A Magyar Fotográfusok Háza, vagy ahogy barátai nevezik, a Mai Manó Ház a magyar fényképezés szellemi és szakmai központja. Elsődleges funkcióját tekintve kiállítóhely, mely a közönségét szeretné megismertetni a hazai és a nemzetközi fotográfia kiemelkedő klasszikus és kortárs alkotóival. Ezen túl rendszeres szakmai programok (tárlatvezetések, előadások, konferenciák, workshopok, szakmai rendezvénysorozatok, könyv- és katalógus-bemutatók) szervezésével hívja fel a figyelmet a magyar fotó szakmai, társadalmi rangjára és szerepére, valamint információs szolgáltatásokkal, könyvtár, könyvesbolt működtetésével segíti a fotográfus szakma művészi, tudományos és kulturális tevékenységét. A félemeleten található a Mai Manó Könyvesbolt, amely egész évben fotógalériaként is működik, így az aktuális kiállítások sajátos hangulata mellett a látogatók kedvükre böngészhetik a fotográfiai tárgyú könyveket. A hazai és külföldi fotóművészeti albumok, fotótechnikai szakkönyvek, magazinok széles körű kínálata és a Mai Manó Ház saját kiadványai mellett a fotóművészek szignált nagyításai is megvásárolhatók. A Mai Manó Ház három kiállítási szintjén mutatja be tárlatait. A félemeleti Kis Manó Galériában kisebb kiállításokat rendezünk, esetenként pályakezdő művészek alkotásaiból válogatva. Az I. emeleti, négy, egymásba nyíló teremben a fotóművészet magyar és külföldi klasszikusainak életmű-kiállításai, tematikus tárlatok, csoportos bemutatók láthatók. A II. emeleten, a Napfényműterem szintjén lévő kiállítótérben vagy az életmű-kiállítások folytatódnak, vagy egy-egy fotográfiai sorozatot tekinthetnek meg a látogatók. Választásunkban a minőséget, nem a stílust tekintjük meghatározónak, így kiállítási összképünk változatos, színes fotóművészeti áttekintést ad. A Mai Manó Ház II. emeletén található a Napfényműterem. Az egykori nagypolgári fotográfiai műterem Európa egyik legimpozánsabb napfényműterme. Eredeti szépségükben láthatók újra azok a freskók, amelyek a hajdani fényképfelvételek hátteréül szolgáltak. A II. emeleti reprezentatív tér ma is - eredeti kialakításának megfelelően - a legalkalmasabb és legelegánsabb helyszín Budapesten a napfényműtermi fotózáshoz. A terem gyakran ad helyet művészeti eseményeknek, könyvbemutatóknak, fotózásnak és üzleti-társadalmi rendezvényeknek.
Helyszínek:
- Könyvesbolt
- PaperLab galéria
- Napfény Műterem
Nyitvatartás:
-
Kedd: 14:00 - 19:00Szerda: 14:00 - 19:00Csütörtök: 14:00 - 19:00Péntek: 14:00 - 19:00Szombat: 11:00 - 19:00Vasárnap: 11:00 - 19:00
-
Cím:
1065 Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 20 -
Telefon:
+36 1-473-2666 -
E-mail:
-
Web:
Időszaki
- Frida Kahlo fotógyűjteménye - október 18. 12:00 - 2025. január 12. 19:00
- Belicza László Gábor: 33 Sketchbook - december 10. 12:00 - 2025. február 16. 19:00 (PaperLab galéria)