LEGFONTOSABBAK
Elhunyt A hét mesterlövész írója és A Jó, a Rossz és a Csúf producere
Walter Bernstein és Alberto Grimaldi ugyanazon a napon haltak meg.
Streaming A Lelki ismeretek volt a karácsonyi időszak legnézettebb filmje
A Pixar új filmje a Disney+-on debütált. De a Netflix sem panaszkodhat.
A '90-es évek 5 legszomorúbb tévés pillanata
Rachel és Ross szakít a Jóbarátokban, Will Smith sorozatbeli apja lelécel, közölni kell Laura Palmer halálhírét. Az amerikaiakhoz hasonlóan bizonyára a magyar nézők is meghatódtak ezeken az emlékezetes jeleneteken.
Filmek január utolsó hétfőjére
Igen, ez az utolsó januári hétfő idén, ezt pedig meg kell ünnepelni jó kis filmekkel!
Ezeket a filmeket várjuk 2021-ben (már ha idén bemutatják)
Tavaly a koronavírus miatt több várva-várt film bemutatóját is eltolták 2021-re, így gyakorlatilag, ha minden jól megy, két év kínálatát is nézhetjük idén.
Godzilla vs. Kong - Itt az irtózatos szörnyfilm előzetese!
Ha jól jön ki a lépés, az lesz az év egyik legnagyobb filmes durranása, a szörnyfilmek szörnyfilmje, mert King Kong és Godzilla nem valami cicaharcot vív. Persze a lépés nem jön ki mindig a legjobban...
Most a TV-ben Teljes tv műsor
Online kedd
Kemény György: Fészek '68
Vintage Galéria/Online, február19-ig
A kiállítás nyitónapján, január 26-án 20.00 órától megtekinthető Forgács Péter Kemény György 80 című filmje a Vintage Galéria YouTube-csatornáján. Laokoón, Jeanne d’Arc, Oppenheimer, Robert Kennedy és Twiggy találkozására 1968-ban, Budapesten került sor, Kemény György Fészek Művészklubban rendezett kiállításán. A bemutatott anyagban Kemény a rá jellemző humorral és játékossággal művészettörténeti, történelmi és kortárs utalásokat dolgozott fel a pop art stílusbeli és formai jegyeinek virtuóz alkalmazásával, sajátosan európai, illetve közép-európai szemlélettel ötvözve esetenként súlyos témákat a vizuálisan könnyed hangvétellel. A kiállítás ennek köszönhetően is a pop art nemzetközi recepciójának kiemelkedő állomása, amely egyúttal a korszak hazai kontextusában úttörő – és a fejlemények tükrében sajnálatos módon megismételhetetlen – esemény volt. A Vintage Galéria kiállítása ebből az anyagból mutat be válogatást. Az 1968-as anyagban szerepeltek játékos installációk és könnyedebb darabok, mint a populáris kultúra brit ikonját egy történelmi szereplő ikonográfiájával párhuzamba állító Twiggy mint Jeanne d’Arc (1967), vagy a Daniel Spoerri képeit idéző Keresztpapa reggelije (1967), és a C’est ça (1967). Két mű önéletrajzi vonatkozású: a címadó családi fotót és a varsói gettó felszámolásánál készült felvételt feldolgozó Gyerekkori önarckép (1968), valamint a kilencven fokkal elforgatott és felnagyított portrérészlet, az Önarckép (1968). A kiállítás teljes anyagában hangsúlyos a fotók és különösen a sajtófotók használata: ilyen képeket épít a művész az Hommage à Oppenheimer (1967–68) és a Twiggy felületébe, ahogy a Megölték Kennedyt (1968) kiindulópontja is egy sajtóban megjelent felvétel. A műveket harsány színek és szokatlan tárgy-applikációk jellemzik, amelyekhez a művész egy kisebbfajta játékbolt árukészletét használta fel. A képregényszerű szekvenciát mutató Karambol (1968) felületén így például két játékautó ütközik össze. A vidám összkép ellenére a művek egy része valójában nagyon is komor témákkal foglalkozik. Az ókori mű ironikus parafrázisa, a Laokoón-csoport (1968) a Tróját védő főpap és fiai halálát ábrázolja, a Gyerekkori önarckép a holokausztot, az Hommage à Oppenheimer (1967–68) az atombombától való, hidegháborús korszakra jellemző félelmet, míg a Megölték Kennedyt (1968) a Robert Kennedy elleni