drobek1 okt. 21. 07:32:21
(82/82)
Ja, és a film hangja.... igen, volt NÉMI funkciója, hogy Balsai pánikbetegségének lélegzését halljuk, de hogy emiatt nem lehet senkit érteni körülötte.... De sajnos nem csak akkor (bár ezek voltak a legidegesítőbb részek egy idő után) Ezzel az eszközzel a film, amúgy is nagyon lassú első 2/3-a végtelennek tűnik, amit, ahogy írtam egy jó lezárással még hajlandó lenne a néző megbocsátani, de aztán abból csak annyi lesz, hogy ugyan minden szál összefut (de minek

ebbe még a férjet is belekeverni?

) és ugyanakkor pár dolog még sem kap elég világos magyarázatot

Azon mondjuk legalább jót mosolyogtunk, hogy az Alvilág retekklubos sorozat szereplőgárdája milyen mértékben tér vissza a filmben, akik meg melléjük jöttek, szintén öröm volt látni őket.
drobek1 okt. 21. 07:24:41
(81/82)
Valaki írta, hogy túl sok mindent akartak ebbe a filmbe belefoglalni, és ezzel 100%-ban egyet kell értsek.
Pedig türelmes voltam egészen a végééig, hátha a sok túl hosszúra nyújtott dolog valamilyen módon elnyeri magyarázatát, de nem. Mondjuk, persze egy épkézláb lezárás sem ártott volna, mert csak utólag, hosszas fejtörés után sejtjük (de tudni most sem tudjuk ;-p), hogy tényleg


Bede-Fazekas nyírta-e ki Kőszegi Ákost (aki meg elengedte Balsait, hiszen átadta a dokumentumokat)

Illetve, azt még most sem tudom, hogy ha mindenkit kinyírtak, aki csak belekeveredett, akkor BEde Fazekas miért pont Balsait hagyta életben háromszor is....

Illetve, hogy ki volt a titokzatos tizedik, rendszerből kitörölt valaki. (mert Bede Fazekas nem lehetett, korban sem, meg róla azt mondták, hogy szabadúszóként dolgozik csak be.



Így, ezzel a lezárással egészben nem igazán érte meg a szenvedést...

10/10
M41 2150 okt. 13. 19:11:49 10/10
(80/82)
A fejjel lefelé lévő drónos jelenetek érdekesek voltak, de szerintem kevesebb kellett volna belőlük. Na mindegy, ettől függetlenül Nagyon jó thriller lett!!! :) Végig lekötött. A színészek pedig remekül játszottak!
5/10
dalfakaszto aug. 11. 14:42:28 5/10
(79/82)
Pozitívum: Jó sztori,színészek,zene
Negatívum: vontatott,drónozás, fura rendőrnő
2/10
stupek2 aug. 11. 10:20:19 2/10
(78/82)
Operatőrileg kitűnő filmet egy gagyi történettel teljesen lehúzzák a föld alá. A főcím is 5-6 perces, amit a nagy semmi követ. A 28. percben annyi a történet, hogy egy rendőrnő nem bírja a bűnügyi helyszíneket. Összefüggés semmi. Az operatőrnek adok némi esélyt más filmhez.
6/10
luci87 aug. 07. 06:44:32 6/10 Előzmény szalymonkukaca
(77/82)
A hozzászólás moderálva lett.
Anna Dé aug. 06. 22:07:26 Előzmény tboyka
(76/82)
Az Aranyéletben nem játszott? Pedig úgy emlékeztem. Hát akkor marad a Válótársak, ja. Kizárásos alapon. :)
3/10
tboyka aug. 03. 08:13:59 3/10 Előzmény Anna Dé
(75/82)
Aranyélet helyett, nem Válótársakat akartál írni? :)
3/10
tboyka aug. 03. 08:08:09 3/10
(74/82)
A nevek (Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Kulka János) és a sztori ültetett le a képernyő elé. Ööö... hatalmas csalódás az egész, úgy ahogy van. A színészek és a fényképezés miatt adok egy gyenge 3 csillagot...
4/10
Sunboy júl. 28. 17:34:23 4/10
(73/82)
Hmm.... ez nekem mindenhogyan ergya lett :( Kikészített a folyamatos drónozás, méghozzá fordítottan (nem ettől lesz egy film értékes/művészi). A történet nem volt alaposan kidolgozva, valahol pedig túl sok utalást erőszakol ránk. Kulka János közel egy órás "vonaglása" és egy szavas monológjához nem kellene hozzácsatolni a "nagyszerű színészek szerepelnek benne" jelzőt. Számomra elpazarolt idő volt, egy átlagosnál is gyengébb magyar filmre..... 4/10
3/10
sladka_pani jún. 17. 00:40:05 3/10
(72/82)
Fú, de utáltam! A magyar filmipar szégyene. Pedig azt hittem jó lesz, és volt 1-2 biztató jel is, de végül nálam kudarc és szenvedés lett a végignézése. 3 pont. Jóindulattal.
Zahire jún. 11. 16:54:39 Előzmény Edmond Dantes
(71/82)
Ugyan már ! Az impex és olajügyeket el lehet mesélni öt - tíz percben úgy, hogy kellően érthető és érdekes legyen.
4/10
Gaddemon jún. 06. 13:40:02 4/10
(70/82)
Túl sokat akartak a készítők, de nem sikerült jól kivitelezni. A kevesebb néha több. Ez a film elég sok sebből vérzik, az állandó fejtetőre állított képsorok pedig erőltetett művészieskedésnek hatnak, funkciójuk nincs. Fárasztó volt.
3/10
Drizari jún. 04. 18:29:48 3/10
(69/82)
Tudom, kinek a papné, kinek meg a pap. De csak 35 percig bírtam nézni. Talán, ha többször lehetett volna látni fejtetőre állított városképet ... Amúgy ez a bü.nyomozó kibukott volna a pszichológiai vizsgálaton, amit a parancsnokának hivatalból kérni kellett volna. A pk-tól meg ez a "különben lemehetsz vidékre" duma magyar viszonylatban nem életszerű (ffi nyominak mondja), mert ez nem így működik, még az ORFK-n sem, ha már az üvegpalotát mutogatják a filmben. (amúgy ott 3-an lakoznak: ORFK, PMRFK és BRFK) jóindulattal 3/10
Sferoo jún. 04. 14:21:04 Előzmény szalymonkukaca
(68/82)
A hülyékre meg minek !?
Koztom jún. 04. 12:46:56
(67/82)
Fogalmam sincs mi akart ez lenni, kínos volt végignézni, pedig a Rókatündért nagyon kedveltem 10/3
Anna Dé jún. 04. 00:37:19
(66/82)
Balsai Móni szuszogásától kész voltam az akasztós jelenetnél. Minek megy vki rendőrnek ha nem bírja a stresszt? Nesze neked Aranyélet, meg Alvilág. :D
4/10
pihes jún. 03. 16:24:28 4/10
(65/82)
Erőltetve van ez az egész film, jobbra számítottam.

4/10
1/10
kinguci18k jún. 02. 14:19:58 1/10
(64/82)
0/10
offtopic
Edmond Dantes jún. 01. 10:45:13 Előzmény szalymonkukaca
(63/82)
A kérdés az, hogy te melyik csoportba sorolod magadat. Aztán sorolhatsz másokat...
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás