóvá váltak és el akarja tüntetni ezeket az emlékeket a fejébõl. Érdekes, hogy Kemal mennyi napja, hogy már a lyukban van, legalábbis, amikor számolt, én úgy értelmeztem, igaz lehet mást számolt, na de a lényeg, hogy az arcszõrzete nem igazán változott. Nem lett olyan dús és vad, mint a bányamérnöki képzése alatt. Igaz ez csak külsõség, de feltûnõ volt.
Ha már feltûnõség: Méreg már nem Méreg, hanem visszatértek a Zehir névhez. Nem figyeltem még meg a 2 epizód alatt, hogy a fordítósrác maradt ugyanaz, vagy csere volt.

Két jelenet is nagyon tetszett az epizódban:
1, Vildan pálfordulása Önder és Ozan halálát követõen, már nem utasítja el a testvérét Leylát, elfogadja a támogatását. Leylának természetesen megint voltak jó szövegei. Teljesen érthetõ volt ez a változás. A másik, ami Vildannal kapcsolatos, úgy néz ki, hogy Zeyneppel is megbékélt, mert a szíve alatt hordozza azt a valakit, aki Ozanból "maradt vissza" neki. Más kérdés, hogy a babának semmi köze Ozanhoz, annál inkább Emirhez, mert õ volt a magzat apja. Múlt idõ: mert Zeynep elájult a pályaudvaron, miközben elvetélt. Vajon ez mikor kerül Vildan tudtára, mert egyelõre nem számolt be neki róla a kis menyecske, akinek látszólag annál is nagyobb problémát jelentett, hogy a pénzt, amivel le szeretett volna lépni ellopták tõle a pályaudvaron. Ezt teljesen megérdemelte a kis kígyó.
2, Emir kirohanása, amikor rájött, hogy a mozgása a lövést követõen egyelõre nem teljesen tökéletes. Valamint, ami még jobban zavarta, hogy Kemal golyójának egy része a gerincében maradt. Persze nem tudja, hogy aki valójában lelõtte az Tufan volt.
Még annyit, hogy korábban dicsérték itt a Tufant alakító srácot, és való igaz. Szenzációs volt az a jelenet tõle, amikor az anyját kereste, és már azt hitte, hogy meghalt, ekkor összeroskadva leült a padlóra, majd az anyja felbukkan váratlanul mögötte.



Nem tudom abbahagyni ezt a sorozatot, mert én szeretem,

SPOILER
ezért próbálom a történetet egy sorstragédiához hasonló alkotásként felfogni, ahelyett hogy egy happy enddel záruló romantikus történetet várjak.
10/10
s1u2x3e4l 2017 okt. 25. - 21:05:23 10/10
(1074/1238)
Csak megnéztem a második évad elsõ részt. Észrevételeim:

Külsõségek:
- Galip haját befestették
- Leyla haja rövidebb lett.

Általánosságban:
- Az egész epizód olyan volt, mint egy elbeszélõ költemény.
- Nem tetszik, hogy Nihanból KSZM-et csináltak. KSZM=Kegyetlenkedõs szenvedõs maca. Az a jelenet nekem szánalmas volt, amikor a testvérét ébresztgette az asztalon.
- Zeynepet utálom, legalább sose kelne fel a földrõl, miután a végén összeesett.

Nem volt olyan rossz egyébként elsõ résznek. Igaz egyelõre nem volt olyan jelenet benne, amiért oda tudnék lenni, és hûha, hûha - ezt mondogatnám.
Bármennyire is utálom a végét a sorozatnak szerintem maradok.
10/10
s1u2x3e4l 2017 okt. 14. - 21:32:53 10/10
(1073/1238)
Megszokhattuk, hogy a port nem mindig naprakész. Ez van.
8/10
Máriácska 2. 2017 okt. 14. - 20:29:27 8/10
(1072/1238)
Ha így van, örülök azok nevében, akik még nem nézték végig törökül, magyar felirattal! Mindenesetre oda kellett volna írniuk, hogy 2. évad, és a kezdõ film tartalmát illett volna leírni, legalábbis szerintem.
8/10
Máriácska 2. 2017 okt. 14. - 20:13:03 8/10
(1071/1238)
Én már ugyan megnéztem az interneten az összes török részt a végéig, és most belenézve a mûsorba (Telenovella újságban olvastam, hogy folytatódik a sorozat a \"második évaddal\").... Ahhoz képest itt a tartalomban az elsõ rész tartalmát írják. Lehetséges-e, vagy tévedek, hogy képesek elölrõl kezdeni, miután sokan alig várták a \"nyári szünet\" utáni folytatást?
10/10
s1u2x3e4l 2017 okt. 13. - 23:26:49 10/10
(1070/1238)
Olvastassák el az 1090. komment.

Köszönöm.
10/10
kornyezet 2017 okt. 13. - 10:55:22 10/10
(1069/1238)
Folytatják vagy kezdik elõlrõl az elsõ résztõl? (lsd. aktuális rész ismertetõje)
10/10
kikelet54 2017 okt. 12. - 21:33:00 10/10 Előzmény s1u2x3e4l
(1068/1238)
Szia Suxel!
Mostanában jutott eszembe, hogy vajon folytatódik-e ez a sorozat, és lám igen. Nem mintha nézni akarnám, nagyon rá kellene beszélni magamat, hogy újra nézzem, az elsõ évadot sem fejeztem be.
Pedig nagyon szerettem, és imádtam megörökíteni képekben azt sok érzelmet, amit átadtak a szereplõk nekünk. Eleinte. Emir kegyetlenségét, aljasságát viszont nem bírtam elviselni. Már ekkor is volt olyan gondolatom, hogy abba hagyom, de Te sokszor visszahoztál a sorozathoz.

