Programkereső

Színház

Lavina

Belvárosi Színház, április 3., 4., 19:00, április 7., 15:00, 19:00

Ruben Östlund filmje alapján színpadra alkalmazta: Tim Price. Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki? Ruben Östlund fekete komédiájának friss színpadi adaptációja üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről. Az előadás a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. Továbbá: Sándor Rebeka Sofie / Vas Hanna Regina, Tereczi Dániel Tamás / Mester Máté

Kizárólag az utókor számára

6szín, április 3., 21., 19:00

Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján. „Ha valami rém okos bácsi, mondjuk, egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára.” Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették. A leendő írónő hol kacagtató humorral, hol szívszorító iróniával mesél barátairól és szerelmeiről, kíméletlenül elemzi saját magáról – miközben a háttérben végig ott ketyeg a világtörténelem kegyetlen órája

10

Radnóti Színház, március 30-31., 196:00, április 2., 8., 12., 19:00

 Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette, amelyet a Radnóti Színházban láthat először a közönség. A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegnek egy bibliai parancsolatot, elkövetnek valamilyen bűnt. De vajon mindenki bűnös, aki bűnt követ el? Székely Csabát sokan a „magyar Martin McDonaghként” emlegetik, és ebben a művében sem hazudtolja meg önmagát: a súlyos kérdéseket a rá jellemző fekete humorral ragadja meg, tragikus és groteszk helyzeteket vonultatva fel. Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért. „Kíváncsi voltam, hogyan állunk ma a keresztény erkölcsi törvényekkel, főleg, amikor kénytelenek vagyunk megszegni őket. Ezért olyan élethelyzeteket, sorsokat igyekeztem bemutatni, ahol az emberek, akár önhibájukon kívül, vagy mert választás elé kerülnek, megszegik valamelyik parancsolatot. A néző pedig eldöntheti, hogy ez bűn-e, elítélendő-e.”Székely Csaba „A próbafolyamatot úgy képzelem el, hogy a színészekkel elmerülünk ebben a témában, kifaggatjuk egymást, személyessé tesszük egymás számára a darabot. Ezt az önmagunkban való elmélyülést meg kell tennünk. Én magamnak is tartozom ezzel, hiszen csak akkor válik majd a néző számára is személyessé az előadás, ha magunk is levetkőzünk. Ha válaszolunk arra, hogy meg tudok-e felelni legalább egy parancsolatnak. Vagy háromnak. Megvizsgáltam, nem állok valami jól. Sem én, sem mi.”Sebestyén Aba

Egyasszony

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, április 12., 19:00

2015. október 21-én mutatja be az Orlai Produkció a Fügével közösen az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában a Jurányi Inkubátorházban. A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezi.Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: "Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet."Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium, április 2., 13., 21., 19:00

Anglia, a 21. században, az Európai Unión már éppen kívül, de még egy kicsit belül. Az egész Európát fenyegető energia-, gazdasági és az angliai kormányzati válság tetőpontján a miniszterelnök azzal szembesül, hogy egy keleti ország kormánya erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa összes problémájára. Milyen áldozatot lehet hozni a politika és közgazdaság oltárán, a fenekedő bulvárlapok szenzációra éhes újságíróinak gyűrűjében, mégis mindig megfelelve a nép, az istenadta nép tetszésének? Mi történik, ha a kormányunortodox megoldásokhoz folyamodik? Mit tehet a hatalom egy háborús veszélyhelyzetben? Hogyan rontja a helyzetet a globális felmelegedés? Mi lesz a brexittel? Hogyan válik a kormányfő a világpolitika meghatározó szereplőjévé? Nagy-Britannia és Európa nem sejti, hogy sorsa egy fiatal lányokra éhező külügyminiszter és egy bevándoló magyar szakácsnő kezében van, és ezen az éjszakán minden eldől...

