Persze, lezárhatjuk, meghagyom neked az utolsó szó jogát, nem jó sokat forgolódni este az ágyban.

Nem is baj. A lényeg az, hogy ezzel a végszóval szerintem lezárhatjuk a beszélgetés. Peace? :)

Hát mit mondjak, nem tudtál meggyőzni.

"Tarantino filmjében Sharon Tate nem hal meg, a valóságban viszont meghalt."

Éppen ezért zárható ki, hogy ezt az eseményt használta volna ki Tarantino arra, hogy a spagettiwesternt éltesse, vagy annak állítson emléket. Ez azonban csak apróság ahhoz a totális tárgyi tévedéshez képest, amit írtál, egyszerűen nem is tudom, hogy azokat honnan szedted, mert azok mondjuk a valósággal köszönőviszonyban sincsenek, lásd:

"Sharon Tate halálát követően (nem feltétlenül emiatt, de Tarantino ezt választotta viszonyítási pontnak filmjében a szekták megjelenése mellett) Hollywood elindult a tömeggagyi filmek gyártásának irányába."

Hogy mi van?

Hiszen amit ezek után írsz, az teljesen nyilvánvaló tudatlanságból fakadhat csak:

"A 70-es évektől megjelentek olyan nagy franchise-ok vagy elkezdték kinőni magukat, mint a Star Wars, Star Trek, James Bond stb,"

Csak hogy tisztázzuk:

- A Star Trek (TOS) 1969-ben egészen konkrétan becsődölt, és csak az 1970-es években készített IGÉNYES mozifilmek mentették meg a bukástól. Ettől függetlenül francise formában legfeljebb az 1987-től lehet értelmezhető, merthogy addig egy szintén nem túl sikeres animáción kívül nem is volt sorozat.
- A James Bond széria 1962-től indult és éppen lezáródott akkoriban Sir Sean Conneryvel, akinek a helyét pár évvel később vette át Sir Roger Moore, akivel lényegesen megújult a sorozat minősége
- A Star Wars 1977(!)-ben érkezett a mozikba, tehát a 70-es éveknek igen nehéz nevezni a franchise-ok kinövésével kapcsolatban, hiszen ha nagyon akarjuk, akkor is a 80-as éveket kellene írni, amikor elkészült a két folytatás,az eredetileg egyetlen fimből álló történethez. Amit annak idején annyira nem vettek komolyan a Fox-nál, hogy az összes franchise és egyéb kapcsolt jogot Lucasnál hagyták.

Az általad felsorolt három példa tehát éppen a szarva között a tőgye esetét testesítik meg, ezek ugyanis éppenhogy vagy nem az 1969 utáni éra termékei, vagy nem az 1970-es éveké. Franchise szempontból azonban mindegyik jóval később futott fel (már amennyiben a James Bond szériát annak lehet tekinteni, szerintem nem). Ráadásul mindegyik szériára igaz, hogy lényegesen igényesebbek voltak az elődeiknél, egészen pontosan a Star Wars akkora minőségi ugrás volt látványvilágban és filozófiában szinte bármihez viszonyítva, ami még ma is figyelemreméltó, nemhogy akkoriban.

Nézzük akkor a western műfaját. Itt éppen arra érdemes utalni, hogy a klasszikus western éppen az 1960-as évek elején kezdett kimúlni, akkor jött az italo-spagetti időszak, amit egyébként valóban lezárt az 1969-es év környéke, csakhogy pozitív, minőségi értelemben. Ekkor kezdődött meg ugyanis talán éppen a Volt egyszer egy vadnyugattal az a világ, ami elsöpörte az addigi igénytelenséget. Márpedig a Volt egyszer egy vadnyugat (akárcsak a jelen értekezés tárgyát képező film) döbbenetes volt a maga korában, az ugyanis szabályosan sokkolta az amerikai nézőket. Az, hogy Ford játssza a rossz fiút és megöl egy gyereket, az valami olyasmi volt, amit soha addig nem láttak. Nem is értették a filmet, el is tartott egy darabig, néhány évtizedig, amíg a helyére került és hiteles történelmi filmként beválasztották az Amerikai kongresszus nemzeti filmtárába. Azt pedig talán nem is részletezném, hogy Sergio Leone később filmjei, vagy éppen Clint Eastwood filmjei mennyire más minőséget képviseltek, mint az 1960-as években készült "italo-western" filmek. Ha pedig most a korszak egyik legzseniálisabb western filmjét, az amúgy 1970-es Kelly Hőseit is felhozom példának, akkor elég világossá válhat, hogy éppen az igénytelenségnek vetett véget az 1970-es évek, és ha van valami, ami feltűnik az az, hogy a 70'-es években sokkal igényesebbé váltak a filmek, mint a korábban elkészültek. Itt most nem is utalnék másra, mint arra, hogy miiközben az egyébként elképesztően zseniális és egészen jó történelmi betekintést nyújtó Halál ötven órájában széria amerikai tankokat szerepeltettek és egyetlen korhűt sem - addig a Kelly Hőseiben a Sherman tankok valóban azok is voltak, a Tigriseknek pedig legalább a tornyát megépítették, hogy hitelesebb legyen a látvány. Ebből következően teljes mértékben kizárható, hogy az "igényes western" elmúlásáról értekezett volna Taranatino, annak a kora ugyanis éppen akkor érkezett el.