merényletet dolgozza fel. A festett (Mickey egér), vagy applikált gyermekjátékok (puska) ilyen kontextusban való használata megelőlegezi az évtizedekkel később elterjedt (Ernst van Alphen által elemzett) művészi stratégiát. A műveken az áldozatok mellett jelentős – Kennedy esetén a merénylet áldozatánál is nagyobb – hangsúlyt kapnak az elkövetők. Az első pillantásra harsány, vidám forma és a komoly, adott esetben tragikus tartalom között feszülő ellentmondás, valamint a műveket átható ironikus megközelítés az angolszász eredetű pop arttal szemben sajátosan közép-európai nézőpontot tükröz. A művek elsődleges művészeti inspirációját jelentő pop art egyesült államokbeli képviselőinek alkotásaival Kemény 1963-ban találkozott, a párizsi Galerie Sonnabendben. A kiállítás helyszínén, a Fészek Művészklubban működő, Molnár Éva által vezetett könyvtár a korszakban a megrendelt folyóiratok – és az azokban közölt reprodukciók – révén utazás híján is széles nemzetközi tájékozódást tett lehetővé. Molnár emellett számos olyan kiállításnak – így Keményének is – helyet adott, amely az ideológiai és stílusbeli kontrollt érvényesítő, nagyobb és jobban szem előtt lévő kiállítóhelyeken nem valósulhatott volna meg. Kemény szokatlanul friss, nemzetközi fejleményekre játékosan reflektáló anyagának létrejöttét részben éppen ez a kiállítási lehetőség segítette elő. A következő évben újabb kiállításra került volna sor – erre készült a warholi utalásokat hordozó, konzervdobozokból hegesztett Konzervatív szék (1969) és a Giacometti-láb (1969) – a művész visszaemlékezése szerint azonban a tárlat megrendezését a rendszerhű, konzervatív „Kilencek”-csoport megakadályozta. Sajátos módon, míg egyéni kiállításra nem nyílt lehetősége, addig a művésznek az 1968-ban bemutatott anyag stílusában számos plakátja került az utcára, mint például az Új fürdőruhák (1969) vagy a Biopon (1969). Egy olyan alkotás azonban, mint Kemény szintén a pop art hatását mutató (nemrég restaurált), 1970–71-es Szekkója, köztér helyett csak magántérben valósulhatott meg. Az összetett, részben újbaloldali ikonográfiai programot is felmutató falkép – a pop art keleti blokkbeli recepciójának egyik főműve – jellemző módon egy cselédszobában készült el, egy, politikai, kulturális és életmódbeli nézőpontból is ellenkultúrát megtestesítő fiatal társaság – a későbbi demokratikus ellenzék – közreműködésével. (Az itt említett, Fészekben bemutatott művek közül a mostani kiállításon nem szerepel a két, közgyűjteményben őrzött darab, a Gyerekkori önarckép és az Hommage à Oppenheimer, valamint a Laokoón-csoport.) Kemény György (1936), képzőművész, 1956–61 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikus hallgatója, tanulmányait megelőzően egy évig Gábor Pál műtermében dolgozott. Pályája elején sokszorosított grafikákat készít, 1963-tól a grafikai tervezés felé fordul, ezzel párhuzamosan változatos műfajokban aktív. 1968-as, a budapesti Fészekben megrendezett kiállításának anyaga és 1970–71-ben készült, egy szoba minden szabad falfelületét beborító Szekkója a pop art nemzetközi recepciójának kulcsfontosságú alkotásai. A neoavantgárd Iparterv-kiállítások közül az elsőnek katalógusát (1968), a másodiknak (1969) plakátját tervezi. A második világháború lezárásának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett varsói nemzetközi plakát-pályázaton 1975-ben közel ezer jelentkező közül megosztott első díjat kap konceptuális, egyúttal önéletrajzi jellegű alkotásával (I am György Kemény…., 1975), amelyben vészkorszak alatti megmenekülését dolgozza fel. További konceptuális művei és installációi magyar és nemzetközi kontextusban egyaránt kitűnnek a rájuk jellemző – az egész életművét is átható – humorral és iróniával. Az alkalmazott grafika területén plakáttervezőként, valamint folyóiratok és könyvek sokoldalú, innovatív tervezőjeként egyaránt a magyar vizuális kultúra meghatározó alakja. Irodalom: Beke László: Beszélgetés Kemény Györggyel, 1968. október 24., gépirat, 25 oldal; Fehér Dávid: „KEMÉNY / POP. Kemény György és a pop-art”, Artmagazin 90 (2016), 32–41. (Véri Dániel)
