Téma: WALL-E

10/10
Semprini 2008 aug. 21. - 21:47:36 10/10
(140/300)
Elöljáróban csak három szó:
ZSENIÁLIS, ZSENIÁLIS, ZSENIÁLIS!

A Pixar - amint azt már elõttem is leírták páran, kritikusok, és laikusok egyaránt: egyszerûen nem tud hibázni. Bár a Verdákat ezidáig nem néztem meg, most már ideje lesz pótolnom azt is, de attól félek, a Wall-E-t nem fogja felülmúlni!
Egyedülálló animációs csoda született, lenyûgözõen bájos mese két robotról, a sztoriról ennél többet nem is árulnék el. A film mûfaja tulajdonképpen romantikus vígjáték (akik már látták, tudják, hogy miért), ráadásul mind a romantikát mind pedig a humort gyakorlatilag szavak nélkül valósítja meg, hiszen a film elsõ felében a két robotszereplõ nevén kívül jóformán alig hangzik el szó, mégis mindent értünk; hihetetlen az animáció színvonala: a kis robotok arc és mimika nélkül rengetegféle érzelmet tudnak kifejezni (na persze az érdem az animátoroké, biztosan meg is kapják majd érte menetrendszerûen a maguk animációs Oscarját). A második etap az ûrhajóbelsõben játszódik, itt már vannak emberszereplõk, így azok beszélnek is, bár a film továbbra is a két robot-fõhõsre fókuszál. Azok (azazhogy inkább "õk") pedig semmi egyebet nem mondanak, csak egymás nevét szólongatják, amikor megpillantják a másikat. mégsem lesz unalmas a film egy percig sem, végig leköti a figyelmet, és amikor véget ér, az ember legszívesebben újra beülne a vetítõterembe (ha nem lenne olyan drága az a mozijegy. Na nem baj, majd DVD-n úgyis meglesz, aztán megnézem még jópárszor...)
Kihagyhatatlan! Az év egyik nagy dobása!
10/10! Csillagos ötös!
6/10
zee944 2008 aug. 21. - 10:04:07 6/10 Előzmény Drakeamarth
(139/300)
Szerintem meg azért, mert elhíztak mint a disznó.
9/10
lau94 2008 aug. 20. - 14:26:58 9/10
(138/300)
Imádom ezt a filmet:)hogy miért?
hát elõször is 2 fontos dologra is rávilágít. az elsõ, ugyebár a szerelem, ami szinte minde filmnek az alapja, vagy ha nem, akkor megjelenik benne. errõl azt hiszem nem írhatok sok újat, ezért nem is próbálkozom. a másik fontos téma Földünk.. a környezetszennyezés, és az a tény, hogy a gépek lassan átveszik az uralmat. talán el voltak túlozva az ezzel kapcsolatos képek (felhõkarcolónyi szemétdombok, és emberek akik járni sem tudnak, és a személyes kommunikáció is eltûnt), de ha belegondoltok, nem teljesen irreális.sajnos.
ahogy kiléptem a film utánm az utcára, belegondoltam, hogy milyen jó hogy friss levegõt szívhatok (már amennyire a városi szmog engedi) és mindenfelé nyüzsögnek az emberek... ez most természetes, de talán 500 év múlva már egyátalán nem lesz az. azért néha nem árt elgondolkodni, és az ilyen filmek sokat segíthetnek ebben.
nem mellékes az a rengeteg poén, amit már megszokhattunk a rendezõk korábbi mûveiben. ezt sem részletezem, atzt hiszem mindenki érti, mire gondolok. nem könnyû eltalálni a mértéket, hogy mibõl jó poént csinálni, és mi az, ami ezt már nem bírja el. ez teljesen rendben volt.
a harmadik dolog ami nagyon megfogott, az a szereplõk erõs karaktere. olyan jellemekkel találkozhattunk, amik erõsen bennünk maradtak. személyen kedvencem m-o, a takarítórobot(microbe obliterator). egyszerûen imádni való. az is tetszett, hogy bár minden robot tucatgyártmány, megvan a saját egyéniségük.
sorolhatnám még a pozitívumokat, de erre már tényleg nincs idõm...
10/10
Drakeamarth 2008 aug. 19. - 22:34:48 10/10 Előzmény Petrapetrus
(137/300)
Az emberek azért néztek ki így, ahogy, mert a Pixar próbált minél karikaturisztikusabbra, groteszkebbre rajzolni õket.
RambiBambi 2008 aug. 18. - 23:09:39 Előzmény t.89
(136/300)
Aranyos, és rendkívül beszédes a nagy monológoknak köszönhetõen...
t.89 2008 aug. 18. - 18:09:23
(135/300)
Szerintem tök aranyos volt.
Lehet hogy Walle azért szeretett bele a Evebe mert sokáig magányos volt..bár ez elég érdekes de hát ez a legkevesebb mert igazából kedvelték egymást de nem feltétlen volt ez olyan szenvedélyes szerelmi szál.Szerintem inkább a szeretetre koncentrálódott a film ezen része.
Nagyon aranyos kis film, nem egy 20év múlva is emlegetem de édi volt.
8/10
Petrapetrus 2008 aug. 18. - 07:49:33 8/10
(134/300)
Nagyon aranyos film. Tegnap láttam végre a moziban, ugyanis (gondolom én) annyira népszerû volt, hogy a kópia nem bírt tovább utazni, és játszották még máshol inkább tovább kicsit, így nem tudták a nálunk tervezett 31-el mûsorra tûzni...
Igazából maga a világ tetszik. Hihetetlenül jók a figurák, különösen WALL-E. Tényleg nagyon szeretnivaló. Sõt, EVE is, bevallom õszintén, hogy a trailerekbõl Õ nekem annyira nem tetszett, túlságosan "elütõ" volt számomra, de így a filmbe már teljesen belepasszolt, csak "kívülrõl tûnt idegennek".
Nagyon jók benne a poénok. Az is jó, hogy rendes filmjelenetek is vannak benne.
Ami viszont "fájt": az emberi figurák lehettek volna cseppet igényesebbek is, ha már élõ embereket is belevágtak. Tud a Pixar emberibb embereket is, de mindegy. Végülis a roboto(ko)n volt a hangsúly, így még megbocsátható.
A másik a sztori. Szerintem a történet elég hülyeség, de amit köré felépítettek az teljes mértékben zseniális... :-)
Összességében egy erõs 8-as nálam. :-)
offtopic
Betty013 2008 aug. 17. - 21:23:17
(133/300)
haláli ez a robot!!!!!:D:D:D:D
annyit nevettem rajta:)) érdemes megnézni:D
olyan ari:)
10/10
Drakeamarth 2008 aug. 16. - 21:25:18 10/10 Előzmény Pippa
(132/300)
Kedvenc animációs filmem, "mese" nincs. Színtiszta mestermû, Wall-e meg olyan szinten zabálnivaló, mint senki más korábban. Imádom :)
Pippa 2008 aug. 16. - 15:33:20 Előzmény zee944
(131/300)
Nem igazán értem miért kell egybõl nekimenni a másiknak ilyen negatívan és lekicsinylõen, de hát Te tudod.

