10/10
Lajos Toth 2023 dec. 23. - 18:57:27 10/10
(24/24)
OK. Viva Veled is megtortenhet! TV2: Budapest./Hungary 2013.-2023.
filoszemitabéluska 2020 jún. 05. - 11:06:23 Előzmény Péterrrrrr
(23/24)
"de közben sok év eltelt, és rendesen élt" Úgy tudom Eichmann is rendesen élt a háború után, mégis elrabolták és kivégezték. A bűnük arányát tekintve, nem is járt rosszul a Papa.
3/10
Péterrrrrr 2020 jún. 05. - 10:32:27 3/10
(22/24)
Még az lett volna a hab a tortán, ha a tanárnő a kisfiúnak is elpanaszolta volna, hogy mi történt fiatal korában, had utálja meg az apját egy életre. Nem is értem, hogy miért nem jelenítettek meg egy totális bosszút. Minek megállni félúton? A tanárnő még nagyobb elégtételt is kaphatott volna..., végül is. Ha már az ő élete anno tönkrement, mert nem találja azóta sem az örömét benne, akkor teljesen is tönkre vághatta volna a kisfiú sorsát, akit elvileg úgy megszeretett, és nem csak az eddigi iskoláját, az apját kellett volna eltávolítani az életéből, hanem betetőzhette volna a kicsinyes bosszúját. Mert ez a sztori így az. Ráadásul a gyerekre alig van tekintettel. A műsor alkotóiban túl kevés az igazságérzet. És nem védem az erőszaktevőt, de közben sok év eltelt, és rendesen élt, és van egy kisfia, és vele együtt kéne élnie továbbra is.
3/10
Péterrrrrr 2020 jún. 05. - 10:25:03 3/10
(21/24)
A mai rész alkotóiban az igazságérzet nem teng túl, azt meg kell hagyni. Egy tanárnő, meg egy család, amelyben van egy tehetségesen zongorázó, kedves fiú, meg egy apa, aki most nagyon kedves családdal, tanárnővel, de anno, fiatal korában megerőszakolta a tanárnőt. A nő szembesíti a férfit, aki elmondja, hogy sajnálja, és nagyon szégyelli magát. Másnap a tanárnő férje betöri a férfi orrát. Tanárnő elmond mindent a fiú anyjának, aki emiatt válni akar. A kisfiú még részt vesz a suli koncerten, ahol szerepel, a szülei végignézik, tanárnő és szülők nagyon büszkék, de most az jön, hogy elköltözik a család máshova, a szülők elválnak, a gyerek úgy tudja, hogy apa "csak" külföldre megy dolgozni. És tanárnő nagyon boldog, és nagyon büszke magára, és abban a szerepkörben tetszeleg, hogy túltette magát a múlton, és hogy jót tett a fiúval. Szánalmas egy sztori. Elvette attól a kisfiútól az apját, és hogy teljes családban nőjön fel, és a szülei hazudnak neki, és elköltözik másik iskolába, és így most már a tanárnőt semmi nem emlékezteti a szörnyű fiatalkori traumára. Ugye, a film alkotói nem egy Happy End sztorinak szánták ezt, és ugye nem akarják a tanárnőt piedesztálra állítani? Hát, kb. ennyire igazságos a magyar és világ igazságszolgáltatása, mint amennyire ebben a sztoriban érvényre jut az igazság. Ennyit a sorozatról. Nem nézem többet.
a.dani0227@gmail.com 2020 márc. 27. - 12:03:25
(20/24)
Nekem a kedvencem az időutazó magánnyomozó volt. Feleség gyanakszik, hogy megcsalja a férje a szomszéddal, a szomszéd nő férje is, ők közben egymással kamatyolnak, közben mivel a férjúr azt mondta Debrecenben van üzleti úton a szmszéd feleésg meg Nyíregyházán a nővérénél, ismét gyanús, hogy nincs is olyan messze egymástól a két város. Hazaérkezés után magánnyomozót fogad a férj ,hogy a feleségét figyelje meg, és később mutatja a képeket, hogy lám igaz fűvel-fával megcsalt a te férjeddel is, nézd Debrecenben is együtt voltak. Hogyan fotózta le őket Debrecenben több nappal később, hogy ott jártak? Időutazást is ismeri?
Margo Hriczu 2018 aug. 08. - 09:04:21
(19/24)
ÍGY Nem lenne rossz ha a mai magyar valóságot is tükrözné ! Mert pl. a mai adásban a védelmi pénzt szedők tudjuk milyen népcsoportból kerülnek ki. Na itt a filmben teljesen mást mutat. Napi városi problémákból a vidék a falu problémája teljesen kimarad!! Rettegő nyugdíjasok az őket kirabló cigányoktól, munka nélkül tengődő füvet szívók segélyen élő parazitákról. Na ez a mai valóság, még ha amatőr szereplőkkel is. lgy csak olcsó kis történetecskék , kevés költségvetéssel etetik a nézőket.
ildike87 2016 szept. 30. - 18:56:39
(18/24)
Szerencsére már régen nincsenek belõle új részek,bár szerintem még ismételni sem kellene, annyira rossz mindegyik rész.Szerencsére az RTL Klubon már ismétlésben sem megy a gyanú árnyékás baromság(bár az jó dolog, hogy ott egyébként is csak ez az egy "dokureality" hülyeség ment).
majdnem 2015 ápr. 02. - 19:52:34
(17/24)
Meddig kell még elviselni ezt a szemetet? Ennyire nem lehet rossz a (Tv2) költségvetés (sõt, ilyen szégyenre futja...), ennyire nem lehet GDP nélkül élni...