Pesti Magyar Színház: Tom Sawyer kalandjai (előadás csoportok részére)
Online, január 26., 08:00
Mark Twain klasszikusának számtalan feldolgozása létezik, de ilyen még nem. A már nagymama Becky Thatcher mesél napjainkban szerelmes unokájának azokról az időkről, amikor kislányként meglátta a csibész Tom Sawyert és menthetetlenül beleszeretett. Elképesztő kalandjaik során megtanulják: a legfontosabb, hogy az ember őszinte legyen másokkal és legfőképp önmagával. A vetítésekkel és bábokkal színezett előadás Tom Sawyer kalandjait helyezi teljesen új megvilágításba, friss és önreflexív női szemszögön keresztül. Rendező: Varga Éva Az előadás színlapja
Frappáns szövegírás - online workshop
Online, január 26., 10:00
Mi kell ahhoz, hogy egy cikk vagy poszt taroljon? Hogyan találj ütős témákat, amelyek valóban érdeklik az embereket? Hogyan dobj rá egy lapáttal az írásaidra ütős vizualitással?Azért hozták létre a Frappáns szövegírás tanfolyamot, mert megfigyelték, mi az egyik legfőbb oka annak, amiért nem indulnak be a brandek, személyes márkák. Ez pedig az, hogy nem elég ütősek a tartalmak, amelyeket létrehoznak. Azaz nem elég frappánsak a szövegek!Tanuljatok meg jól írni ezen a tanfolyamon!A “Frappáns szövegírás” élő online rendezvény egy egész délelőttös webinárium keretében.(Csak online workshop formában elérhető.)Részletes információ és jelentkezés itt
On-line Bábos Mesekuckó Eszterrel
Online, január 26., 10:30, 17:30
Bábos Mesekuckó, az értékes együttlét. Ha csak egy mesét néz gyermeked egy nap, legyen az a bábos mesekuckó. Asztali bábjáték keretében elevenednek meg a sok dallal, mondókával fűszerezett mesék, mely után közös zenélés, dalolás következik, és a meséhez kapcsolódóan mindig újabb kézműves ötletek kerülnek elő, melyet otthon el is készíthettek. Info: baboseszter4@gmail.comRészvételi díj: 1000 Ft/alkalom Részvétel lehetősége:1. alkalmankénti. Ennek díja: 1000.-/ alk./család2. Havi 8 alkalmas bérlet - heti 2 mesekuckó: 7000.-/ család/8alkalom (ha lemaradnátok, felvételről megkapjátok a foglalkozást)3. Havi 4 alkalom - heti 1 mesekuckó: 4000.-/család/4 alkalom2. felvételről is kérhetitek a foglalkozást, akár visszamenőleg is. Ennek díja: 1000.-/bábos mese, általában 35 percesek a videók
Jazz elvitelre - Oláh Kálmán Duó
Január 26., 18:00
Oláh Kálmán "a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója és legkitűnőbb előadóművésze"Oláh Kálmán (zongora)
Illés Klára: Megtartó erő / Online könyvbemutató
Online, január 26., 18:00
A Tények és Tanúk sorozat új kötetéről Illés Klárával és Závada Pállal Turi Tímea beszélget a Líra Könyv facebook oldalán. A Megtartó erő egy magyar-sváb iparoscsalád életét rekonstruálja. Illés Klára idős szüleivel készült izgalmas életútinterjúit dokumentumok, levelek, naplóbejegyzések és visszaemlékezések egészítik ki. Így bontakozik ki egy jellegzetesen XX. századi történet: a mindennapi küzdelem a szegénységgel, a kitelepítés, a katonaság és a jogfosztottság hétköznapjai; mindeközben a mobilitás lehetőségeinek keresése. A Megtartó erő megrázó és eleven mikrotörténeti olvasmány.Illés Klára Megtartó erő című könyve itt rendelhető meg.
