Programkereső

Színház

Koncert

Magashegyi Underground - szimfonikus remix koncert

Margitszigeti Szabadtéri Színház, május 27., 20:00

A Margitsziget patinás színpadára új kreatív energiákkal feltöltődve és frissített dalparkkal, új átiratokkal érkezik a Bocskor Bíborka vezette Magashegyi Underground zenekar, hogy a korábbi években annyira hiányolt szimfonikus köntösben is megmutassák legújabb dalaikat, természetesen a már-már klasszikus, legnépszerűbb, “kötelező” számok mellett. A zenekar háromnegyed évnyi kihagyás utáni nagy visszatérésként, 2022-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hangulatos zöld környezetében ad először koncertet Budapesten. A Szimfonikus Remix Koncert új dalai, friss átiratai és a jól ismert slágerek is felcsendülnek egy látványos, kifejezetten erre az alkalomra készülő színpadi verzióban. A koncert ereje nemcsak az ismert dalok teljesebb hangzással megszólaló különleges átdolgozásában rejlik, hanem reményeik szerint a zenei világhoz szervesen kapcsolódó színpadi látvány is elvarázsolja majd a hallgatóságot.Az est sztárvendége Beck Zoli, a 30Y karizmatikus frontembere, számos Magashegyi dal szövegírója és társ-előadója.Aki már járt a csapat szimfonikus- vagy szeánsz-koncertjein, tudhatja: szédítő álomutazásra, felejthetetlen élményre számíthat!

Feleségek és szeretők - Szűcs Gabi és Ónodi Eszter zenés estje

Átrium, május 29., 19:00

Századok óta érdekes a nő, aki csábító, végzetes, „szeretőnek való” és a „másik oldal”, az odaadó házastárs, anya, támasz a férfi életében: a feleség. Megannyi könyv, film, zene, dal, szól erről a témáról. Az esten Szűcs Gabi és Ónodi Eszter a 20. század első felének zenéin és írásos emlékein, naplórészleteken, önéletrajzi vallomásokon keresztül idéznek fel legendás nőket, akik feleségek és anyák is voltak, mégis szerelmeikről, szeretőikről lettek híresek. Ők voltak koruk leghíresebb „Végzet Asszonyai”, ugyanakkor történeteikből mindig kitetszik a vágy: feleségnek lenni. Mesélnek, énekelnek híres művészekről, színésznőkről, mint Marilyn Monroe és Marlene Dietrich, de megismerjük a rajongott, Karády Katalint, és a társaságbeli úrihölgy, Böhm Aranka, Karinthy Frigyes feleségének történetét is. Szerelemről, örömről és bánatról énekelnek, nőkről, akik olyanok, mint mi mindannyian: hol szeretők, hol feleségek: bonyolult kapcsolatban a szeretett férfival. Rendező: Pelsőczy Réka A zenekar tagjai:Kuzbelt Péter – szaxofonBerdisz Tamás – dobokPataj György- zongoraSárkány Sándor – BőgőKormos János- gitár

Kirill Gerstein (zongora) és a Hagen Quartet

Zeneakadémia, május 28., 19:30

Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44Schubert: 15. (G-dúr) vonósnégyes, D. 887 A salzburgi székhelyű Hagen Quartet igazi családi vállalkozás: a kamarazene-társulatot négy testvér – Lukas, Angelika, Veronika és Clemens – alapította 1981-ben, a második hegedű posztját 1987-től tölti be Rainer Schmidt. A kvartett főként áttetsző hangzása és a klasszikus mesterek műveinek magával ragadó interpretálása miatt vált ismertté, így különösen izgalmasnak ígérkezik, hogy ezúttal egy tőlük kevésbé megszokott, ízig-vérig romantikus programot hoznak a Zeneakadémia Nagytermébe. A koncert első felében az egyik legtöbbet játszott zongoraötöst, Robert Schumann 1842-es kompozícióját értelmezik újra Kirill Gerstein orosz-amerikai zongoraművész, a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola tanárának a közreműködésével. A hangverseny második felében Schubert 15. vonósnégyese szólal meg. Négyszer négyes plusz egy 2022

hiperkarma nyárváró buli, előtte: Frenk

Budapest Park, május 27., 18:00

Hazánk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, a hiperkarma „Vonatok Délnek” című vadonatúj szerzeményét május 27-én a Budapest Parkban hallhatják majd először élőben a rajongók, ezen kívül sor kerül még az „Úgy Nézel Ránk” című bombasztikus Napidal, valamint „Az Első Hajnal” című epikus Karanténdal élő premierjére is, szóval lesz miért ellátogatni a Budapest Parkba május 27-én a 2022-es év nyárváró hiperkarma-koncertjére! A rendezvény a kormányrendelet alapján 18 éves kor felett kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható!

