Helyszín

Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház


Az Iseum Savariense és a Schrammel-gyűjtemény kiállítása igény szerint, a Szombathelyi Képtár recepcióján megváltott jeggyel látogatható, szerdától szombatig 10 és 17 óra között.


A savariai Iseum, részben vagy egészben feltárt római kori Isis templomok egyike. A savariai szentély a ma ismert építmények sorában a harmadik legnagyobb: alapterületét tekintve csak az alexandriai Serapeum, illetve Rómában a Campus Martiuson, azaz a Mars-mezőn állt egykori főtemplom volt hatalmasabb nála. Ám a savariai szentély mindközül az egyetlen, amely szinte teljes egykori pompájában, rekonstruált antik templomként, egy páratlan régészeti kiállítással várja a látogatókat. A 21. század igényeinek megfelelő kiállítótérben az elmúlt 60 év kutatási eredményeit, valamint a római császárkori Isis-Serapis tiszteletet és a kor emberének mindennapjait átszövő magán és hivatalos kultuszok emlékanyagait láthatja a nagyközönség. Az interaktív bemutatás mellett, gyermekfoglalkoztató, időszaki kiállítások és változatos programok várják a látogatókat egész évben!