Színház

12 dühös ember

RaM-ArT Színház, február 25., 19:00

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?

Lavina

Belvárosi Színház, február 27., 19:00

Ruben Östlund filmje alapján színpadra alkalmazta: Tim Price. Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki? Ruben Östlund fekete komédiájának friss színpadi adaptációja üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről. Az előadás a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. Továbbá: Sándor Rebeka Sofie / Vas Hanna Regina, Tereczi Dániel Tamás / Mester Máté

Az üvegcipő

Vígszínház, február 11., 19:00

Irma, a Józsefváros kis Hamupipőkéje nem gazdag királyfiról álmodik: ő egy szegény asztalosba, Sipos Lajosba szerelmes, menthetetlenül és reménytelenül. De a korosodó, mogorva iparosmestert már más is kiszemelte magának: Adélnak, a panziósnőnek még házassági tervei is vannak, miközben fiatal szeretője karjaiban keresi a boldogságot. Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese, mely meghódította nemcsak a magyar, de a külföldi színházak közönségét is, és most visszatér igazi otthonába, ahol született, hiszen ezt a darabot – oly sok Molnár Ferenc drámához hasonlóan – a Vígszínház mutatta be először. Zenészek: Kovács Márton, Benkő Róbert/Hock Ernő, Alexi Gergely/Ágoston Béla/Szabó Zoltán, Bodor Tibor/Móser Ádám

Halál Velencében

Átrium, február 21-22., 19:00

Kulka János megjelenítésében. Az előadás hanganyaga a PARLANDO STUDIO 2006. évben megjelent hangoskönyve alapján készült Havas hegyek között egy férfi mozdul a szállodai szobában. A karmester megszokott rutinnal készülődik az esti koncertre. Múlnak a percek, türelmesen várja a taxit. Az idő egyre lassabban telik, s nem jön érte senki. A korábban megnyugtató, otthonos egyedüllét egyre idegenebbé válik számára - valami megváltozott. Kulka János 2006-ban hangoskönyvben mondta fel Thomas Mann Halál Velencében című regényét, melyben egy idős professzor egy velencei utazás alkalmával szembesül személyisége eleddig rejtett oldalával, amely arra készteti, hogy szembenézzen eddigi életével. Az előadás különféle színházi műfajjal kísérletezik: egyszerre performance, hangjáték és monodráma, amelyben az élet, a színház és az irodalom szétválaszthatatlanul összefonódik és sajátos viszonyba lép egymással. Kulka János személye több generáció számára fogalom. Egyéni formátumú alkotóművész, összetéveszthetetlen stílussal és karizmával. 58 éves, amikor az életében egyik napról a másikra minden megváltozik. Az események óta ez az első alkalom, hogy egyedüli szereplőként lép színpadra.  

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak – kocsmaária

6szín, február 25., 20:00

“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak” Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény-félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vastörvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.” (Bödőcs Tibor) A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással. Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.  

Koncert

Valentin Napi Swing - Koós Réka, Szolnoki Péter, Vastag Tamás, Debrecen Big Band

MOM Kulturális Központ - MOMKult, február 10., 19:00

Tavasz és a Valentin Nap közeledtével rendezik meg a MOM Kulturális Központ falai között  a LOVE – Valentin Napi Swing, Debrecen Big Band koncertjét. Az egyedülálló produkcióban, a Debrecen Big Band-től megszokott feldogozások mellett, erre a koncertre készült több olyan egyedi hangszerelés, amelyek országosan ismert, és sikeres előadók tolmácsolásában szólalnak meg. A koncerten felcsendülnek világslágerek, és ismert magyar dallamok. Sztárfellépők:Koós Réka énekesnő, színésznő, aki mindenféle zenei stílusban kamatoztatja tudását.Szolnoki Péter Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese, fuvolistája. A Big Banddel több mint 10 éve lép fel közös produkciókban.Vastag Tamás Fonogram-díjas énekes, színész. Az X-Faktor című műsorok révén vált országosan ismertté. Ebben az évben több alkalommal is láthatta, hallhatta a kedves közönség országos turnénk keretein belül.Közreműködnek a Valcer Táncstúdió táncosai.Konferál Fazekas László.Zenekarvezető: Daróczi László

Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo

Budapest Jazz Club, február 11., 20:00

Micheller Myrtill és Pintér Tibor több mint tíz éve sikeres duója havi rendszerességgel lép fel a BJC-ben. Műsorukat elsősorban jazz standardek, örökzöldek és popdalok jazzes feldolgozásai alkotják. Bravúros és improvizatív előadásuk különleges koncertélményt nyújt. Az összeszokott páros minden alkalommal készül valamilyen új, eredeti módon megszólaltatott szerzeménnyel.