Koncert

Modern Art Orchestra - Liszt: Via Crucis

BMC - Koncertterem, március 30., 19:00

Km.: Horti Lilla, Pocsai Kriszta (ének), Fassang László (Hammond-orgona), Modern Art Orchestra (művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél) Liszt Ferenc egyházi zenéje életművének különösen gazdag része, és még ezek között is különleges helyet foglal a kései Via Crucis [Keresztút] című oratorikus, 15 tételes darabja, amelyet kifejezetten templomi előadásra, orgonista, kórus és énekes szólisták számára írt 1879-ben. Jellemző módon, amikor elküldte egy egyházi kottakiadónak, hangsúlyozta, hogy nem fontos számára a honorárium, ám a mű így is kéziratban maradt. Csak 1929-ben mutatták be posztumusz Harmat Artúr vezényletével, aki később a Szent István Bazilika karnagya lett. Talán éppen azért ilyen későn, mert harmóniái, dallamai kifejezetten a modern, századfordulós zenei törekvések irányába mutatnak. A passiót megidéző, elmélyült gondolatvilágának mottója a záró tételben hangzik el Fortunatus himnusza alapján: a kereszt az „egyetlen reménységünk”.A Modern Art Orchestra 2005-ös alapítása óta hamar a magyarországi jazz kultúra egyik fellegvárává vált. Alapítója és művészeti vezetője, Fekete-Kovács Kornél azért választotta ezt a nevet, hogy a jazz világában állva a kortárs zenei törekvések felé nyisson, ezért tagjai a zenekarnak klasszikus zenében otthonos hangszeresek éppen úgy, mint a jazz muzsikát játszó zenészek. A kortárs zenei műhelyként működő együttes példaértékű tevékenységet folytat, hiszen fennállása óta rengeteg kifejezetten a Modern Art Orchestra számára íródott új kompozíció született meg. Liszt művének saját képükre formált, mélyen átélt előadása abba a sorba illeszkedik, amelyben – Eötvös Péterrel folytatott együttműködésük után – Bartók, Kodály vagy Ligeti György műveit is adaptálták.A 2022-es Liszt-Ünnep felkérésére született adaptáció olyan szerző-hangszerelő jazzmuzsikusok kézjegyét viseli, akik eddig is bizonyítottak, jelentős darabokat komponáltak az együttes számára. Az egyes tételeket (a keresztúton: stációkat) a zenekar háziszerzői közül hatan (Ávéd János, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Fekete-Kovács Kornél, Korb Attila és Subicz Gábor) hangszerelték, hozzájuk csatlakozott két, a MAO-val szorosan együttműködő, többszörös díjnyertes zeneszerző-előadó (Hofecker Dániel és Szabó Dániel).A kórus szerepét a műben a nagyzenekar veszi át, ám a tagok ezúttal a témához illően kerülni fogják a szabad improvizációt, viszont kadenciákat, variációkat fognak előadni az egyes zeneszerzők instrukcióinak megfelelően. A Modern Art Orchestra az ének szerepekre a Magyar Állami Operaház magánénekesnőjét, Horti Lillát és a jazzélet ikonikus énekesnőjét, Pocsai Krisztát kérte fel. Az orgona szólamokat Fassang László tolmácsolja majd.„Megdöbbentő felismerés volt számomra látni, hogyan versengett Liszt zeneszerzői és előadói zsenije szinte egész életében. Ez a mű nem a csillogást és a sikereket idézi fel, hanem a megfontolt, lényegre törő, meditatív alkotót.” – mondja a darab választásról a művészeti vezető, Fekete-Kovács. Az előadásra az első 50 jegy kedvezményes áron, 5490 Ft-ért vásárolható meg, további jegyek 7990 Ft-ért elérhetőek.  