Lótuszok - Beugrós festés
Online, január 26., 18:00
Ennek a terméknek a megvásárlásával belépést nyersz élő élményfestésükre, amelyre facebook oldalukon kerül sor a megadott időpontban egy zárt csoportban.Nagyon fontos!Vásárláskor a megjegyzésbe írjátok bele azt a facebookon használt nevet, mellyel a csoportba fogtok jelentkezni, hiszen így tudják párosítani a ti rendeléseteket a csoportba jelentkezők nevével, fantázia nevével.A csoportba történő beléptetéseket az esemény napján végzik.Amennyiben valaki lemaradna az eseményről akkor sincs ok aggodalomra, hiszen a csoportot az esemény elmúltával még 3 napig fennhagyják és az élő videót közzéteszik így a csoporttagok ezen időszak alatt bármikor visszanézhetik azt.Vásárlás után ne felejtsetek el jelentkezni a csoportba, melyhez a belépési adatokat a visszaigazoló e-mailben találjátok PDF formátumban, melyet le kell tölteni a megtekintéshez.Kérik, hogy lekésőbb az eseményt megelőző nap jelentkezz be, elkerülve az esetleges utolsó pillanatos kapkodást.
Kolibri MobilMesék
Online, január 26., 18:00
A Kolibri Színház művészei naponta egy-egy mesét adnak elő. A járványügyi szigorítások miatt a színházak átmenetileg bezárnak, de a kényszerszünet alatt is szeretnének veletek maradni és tartalmas ‘kolibris’ élményekkel színesíteni az otthon töltött napokat – ha nem személyesen, hát online! Ezért újra indították tavasszal már nagy sikerrel futott napi online sorozatukat, a Kolibri MobilMeséket, amelyben társulatuk tagjai minden nap egy-egy mesével, verssel vagy dallal jelentkeznek, amelyeket saját otthonukban, mobiltelefonnal vesznek fel nektek.
Szolnoki Szigligeti Színház: Nyitott ablak
Online, január 26., 18:30
Az évad végén egy pompás ételeket főző, pótolhatatlan és a véletlenek különös összejátszása folytán áldott állapotba került szakácsnő életébe és a boldog békeidőkbe nyerhetünk bepillantást a nyitott ablakon keresztül. A cselédlány ablakán be-és kiosonó tettes nem vállalja éjszakai gerjedelmének gyümölcsét, viszont akad egy lelkes önként jelentkező, Novotni, a gyáva bűnös katonatársa. Novotninak egy pici hibája van: mindent összekever. Nóti Károly, a fergeteges vígjáték szerzője megteremti az antifőhőst, aki úgy nyeri meg a csatákat, hogy harcba sem indul. Ártatlanul és értetlenül jár-kel a világban, és míg a többiek szakadatlanul, semmi haszon fejében nyüzsögnek, állandóan akarnak valamit, addig ő a buddhisták nyugalmával bámul, mint egy boci, mégis sikerül neki minden. Rendező: Balázs Péter A Szolnoki Szigligeti Színház online előadása a bérletes nézőinek, melyet egy egyedi kuponkód érvényesítésével ingyenesen nézhet meg 2021.01.26-án. A részletekről egy az esemény előtt kiküldött e-mailből tájékozódhat. A közvetítés 18:30 - kor, az előadás 19:00 -kor kezdődik.
Várkert Stream: ENEMVÉ 3.4
Online, január 26., 19:00
2021-ben folytatódik a Várkert Irodalom népszerű sorozatának harmadik évada, a Nagy Magyar Versek, azaz az ENEMVÉ. Minden hónapban más a szervező gondolat, amelyet összefűz három ismert színész és egy népszerű zenész játéka.Januárban a versek, dalok álcákról, kendőzött arcokról szólnak. Maszkok mögé bújtatott mosolyokról, vigyorokról, bánatról, jelmezebe burkolózó lelkekről. Igazi telet-havat űző líra, irodalmi maszkabál várja a közönséget, ezúttal még az online térben.Élő közvetítés a Várkert Bazár Rendezvényterméből.Közreműködők:Kovács Patrícia, Trill Zsolt, Nagy Ervin színművészekZene: Pásztor Anna (Anna and the Barbies)Szerkesztő-rendező: Seres TamásKözreműködik: Ugron Zsolna, íróJegyvásárlás: http://bit.ly/ENEMVÉ-3-4Online jegy: 2900 FtOnline családi jegy: 3400 Ft
Móser Ádám - téli minikoncertek
Online, január 26., 19:00
Móser Ádám minden délután rövid, kb. 10 perces minikoncertet ad saját szerzeményiből, improvizációiból, amit élőben, a facebook-oldalán közvetít. Az első, tavaszi karantén második napjától kezdve két hónapon keresztül játszottam minden nap 17:00 órától az erkélyemen, amit online közvetítettem facebook oldalamon. Akkor kiderült, sokaknak lett fontos az, hogy minden nap számíthattak a 10 perces minikoncertjeimre. Most, a téli kijárási tilalom idején még fontosabbnak érzem, hogy ugyanígy elérhető legyen azoknak, akik akkor követtek, illetve akik ezután találnak majd rám, ezért minden nap 20:00 órától, az esti bezártság és csend kezdetén ismét online koncertekkel jelentkezem. "A tangó nekem mindig kultúrák találkozásáról szólt, ahogyan a sanzon is. Hagyományok törésvonalai mentén születő feszültségről, annak feloldásáról. Szenvedélyről, életről. A tangóban ugyanúgy benne van Kelet-Európa, mint Argentína. New York, Odessza. A sanzonban a balkán és Párizs.Zeném központi gondolata az improvizáció szabadsága. Francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kortárs elemekkel." (M.Á.)