Szolnoki Szimfonikus Zenekar, vez.: Filippo Arlia

Zeneakadémia, február 12. 19:00

Km.: Eunmi Lee (hegedű), Lorenzo Di Bella (zongora) Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, op. 26Liszt: Esz-dúr zongoraversenyHaydn: 100. (G-dúr) szimfónia, Hob. I:100 („Katona”) Max Bruch 1. hegedűversenyének első változata 1866-ban készült el Koblenzben, az ősbemutatót maga a szerző vezényelte. A következő évben Joachim József segítségével átdolgozta a művet, és 1868-ban már a magyar hegedűs adta elő az új verziót. Bár Bruch még két hegedűversenyt írt, az első annyira népszerű lett, hogy 1893-ban viccesen a betiltását javasolta. A mintegy 25 perces mű Brahms és Mendelssohn hegedűversenyeivel együtt a német romantika kiemelkedő alkotása. Liszt 1849-ben, Weimarban fejezte be Esz-dúr zongoraversenyét, amelyet 1855-ben mutattak be a szerző közreműködésével és Berlioz vezényletével. Máig a leggyakrabban játszott és felvett zongoraversenyek egyike, jellegzetes háromhangú témája közismert. Joseph Haydn a Katona-szimfóniát második londoni látogatására komponálta. A darab premierje 1794. március 31-én volt a Hanover Square Rooms-ban Haydn vezényletével, majd a siker hatására egy héttel később újra előadták. A szimfónia második tételének könnyed dallamából bontakozik ki a csata ábrázolása, amelyet erőteljes ütősök és rézfúvósok tesznek hangsúlyossá.

Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt - Ősi zenei utazás Bálint napi koncert

Várkert Bazár, február 13., 19:00

A Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt 2014-ben azzal a küldetéstudattal vállalt szerepet a hazai kulturális szférában, hogy zenéjével erősítse nemzeti identitásunkat és tisztelegjen nagy magyar zeneszerzőink, népdalgyűjtőink előtt. A zenekar a Kárpát-medencei ősi hangszerek mellett modern hangszereket is használ, így egyszerre jelenik meg alkotásaikban a múlt és a jelen zenei hangulatainak rezgése. Az Erkel- és Fonogram-díjas szaxofonos és zeneszerző Bársony Bálint által vezetett együttes az elmúlt tíz évben két nagylemezt, 16 videóklippet, és 5 koncertfilmet jelentetett meg, emellett pedig állandó fellépője nemzetünk legnagyobb határontúli, külföldi és hazai kulturális eseményeinek. A zenekar tagjai:Elek Norbert - zongora, ének, tekerőlant, ősi dobok (Oscar-díjas filmalkotások hangszerelője, A Tűzijátékok zeneszerzője)Rieger Attila - gitár, vokál, kobza (Fonogram díjas jazzgitárművész - tanár)Máthe László - basszusgitár, hegedű, nagybőgő, vokál (Prima Primissima díjasművész - tanár)Tar Gergely - ütőhangszerek, hang drum, ősi dobok, vokál (Fonogram díjasdobművész, hazánk legtöbbet foglalkoztatott ütőhangszerese)Hidász Tamás - dob, ének, vokál (több nemzetközi jazzdob versenyen I. helyezéssel kitüntetett dobművész - tanár)