Nekem nagyon tetszett a film és nem éreztem szükségét, hogy szétmagyarázzák, miért szeretett bele EVE WallE-ba.
Valóban úgy gondolom, hogy a szerelem irracionális és sokszor nincs magyarázat az érzelmekre vagy tettekre. A miérteken való gondolkodás helyett kellemesebb egyszerûen csak élvezni a jó dolgokat.
Giselle0131 2008 aug. 16. - 11:18:34
(130/300)
Én nem "mertem" megnézni a trailere alapján.
Pedig szeretem az animációs filmeket...
6/10
zee944 2008 aug. 16. - 09:57:51 6/10
(129/300)
Úgy szeretem ezt a fajta értetlenkedést. Gyorsan elmaszatolunk mindent "a szerelem irracionális" felkiáltással. Ilyen alapon tényleg, bárki, bármilyen filmben akárkibe beleszerethet anélkül, hogy a nézõnek meg kellene értenie a vonzalom okát. Nekem ez egy kissé primitív.
Pippa 2008 aug. 16. - 01:46:11 Előzmény zee944
(128/300)
Hogy miért szeret bele? Talán megmagyarázható a szerelem? Talán van rá ész érv hogy miért szeret bele valaki egy csirkefogóba, bûnözõbe, soványba, kövérbe, hazugba vagy pipogyába?
Erre nincs magyarázat.
És nem is kell mindent megmagyarázni...
vamosimerci123 2008 aug. 15. - 20:19:50 Előzmény zee944
(127/300)
higgyék el szeretem én is és a lányom is a rajzfilmeket de tegyünk együtt a környezetért ez már túlzás:-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P :-P
dav97 2008 aug. 15. - 18:20:56
(126/300)
Tök jó a Film!!!
Fõleg Wall-e:D
ajánlom mindenkinek
6/10
zee944 2008 aug. 14. - 10:23:25 6/10
(125/300)
Gyerekeknek, de legalábbis családi filmnek készült, tehát szinte kötelezõ vígjátéknak lennie. Ha mégsem az, akkor micsoda? Drámának vagy sci-finek ebben a tálalásban gyenge.