Versek varázsa, szavak szépsége – online hangverseny
Online, január 26., 19:30
Km.: Vojevogyina Olga (zongora), Kodály Kórus Debrecen; vez.: Kocsis-Holper Zoltán Válogatás a madrigálok és motetták világából „Miért kellett a jövendő államférfiaknak éneket, zenét és táncot tanulniuk? Azért, mert akkor még tudták, hogy ezek kapcsolati formák a transzcendenciával. A tánc, az ének, a zene kapcsolatot teremt a világ harmóniáival, és valamiféle rezonanciát hoz létre bennünk.” (Vekerdy Tamás) „S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet!” (Arany János) Évszázadok óta foglalkozik az emberiség a kimondott szó erejével, valamint a zene hétköznapokon túlmutató szerepével. Míg beszédünk közben az általunk formált szavakkal a gondolatainkat próbáljuk kifejezni, addig a zene révén a szavak mögött rejtező érzelmekre és összefüggésekre irányítjuk rá a figyelmet. A Kodály Kórus Debrecen koncertfilmjében két olyan műfaj találkozását mutatja be, melyek együttes erővel repítenek bennünket a vágyak, az ösztönök és a szertartások világába. Oda, ahol az érzelmek rendkívül színes skáláján mozogva egyszerre találkozhatunk a lelki nyitottság, a belső vívódások, a megnyugvás, a humor, a szerelem és a hit különböző megnyilvánulásaival. Idegenvezetőink régi korok és napjaink költői, zeneszerzői lesznek. A Kodály Kórus Debrecen koncertfilmje 2020. október 15-én készült, a debreceni Pásti utcai zsinagógában.
2020. évi Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjasok koncertje
Online, január 20., 20:00
A Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadóművészeti Ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.Az ösztöndíjat évente három fiatal tehetségnek ítéli oda az öt főből álló szakértői kuratórium. Ifj. Oláh Kálmán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz szaxofon tanszékének mesterszakos hallgatója, Borbély Mihály és Elek István növendéke. Több hazai versenyen ért el eredményeket, mint például a Csepregi Gyula Emlékverseny, Belvárosi Jazz verseny, az 1. Országos Szaxofonverseny, vagy a Müpa Jazz Showcase. Bátyjával és édesapjával olyan nívós koncerthelyszíneken lépett már fel, mint például a Zeneakadémia Solti terme, a Müpa Fesztivál színháza és a Bartók Béla hangversenyterem. Legutóbbi két koncertjén Rick Margitza, illetve John Patitucci társaságában. Szabó Dániel Ferenc a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett MA diplomát 2016-ban, jelenleg pedig saját zenekarai mellett egyaránt játszik ismert jazz, világzenei és könnyűzenei előadók és együttesek dobosaként. 2019-ben “Az Év Junior Könnyűzenei Alkotójának” járó Artisjus-díjat nyert, emellett pedig több versenyen is ért el eredményeket. A teljesség igénye nélkül: a Marosvásárhelyi Jazzversenyen, a Jávori Vilmos Jazzdob Tehetségkutató Versenyen vagy az Alba Regia Jazzversenyen. 2020-ban szerzeménye díjazott lett a Müpa Zeneműpályázatán. Zenekaraival játszhatott már New Yorkban a Mondo Fesztiválon, Hamburgban az Elbjazz Fesztiválon, a Leverkusener Jazztagén, Észtországban, Litvániában, és rendszeres fellépője az itthoni koncerthelyszíneknek. Varga Balázst 2016-ban az Év Fiatal Jazz Zenészének választották, 2017-ben Az Első Belvárosi Jazz Versenyen a Young Tigers nevű zenekarral első helyezést értek el, 2019-ben a 4. Országos Jazz Versenyen első helyezést ért el, ugyanebben az évben a Laurent World Jazz Music Nemzetközi versenyen első helyen végzett. 2020-ban az “I Dream In The Past” című kompocíciója MüPa Zeneműdíjban részesült.Projektek: Pensieri/Onesti(Melody Strings), Varga Balázs Group.
