Téma: Yeon Woo-jin

Min-Rin 2018 febr. 06. - 19:42:40
(702/742)
Miután a port koreai részlege - szekciónak már aligha nevezhetõ a megcsappant érdeklõdõk csoportja - mostanáig széltében-hosszában találgatta hogy mirõl is szól ez a meglehetõsen nyavalyás film, a Method, örömmel jelentem hogy rájöttem!

A film készítõi valahogy értesültek róla, hogy van itt nálunk egy fórum, amelyben a tagok sétálgatnak egyik topikból a másikba, itt is olvasnak, meg ott is, aminek eredményeként az egyik helyen elhullajtott gondolatmorzsát felkapva elpottyantják a másik helyen, hogy onnan újból tovább vigye valaki egy harmadik helyre, és így tovább.
Na mármost a Method címû film, ami - elnézést a kifejezésért - egy nagy rakás szar, azért készült hogy amint az egyik ismert gyerekdalban éneklik, a megy a gyûrû vándorútra módjára követhetõ legyen a gondolat útja. Segíteni akartak a távoli rokonok, így aztán most követhetõ is lett. Jót nevettem az olyanon: Jaj, én is épp ezt akartam mondani! - amit aztán követett az eredeti gondolat és megfogalmazás átültetése, igen, a szóhasználat kísértetiesen hasonló. :)))

Közbevetõleg: csak remélni tudom hogy senki nem gondolja micike saját szövegének azt, amit lili "átmásolt", mert az ugye abból a blogból van kiollózva, - igaz, valami macskakörmök is vannak helyenként - amit vagy két hete belinkeltem a hozzászólásomba. Sokan szeretnek ollóval írni, vannak, akik tudományos szakcikket is így alkotnak.

A morzsacsipegetés jóvoltából a method acting mára már olyan ismert lett a koreai részlegben, mint amilyen ismeretlen volt két héttel ezelõttig. Aki ad magára, ezzel fekszik, ezzel kel. Pedig nincs értelme foglalkozni vele, még azoknak sem, akik két hónapja izgulnak a Methodon.

A film pocsék, nem leszünk többek általa, a színészek hiteltelenek. És senki ne izzadjon-erõlködjön: nincs ebben a filmben szeretet, de társadalomkritika sem. Az egyedüli, aki képes volt elszakadva ettõl vacaktól, továbbgondolni a filmben levõ kevéske értéket, hanguktaekwondoo. Érdemes ám komolyan elmélyedni az általa írtakban. Tanulni még egy férfitõl sem szégyen, vannak köztük okosak.

Én viszont örülök, mert bizonyítást nyert, hogy a gondolattal nem kell sehova menni, elég leírni, ülni a babérjainkon, aztán szép csendben megjelennek jó néhányan, és viszik magukkal õket, hogy a gondolatmagok máshol szárba szökkenjenek. Hála az égnek, így viszont terjednek nemcsak a marhaságok, hanem az értelmes megfogalmazások is - nem a method actingre gondolok.
Min-Rin 2018 febr. 06. - 19:33:31
(701/742)
Elképzelhetõ, de azért legyél szíves majd eldalolni, vagyis inkább eldörmögni te is. :) Köszönöm az ajándékokat!

Egy szeletet már elõkészítettem ebbõl a nem mindennapi tortából, talán ízleni fog. Hajszálvékony palacsinták, köztük karamellkrém.
hanguktaekwondoo 2018 febr. 06. - 16:24:38
(700/742)
Kedves Min-Rin,
szeretnék virtuális úton is Boldog Névnapot kívánni!
Még legalább százennyit, egészségben;
lankadatlan ifjonti bájjal és pikáns nõiességgel meghintett további, tartalmas évtizedek várnak rád! ;-)

Bónuszként mellékelem a boldogság kékmadarát is, biztos, ami biztos ;-)

Alábbiakban Lajos énekli helyettem a szépséges melódiát. hidd el, jobban jársz így.
A videóban különbözõ csóktechnikák kerülnek bemutatásra
-nekem a kerítéses tetszik a legjobban
lehet fogadni, a nõ mikor nyiffan rá Lajosra

