Téma: Veszett vad

UncleSam ápr. 08. 23:06:03
(46/46)
Rambo 2003
6/10
sexykex febr. 26. 11:35:18 6/10
(45/46)
A hatóságok és a sereg nevelik ki a legjobb gyilkosokat. Háborúban ölni nemes cselekedet. Az ellenségnek a szentfazekak is odarottyanthatnak. A törvényeket ügyesen csűri-csavarja az állam és az egyház is.
Az élet egyébként is ellentmondásos dolog. Ha nem avatkozunk az állatok dolgába, bizony elszaporodhatnak a vadak. A mi kertünkbe egy vaddisznócsalád jár rendszeresen dagonyázni. Nem tehetnek róla, de imádják a tulipánhagymát. Én viszont – törvény ide, vagy oda – rövidesen kiirtom őket. Remélem egy állatvédő kormányhős sem fog ezért megorrolni rám.
8/10
Midnight67 2019 szept. 24. - 00:00:10 8/10
(44/46)
Kövezzetek meg, de én szeretem ezt a filmet, még akkor is, ha az ötlet nem újszerű, hiszen láthattunk már hasonlókat. Sőt, egyes képkockák mintha másolva lettek volna. Pl. a városi vízesés mögötti bujkálás szinte egy az egyben a Gyilkos lövés (1988) egyik jelenete, (megjegyzem, az a film egyik kedvencem, csak nagyon ritkán vetítik), de bevillanhat a (jóval később készült) Gyilkos szezon (2013) is.
Rambot meg ne említsük, kár lenne párhuzamot vonni. Szó mi szó, ezt a filmet egyszer azért érdemes megnézni.
6/10
doktormacko1 2015 júl. 21. - 22:35:15 6/10
(43/46)
6 / 10 nekem nem jött be . Kicsit túl hihetetlen az egész.
7/10
kazama90 2014 jan. 10. - 13:55:04 7/10 Előzmény megatron90
(42/46)
a szalmatûzön való kovácsolás rohadt poénos a filmbe,olcsó gagyi film,érthetetlen sztorival .
7/10
megatron90 2013 dec. 15. - 01:37:08 7/10 Előzmény Banderas26
(41/46)
átlagos gagyi b akció/thriller, szökevény/életre halálra utánzat kis költségvetéssel meg gyenge forgatókönyvvel,csak a 2 fõszereplõ miatt adtam rá 7est.ha nem del Toro és Tommy lee játszanák a fõszerepet akkor csak egy közepes 5 pontos film lenne.
Banderas26 2012 aug. 15. - 15:07:27
(40/46)
Bírom a sok fórumtudóst (különösen igaz a PORT fórumon), végigröhögnek filmeket szerintük "vicces" jeleneteken, büszkélkedve matematikából "szerzett" hiányosságaikkal anélkül hogy bárminek is utánaszagolnának.

Tommy Lee a film kiadásának idején 57 éves volt, tehát a film forgatásakor nem lehetett sokkal több 55-56-nál, szerintem ebben a korban még nem muszáj valakit "öregembernek" titulálni, fizikailag semmi akadálya hogy végrehajtsa az "ugribugri" jeleneteket, ha jól karban tartotta magát addigi élete folyamán. Sean Connery 65 éves volt, amikor leforgatta "A Sziklát", akkor TLJ majd 10 évvel fiatalabban miért ne kaszkadõrködhetne az erdõben?

Arról hogy a kerettörténet, a színészi játék és a rendezés az mennyire jó vagy sem, arról nem ejtek szót mert satu vagyok a filmesztétikához és nekem nagyon ótvar rossz alakítás kell ahhoz hogy kiszúrjam ha valaki tényleg rosszul színészkedik és kurvára de kibaszottul nem is érdekel a dolog.