Piano Day Budapest 2024

MOM Kulturális Központ - MOMKult, április 6., 19:00

Hatodik alkalommal szerveznek egész estés rendezvényt a Piano Day, azaz a Zongora Napja alkalmából Budapesten. Idén április 6-án a MOMkultban valósul meg egy, a billentyűs hangszereket fókuszba helyező est, ahol négy művész váltja egymást a színpadon. A fellépők között köszönthetjük Őri-Kiss Botondot, a Nuage Projectből ismert Charmey-t, lemezbemutatót tart Wave of Sound, és először koncertezik hazánkban az olasz zeneszerző, Riccardo Roveda. Ráadásul az előadók egy igazi ritkaságon, a páratlan hangzású Una Corda zongorán is játszanak majd. „Miért van szüksége a világnak a Piano Day-re? Sok okból. De főleg azért, mert nem fáj megünnepelni a zongorát és mindent körülötte: az előadókat, a zeneszerzőket, a zongorakészítőket, a hangolókat, de legfőképp a hallgatókat.” 2015-ben ezzel a kijelentésével indította útjára a Piano Day kezdeményezését Nils Frahm, korunk egyik legnagyobb hatású modern klasszikus előadója. Azóta minden év 88. napja (ezzel is utalva a billentyűk számára), azaz március 29-e (vagy szökőévben március 28-a) a Zongora Napja: ekkor vagy ehhez közeli időpontokban világszerte zongora központú estekkel ünneplik meg a zenetörténelem egyik igen meghatározó hangszerét. Hazánkban először 2017-ben valósult meg ilyen esemény Vághy Tamás (vaghy) szervezésében, azóta pedig a Müpában, az A38 Hajón és a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban is volt már Piano Day. Idén - több hazai esemény között - a MOMkult különleges hangulatú Kupolatermébe várják az érdeklődőket április 6-án a Piano Day Budapest szervezői. Zongorához ül majd Őri-Kiss Botond, aki némi elektronikát visz majd ambientes hangulatú koncertjébe. Mellette fellép a Nuage Projectből ismert Charmet Marc, aki Charmey művésznéven zenél bensőséges hangvételű szóló projektjében. Olaszországból érkezik Riccardo Roveda, akinek zenéjében az elektronikus chill és a modern klasszikus stílus jegyei keverednek. Az est folyamán egy lemezbemutató koncertre is sor kerül: tavaly megjelent, Pieces & Sketches című albumát több fellépő (Annabori, Palágyi Ildikó, Takács-Nagy Jázmin, Variart Ensemble kamarazenekar) közreműködésével mutatja be Wave of Sound. Egy hangszer ritkaságnak is fontos szerep jut majd. Az Una Cordát Nils Frahm megrendelésére David Klavins zongoraépítő alkotta meg. Különleges megjelenésén túl egyedisége többek közt abban rejlik, hogy egy hanghoz csak egyetlen húr tartozik – az ennek köszönhetően létrejövő, páratlan hangzását pedig a Piano Day Budapest eseményén élőben is meghallgathatják az érdeklődők. Érdekesség, hogy épp ez a 64 billentyűs Una Corda volt az a prototípus, amellyel Nils Frahm még 2014-ben, Berlinben bemutatta ezt az egyedi hangszert, sőt, a 2018-as és 2019-as Piano Day Budapest-koncerteken is ugyanezen játszottak a fellépők. A MOMkult rendezvényére a 2016 és 2020 között Vácott működő Klavins Piano Manufaktúra volt munkatársának, Miklósi Lilinek köszönhetően érkezik ez a zongora. 18:30 kapunyitás19:00 Őri-Kiss Botond19:20 Charmeyszünet20:00 Wave of Sound21:00 Riccardo Roveda KözreműködőkŐri-Kiss BotondCharmeyWave of SoundRiccardo Roveda

Kelemen Barnabás, Kelemen Gáspár és a Budapesti Vonósok

BMC - Koncertterem, április 7., 18:00

C. Ph. E. Bach: C-dúr szimfónia, Wq 182Bartók Béla – Soós András: Mikrokozmosz válogatásJohann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny BWV 1043Bartók Béla: I. rapszódiaJohann Sebastian Bach: E-dúr hegedűverseny BWV 1042Bartók Béla: Divertimento vonószenekarra Az Alma és Fája sorozat első koncertjén a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kelemen Barnabás és fia, Kelemen Gáspár hegedűjátékát élvezheti a közönség a BMC színpadán.

