Igazi falu, három meghatározó utcával a szlovák határ közelében, a szeszélyes Ipoly folyóval, ami néha nyakon önti az itt lakó alvégieket. Alig több, mint 400-an laknak itt, így mindenki ismer mindenkit. Alulról Litke, felülről a szlovák Kalonda falvak fogják közre a települést, igazi varázslatos vidék. Ipolytarnócot már az 1300-as években jegyezték, hol a török, hol az árvíz, hol a tűz akarta elpusztítani, most pedig épp a modern világ. A tömegtermelés okafogyottá tette a paraszti munkát, a megélhetési gondok miatt a városba menekülnek az itt lakók, a lakosság öregszik.
A földtörténeti örökség páratlan helyszíne, cápafogak, 20 millió éves, megkövesedett gigantikus fenyő, európai vegetációtól idegen növények lenyomatai, tucatnyi állatfaj több mint 3000 lábnyoma – Ipolytarnóc mindezektől a világ ősmaradványokban leggazdagabb harmadkori lelőhelye. Az egykoron itt virágzó élőhelyet vulkáni katasztrófa pusztította el, ezzel mintegy “ősvilági Pompejiként” megőrizve ezeket a kincseket az emberiség számára.