SPOILER
Azért szeret bele, mert mindent megtesz érte? Ha ez így mûködne, nem létezne viszonzatlan szerelem. Ha Thürmer Gyula szeretne, teperne érted, szerelemes bókokat suttogna a füledbe, lenne esélye? És az elsõ szembejövõ férfinek, ha ugyanezt tenné?

Nem mondtam, hogy szépek csak szépeket, menõk csak menõket szerethetnek, bár az életben többnyire így van. Én azt jeleztem, hogy a pancserség, gyávaság és érzelgõsség sosem voltak vonzó tulajdonságok. (Némelyik esetleg sármossá válhat a teljes embert ismerve, de ez egy más dolog.) A jóindulat jó tulajdonság, de szintén nem izgalmas egyéniség nélkül. Ami WALL-E karakterébõl hiányzik.
6/10
zee944 2008 aug. 14. - 09:29:48 6/10
(124/300)
Félve ültem be erre a filmre. Távol tartott az, hogy lassan a könyökömön jönnek ki az animációs filmek, és a legutóbbi Pixar-mû, a Verdák se jött be. Viszont annyi dicshimnuszt olvastam errõl a WALL-E-ról, hogy végül mégis tettem egy próbát.

A sejtésem beigazolódott. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy mindenkinek tetszik. A grafika aprólékosan kidolgozott (bár az eleje a moziban kissé életlennek tûnt), az animáció profi, de ezt Pixaréktól el is vártam. Egyáltalán nincs olyan mennyiségû jó poén, amiben reménykedne az ember, talán egyszer nevettem fel hangosan. Közepesbõl akad rengeteg. A sztori nem rossz, több jó ötlet is elõfordul benne, ami manapság ritka kincs, de egy animációs filmben ezek nem annyira hatásosak. Egy hasonló sztori élõszereplõkkel százszor jobban érdekelt volna. Egy fokkal jobb a Verdáknál, de így sem igazán jó, karakterekben és poénokban a mérce továbbra is a Toy Story I-II.

SPOILER (haha)
Árulja el nekem valaki, hogy ha a robotok mind abszolút ember módjára viselkednek, akkor a menõ csaj Eve MIÉRT szeret bele a gyáva, feminin WALL-E-ba? Az alkotók elfelejtettek személyiséget adni neki. Az nem jellemrajz, hogy valaki egy érzelgõs pancser.
9/10
DP@i 2008 aug. 12. - 20:51:41 9/10
(123/300)
Aranyos fõhõs, jó történet, csodás kidolgozás. Nekem a vágások vágtázó tempója tûnik csak fel némi negatívumként.
pacica 2008 aug. 12. - 13:41:54
(122/300)
WALL-E FOR PRESIDENT!
Balazs1224 2008 aug. 12. - 12:29:16
(121/300)
Szevasztok!
Pixarba voltak nagy csalódásaim ezért nem néztem mostanában animációs filmeket. Egy barátom beszélt rá, hogy mindenképp nézzem meg... Teljesen átértékeltem a Pixart ez a film nagyon ott volt ha szabad így fogalmaznom. Minden stimmel zene, helyszínek, még a poénok is. Végére voltam kíváncsi mivel egy ilyen filmet nem fejezhetnek be csak happy end-el. Végül ebbe se kellett csalódnom. Ez egy olyan film amit nem elég 1 szer megnézni... Valaki megtudja mondani mikor jelenik meg DvD-n?
Végezetül annyit, hogy így tovább Pixar és remélem lesz 2. rész és én is mindenkinek ajánlom!