Ebből következően a Volt egyszer egy vadnyugat éppen az a művészfilm, ami örök érvényű marad és messze nem kevesebb mint bármely más - öncélú - művészfilm. Múvészfilmet ugyans lehet úgy is készíteni, hogy a közönség imádja, erre egy remek példa az amúgy western műfajú Farkasokkal táncoló.

"Ráadásul Tarantino odáig van a westernfilmekért és ezt nem is titkolta soha."

Minthogy ebben a témában két filmet is alkotott, így ebben semmi meglepőt nem látok. Abban viszont igen, hogy azt hiszed, az 1960-es éveket sírná vissza. Azt ugyan nem, hiszen az ő filmjei mindenképpen azok közé illeszkednek, amik Sharon Tate HALÁLA UTÁN készültek. Mert igényesek. Nekem speciel ezek a filmjei éppen nem jönnek be, de ez ízlés kérdése, éppen ezért erről nem nyitunk vitát.

"Ideje megtanulni művet értelmezni, részemről lezártam a beszélgetést, mert már így is sok agysejtembe került ez bránerméregető felesleges diskurzus."

Tudod, mire az ember eljutna oda, hogy akár még lenne is miről beszélni veled, addigra rájön, hogy ez sem szólt másról, csak a péniszirigységről. Kár.

2Tarantino művészetét sokan tartják "betegnek" a képi világa miatt, de még soha nem hallottam olyan véleményt, amely szerint annyira beteg lenne a lelkivilága, hogy egy, a szó szerint az egész világot megrendítő és megrengető mészárlás történetvezetésével kívánna egy - a filmvilágban azért nem a művészet netovábbjának tartott irányzat előtt "tisztelegni"."

Tarantino filmjében Sharon Tate nem hal meg, a valóságban viszont meghalt. Sharon Tate halálát követően (nem feltétlenül emiatt, de Tarantino ezt választotta viszonyítási pontnak filmjében a szekták megjelenése mellett) Hollywood elindult a tömeggagyi filmek gyártásának irányába.
A 70-es évektől megjelentek olyan nagy franchise-ok vagy elkezdték kinőni magukat, mint a Star Wars, Star Trek, James Bond stb, megjelentek a karatefilmek (bár azt nem értem én sem, hogy miért Bruce Leet találta meg), akciófilmek, elindultak a horror-filmek, sci-fik, aztán a 2000-es évektől jöttek a képregényfilmek, amelyek ma reneszánszukat élik. Mindeközben a valóban művészileg értékes filmek teljesen háttérbe szorultak az álomgyárban.
Persze azon megint lehet vitatkozni, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat vagy mondjuk a James Dean filmek mennyire tekinthetőek értékesnek összehasonlítva mondjuk Tarkovszkij vagy Bergman klasszikusaival, de mindenképpen több értéket hordoznak magukban, mint a tömegfilmek döntő többsége. Ráadásul Tarantino odáig van a westernfilmekért és ezt nem is titkolta soha.
Tarantino ezt a filmes fénykorát sírja vissza Hollywoodnak, azzal hogy a Sharon Tate gyilkosságot meg nem történté teszi a filmben.
Ideje megtanulni művet értelmezni, részemről lezártam a beszélgetést, mert már így is sok agysejtembe került ez bránerméregető felesleges diskurzus.

Tarantino művészetét sokan tartják "betegnek" a képi világa miatt, de még soha nem hallottam olyan véleményt, amely szerint annyira beteg lenne a lelkivilága, hogy egy, a szó szerint az egész világot megrendítő és megrengető mészárlás történetvezetésével kívánna egy - a filmvilágban azért nem a művészet netovábbjának tartott irányzat előtt "tisztelegni".