Kiállítás

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása

Néprajzi Múzeum, június 30-ig

Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel Magyarországon először látható Claudia Andujar magyar származású fotóművész munkássága, a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével. A kiállítás kihagyhatatlan élmény az etnográfia, a távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet kedvelőinek is, miközben az amazóniai esőerdők világáról is megrázó üzenetet hordoz.A Néprajzi Múzeum Magyarországon elsőként ad otthont a 92 éves Claudia Andujar átfogó fotóművészeti tárlatának. Bár a világ számos ismert közgyűjteménye őrzi képeit, és nemzetközi fotográfiai események rendszeres szereplője, munkáit a régióban még kevesen ismerik. Az anyai ágon svájci, apai ágon magyar származású fotográfus 13 éves koráig Nagyváradon élt. A holokauszt elől menekülő, budapesti és bécsi kitérőkkel Svájcba, majd New Yorkon át Brazíliába érkező fiatal nő az 1950-es évektől került közelebbi kapcsolatba a kortárs művészettel és a fényképezéssel.A 124 fotográfia, nagy méretű analóg nagyítások és digitális nyomatok, illetve a további vetített képanyag egyedi megvilágításban tárja a látogató elé az életmű egy fontos szeletét. A kronologikus felépítésű kiállításon a Brazíliába érkezést követő magazin fotós időszaktól és kísérletezésektől jutunk el az évtizedeken át a janomami indiánok között készített művészi és aktivista képekig, majd az életmű időskori feldolgozásáig.Andujar fókusza azokra az emberekre irányult, akik kívül rekedtek a többségi társadalom figyelmén. A női alkotókra jellemző, érzékiséggel telített látásmóddal, kevésbé megszokott felfogásban mutatja be a kultúrák és közösségek tereit, mindennapjait. Fotóriporterként éppolyan magabiztosan és nagy tehetséggel nyúlt a különböző ábrázolási lehetőségekhez, mint művészként és aktivistaként.Claudia Andujar nemcsak fotóművész, hanem nemzetközileg elismert aktivista is, aki majd fél évszázada küzd az Amazóniában élő janomami indián törzs jogaiért. Az általa alapított szervezet munkájának és Andujar fotóinak fontos szerepe volt abban, hogy 1992-ben a brazil kormány kijelölte a Janomami Őslakos Terület határait, ami lehetőséget ad kultúrájuk és az amazóniai esőerdő megvédésére.S hogy miért van helye egy kortárs fotóművészeti tárlatnak a Néprajzi Múzeum falai között? A képek többségének középpontjában egy kis amazóniai őslakos népcsoport áll. Andujar elsősorban nem az etnográfiai jelenségek dokumentálására törekszik: fotóin keresztül sokkal inkább egy személyes történetet ismerünk meg saját útkereséséről és a janomamikkal folytatott párbeszédéről. Ez a személyesség egy tágabb antropológiai nézőpontba, a kulturális találkozás, a megismerés, a megértés és a bemutatás témakörébe helyezi a képeket, és egy fontos történetet is elmond arról, miként válhatnak a fotók egy amazóniai indián közösség megmentéséért vívott aktivista harc eszközévé.A kiállítás megrendezésével a Néprajzi Múzeum a janomami indiánok érdekvédelmi munkáját is támogatja.

Időgép - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből

Ludwig Múzeum, december 31-ig

"Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. A kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket válogattunk, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából. A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be, majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe. A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal. Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról, valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról. A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installáció, valamint a legújabb kori hadviselés, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató film is bemutatásra kerül. Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása. A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is. Bemutatjuk azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése. Vizsgáljuk továbbá állókép és a mozgókép, valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, miközben rávilágítunk a fotórealizmus kritikai aspektusaira is. Picasso kapcsán felidézzük, hogy miként reflektálnak nagy elődeikre, a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói, láthatatlan hálót szőve korok, művek és művészek között, de megnézzük azt is, hogyan látja a „kívülálló” a nyugati művészet. Végül megvizsgáljuk a „műbe zárt” időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom."