Kirill Gerstein (zongora) és a Hagen Quartet

Zeneakadémia, május 28., 19:30

Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44Schubert: 15. (G-dúr) vonósnégyes, D. 887 A salzburgi székhelyű Hagen Quartet igazi családi vállalkozás: a kamarazene-társulatot négy testvér – Lukas, Angelika, Veronika és Clemens – alapította 1981-ben, a második hegedű posztját 1987-től tölti be Rainer Schmidt. A kvartett főként áttetsző hangzása és a klasszikus mesterek műveinek magával ragadó interpretálása miatt vált ismertté, így különösen izgalmasnak ígérkezik, hogy ezúttal egy tőlük kevésbé megszokott, ízig-vérig romantikus programot hoznak a Zeneakadémia Nagytermébe. A koncert első felében az egyik legtöbbet játszott zongoraötöst, Robert Schumann 1842-es kompozícióját értelmezik újra Kirill Gerstein orosz-amerikai zongoraművész, a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola tanárának a közreműködésével. A hangverseny második felében Schubert 15. vonósnégyese szólal meg. Négyszer négyes plusz egy 2022

Palotaï – Drappier – Argüelles: SUNAKO (HU/FR/UK)

BMC - Opus Jazz Club, május 28., 20:00

Km.: Palotaï Csaba (gitár), Steve Drappier (bariton gitár, elektronika), Steve Argüelles (ütőhangszerek, omnichord)A magyar gitáros, Palotai Csaba és a brit dobos, Steve Argüelles eddig két albumot rögzítettek a BMC Records égisze alatt: a 2019-ben Rémi Sciuto szaxofonos közreműködésével készült Antiquity című korongot, majd a 2021-ben megjelent, Bartók Mikrokozmoszát szabadon kezelő, erősen groove-os, mégis teljesen akusztikus, Cabane Perchée című duólemezt. Ezúttal a sokoldalú gitárost és nagybőgőst, Simon Drappier-t hívták meg társnak zenei kalandjukba, aki játszott többek között a tekintélyes francia IRCAM-mel, a Cabaret Contemporain techno-együttessel, valamint tradicionális és barokk zenét játszó párizsi formációkban. A sivatagi blues-hangzással, elektromos gitárokkal, dobokkal, különféle samplerekkel és elektronikus modulokkal operáló trió arra törekszik, hogy meglepje egymást, és egy transz-szerű pulzálásban egyesüljön. A formáció egy japán női névből kölcsönözte elnevezését, mely annyit tesz, a ’homok gyermeke’.

Nick Mason's Saucerful Of Secrets

Budapest Park, május 30., 18:00

A Pink Floyd a könnyűzene egyik legismertebb és legmeghatározóbb zenekara, akiknek hatása és fontossága vitathatatlan. Nick Mason a csapat indulása óta dobolt velük, sőt, nem csak alapítótag, de az egyetlen aki a Pink Floyd összes lemezén közreműködött. 2018-ban alapította meg a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets nevű zenekarát, akik a korai Pink Floyd szellemiségét idézik meg az Echoes elnevezésű turnén - mindebben pedig olyan neves tettestársai vannak, mint a Spandau Ballet énekese, Gary Kemp vagy éppen a basszusgitáros Guy Pratt, aki olyanokkal zenélt együtt, mint Madonna, Michael Jackson vagy Iggy Pop. A Pink Floyd kezdeti munkásságát bemutató szupergroup június 22-én a Parkban olyan dalokkal is készül, amiket élőben korábban sohasem hallhattunk a legendás zenekartól. Ha korábbi dátumra vásároltál jegyet, az automatikusan érvényes az új időpontra. A további lehetőségekről minden jegyvásárló emailben kap tájékoztatást. Kérdés esetén küld emailt a park@budapestpark.hu címre.

Kiállítás

Szentendre

Két Paletta. Modok Mária & Czóbel Béla kiállítása

Czóbel Béla Múzeum, október 30-ig

A Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött gazdag festői hagyatékból és a fennmaradt fotókból, dokumentumokból a két jelentős művész izgalmas művészeti párbeszédét és egymásba olvadó festői törekvéseit követjük végig a kiállításban.