Save The Vinyl - Dj GYöReMiX!
Online, január 26., 20:00
Az idén 20 éves Syrup.hu és az underground Dj-k körében kedvelt Nemdebár szervezésében, az Edenred támogatásával online Dj mix sorozat indult. A “Save The Vinyl DJs” sorozat célja, hogy felületet biztosítson, illetve támogassa a klubok nélkül maradt “bakelites” lemezlovasokat. A szakmai stáb által beválogatott 20 mix, 2021. január 18-tól egy hónapon keresztül, minden hétköznap, este 8 órától kerül adásba.
Deck: Csornyij Dávid, L. Takács Bálint, Twentees / PIM az A38 Hajón
Online, január 26., 20:00
Klisémentes gitárpoppal és elsőkötetes szerzőkkel köszönti az évet a Deck-széria. Bemutatkozik Csornyij Dávid és L. Takács Bálint, valamint a decemberben új EP-vel jelentkező twentees lép színpadra. Az online est az A38 Youtube-csatornáján követhető. Csornyij Dávid az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója, művei megjelentek többek között a Tökéletes zártság egyetlen pillanata és a Különjárat című antológiákban. A beregszászi születésű szerző 2015 óta publikál, első könyve 2020-ban jelent meg A jelzőlámpák diktatúrája címmel. Debütkötetében a káosz törvényszerűségét pedzegeti a semmivel sem magyarázható bűntudat jelenségével párosítva.L. Takács Bálint filmkritikákat és forgatókönyveket ír. Filmtörténelemszakos hallgató, emellett filmdramaturgiát is tanul. Első, Bad Trip című novelláskötetében egyszerre szívnak magukba pszichedelikus rémálmok és gondolkoztatnak el társadalom- és létkritikát megfogalmazó szövegek – mindezt a fekete humor köntösébe csomagolva.A Twentees zenekar tagjai az MTV-korszak gyermekei: angolszász gitárzenéken nőttek fel, indie rock/pop rock dalaikban egyaránt megjelenik a popzene és a garázsbandák iskolája is. A több szakmai díjat is magáénak tudó zenekar eddig három albumot adott ki, melyek közül a 2019-es Balkon a korábbi gitárpopos vonalat megtartva még mélyrehatóbban énekli meg a 21. századi magyar fiatalok mindennapi problémáit. Legújabb megjelenésük, a 2020-as Kicsi lány EP a szívek mellett foglal állást a popsik helyett, emellett az elengedés és az elfogadás fontosságát hirdeti.Az eseményt színesítő kivetítésről DJ Lee n'gum gondoskodik, közreműködik Jaskó Bálint színművész. A program szervező-szerkesztői a SoundCam Productions és Szente Anita, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa.