ez+az

Tokió művészete

Várkert Bazár, április 6., 18:00

angol dokumentumfilm, 90 perc, 2023rendező: David BickerstaffForgalmazó: Pannonia EntertainmentKorhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig.A dokumentumfilm dobbantóként használta a kiállítást Tokióba repítésünkhöz, ahol felfedezhetjük magunknak a város pezsgő művészeti életét. A megkapóan illusztrált, gazdagon adatolt mozgókép egy olyan metropoliszról készült, mely 400 éves történelme során folyamatosan pusztult-újjáépült, ezáltal a Föld egyik legélettelibb, legizgalmasabb városává vált.„Tapasztalatom azt mondatja velem, hogy Japán mást gondol a művészetről, másként értelmezi azt, mint mi, jellemzően Nyugat-Európában. A művészi érzék és igény az élet megannyi apró mozzanatában megnyilvánul: ahogy ételeiket készítik, ahogy kertjüket alakítják, ahogy öltözködnek… Jóval szélesebb körben értelmezik, mindenre kiterjesztik a „művészet” fogalmát.” (David Bickerstaff) A film adatlapja  

Frenk - Várkert Akusztik

Várkert Bazár, április 12., 19:00

„Én a kába arisztokrata-asztronautamit hozhat ki még ebből az éjből?” Frenk (Torma Gábor) a hazai zenei élet jelentős, de saját állítása szerint is meghatározhatatlan alakja. Számtalan hangszeren játszik, lemezein ő maga dobol, zongorázik, gitározik és énekel. Zenéjében ötvöződik a pop, a funk, a rock’n’roll, a klasszikus zene, a sanzon és a jazz. Dalai egyszerre nőiesek és férfiasak, melankolikusak és vadak, sanzonosak és populárisak. Egyedi frenkes stílust teremtett a különböző zenei irányzatok jegyeinek vegyítésével. A koncerten hallhatóak lesznek legújabb dalai és korábbi lemezein szereplő számai is, valamint David Bowie, Zappa és Elvis feldolgozások. Frenk a Hiperkarma dobosaként került bele az underground zenei kultúra sűrűjébe és vált ismertté, 2005-ben alapított saját zenekart és 2007 óta egyike a Budapest Bár állandó énekeseinek.

Eric Lee - Magic Show

Fővárosi Nagycirkusz, március 29., 18:00, március 30., 19:00, március 31., 15:00, 19:00

A világhírű francia mágus, Eric Lee először Budapesten. A francia Eric Lee az illuzionisták vérbeli fenegyereke! Kisujjában van mágia és varázslat, olyan könnyedén mutatja be hihetetlenebbnél hihetetlenebb trükkjeit, mintha így született volna! Vagy így is született? Ez maradjon meg az ő nagy titka! A Fővárosi Nagycirkuszban március utolsó hétvégéjén négy alkalommal látható Magic Show című műsorában megmutatja nekünk is, miért ő a világ egyik legjobb és leghíresebb mágusa. Extremitás, izgalom és boszorkányság jellemzik minden produkcióját, és neki csak egy tanácsa van: nehogy pislogjatok, mert elszalasztjátok a varázslatot! A világhírű Eric Lee négy egymást követő előadásban lép a Fővárosi Nagycirkusz porondjára! Műsorában lesz elképesztő tempójú gyorsöltözés, levitáció és repülő zongora, egy hatalmas középkori inga, aztán egy két ember magas fúrógép és egy sebesen pörgő dupla körfűrész is, Ozmózis című számában átmegy az üvegen, majd szemtanúi lehetünk, hogyan szabadul ki egy vízzel teli, leláncolt akváriumból, végül pedig bevisz minket baldachinos ágyába, és megleshetjük, milyen egy varázsló különös nászéjszakája. Az Európa színpadain már nagy sikerrel bemutatkozott francia mágus, Eric Lee először érkezik Budapestre! Nem érdemes kihagyni, hiszen ki tudja, mikor jár legközelebb Magyarországon…