Technikai szempontból viszont a filmnek nagyon sok pozitív tulajdonsága van; a közelharc jelenetek nagyon valósághûek (a filippínó harcmûvészet két mesterét kérték fel a fõszereplõk tréningezésére), "túlélõs" szempontból szintén egy neves nyomolvasót kértek fel tanácsadóknak (aki a filmben látható Tracker késeket is tervezte), az alapsztorit sem a Ramboról koppintották, hanem a tanácsadóval megtörtént eset ihlette (igen, egy ex-zöldsapkást kellett segítenie elkapni a rendõröknek az erdõben; nyilván kevésbe fordulatosan, drámaian és személyesen mint a filmekben szokott volt lenni).

A szalmatüzes-hulladékból-kést-kalapálós dologról meg: borzasztóan lebecsülitek az ember találékonyságát. Azért mert nektek 3 éves korotok óta a seggetek alá van tolva a dodgem, az még nem jelenti azt hogy mások ne tudnának megtanulni -nemcsak hogy okostelefon és fészbúk nélkül létezni az erdõ közepén- igencsak primitív és õsi modszerekkel akár egy kést kalapálni az erdõ közepén hulladék vasból, szerencsétlen írott elõtt élõk is képesek voltak rá valahogyan, nem hiszem hogy elõbb építettek volna kovácsmûhelyeket mint ahogy feltalálták a vas megmûvelését. Bár végül is ma az a divatos elképzelés hogy a piramisokat is az Alpha Centauriról ideszerzõdtetett kis szürke kõmûvesek és darukezelõk húzták fel...

Elvonatkoztatva kicsit ezektõl a dolgoktól nekem üdítõen kellemes volt ez a film a kiadás idején, a sok csilli-villi Mátrix koppintós bõrkabátban-két-kézben-két-piszollyal-röpködõ agyonlassított, kamukungfus, kompjúter-felvételes vámpíros-farkasemberes stb. akciófilmek korában egy visszafogottabb, lassabb tempójú, valóságosabb jelenetekkel operáló stílust képviselt, még ha tele volt klisékkel is (mindegyik filmben van, az hogy mennyit veszel észre attól függ, hogy mennyire AKAROD utálni az adott filmet). Nem volt olyan jó, mint a Bourne-filmek, de közel sem annyira szar mint ahogy egyesek itt fröcsögnek róla.
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 07. - 02:17:58 10/10 Előzmény rajdi
(39/46)
80 éves? Te tudsz egyáltalán számolni? Nem mindegy, hogy 50-60 közötti vagy 80!
1/10
antimason 2011 nov. 06. - 22:27:52 1/10 Előzmény rajdi
(38/46)
Ja ,ez bennem is felötlött:

****** SPOILER ******

Egy háborús veterán, akit lelkileg megviselnek a történtek, visszatér a civilizációba.
Összetûzésbe kerül a hatósággal, majd a kiképzõje eljön és beszél a fejével.
Majd szökése után, csak Õ az egyetlen, aki megoldhatja a helyzetet.

****** SPOILER vége ******

Az valóban vicces, ahogy az öregúr pattog :)
rajdi 2011 szept. 26. - 22:49:56
(37/46)
Ez egy D kategóriás Rambo sztorira hajazó film, amit végigröhögtem. Kezdve azzal hogy TLJ 80 évesen mint a pókember ugrál a kbözõ tereptárgyakon, a megmagyarázhatatlan megoldásokon át, a hirtelen összekovácsolok egy fémkést szalmatûzön hulladékból-ig pfff. Ha TLJ helyett Michael Madsen játszana, az egész rendben is lenne a maga kategóriájában 1,5 hozzászólást generálva itt, de így egy vicc az egész.
David1969 2011 júl. 04. - 22:53:16 Előzmény pescara
(36/46)
Miért ne értettem volna...? Tommy Lee Jones játéka számomra gyenge, de ezt elsõsorban a rossz rendezés számlájára írom. Ma is megnéztem a Film+-on, a véleményemet fenntartom, nevetséges film. S ha már itt tartunk: az amúgy agyament végjátékban TLJ miért készít pattintott kõkést?? Mi oka van rá, mikor nyilván minden technika a rendelkezésére áll? Vagy ez egy szimbólum? Mert elég gáz sztem.?
1/10
antimason 2011 jún. 02. - 23:57:43 1/10
(35/46)
Tiszta Rambo story.
pescara 2011 márc. 07. - 22:34:03 Előzmény David1969
(34/46)
Ez egy szuper film, a mufaj egyikk legjobbja. Ha te nem ertetted meg, probald meg videon nezni es sokszor visszatekerni!-:)))))
David1969 2011 márc. 07. - 21:50:07
(33/46)
TJ talán legrosszabb filmje. Nevetséges jelenetek, kusza forgatókönyv, érthetetlen egymást követõ jelenetek - mintha a rendezõ pont ezt akarta volna. Sikerült, jó szar lett.
Kár, hogy Benicio del Toro a másik fõszereplõ, nem kellett volna lejáratnia magát ebben a filmben.
leho 2011 márc. 07. - 20:18:32
(32/46)
Izgalmas akciófilm, jó színészekkel.
9/10
cperger 2010 nov. 28. - 08:52:48 9/10
(31/46)
Szerintem a film kellõen põrgõs.és nagyon izgalmas is,úgyhogy nekem tetszett....
rekszem 2010 okt. 24. - 22:27:18
(30/46)
A filhez tudni kell, hogy igazi személyt vettek alapul, a fõhös Tom Brown, Jr.,-t formázza, aki egy világhírû túlélési szakértõ. Õ tényleg volt a különleges erõk kiképzõ tiszje, és Irakban is segítette a hadsereget, de sosem volt katona.