De, amikor több hét után visszatértem Angliából, az elsõ amibe belebotlottam, hogy vége a sorozatnak /feliratosan/, de milyen vége lett!!!!! Na itt elszakadt a cérna.

Így most egy kicsit nosztalgiáztam, elolvastam egy csomó hozzászólást, majdnem az összes képet megnéztem amiket készítettünk, jobbnál jobbak /ha szabad ilyen mondanom/.

Sajnos mostanában nincs olyan sorozat, amihez tudnék képet szerkeszteni, amit nagyon sajnálok.
malvinkicska 2017 okt. 12. - 11:29:40
(1067/1238)
Kedves fórumozók annyit írok nektek érdemes nézni, mert amiket most indítanak új sorozatokat szinte mindbe belenéztem de ez a legjobb, legalább is nekem, persze én a fordításról írom a véleményem.
10/10
kornyezet 2017 okt. 12. - 11:03:17 10/10
(1066/1238)
Igen, már megjelent a port.hu -n is. Október 25, magyarországi idõ szerint 19:35.
10/10
s1u2x3e4l 2017 okt. 03. - 19:01:41 10/10 Előzmény fiorina
(1065/1238)
OKTÓBER 25 - 19:30

http://musorvizio.blog.hu/2017/10/03/kiderult_mikor_erkezik_a_duna_torok_sorozatanak_uj_evada_kara_sevda


Kirakom a SPOILERT, de szerintem nem SPOILER:

Hajjajj, nagyon dühös vagyok a fináléja miatt, ha rágondolok, de még azért átgondolom, azt hogy tényleg abbahagyom vagy mégis folytatom a sorozatot, ha már 35 bölümöt láttam.
10/10
fiorina 2017 szept. 18. - 14:39:30 10/10
(1064/1238)
Mikor folytatodik a masodik eved a Dunan?Ezt jo lenne tudni!
Karasevda 2017 aug. 05. - 22:04:44
(1063/1238)
Kedves Fórumtársak!
Úgy látom mindenki nyaral : )
Karasevda 2017 aug. 03. - 09:38:43
(1062/1238)
JAJJJ.... Osztottam pár hozzászólással ezelõtt az észt... a spoilerekrõl... erre meg én is..... BOCSÁNAT BOCSÁNAT BOCSÁNAT!!!!!!!
Karasevda 2017 aug. 03. - 09:21:24
(1061/1238)
Igen valószínûleg a pénz is motiváció volt... hogy még még még! De lássuk be nem mindig van boldog befejezés az életben. Szerintem ha ezt a történetet egy két órás filmben sûrítik össze akkor ugyanezzel a végkifejlettel együtt is mindenki azt mondta volna.... de szép és megható film volt. Mivel a sorozat hosszúsága miatt mi nézõk a végén valamiféle 'jutalmat' reméltünk, illetve azt, hogy sóhajtva hátradõlhessünk a végén, hogy mindenki megkapta a megérdemelt boldogságát illetve büntetését.De sajnos az élet nem ilyen. Nagyon sajnálom ami a végén történt, szívbõl megsírattam õket, másrészrõl viszont, én úgy gondolom, ha akkor befejezik a sorozatot mikor Kemál és Nihan összeházasodott, akkor ez is csak egy tucat-sorozat lett volna.... Igy azért nagyobb nyomot hagyott... Sajnálom, hogy Kemál feladta...
8/10
Máriácska 2. 2017 aug. 02. - 18:42:07 8/10
(1060/1238)
A kevesebb sokkal több lett volna! Kb. 5-6 résszel elõbb be kellett volna fejezni, egy boldog véggel a szerelmespárnak, talán az esküvõnél. Ez esetben szinte mindenki elégedett lenne, és el lehetne mondani errõl a sorozatról, hogy "ez egy remek telenovella volt'. Így azonban már egyáltalán nem ez a helyzet. Elhatároztuk, hogy a jövõben még kevesebb telenovellát fogunk nézni, és még jobban fogunk szelektálni, hogy egyáltalán mibe kezdjünk bele. Igaz, ennél a történetnél nem álltunk volna le az elején! Talán bekattantak, vagy még több pénzt kaptak azok, akik végül ezt a "véget" választották.
Karasevda 2017 aug. 01. - 14:42:37
(1059/1238)
Amúgy én a hétvégén tervezem megnézni feliratosan a Delibal címû filmet. Itt a fórumon már volt róla szó... Ha jól emlékszem talán Suxel írta, hogy tervezi a megnézését? Ha nem õ volt elnézést már nem emlékszem pontosan ki írta....
Ez az a film amit Kemál és Nihán néztek mikor együtt voltak moziban..... Kiváncsi vagyok rá....
És még valami.... tudom most nyár van és mindenkinek van egyéb dolga is. /persze egyéb évszakokban is :)/.. de olyan jó lenne már újra montázsokat nézegetni...
Talán õsztõl reménykedhetem/reménykedhetünk? : ))