Henri Gonzo és a Papírsárkányok

Várkert Bazár, április 27., 20:00

"A narancsvörös sátrak is/Mint a káprázat karikái/Vagy mint izzó gömb-madarak/Kezdtek az időn kívül szállni”Henri Gonzo a Fran Palermo zenekar vezetőjeként már több mint egy évtizede a hazai popzenei élet meghatározó kulcsfigurája, április végén új felállásban lép színpadra. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok együttessel most először magyarul énekel, korábban kizárólag angol nyelvű számokat adott elő. Tavaly tavasszal jelent meg az új felállás debüt LP-je, A Cementkert, amit az év egyik legjobb magyar lemezeként emlegettek az online platformok. Az új dalok klasszikus hangszerelésűek, csendesebb, befelé figyelő zenei világ jellemzi őket. Henri szövegeit Virginia Woolf-tól Julio Cortazar-on át Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes valamint az ókori görög versekig számos irodalmi hatás inspirálta.A zenekar magja három évvel ezelőtt kezdett formálódni, amikor Gonzó Farkas Zazie billentyűssel és Issiaga Camara basszusgitárossal zenélt együtt hónapokon keresztül. Később csatlakoztak hozzájuk klasszikus zenészek, a Fran Palermóból Árvay Gábor, valamint a The Colibris frontembere, Németh Máté, de gyakran beállt közéjük Naim Tichiti hegedűművész is.Ezúttal vendégekkel kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be különleges világukat – az eddigi repertoárt új dalokkal bővítve.

Vagyok, aki vagyok - Magyar képzőművészet 1945 után - Válogatás a Jáky-gyűjteményből

Várkert Bazár, június 28-ig

Az YBL6 Művészeti Tér a Várkert Bazár új kiállítási helyszíne a Déli palotában, amely nemcsak a művészetekkel való találkozást kínálja a közönségnek, hanem időszaki kiállításokon nyújt teret a hazai képzőművészet legkiválóbb alkotásainak. A 21. századi látogatói igényeket is kielégítő új helyszínen mutatkozik be a hazai műgyűjtés egyik legismertebb kollekciójának válogatása. A Jáky-gyűjtemény alapkarakterét a párbeszéden alapuló értékteremtés friss lehetőségei, valamint azok láthatóvá tétele jelenti. A gyűjtemény válogatott anyaga hat tematikus termen keresztül mutatja be a magyar képzőművészet történetének félmúltját 1945-től az 1990-es évekig. A tárlat három alappilléren nyugszik, gerincét az Európai Iskola hagyományai, az úgynevezett Iparterv-generáció meghatározó figuráinak életműve, valamint az 1980-as és az 1990-es évek Új szenzibilitása adja.Megtekinthető 2024. június 28-ig, hétfőtől-vasárnapig 10:00-18:00 óra között.  

Bemutatók Összes bemutató

  • A Pincérfrakk utcai cicák

    Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák –...

    Időpontok
  • A kezdet/vége

    Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta: Horváth János Antal
    Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca
    teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő,...

    Időpontok
  • A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere

    Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek című példázatának színpadi változata.
    Az európai kultúrkörben játszódó színpadi mű a kizsákmányolás társadalmának konfliktus-drámája.
    Isten groteszk közbeavatkozása révén Sen Te...

    Időpontok
  • A szerelem hatalma (Abélard És Héloise)

    gy síron túl tartó szerelem története. Héloise francia apátnő Abélard-ral folytatott levelezése a világirodalom leghíresebb szerelmi vallomásai közé tartozik. Ez a középkori történet – mely tele van érzelmekkel, árulással és sírig tartó...

    Időpontok
  • A telhetetlen méhecske

    Kertész bácsi új virágokat ültetett, ennek örülnek igazán a méhecskék. Azonban egy kis Méhecske többet akar, az összes mézet meg akarja enni. Segítségére siet a Dongó, de ő rosszban sántikál...

    Időpontok
  • A varázsfuvola

    A GG Tánc Eger a 2023-2024-es színházi évad nagyszínházi produkciójára készülve egy új, kísérleti táncnyelv kialakításának elméleti alapvetéseit a kommunikációkutatás, mint segédtudomány eredményeinek tanulmányozásával...

    Időpontok
  • Annie, a kis árva

    A családi musical története az 1930-as években a nagy gazdasági válsággal küzdő Amerikában játszódik. A darab szerzői, Charles Dickens nyomán megírták a maguk modern Twist Oliverjét, csak épp itt a szegény kis árva egy kislány, és Annie-nek hívják.

    Időpontok
  • BOJZ

    Jagellók. Esetmenedzsment. Tejbegríz.

    Időpontok
  • Bagossy Júlia: Az utolsó férfi

    #nők #disztópia #forradalom

    Időpontok
  • Borsiz Godunov

    Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal.

    Időpontok