Szentendre

Kmetty János – Az örök kereső 2.0 – fókuszban a tájképek

Kmetty Múzeum, november 13-ig

A csendéletek és portrék mellett a tájkép Kmetty egész munkásságában jelen maradt. Ebben találta meg legszemléletesebben annak a lehetőségét, hogy az ember és a világ, a festő és a világ viszonyát értelmezze.

Időgép - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből

Ludwig Múzeum, december 31-ig

"Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból..."

ez+az

World of Robots

Etele Plaza, június 19-ig

A robotika, mint tudomány és technológia a 21 század kiemelkedő fontosságú projektje, amely utánozván az emberi feladatokat, mindennapi életünk elválaszthatatlan része. A felnőtt generáció számára szinte elképzelhetetlen, hogy néhány éven belül, akár az otthonunkban is megjelenhetnek a robotok, ezzel szemben a fiatalok egy cseppet sem lepődnek meg, ha a telefonvonal túlsó végén éppenséggel egy robot köszönti őket. A World of Robots, mint a régió legsokrétűbb kiállítása az európai turné állomásaként először Budapestre látogat, hogy lenyűgözze a magyar közönséget. A kiállítás részeként láthatóak lesznek a legújabb fejlesztésű humanoid robotok, nagy értékű – kipróbálható - robot játékok, transformerek, irányítható focilabda, rakodó tank robot, rajzoló robotkarok, 3D nyomtatók, eredeti filmes relikviák, mint például a Vasember, R2D2, Terminator, C3PO, ezenfelül több méteres - nagy játékfilmes koncepció robotok, robot állatok, és a digitális kultúrához köthető kiemelkedő újítások, sőt még egy Mars járó koncepció robot is bemutatásra kerül. Egy időfalon bemutatjuk, hogy honnan hová fejlődtek a robotok és azt is megnézhetjük, hogy miben jobb egy robot és miben egy ember. Az ipari robotikát a KUKA és FANUC cégek robotkarjai képviselik. A gyerekek nagy kedvence pedig egyértelműen KOKO a UNITREE cég lenyűgöző tudású robotkutyája lesz, aki elképesztő mutatványokra képes. A Magyar Honvédség jóvoltából pedig egy igazán lenyűgöző robot kerül kiállításra, amellyel a tűzszerészek dolgoznak. Ezekkel a technikai vívmányokkal kerestetik meg majd később szereltetik szét az éles bombákat. Azzal mindenki egyetért, hogy rengeteg ipari területen szükség van a robotokra, amelyek megkönnyítik gyártás folyamatait, és persze abban is, hogy ezeket a technikai vívmányokat küldjük be például fertőtleníteni egy szobát, vagy megkeresni egy bombát, de tényleg egy robottal szeretnénk találkozni egy étteremben? Valóban egy robottól szeretném megtudni, hogy mikor megy a repülőm? Örülnénk, ha a liftben egy „robi” segítene eligazodni? Tényleg néhány éven belül a mindennapjaink része lesz egy robot? Ezekre és megannyi más kérdésre is választ ad a fantasztikus World of Robots kiállítás. Kihagyhatatlan élmény, felüdítő szórakozás a család minden tagja számára. A kiállításra látogató diákok és diákcsoportok pedig átfogó képet kapnak a 21. század átfogó digitális, és robotikai K+F fejlesztésekről ahol a Budapesti Műszaki Egyetem és Pázmány Egyetemek fejlesztései is bemutatkoznak. A kiállítás helyszínén jegypénztár működik és 2022.03.03.-tól mindössze 3 hónapig lesz látogatható az Etele Plaza 3. emeletén.