Hevesi Tamás: Szeretem - Akusztikus koncert

RaM-ArT Színház, február 14., 19:00

Valentin-napi exkluzív akusztikus koncertHevesi Tamás a magyar könnyűzene kiemelkedő alakja, aki exkluzív színházi koncertélménnyel készül 2025. február 14-én, a budapesti RaM-ArT Színház közönségének. Tamás szólókarrierje 1994-ben az „Ezt egy életen át kell játszani” dallal kezdődött, amely Platina lemez lett, több héten keresztül vezette a hivatalos slágerlistákat. Az amerikai MTV csatornáján 12 hétig szerepelt a dal.1995-től 2010-ig megjelent további öt CD, mindegyik arany vagy platina lemez volt.Mindamellett, hogy mai napig folyamatosan koncertezik és járja az országot, megmutatta tehetségét különböző TV zenei show-műsorokban is. Szerepelt a „Sztárban sztár”, a „Nagy Duett”, a „Sztárban sztár + egy Kicsi” több héten át tartó élő adásaiban, és idén ősszel a „Sztárban sztár All stars”-ban is helyett kapott az ország legelismertebb tehetségei között. Legemlékezetesebb alakításai voltak Andrea Bocelli, Luciano Pavarotti, Simándy József vagy Balázs Fecó megszemélyesítése.Az este során az Ezt egy életen át kell játszani, a Csíkos napernyő, a Zötyög az élet, a Szólj rám, ha hangosan énekelek című nagy slágerek mellett, az igazi lírai hangvételű dalai is felcsendülnek majd, mint például a Jeremy, a Távol vagy a Vigyázz rám. Csak erre az estére igazi Valentin-napi szerelmes dalok különleges hangszerelésben és előadásmódban kerülnek majd színpadra, melyet a közönség még máshol nem hallhatott.Hevesi Tamás nyolctagú zenekar és hattagú vonószenekar kíséretében garantáltan felejthetetlen, és megismételhetetlen élményt kínál minden nézőnek.

HOBO 80

Papp László Budapest Sportaréna, február 15., 20:00

Földes László Hobo jövőre ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én a Papp László Budapest Sportarénába.

Kiállítás

Konyhakiállítás 2025

Papp László Budapest Sportaréna, február 28.-március 2.

Konyhai világpremierekkel és fergeteges főzőbemutatókkal vár 2025 tavaszának első hétvégéjén a Konyhakiállítás a Budapest Arénában!A tematikus konyhai nagykiállításon 8000 négyzetméteren, több mint 100 kiállítóval minden eszköz a rendelkezésre áll, hogy magabiztosan vághass bele a konyhai kalandozásokba. A piac meghatározó konyhagép és konyhabútor márkáinak újdonságait egy helyen térképezheted fel, miközben szakértő segítséget és praktikus tanácsokat kaphatsz, hogy a legtöbbet tudd kihozni konyhádból és étkeződből. Természetesen az izgalmas és helyszínen megvásárolható konyhai eszközökből sem lesz hiány.Szeretettel vár az álomkonyhák éves seregszemléje 2025. február 28. és március 2. között a Budapest Arénában!

Kaesz otthonok 1925–1960. Kaesz Gyula és Lukáts Kató tervezőházaspár otthonai

Walter Rózsi-villa, május 15-ig

A Walter Rózsi-villa új kiállítása a harmincas évek magyar iparművészetének gazdag világába kalauzolja a látogatókat. A bútorok, textilminták és csomagolástervek segítségével a magyar bútortervezés és grafika kimagasló művészeinek kreativitása, napjainkat is meghatározó vizuális hatása szintén megelevenedik, bepillantást nyújt a harmincas évek modernista otthonaiba.A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kaesz otthonok 1925–1960 címmel rendez kiállítást Kaesz Gyula (1897–1967) belsőépítész, bútortervező és felesége, Lukáts Kató (1900–1990) grafikusművész hat otthonának és egy nyaralójának berendezéséből, bútorterveiből, archív fotográfiákból és textilmintákból.

Gyöngyélet - népi ékszer a 21. században

Hagyományok Háza, június 30-ig

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ékszergyűjteményét 20. és 21. századi népi iparművészek és designerek népi motívumok ihlette ékszerei alkotják, melyek a kortárs anyaghasználat interaktivitását és a népi motívumok mai reflexióját vegyítik. Együtt még sosem voltak láthatóak a nagyközönség számára, így igazi csemegekénttálaljuk őket egy különleges helyszínen. A Budai Vigadó pinceszintjén található Nagy Lajos terem egykor borlerakatként működött, és megcsodálható benne az eredeti középkori épület falai is, nem mindennapi élményt nyújtva a látogatóknak. A kiállítás csak tárlatvezetéssel látogatható, a meghirdetett időpontokban! A tárlatvezetés hossza: 45-50 perc. Egy tárlatvezetés alkalmával maximum 15 főt tudunk fogadni. A kiállítás nem akadálymentes. Kérjük érkezzenek időben, mert a tárlatvezetés pontosan kezdődik és a későn érkezők már nem tudnak a csoporthoz csatlakozni! Vezetések novemberben:november 9., 10:30november 23., 10:30november 28., 17:00  