Éppen ezért én úgy vélem, hogy ha valakiben ez egyáltalán felmerül, annak ideje felülvizsgálnia vagy a hozzáértését, vagy a saját gondolatvilágát.

Nagyon szeretném, ha nem offolnád szét a topicot csak azért, hogy mások ne olvashassanak el egy, a tömegek által leírt ajnározás és leszóláson kívül eső hozzászólást. Szerintem zárjuk le ezt a témát, mert ebből te ne jöhetsz ki jól.

A fabula filmes szakzsargonban a film cselekményvezetését, a történet vázát jelenti, amely nem egyenlő a film által közvetíteni kívánt mondanivalóval. Kodaxin kolléga ugyanis úgy tűnik összemosta a kettőt, talán ezért sem tudta megfelelően értelmezni a látottakat.

Az csak a film fabulája, a film nem arról szól.

Az a "mester", aki annak ellenére sem jön rá, hogy miről szólt a film, hogy a szájába rágták a bemutató előtt - egy gyilkosságtól - annak a véleménye nem igazán releváns a filmek területén - sem.

Éppen ezért bocs, de ebben én nem vagyok partner. Ha nincs érdemi mondanivalód, akkor keress hozzá más alanyt.

Túl hosszú és értelmetlen... elcsesztem az életemből 3 órát, pedig tölthettem volna kellemesen is, például megnézek egy jó filmet.

"A film értékelhetetlenül sz*r. Mert magyarázni kell. És amit magyarázni kell, azt elcseszték."

Nem kell ezt magyarázni, csak gondolkodni kell rajta.
Nekem első megnézés után is átjött a film üzenete, Hollywood fénykora (a nagy westernfilmek) előtt való tisztelgés. A címválasztás sem véletlen, Sergio Leone klasszikusát juttatja eszébe minden a filmekhez, filmművészethez kicsikét is konyító emberben. Elnézve a korábbi hsz.-eidet te ebbe a halmazba gyaníthatóan nem férnél be.

Hú de túl tudod magyarázni a semmit.

Antonio Margheriti neve fel sem merülhet Sharon Tate meggyilkolásával kapcsolatban, ezért is tettem idézőjelbe a nevet. Tarantino munkásságából tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. Éppen ezért ha tudjuk, hogy a Becstelen Brigantikban 1945-be helyezte ezt a nevet (amikor az olasz író-rendező még csak 15 éves volt és több mint egy évtized választotta el az első filmjétől), akkor azt nem az olasz rendező értelmében, hanem fikciósan kell értelmezni. Jelen esetben tehát úgy, hogy ez a történeti szál mese és nem a valóság.

Erre pedig szükség van, mert csak így válik az érthetővé, hogy miért lesz fikció az, ahogy hajszál pontosan bemutatja a gyilkosságokat, percre pontosan - csak éppen a szerepeket cserélve fel, hiszen itt a támadók halnak körülbelül ugyanolyan kegyetlen kínhalált, mint a szerencsétlen valódi áldozatok. A döbbenet pedig az, hogy ezt még mindig nem veszik észre az emberek. És nem is akarják. Sőt mi több, a gyilkosok motivációja és érzelmei, a kielégülésük tökéletesen rá van írva...

... a nézők arcára.

Akik kéjesen élvezik, ahogy a disznók megdöglenek, megpusztulnak és szenvednek. Még hiányolják is az erőszakot. És pontosan ezt érezték a manson szekta tagjai is. Ezért döbbenetes a film.

És véleményem szerint ha Tarantino komolyan gondolja, hogy már csak egy filmet forgat, akkor igazából annak csak egy okát látom. Azt, hogy utána többet nem rendezhet. Mert annak a filmnek a végén ha bemutatja azt, hogy az egyre kegyetlenebbé váló filmjeiben éppen azt mutatta be, hogy hogyan veszik rá a nézőket arra, hogy egyre több erőszakra vágyjanak, és lássanak, akkor nem lesz tovább, mert az lesz "szektavezérként" a katarzisa. Mert bemutatja, hogy elég egy filmrendező, avagy egy vezér, vezető, vagy egy ideológia, és máris az erőszakot fogják az emberek megoldásnak látni, mert csak ezzel fogják tudni a perverz lefojtott vágyaikat, sikertelenségüket, frusztrációjukat kielégíteni.