https://www.youtube.com/watch?v=ai5oCcVln9k
Firestone 2018 jan. 30. - 09:45:47
(699/742)
Köszönöm szépen neked is. :)))
hanguktaekwondoo 2018 jan. 28. - 13:54:22
(698/742)
a sok soju, andika. meg a mértéktelen seggrepacsi a fiúkákkal..
sz,andika 2018 jan. 27. - 23:51:54
(697/742)
Én is boldog születésnapot kívánok!
sz,andika 2018 jan. 27. - 23:50:05
(696/742)
Sziasztok! Láttam én is a The Method c. filmet és nagyon tetszett. A színészek is jók voltak. Walter arca nekem sem tetszett, szomorú volt mindig.
Firestone 2018 jan. 27. - 08:22:12
(695/742)
Köszönöm szépen! :) Még benne voltál a 8 napban :DD
Min-Rin 2018 jan. 26. - 21:43:01
(694/742)
Újra és újra nézem a képet. :) A kislány megdöbbentõen finom, de a fiúcskának is nagyon tiszta arca van. Másképp, de az óvoda is megfogott. Vajon hol vannak ma azok a gyerekek? Mandzsúria nagyon megszenvedte a 20. századot, de a Szahalinon és Vlagyivosztokban és környékén élõknek is nehéz sors jutott. :(

Áruld el, honnan gondolod hogy külföldrõl is nézték a Koryo-Saram posztot? Egyébként annak megírása nem érdem: amikor a téma az utamba került, muszáj volt írni róla. Néha vannak ilyenek. :)) Egyébként úgy látom, az elmúlt években egyre több videó és írásos visszaemlékezés, ill. a leszármazottak által írtak találhatók a neten.

Egy nemzetnek nincs jövõje, ha nem ismeri a múltját - ennek szellemében készült ez a videó.
https://www.youtube.com/watch?v=GdHoJGP7VNA

Egy Ausztriában tanuló Koryo-Saram írása, aki annak eredményeként kezdett foglalkozni a múlttal, hogy egyremásra feltették neki a kérdést: Where are you from?
http://nouvelle-europe.eu/en/how-european-can-be-post-soviet-korean

Az írás idézi a Koryo Saram Valery Khan hegymászót. "Az identitás lényegtelen - amíg nem kérdezik meg."
hanguktaekwondoo 2018 jan. 26. - 18:31:43
(693/742)
Elég keményen olvasztgatták koreai elemet a kínai lakosságba.
Aztán meg a japán katonák is megtették a magukét, Mandzsúria egész területén, így ott is.
Aztán jöttek maoék meg az enyhébb, de azért azonos ideológiával alapozott esztendõk..
Mostanában a járom ugyan jelentõsen lazult, de a szocialista Kína nem éppen testreszabott nemzetiségpolitikájáról volt híres.

Sok onnan elkerült koreai kisgyerek kezdte pályafutását békésebb helyeken.
pl. ebben a vlagyivosztoki óvodában sem volt meg mindenkinek az apuja meg az anyuja...

https://www.youtube.com/watch?time_continue=36&v=oVHcxD4yqQA


De a Koryo Saramokról már írtál annak idején, az egy pompás bejegyzés volt, hálás köszönet, hogy emléket állítottál nekik.

Azt tudod, hogy külföldön is olvasták? ;-)
Átfogó, alapos munka, magyarul nem emlékszem hogy hasonló megjelent volna a neten

Csak közvetetten, de mégis kapcsolódik:
Találtam vmi gyönyörût.
Éteri finomságú koreai gyerekek az északi területrõl.
A kislány mintha nem evilágról való lenne.
Az hiszem, ezt átrakom papíralapú fotóra.
ha összeomlik a net, megmaradjon. Olyan szép
Min-Rin 2018 jan. 26. - 18:12:03
(692/742)
És ilyen arccal néznek a világba? Mert akkor meggonnolom hogy elutazzak-e oda.

De egyrészt mindenképpen kevés - han kínai a város lakosságának 93,45%-a (8,796,610), a koreaiak jóval lemaradva a harmadikak, 1,27% (119,883).
hanguktaekwondoo 2018 jan. 26. - 17:42:58
(691/742)
Harbinban azért vannak koreaiak is...
hanguktaekwondoo 2018 jan. 26. - 17:33:51
(690/742)
Az asszony nem bírta tovább ezt a marhaságot.
Nem is tudom, miért kel az ilyesmit erõltetni egy olyan csávónál, aki olyan hot mint a szaharai homok..
hagyják már békibe hadd menjen vissza a õ kis Jisubjához.
Nem értem az embereket.
olyan kegyetlenek.
Min-Rin 2018 jan. 26. - 17:30:58
(689/742)
Becsületszavamra, nem kerestem, hanem a youtube kínálta, de talán nem is baj. Nem gondolom, hogy a valamikori Mandzsúria fõvárosában az idealizmus uralkodik, de azért míg ott a jég- és hószobrokkal akarják odavonzani a turistákat, Hwacheon jórészt a megehetõre koncentrál. :)

https://www.youtube.com/watch?v=-zfZVGLu6FU
hanguktaekwondoo 2018 jan. 26. - 17:29:47
(688/742)
Boldog születésnapot az ünnepeltnek. Kis késéssel ugyan, de megszokhattad, hogy tahó vagyok ;-)
Azért busa mancsomból fogadd el ezt a virágot ;-)

https://www.youtube.com/watch?v=EIBRVKSFyC0
Min-Rin 2018 jan. 26. - 17:15:56
(687/742)
Aki Harbinban jár, még február 25-ig megnézheti.