Ez+Az

Michelangelo – Szerelem és halál

Várkert Bazár, február 15., 18:00

Színes, feliratos, 90 perces brit képzőművészeti dokumentumfilmRendezte: David Bickerstaff Az Exhibition on Screen sorozat 2020-ban született része Michelangelo, a híres szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát mutatja be. A film egy különleges utazás, amelynek során a nézők felfedezhetik Firenze, Róma és a Vatikán kápolnáit és múzeumait, valamint több európai szalont, s így megismerhetik Michelangelo viharos életét. Dokumentumfilmünk részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain, részben pedig művészi hagyatékán keresztül mutatja be a karizmatikus, egyben rejtélyes művészt. Részletekbe menően megismerhetjük belőle Michelangelo művészetét és alkotói folyamatát a carrarai kőfejtőktől (ahonnan az általa használt márvány származott) egészen a legújabb technológiákig, amelyekkel a műveit vizsgálják. A filmben szerepelnek a Rotschild-bronzok néven ismert lenyűgöző szobrok is, melyeket több mint egy évszázadig tartó vita és kutatás után végül 2015-ben nyilvánítottak Michelangelo alkotásainak. A filmben megszólalnak többek közt műkritikusok, mint Martin Gayford és Jonathan Jones, Arnold Nesselrath professzor, művészettörténész, a Vatikáni Múzeum korábbi igazgatója, valamint a kortárs képzőművészek közül Tania Kovats. A forgatás többek közt a firenzei Buonarroti-házban, a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a Vatikánban található Szixtusz-kápolnában folyt. A gyönyörű helyszínek és Michelangelo nagy felbontásban látható művei lélegzetelállító látványt nyújtanak. A film adatlapja

Midnight Music - Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván

Várkert Bazár, március 16., 23:30

Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről. Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni? A kérdés tíz évvel ezelőtt talán furcsán hangozhatott, de a Fesztiválzenekarnak köszönhetően a Midnight Music azóta az egyik legjobb és legnépszerűbb program lett azok körében, akik fogékonyak a kultúrára, de nem szeretik a hagyományos hangversenyek kötöttségeit. Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről. Közösségi esemény, buli helyett buli, emlékezetes élmény – ki mondta, hogy a klasszikus zene unalmas és merev?

