Mennyei örömök klubja

Bakancslistához adom
The Joy Luck Club
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai dráma, 133 perc, 1993

Értékelés:

27 szavazatból
Szerinted?

A történet négy kínai nőről szól, akiket sorsuk Amerikába sodort. Mindannyiuknak lánya születik, akik már az új hazában nőnek fel. A kínai társadalom jegyeit magukon viselő asszonyoknak nem könnyű beilleszkedni a számukra idegen társadalomba, talán ezért is ragaszkodnak annyira egymáshoz. Időről időre összejárnak, közös vacsorákon, kártyapartikon vesznek részt. Beszélgetéseik során emlékeznek a múltra, ifjú éveikre, arra a korszakra, ami hozzásegítette őket az elhatározáshoz, hogy új hazát keressenek maguknak. Az évtizedeken át tartó barátságot tovább örökítik gyermekeikben is, akik már teljesen másként élnek, az ősi hagyományról csak a mesékből, elmondásokból értesülnek. A fiatal lányok már beleszülettek a modern Amerikába, számukra szüleik ragaszkodása a hagyományokhoz sokszor terhesek. Az egyik anya halála ismét alkalom arra, hogy a többiek találkozzanak egymással. A beszélgetések egy addig titkolt, más világra is fényt derítenek.

Stáblista:

Szereplők

Suyuan Woo
Lindo Jong
Ying-Ying St. Clair
An-Mei Hsu
Jing-Mei 'June' Woo

Alkotók

Díjak és jelölések

  • BAFTA-díj

    1995
    Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Amy Tan

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Sophie_Western 2021 nov. 01. - 07:00:42 8/10
Szép, érdekes film. Azt ábrázolja, hogy a kínai kultúra egyszerre lenyűgöző és riasztó nyugati szemszögből.
9/10
L. Judit 2021 ápr. 29. - 23:10:14 9/10
Kimondottan érdekes! Nagyon érdekes egy más kultúra szemszögéből a női sorsok ábrázolása. Megéri egy estét rááldozni.
10/10
Zsomika 2021 ápr. 26. - 09:23:16 10/10
Film a közös sorsról. Arról, hogy magunkban hordozzuk az elődök történetét is. Ezért jó, ha tudjuk mit éltek meg ők, mert megérthetjük saját viszonyulásainkat, és megérthetjük szüleink, nagyszüleink motivációit. Emberi történetek, amelyek nem ismernek országhatárokat. Mehetünk bárhová, ott vannak bennünk, és továbbadjuk az utódoknak. Mindnyájan a Mennyei örömök klubjának tagjai vagyunk. Nekem nagyon tetszett.
Rohrig 2021 ápr. 26. - 01:43:26 Előzmény ligetiz51
az MTVa nem propagandát nyom?
ligetiz51 2021 ápr. 25. - 10:51:40 Előzmény Xxy92
Szinte csak az MTVA "mer" minőségi filmeket vetíteni.... Duna, M2, M5...ez nem merés kérdése ez szinte kötelességük...mert más ker. adók csak a primitívet, propagandát nyomják..erre van nagyobb igény. Ez van.
Xxy92 2021 ápr. 24. - 21:16:36
2021. április 25. (vasárnap)
21:10
m2 / Petőfi TV

Egy újabb filmkülönlegességgel kedveskedik az MTVA; hálás köszönet, hogy mernek Más tartalmat közzétenni!
6/10
Sadenal 2011 márc. 26. - 12:07:41 6/10
Ami azt illeti én kicsit untam a filmet és szerintem sok volt neki ez a 133 perc. Kifejezetten erõltetett volt, hogy mindenkinek bemutatták az életet, ami az elején még jó volt, de hogy 2 óráig ez menjen, az kicsit monotonná tette. A vége pedig oylan kiszámítható volt....Nem gyõzött meg.

6/10
10/10
horvik 2010 febr. 15. - 23:27:38 10/10 Előzmény Iryx
Kedves Iryx!

Nagyon hálás lennék érte, és megköszönném. Imádom ezt a filmet, és letölteni sajna még nem sikerült! :( Kérlek dobj rám egy mailt, ha sikerült DVD-n is beszerezned a horvik@gmail.com-ra.


Nagyon-nagyon köszönöm! :)

Szép napot
Vik
10/10
Iryx 2010 jan. 22. - 22:24:43 10/10 Előzmény horvik
Kb. 12 éve felvettem videora a Mennyei örömöket, HBO-n ment. Azóta is hálás vagyok annak, aki ajánlotta nekem. Viszonylag kevés amerikai filmet nézek, a "papírzsepis" filmektõl tartok. Mennyei örömök ilyen, mégis meggyõzött. Valahogy nem akartam boncolgatni közben, mit akar csinálni velem a rendezõ :-) Egyszerûen belefeledkezem az anya-lány történetekbe.
Még nincs DVD-re írva a film, de hamarosan meglesz. Szívesen elküldök 1-1 példányt nektek, ha még nem jutottatok hozzá. Jól esik idõnként elõvenni és újra megnézni.
10/10
horvik 2009 dec. 28. - 18:43:47 10/10
Hehe, azt hittem karácsonyt írtál, akkor mégis csak idõben írtam! :D
10/10
horvik 2009 dec. 28. - 18:42:44 10/10 Előzmény zski
Szia! Neked is viszont kívánom, bár pár nappal lecsúsztam róla... :P

Ha sikerül vhonnan megszereznem, letöltenem, akkor jelezni fogok! :)

Vik
zski 2009 dec. 26. - 23:05:08 Előzmény horvik
Üdv Horvik és Mindenki!
Én is keresem ezt a filmet, ha megtaláljátok, kérlek, jelezzétek! És keresem A csend hídja c. filmet is, de azt hiszem, ezzel nehezebb dolgom lesz, mert TV-film volt. Boldog s szerencsés új évet kívánok. Ilona
10/10
horvik 2008 nov. 14. - 00:26:51 10/10
Sziasztok!

Nekem egyik kedvenc filmem! Sajnos nem sok helyed adták eddig, talán én M1 láttam elõször, de amint lehetett VHSre felvettem (akkoriban még ez volt... :P)
Mindenkinek javaslom.
Mellesleg a képi világa zseniális, és remek a színészi gárda is. A történet meg fantörpikus, tele van cselekménnyel és mélyen szántó gondolatokkal. Nagyon megható, de jó kedvre derítõ is.
Bevallom, nem igazán vagyok érzelgõs fajta, de ezen a filmen mindig bekönnyezik a szemem. Úgyhogy a zsebkendõt ajánlom elõkészíteni, még mielõtt elkezdõdne a film. ;)
Csak gratulálni tudok az alkotóknak!

10/10