Személy

Raoul Servais

rendező, forgatókönyvíró, producer
Raoul Servais (sz. 1928, Ostend) belga animációs rendező és festő, grafikus. Az ötvenes évek elején René Magritte-tal és Henri Stork-kal dolgozott együtt. A Royal Academy of Arts (Gand, Belgium) animációs szakának alapítótagja, valamint 1985-1994 között az ASIFA (nemzetközi animációs szövetség) elnöke volt. Filmjei több, mint 40 fesztiváldíjat vittek el (A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál első helyezését vitte el 1966-ban, Cannes-ban pedig a zsüri nagydíját 1971-ben, és az Aranypálma díjat 1979-ben.)

Arra az interjúkérdésre, hogy milyen témákat vonultat fel a filmjeiben, a művész a következő választ adta: "A legkülönfélébb témákkal foglalkozom, de mindegyikben ott az emberiség szabadságra, békére, és igazságosságra való törekvése. Mindig is megpróbáltam kihangsúlyozni az embereket fenyegető sokarcú veszélyt."
  • 1996
    Taxandria 6.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (belga-német-francia fantasztikus kalandfilm, 82 perc, 1996)
  • 1996
    Taxandria 6.0 forgatókönyvíró (belga-német-francia fantasztikus kalandfilm, 82 perc, 1996)
  • 1979
    Hárpia rendező rendező, forgatókönyvíró (belga animációs film, 9 perc, 1979)
  • 1979
    Hárpia forgatókönyvíró (belga animációs film, 9 perc, 1979)
  • 1973
    Pegazus 1.0 rendező rendező (belga animációs film, 8 perc, 1973)
  • 1971
    Az X-70-es művelet rendező rendező (belga animációs film, 9 perc, 1971)
  • 1970
    Goldframe rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (belga animációs film, 4 perc, 1970)
  • 1970
    Goldframe forgatókönyvíró (belga animációs film, 4 perc, 1970)
  • 1970
    Goldframe producer (belga animációs film, 4 perc, 1970)
  • 1970
    Beszélni vagy nem beszélni rendező rendező (belga animációs film, 11 perc, 1970)
  • 1968
    Szirén 1.0 rendező rendező (belga animációs film, 9 perc, 1968)
  • 1966
    Kromofóbia 6.5 rendező rendező (belga animációs film, 10 perc, 1966)

Hozzászólások