Táncszínház ON - Kovács Gerzson Péter - TranzDanz: Csárdás a zivatarban
Online, január 26., 20:30
Az együttes életében már több duó született, amelyek a két nem viszonyának különböző aspektusait vizsgálták az egymásrautaltságtól a kiszolgáltatottságig, az alá-fölé rendeltségtől az egymást kiegészítő harmóniáig, a szerelemtől a közönyig, az elérhetetlen vágyakozástól a beteljesültség csömöréig.A Csárdás a zivatarban mindezek szintézise, az egymást taszító és vonzó, egymás nélkül nem létező pólusok paradoxona. Persze ez a csárdás lehet a mi k-európai létezésünk metaforája is, itt a k-medencében téblábolva, pörögve, forogva, bukdácsolva és vagdalkozva, hitehagyottan, reményvesztetten, új erőre kapva és csodára várva. Előadják: Gera Anita, Kovács Gerzson Péter Zene: Lukács Miklós (cimbalom), Kovács Jeromos (elektronika) Koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter
Fülbevaló #07 - Mákó Rozi: NEST x AV Composers - live set
Online, január 26., 21:00
A NEST kirándulás egy végtelen térbe, emlékeink és születésünk vidékeire. Ősi (idő)zónákba, ahol az ismeretlenbe vetett bizalom az emberi kíváncsiság természetes működtetője volt. Mákó Rozi legújabb audiovizuális projektje egy hangfoszlányokon és fényfragmentumokon keresztül vezető mentális és érzelmi utazás, melyben LED-fénycsövek által kap testet a folyamatosan lüktető zene és a fény.A performansz szólóelőadója maga is szervesen illeszkedik a neoncső-rendszerből épített installációba. Arra összpontosít, hogy kapcsolatba lépjen hallgatóságával a pulzáló ritmusok és fényjelenségek által. Olyan pillanatokba invitál, melyek improvizatív jellege egyszeri és megismételhetetlen atmoszférikus élményt teremt.A rögtönzött zeneszerzői gesztusok éppolyan döntő fontosságú elemek az élő előadás során, mint a fészekrakásra emlékeztető, fixen rögzített LED-csőrendszer kötött fizikai felépítése. E két esztétika - a szabad improvizáció és az épített struktúra - kombinációja minden alkalommal egyedivé és helyspecifikussá teszi a performanszt. Az előadó a fényt is hangszerként használja: a paramétereket gombokkal vezérli, mintha egy szintetizátor rendszerén játszana. Előadó: MÁKÓ RoziGrafikai tervezés: METZING Eszter https://soundcloud.com/rozi_mako https://www.instagram.com/rozi_mako/ Mákó Rozi zeneszerző, sound designer. Gyerekkora óta érdeklődik a zene iránt, klasszikus és jazz-zongoristaként kezdte bővíteni érdeklődési skáláját. Egyaránt tanult zeneszerzést, hangtervezést, kísérleti zenei improvizációt és dj-mixelési technikákat. Grafikai tanulmányai után Hollandiába költözött, hogy zenei ismereteit a Hágai Királyi Konzervatórium Szonológiai Intézetében folytassa. A 2000-es évek eleje óta a partikultúra területén kezdett el együtt dolgozni vizuális alkotócsapatokkal és képzőművészekkel. Rendszeresen működik közre animációs filmek, fényinstallációk, mapping vetítések zeneszerzőjeként, önálló előadóként és különböző kollektívák tagjaként.
Tévéajánló
Egy háború margójára
Németország, 1946. Rachael Morgan télen érkezik a romos Hamburgba, hogy újra találkozzon a férjével, Lewis Morgan ezredessel, aki a város újjáépítését irányítja. Amikor az új otthonukba indulnak,
Kutyák szigete
Japánban, a nem is olyan távoli jövőben, elszaporodnak a kutyák. Amikor kutyainfluenza-járvány tör ki, Megasaki város polgármestere, Kobajasi vészhelyzeti parancsokat ad ki, és karanténba záratja a kutyákat. A négylábúakat egy szemétlerakó szigetre száműzi.
Hullámtörők
Ben Randall (Kevin Costner), a legendás vízi mentő egy szerencsétlen bevetés során elveszíti egész csapatát. Ben beleveti magát a tanításba, de szabadelvű oktatási módszerével rövid időn belül felborítja a gondosan kidolgozott tantervet.
Séta a múltba
Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik.
Rohanás
A szabadulás nem egyenlő a szabadsággal. Egy férfi (Dwayne Johnson) kiszabadul a börtönből, és tudja: legfontosabb feladata az, hogy megbosszulja a testvére halálát, akivel együtt vett részt egy félresikerült betörésben.
Piranha 3D
A Viktória-tó mellett terül el egy álmos tóparti település. A helység népessége minden évben egyetlen hétvégére összpontosít. Július 4-én ide özönlenek ugyanis a napfényre, szexre és italos bulizásra vágyó emberek.
CIKKEK
Keira Knightley nem vállal többé meztelenkedést
Illetve egy kivétellel mégis.
Kritika A nyolcvanévesen is fickós Gandalf a nagy átverés helyett inkább szerelembe esik
A hazugság művészete igazi jutalomjáték a filmen most először randevúzó színészlegendáknak, Ian McKellennek és Helen Mirrennek. A néző jutalma pedig egy egyszerre megrázó és fordulatos szélhámosthriller.