https://www.youtube.com/watch?v=tQD7iCGRmg4&t=9s

https://www.youtube.com/watch?v=UJFNamD-q88

Nézni, ahogy készülnek a szobrok, meg agyébként is, nappal nézni - nekem ez az igazi.
https://www.youtube.com/watch?v=jYpHhCJ13DM
https://www.youtube.com/watch?v=EtnGoy1iarI

A hó- és jégfesztivál különben inkább csak ürügy lenne az odautazásra. Inkább jönni-menni, nézelõdni az utcákon, idõnként betérni valahova, forró teára vagy valami speciális helyi bendõmelegítõ innivalóra, ha van olyan. Harbin különös város, mert nem kínai, nem orosz, nem távolkeleti, hanem valami más. Nyári képeket és videókat néztem, egészen egyéninek, a környezettõl eltérõnek látszott.

A képen látható hintó nem idei, hanem 2012-es.
Min-Rin 2018 jan. 26. - 16:13:23
(686/742)
Nincs mese, Song Seung-hun a koreai nemzet nagyjai közé tartozik! Ezt bizonyítja az is, hogy a Korea Times mai száma is beszámolt a gyászhírrõl: vége a lámúrnak, nem lesz hétországra szóló lakodalom, ahol a barátok örvendezhetnének és irigykedhetnének, hogy a sok agglegény között végre van valaki, akinek bekötötték a fejét!

http://www.koreatimes.co.kr/www/art/2018/01/688_243058.html

Megfigyeltétek hogy Koreában a sztárok közötti szakítás okául mindig a számtalan mûvészi tevékenységgel járó elfoglaltságot adják meg?
Firestone 2018 jan. 26. - 08:30:57
(685/742)
Köszönöm szépen! :) Mind két virág csodaszép! :)
Min-Rin 2018 jan. 25. - 17:56:54
(684/742)
Kedves firestone, Isten éltessen!

Ilyen téli idõben kétféle virág van, az egyik a mellékelt képen látható, a másik a videóban. :))

https://www.youtube.com/watch?v=MCA2VmDVzEo
Min-Rin 2018 jan. 24. - 14:54:11
(683/742)
A gondolatomat egyébként épp te indítottad el azzal az állítással, hogy egy igazi nagy mûvészrõl írtál. Elgondolkodtam, és eszembe jutott Daniel Day-Lewis, akirõl aránylag közismert, hogy a method acting híve, miközben a fickó nem engedi el az istrángot - hogy a te kifejezéseddel éljek - és magánéletét gondosan elkülöníti a szerepeitõl. Sõt, mint nem oly régen olvastam, most vissza is vonul, felhagy a színészettel önmaga védelmében. A módszere ugyanis olyan mértékben megviseli, hogy így kénytelen védeni magát. Az amerikai színész szerintem nem tartozik a ripacsok közé, láthatólag van felelõsségérzete, hogy igazi nagy mûvész-e azt nem tudom eldönteni, annyira nem ismerem az alakításait.

Az elõbbi elméletemhez még szeretném hozzátenni, hogy a filmbeli idõsebb kíméletlenül, de ezzel a módszerrel a fiatalabbat is abba az irányba akarja terelni hogy élje a szerepét. Szabad ezt tenni? Szabad így tanítani valakit? Egy színházi elõadás sikere véleményem szerint soha nem lehet olyan fontos, hogy játsszanak közben egy másik ember érzéseivel.

Ugyanakkor nem tagadható hogy a te értelmezésedet legalább annyira el lehet fogadni annál is inkább, mert a koreai valóság ismeretén alapul. Mondhatnám, nagyon is életszerû.

Ha egy film ennyiféle értelmezésre ad lehetõséget, akkor sokan ujjongani kezdenek, mert lám, érvényesül a legmagasabbrendû mûvészet. De ez nem igaz.
Ha egy film ilyen eltérõ értelmezéseket tesz lehetõvé, akkor ott valami baj van.
Viszont mégsem haszontalan, mert gondolkodásra serkent. :))