Ezen pedig az, hogy Antonio Margheriti filmjeinek milyen a filmtörténeti megítélése - az valószínűleg egy fikarcnyit sem fog változtatni, sőt, éppen azok képezhetnék ennek az ellenpólusát. Tarantino tehát egyértelműen nem az olasz író-rendezőre kívánt a névvel utalni, hanem a saját korábbi rendezésére.

A fentiekből következően tehát nincs relevanciája a válaszodnak a hozzászólásomra nézve.

Mielőtt nekiálltál a kritikának, igazán utánanézhettél volna, hogy ki volt Antonio Margheriti. :)

Aki nem szereti Tarantinot semmiképp ne nézze meg! Kicsit vontatott a film, de nekem nagyon tetszik. Valószínű elfogult vagyok, mert Brad Pitt és DiCaprio nagy favorit nálam. A mozi is tele volt, szóval biztos nem vagyok ezzel egyedül. Mindezt félretéve, óriási a két színész alakítása. Talán Brad Pitt jobban tetszett a neki szánt szerepben. Rohadt jól alakított, és még mindig hihetetlen jól néz ki 😊

Értelmetlen összevissza film. Nulla izgalom unalmas párbeszédek.
Előzetes alapján nem ezt vártam tőle.

1/10 - 10/10

Miért? Hogy mi van?

A film értékelhetetlenül sz*r. Mert magyarázni kell. És amit magyarázni kell, azt elcseszték. Ettől függetlenül döbbenten néztem a kommentárokat és rájöttem, hogy a film zseniális. Soha többé nem nézem meg, mert pocsék, de az, amit kiváltott az emberekből, az hihetetlen.

Elsősorban döbbenten néztem a SZEKTÁT, ami a "Mesélj mester" szöveget hozta ezerrel, akárcsak manson (bocs, nem írom nagy betűvel) galerije. Egyszerűen nézem ezt a nyögdíjasklubbot, ezt a 80 éven felüli társaságot, ami kétséget kizáróan igazolja azt, hogy "micsoda korhűség volt".

Mi van?

Hol volt ebben "korhűség"? Ebben SEHOL nem volt korhűség. Annyira művi, mesterkélt, túlszínezett giccs volt, mint a spagetti western filmek. Csak hát ugye, a sok 18- és IQ (és nem QT) bajnok nem meri feltenni a kérdést? Tessék mondani bácsi: 1960-1970-ben még nem volt mozi és színes film? Mert fel se merül bennünk az, hogy felismerjék, hiszen ebből az időből döbbenetes mennyiségű film és kordokumentum van, amin - fogalmazzunk szofisztikáltan - Q*ra nem így néz ki Amerika. Persze ha egyszer a "Mester meséli", akkor így nézett ki.

Erre jön Tarantino és még jól a képébe is vágja a "szekta tagoknak azt", hogy "Ti tényleg minden sz*rt megesztek"? "Igen Mester, mesélj mester!" Hiszen még Antonio Margareti nevét is bemondja a neves "olasz rendezőnek", akiről tudni kellene, hogy az a Becstelen Brigantiban volt - véletlenül a Brad Pitt által játszott szereplő egyik álneve. Vagyis bemondja mindenkinek a szemébe, hogy "hazudok". Vegyétek már észre, hogy "Hülyét csinálok belőletek" - és pont ez az, amit mindenki észrevett, aki 1-3 pont közöttire értékelte a filmet. Mert sz*r. De azzal, hogy hülyét csinált a híveiből, az valami. Ez egy ANTITARANTINO film volt, ami arról szólt, hogy "kopjatok már le, nektek minden jó lesz? Igen Mester, mesélj Mester, jöjjön a következő alkotásod!"

És mi ebben a döbbenet?

Az, hogy ezt csinálta manson.

És ezt mutatta be Tarantino. Azt, hogy valójában milyen egyszerű hülyét csinálni az emberekből, milyen egyszerű egy szekta vezetőnek rávenni őket bármire. Sőt mi több, amit senki sem vett észre, az az, hogy mekkora elégtételt adott Polanskinak(!), hiszen Polanski szerepelt a filmben.

Nem is vettétek észre? Tényleg nem? Pedig elég hosszú jelenet volt.

Az volt az, amikor a kis csaj le akarja sz*ni Pittet. És mit is mond Pitt? "Van személyid"? "Nem akarok miattad börtönbe menni, így is a szélén táncolok". És mit is mondanak róla? "Elkövetett valamit, pedig senki sem tudja az igazságot". Na az a jelenet zseniális volt. Mert pontosan azt mutatta be, amit Polanski már régen megérdemelt volna, azt, hogy mindenki a saját szemével lássa, hogy CSAK EGY BAROM (esetleg nem férfi) lett volna az, aki egy ilyen helyzetben egyáltalán azon kezd gondolkodni, hogy azt mondja, "bocs, lehet, hogy nem vagy 18 éves". Ez egyszerűen abszurd lett volna.