Streaming/Kritika Crack, korrupció, konspiráció - Film a legpusztítóbb drogjárványról
A Netflix filmjéből kiderül, hogyan változtatta meg Amerikát a 80-as években a crack kokain.
Tévé Kenneth Branagh lesz Boris Johnson egy minisorozatban
Az öt részes sorozat a koronavírus-járvány kitörésének kezdeti időszakáról szól, a brit kormány első intézkedéseiről és az egészségügyi dolgozók hősies küzdelméről.
Filmes érdekességek 12 dolog, amit nem tudtál Az utolsó mohikánról
Gyerekkorunk kedvenc indiános filmjét mindig jó újranézni. Íme egy tucatnyi érdekesség a forgatás kulisszái mögül!
Magazin 27 éve nincs köztünk Telly Savalas, Kojak halhatatlan megformálója
A Kelly hősei, A piszkos tizenkettő, az Őfelsége titkosszolgálatában és a Kojak sztárja 2021. január 21-én lett volna 99 éves. Összeszedtünk néhány érdekességet az '50-es évektől egészen a '90-es évekig tartó, mozgalmas pályafutásából.
Streaming Ezekkel a titkos kódokkal tudod meghekkelni a Netflixet
A Netflix menüjében csak néhány műfaj közül válogathatunk, de van egy kiskapu, amelyen keresztül rejtett kincsek tárulnak fel.
Netflix/Kritika Halálos harcmezők Kelenföldön és Gazdagréten
Anthony Mackie Magyarországon forgatott netflixes akció sci-fije komoly identitászavarban szenved. Akciófilmnek nem elég ütős, sci-finek és politikai kommentárnak meg buta.
Így kezdték a nagyok – legendás rendezők debütálásai
Hogyan indította a pályáját Scorsese, Tarantino, Coppola, Fincher, Nolan, Lucas és a többi nagyágyú? Összeállításunkból kiderül, ki az, aki már első nekifutásra felért a csúcsra.
Világjárvány pipa, az űrlényinvázió elmaradt - 2021 a sci-fik szerint
Öt jól ismert és kedvelt (vagy épp kevésbé népszerű) filmet szedtünk össze az elmúlt három évtizedből, amelyekben a 2021-es esztendő még csak a ködbe vesző, futurisztikus jövőt jelentette. Mit láttak előre a boszorkányos jóstehetségű forgatókönyvírók? Miben tévedtek hatalmasat? Mikor jut el végre az emberiség a Marsra? És miért nem netezhetünk mi is olyan high tech tökfödővel, mint Keanu Reeves a Johnny Mnemonicban?
Ezek az idei év legjobban várt sorozatai
Jóbarátok különkiadás, netflixes horror és szuperhősök minden mennyiségben. Ennek a húsz sorozatnak a premierdátumát lesz érdemes 2021-ben felvésni a határidőnaplónkba!
ketrec
Betört a valóság a fantáziavilágba
A duplarészes premiert követően heti bontásban követhetjük végig Wanda Maximoff és Vízió viszontagságos kisvárosi házasságát. Spoileres kritika!
Miért szidta 30 éve a Néplap a Kaland, Játék, Kockázatot?
„Nem éppen lányregények Steve Jackson és lan Livingstone munkái.”
KultúrPara Szíve helyén sötétség
Misztikus thriller a műfaj legjobb kortárs szerzőjétől.
98 éves korában elhunyt Henryk Jerzy Chmielewski, a neves lengyel képregényrajzoló
Legismertebb sorozata, a Tytus, Romek i A'Tomek volt. Magyarul a Pajtás közölt belőle részeket 1964-ben.
Elmehunyor „Nem szenvedhetem a beszélő mozit”
Egy világháború kellett ahhoz, hogy Chaplin lemondjon a némafilmről.
Retro Tücsök és társai társasjáték
Ezúttal egy hazai gyártású játékot ismerhettek meg, amivel valószínűleg kevesen találkoztatok gyerekként.
Supernatural Movies A 10 legjobb Star Wars rajongói film 2020-ból
Az elmúlt évekhez képest kevesebb alkotás született.
Smoking Barrels Képregény kritika: Tini Nindzsa Teknőcök - 2. rész
Pizza tesók és feudális Japán!