JátechTér Budapest - gyerekszoba nem csak gyerekeknek

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, december 31-ig

Az interaktív kiállításon az elmúlt 40 év összes említésre méltó konzolja és játéka játszható, képcsöves televíziókon figyelve, régi fotelekben gubbasztva, de a legújabb generációs játékgépek is várják az e-sportra, FPS-ekre és battle royale-ra kiéhezett játékosokat. Az ország legteljesebb játékkonzol-gyűjteménye invitálja a videójátékok szerelmeseit egy kiadós technikatörténelmi kalandozásra. Mindent a kéznek, nem csak a szemnek: interaktív kiállításunkon az elmúlt 40 év összes említésre méltó konzolja és játéka játszható, képcsöves televíziókon figyelve, régi fotelekben gubbasztva, de a legújabb generációs játékgépek is várják az e-sportra, FPS-ekre és battle royale-ra kiéhezett játékosokat. Egyenként több ezer klasszikus játékot kínáló, saját fejlesztésű arcade-játékgépeink és virtuális flippereink teszik teljéssé a játéktermi varázslatot. A korszak szórakoztatóelektronikai berendezései is működőképes környezetben várják az időutazókat – lemezjátszók, videómagnók, filmvetítők, analóg fényképezőgépek: használati tárgyak, nem csak díszek! Megtekinthető: 2021. június 19.-2022. dec. 31.hétköznap 10-18 óráighétvégén 10-19 óráig

RAIN-Esőcirkusz

Fővárosi Nagycirkusz, május 27-28., 15:00, május 29., 11:00, 15:00

A különleges vizes technika igazi kuriózum a magyar cirkuszművészet történetében, ennek köszönhetően egy egyedülálló vízi cirkuszi show-t láthat a közönség Budapesten. Az ismerős porond hol fényjátékos szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik át – így egészítve ki a fellépő művészek csodálatos produkcióit. Neon pillangókká változó levegőakrobaták, varázslatos illúziószámok, tréfás bohócok, a kupola alatt szárnyaló ara papagájok, mókás kutyaszám és megannyi csoda vár a Fővárosi Nagycirkuszban!

Bemutatók Összes bemutató

  • A Legyek

    A Legyek Jean-Paul Sartre első drámája, amely 1943-ban szinte egyszerre jelent meg a szerző főműveként számontartott Lét és a Semmi - Egy fenomenológiai ontológia vázlata című művével. A darabban sajátos filozófiai rendszerének érvényében egy klasszikus drámatoposzhoz, az Atreida...

    Időpontok
  • Szabadság, szerelem! - Petőfi, a vitéz Jegy

    A Szegedi Szabadtéri 2022-es Dóm téri évadát július 1-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló Szabadság, szerelem! - Petőfi, a vitéz című tánc-szín-játékának ősbemutatója nyitja.

    Időpontok
  • De mi lett a nővel? Jegy

    A kerettörténet szerint valamikor a XIX. század végén három ágrólszakadt színész elindul a végtelen, forró országúton Bikulina bankár estélyére. Útközben egyikük történeteket, pletyka-ízű sztorikat mesél a társasági élet egyik mitikus...

    Időpontok
  • A szarvaskirály Jegy

    Míg Goldoni nevével bizonyosan találkozott már a színházszerető közönség, nagy vetélytársa, Carlo Gozzi nevét kevesebben ismerik. Pedig Gozzi keleti mesék által ihletett szövegeiből készült az operairodalom számos librettója, Puccinit, Wagner és Prokofjevet is megihletve. A...

    Időpontok
  • A nemzet özvegye Jegy

    1989-ben, több mint harminc év elhallgatás után sírok és történetek tárultak fel a nyilvánosság tekintete előtt. Az özvegyek és gyermekeik napokig tartó rituálé során nézték végig a 301-es parcellában, ahogy férjeik és szerelmeik maradványait, csontjait...

    Időpontok
  • Akhilleusz pajzsa

    A Találkozások Homérosszal című beavatószínházi 7 részes előadás-sorozat 7. része. A Freeszfe Egyesület és a Pinceszínház közös produkciója. A sorozat szakmai konzulense: Karsai György.

    Időpontok
  • Az apostol Jegy

    Egy családregény kezdetének mondanám. Hősünk ki fia-borja? Kisemmizettként tartozni akar valahová. Találkozik a világtörténelemmel. A szabadságharc értelmet ad az életének. Egy ideig. Egyoldalú párbeszédek Istennel, az égi visszaüdvözlés aggasztó...

    Időpontok
  • Aranyoskám Jegy

    Igen, ez AZ! Rengetegen láttuk – és zártuk szívünkbe – a hasonló című amerikai filmvígjátékot, melyben Dustin Hoffman nyújtott felejthetetlen alakítást, mint megszállott színész, aki a színházról mindent tud, a való életről azonban bőven van mit tanulnia....

    Időpontok
  • Attila Jegy

    Félszcenírozott operabemutató.

    Időpontok
  • Behavazva Jegy

    Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és...

    Időpontok