Cirkuszherceg - Egy bohóc kalandjai a jövővel

Fővárosi Nagycirkusz, február 8.-március 16-ig

Igazi cirkuszi sztárparádé! Ritkán van együtt ennyi monte-carlói díjazott a Fővárosi Nagycirkusz porondján! A körülöttünk lévő világ forradalmi változásokon megy keresztül. Klasszikus értékeink, hagyományaink, szokásaink és minden örökségünk megkérdőjeleződni látszik. Félelemmel vagy örömmel, érdeklődve vagy távolságtartással nézzük a technológia és a digitalizáció  mindenhová beszivárgó megoldásait: a mesterséges intelligencia mindenre azonnali választ kínáló csetablakait, az egyre okosabb számítógépeket és robotokat. Milyen lesz a jövőnk? Komfortos vagy ijesztő? És milyen lesz a jövő embere? A gépek kreatív társaivá vagy passzív kiszolgálóivá válunk?Ezek a látványos és gyors változások a cirkusz világát sem hagyják érintetlenül, a cirkuszi szakma és az artistaművészek is folyamatosan vitatkoznak egymással a múlt szerepéről, a jelen kihívásairól és a jövő lehetőségeiről. Izgalmas párbeszédek résztvevői lehetünk és még izgalmasabb műsorokat láthatunk világszerte. Ezt az átmenetet: régi és új, klasszikus és digitális találkozását mutatja be a Kristóf Krisztián Hortobágyi Károly-díjas artistaművész által a Fővárosi Nagycirkusz porondjára álmodott Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című 2025-ös tavaszi műsorunk.A Cirkuszhercegben egy különös cirkusziskolába csöppenünk, amelyben a tanárnő, Demjén Natália arra keresi a választ, hogy ebben a – lassan – számítógépek által vezérelt világunkban mit jelent az a szó: cirkusz? Vajon érezzük-e, értjük-e még igazi varázsát, vagy azonnal a számítógép (AI) segítségével keressük a választ? Ekkor jelenik meg a porondon a bohóc, aki tudná az őszinte, szívből jövő választ… ha a tanárnő figyelne rá.Műsorunkban sokszoros fesztiválgyőztes artisták lépnek fel! Látható lesz a – korábban említett – 2020-as Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjas Henry Ayala bohóc és magasdrót csoportja, a 2024-es wiesbadeni győztes Vladyslava Naraieva handstandon, a latinai Italian Talent Cirkuszfesztiválon aranyérmes Onyshchenko Dmytro gurtni száma és a 2024-es Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Bronz Bohóc-díjas Extreme Lights tánccsoport. Mellettük olyan magyar artistaművészek lépnek porondra, mint a bokasérüléséből sikeresen meggyógyult, számos nemzetközi fesztiválon győztes és Hortobágyi Károly-díjas Simet László és csoportjának Asztronauták című szemafor-száma; a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany és Ezüst Bohóc-díjas és Hortobágyi Károly-díjas cirkuszművész, Richter Flórián és lánya, a Guinness-rekorder Richter Angelina két lovas számmal; Szabó Réka egy humoros  gyorsöltözőszámmal, és slackline produkciójával Csepregi Lilla, a Baross Imre Artistaképző növendéke. És lesz egy igazi különlegesség is! A világon először a Fővárosi Nagycirkusz porondján: Kriz Orsolya nyolcszoros országos Dog Dancing bajnok és elképesztő tánctechnikájú kutyája!Mit tartogat számunkra a jövő? Hogyan egészíti ki egymást a klasszikus cirkuszi hagyomány és a modern technológia számos újdonsága? Mindez megtudhatjuk a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszherceg című, 2025-ös tavaszi műsorából.

Bemutatók Összes bemutató

  • 8 nő

    Franciaországban egy hangulatos hegyvidéki villa lakói békésen készülődnek a karácsonyra. Hirtelen velőtrázó sikoly hallatszik. Marcelt a ház urát holtan találják a szobájában, tőrrel a hátában. Az épületet a hó és a gyilkos teljesen elzárja a...

    Időpontok
  • A cirkuszhercegnő

    Világítás: Bodor Ákos

    Időpontok
  • A fiú, aki sosem aludt

    “Akit az istenek szeretnek,
    Örökre meghagyják gyereknek.” (Heltai Jenő)

    Időpontok
  • A kegyelmes asszony portréja, avagy A képtelen szerelem!

    Ákos, a nagyszerű festő képtelen megélni munkáiból, lassan felkopna az álla. Szerencsére kedves felesége, Lola nemcsak a korábbi tekintélyes jövedelem elszórásából, hanem a válságstáb munkájából is kiveszi a részét: kitalálja, hogy...

    Időpontok
  • A kripli

    Tizenhét évvel ezelőtt egy viharos éjjelen árván maradt Billy, Inishman szigetén. Martin McDonagh fekete komédiájában egy végtagbénulással küzdő számkivetett kamasznak nyílik lehetősége új életet kezdeni, távol a megválaszolhatatlannak tűnő kérdésektől, mikor...

    Időpontok
  • A miniszter félrelép Jegy

    Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő férfi hullát… A képviselő...

    Időpontok
  • Akt hegedűvel Jegy

    Az Art Színtér előadása.

    Időpontok
  • Alul semmi

    Egy csapat munkanélküli gyári munkás titokban a hozzájuk tartozó nők nyomába ered, akik éppen egy merész és önfeledt „csajos estét” készülnek eltölteni együtt.

    Időpontok
  • Az igazság gyertyái

    Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és...

    Időpontok
  • Boldogan éltek

    Színházi mese felnőtteknek, avagy válás után is van élet és még azon is túl.

    Időpontok