A kés, ami a filmben van, az õ tervezése (állítólag 7 évig dolgozott rajta), Tracker a neve.

Én úgy tudom, hogy a filmben bemutatott technikák is valósághûek.

Ettõl függetlenül én azt vártam, hogy erdei terepen zajlódnak az események, így egy kicsit kusza és kevésbé érdekes votl a film.
BKároly 2010 szept. 26. - 12:44:55
(29/46)
Elnézést egy elütés: szerencsétlen helyett szerencsétlent a helyes
BKároly 2010 szept. 26. - 12:43:00
(28/46)
Gyalázatosan rossz film.
Tommy Lee Jones teljesen lejáratta magát ezzel a filmmel és ezzel a szereppel. Drámai komolysággal adják elõ a történetet, de az egész mégis olyan mintha egy 30 éves kungfu film paródiája lenne. A forgatókönyv tele hibával. Spoiler!!!: Van egy szerencsétlen veterán, aki talán dezertált (ez nem derül ki világosan.) Volt fõnökei ráküldenek 2*2 bérgyilkost, akiket könnyedén megöl. Aztán jön egy vén trotty, akirõl az elsõ képsorokban el akarják hitetni, hogy a hómezõkön kilómétereken futva követ egy farkast (természetesen fegyvertelenül, ahogy azt mindig is szokták) és minden morális, vagy logikus ok nélkül kinyírja a szerencsétlen. Az már csak hab a tortán, hogy aki a 4 vele egykorú profi gyilkossal könnyedén elbánt, az kézitusában nem igazán tudja legyûrni a kb 35 évvel öregebb vénembert. Próbált már valaki kést hajítani egy élõ, kb 8 cm-es fába? Fizikailag lehet azt így? És ha lehetne is, így fog kinézni a "lyuk" amikor kihúzza? Még egy apróság: Az öreg, soha nem ölt meg még senkit, erre most azzal kezdi, hogy egy ártatlan, férfit legyilkol, aki ráadásul a kedvenc tanítványa volt, és aki többször is a segítségét kérte levélben. Soha nem volt katona, csak szerzõdéses kiképzõ (ilyen egyébként nem létezik) de azért amikor felkérték azt válaszolta, hogy "én már nem veszek részt ilyenekben" Most akkor bevetésekre járt, vagy csak külsõs kiképzõ volt. Az egész film átgondolatlanul van összelapátolva, nincs olyan amit ne szúrtak volna el benne.
IMDB-n ebben az esetben igen elnézõen pontoztak.
pozsizsuzsi 2010 szept. 04. - 14:51:50
(27/46)
Pár napja láttam, és már el is felejtettem. Utána kellett nézzek mi is ez, és nagy nehezen ugrott be. Az akkori, még felidézhetõ benyomásom: Rambo valóságszerûbben tolta.