Vagyis máris tudható, hogy a Pitt játszotta karakter - NEM LÉTEZIK. És ha nem létezik, akkor tegyük is helyre a történetet? Itt Tarantino nem a szokásos idő/síkok módszertannal játszott, hanem azzal, hogy EGY SZEREPLŐVEL játszotta el a létező és nem létező szerepeket. A kaszkadőrt, aki TV-t szerel, aki végtelenül laza, aki mellesleg megveri Bruce Lee-t, "Nemet mond" abban a helyzetben, akit simán visz magával bárhová a haverja (vö: A csodálatos Mr. Ripley), holott ennek Olaszország esetén semmi értelme nem volt - ez egy olyan személy, akinek valójában A FŐSZEREPLŐNEK kellett volna lennie.

Annak a főszereplőnek, aki megakadályozhatta volna a tragédiát.

Csakhogy ilyen ember nem létezett, mert nem létezhetett. Ez ugyanis nem a Marvel filmek világa a szuper hősökkel, hanem egy valódi világ. Amiben ahogy a színes szagos soha nem létezett Hollywood, úgy ezek a "szuper-lények" sem létezhetnek, akik élik a hétköznapi életüket azután pedig egyszer csak hipp-hopp szuperhősként megmentik az ártatlanokat.

Ez a film maga volt az anti-mesehős film, olyan, amit még soha nem láttunk. Belegyalázva a porba azt a világot, amiben az ezen felnőtt(?) generáció képes azt hinni, hogy ez egy "kielégülés, egy bosszú volt".

Mert erről szó sem volt. Nem azért nem volt a manson szekta sem jobban bemutatva, mert ne lettek volna érdekesek, hanem azért, mert nem voltak azok. Sokkal egyszerűbb bemutatni azokat, akik itt hypolják a filmet. Hiszen látjuk, hogy milyenek voltak mansonék is. Elhitték a meséket, elhitték a Mester tanítását, és utána egy rossz pillanatában kiadott őrjöngése miatt képesek voltak ölni is. És most tessék visszanézni azt, ahogy a téma részét képezi az, hogy vajon "isteníteni kell-e a Mestert".

Na ez az ijesztő.

Nem a film!

Hanem az utóhatása. Azt kell megfigyelni. Mert erről szólt a film, ennek a kiprovokálásáról. Arról, ahogy a Született gyilkosokban is azt adták elő a tüntetők, hogy "ha meg kellene hogy öljenek, akkor azt szeretném, hogy Mickey és Mallory öljenek meg". És amikor valaki ezek után mégis utánanéz a történetnek, akkor döbben le azon, hogy ez nem mese volt. Nincsenek szuper hősök.

És akkor leesik a tantusz.

Sharon Tate és a többiek halála nem volt elkerülhető. Nem szabad mesébe ringatni magunkat, nem szabad azt hinni, hogy a világot meg lehet változtatni és hogy vannak szuperhősök. Semmi sincs. Csak a valóság. És azzal kell szembenézni. És ettől 10/10 a film. Mert az utóélet, amit kivált, nos az valami olyasmi, amit eddig film nem tett meg. Mert ez a film nem akkor ért véget, amikor lement a stáblista.

Hanem amikor szembesülsz a manson családdal. A "békés, baráti családdal", amiben talán néhány őrölt volt összesen. És vajon mennyien vannak már a Tarantíno hívek között? Mi lenne, ha elborulna az agya? Ha elkezdené a kék bálnás sztorit, a kihívásokat, mennyien ugranának a kútba?

És hát bizony, ahogy erre rájön Tarantíno, úgy szeretne a saját múltjától szabadulni, más irányba fordulni, ráébreszteni az embereket arra, hogy fel kellene már ébredni és ki kellene nőni a meséből. Én minden esetre ilyet még nem éltem meg: Egy értékelhetetlen film bemutatta a társadalmat. Tökéletesen bemutatta, hogy hogyan is működnek a szekták. És hogy milyen kevés elég ahhoz, hogy életről és halálról döntsön.

Mert ez a hozzászólás és a történet vége:

A rajongók közül ki meddig menne el, ha Tarantino azt mondaná, hogy "írd fel a disznó vérével a falára, hogy az". Tessék ezen komolyan elgondolkodni...