Persze, ez most 'velünk is megtörtént'...
Iszonyat!
1/10
5i 2014 aug. 20. - 11:14:08 1/10 Előzmény Venatus
(16/24)
Nívótlan proli xar!!!!Ez kell a paréjnak!
1/10
Venatus 2014 aug. 12. - 10:53:16 1/10
(15/24)
értékelhetetlen
zenyatta 2013 okt. 23. - 22:04:32 Előzmény sorozatfan00
(14/24)
Ma is lesz..
sorozatfan00 2013 szept. 11. - 15:54:44
(13/24)
Szeptember 16-tól leveszik a képernyõrõl a sorozatot...
napraforgó 2013 aug. 06. - 17:43:12
(12/24)
Ki a fene szereti ezeket a hülye történeteket a dilettáns, mûkedvelõ "színészekkel"?
Most még a családi titkokkal is súlyosbítják. Borzasztó.
De sebaj, a TV2, mint csatorna eztán nem létezik számomra.
3/10
idõjós1010 2013 júl. 30. - 17:56:36 3/10
(11/24)
Borzasztó ez a mai rész, még a történet sem teljesen életszerû.
Egy 22 éves lány sorra veti rá magát az apja korabeli férfiakra válogatás nélkül. Az ismerkedési fázist kihagyva már teszi is szét a lábait barátnõje apjának. Persze szent meggyõzõdése hogy saját korosztálya férfi tagjai a komolytalanok õ hozzá képest. Az már csak a hab a tortán hogy rögtön teherbe is esik, majd bepánikol. Ebbõl is látszik mennyire kinõtte már saját korosztályát XD
3/10
idõjós1010 2013 júl. 30. - 17:49:06 3/10 Előzmény Tibi5000
(10/24)
A gyanú árnyékábant még megnézték sokan mert életszerû, érdekes történetekbõl készültek a részek, és még valahogy a teljesen amatõr szereplõket is el lehetett viselni, de sajna ezen felbuzdulva mostmár elkezdték ránk ömleszteni ezeket az olcsó vackokat. A jó alapsztori szerencsére továbbra is megmaradt, de bugyuták a párbeszédek, és egyre rosszabbak a "színészek" . Sajnos az Éjjel-Nappal Budapest után bolondulnak a tinik, és még plusz jónéhány ember, szóval csak azt kapjuk amire igény van. :-(
Még szerencse hogy bõven van más csatorna is alternatívának.
arvencica 2013 júl. 18. - 17:18:37
(9/24)
Én könyveket szoktam olvasni, ajánlani tudom nektek is!:)
2/10
Tibi5000 2013 júl. 17. - 11:33:06 2/10
(8/24)
Fogják már föl, hogy nem kérünk ezekbõl az igénytelen szutykokból. A gyanú árnyékában, Családi Titkok, és most ez a baromság. Az elsõ, tehát A gyanú árnyékában még nem is volt akkora hülyeség, az ilyen mûsorokból is kell. EGY! És nem száz.. 2/10
Demeter222 2013 jún. 26. - 12:50:07
(7/24)
A mûsor egészen jó, DE a párbeszédek alatti zenebona, amitõl alig lehet érteni, hogy mit mondanak,elég idegesítõ. Ez a kolumbiai-mexikói sorozatstílus nem jön be.
1/10
anonymus977 2013 máj. 21. - 16:43:18 1/10
(6/24)
Na ezen a csatornán is megjelent az igénytelenség felsõfokára építõ "mûsor".
Olcsó, igénytelen, mûsoridõt kitöltõ sorozat!
Gratulálok az RTL Klub után a TV2-nek is!
Igazából csak azt sajnálom, hogy vannak emberek akik kénytelenek ezt és az ehhez hasonló színvonalat nélkülözõ csatornák mûsorait nézni, mert nincs náluk más befogható TV adó.
Ennél még a 2586. Bud Spencer film ismétlése is jobb!!!
Tibag05 2013 máj. 20. - 17:32:17 Előzmény Ivoa
(5/24)
Ivoa!
"itt olyan színészeket is láthatok, akik a képernyõn eddig soha vagy max. egy-egy reklámfilmben tûntek fel."

ezzel egyetértek, de mikor "tanácsadásként" elhangzik, hogy dr.akárkinek eleve tudnia kell!!! hogy jogilag nem léphet akárhogy, hát felforr az agyvizem! Tudja is a pénzéhes tetve, de rögtön kijelenti, hogy 2 milla az aztán jár nekije, meg még perkálj ki 100 ezret, mert hogy anélkül egy tollvonást sem tesz ám! És még van bûr a mocsadék pofáján kijelenteni, hogy 100 igazán nem egy horribilis összeg! Hát neki tuti nem curva anyját!!