Személy

James Coburn

színész, szereplő, forgatókönyvíró
Született: 1928. augusztus 31. (Amerikai Egyesült Államok, Laurel, Nebraska)
Meghalt: 2002. november 18. (Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles, Kalifornia)

Az ötvenes-hatvanas évek klasszikus westernfilmjeiből ismert amerikai színész. A középiskolai színjátszó körben ismerkedett meg a színházzal, majd a Dél-Kaliforniai Egyetem Dráma Tagozatának hallgatója lett. Rendezői szakon tanult, az államvizsga után mégis színészként próbált elhelyezkedni. Egy borotvakrém-reklámnak köszönhetően jelentkezett Stella Adler nagynevű - és igen költséges - színiiskolájába. Ezt követően több klasszikus western-sorozatban játszott, melyekkel megalapozta filmes karrierjét. A '60-as évek végén ismerkedett meg Bruce Lee-vel és a távol-keleti harcművészetekkel, és vált a mester tanítványává.


Ekkor kezdett együtt dolgozni Sam Peckinpah rendezővel is, aki a korszak egyik legnagyobb nevű direktora volt. Együttműködésük három filmre szólt, melyek közül talán a II. világháborús témájú Vaskereszt volt a legjelentősebb. Bár a következő évtized végétől előbb válása, majd egyre súlyosabbá váló ízületi bántalmai révén egyre ritkábban tűnt fel a mozivásznon, végül rálelt a sikeres gyógymódra. A '90-es évek elejétől folyamatos visszatérésének lehettünk tanúi. 1999-ben a Kisvárosi gyilkosság című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal is jutalmazták. 2002 novemberében szívinfarktusban hunyt el otthonában.

Hozzászólások

-breeder- 2022 ápr. 03. - 04:05:11
Remek színész volt.
Sok jó filmben láttam szerepelni. Pl: a hét mesterlövész, a nagy szökés, amerikai fogócska, egy marék dinamit, élet vagy halál, maverick.
Doktor Kotász 2012 márc. 04. - 00:10:43
A vaskereszt volt a legjobb világháborus film a Ryan közlegény megmentéséig.
Ford Mustang 2011 okt. 25. - 15:55:10 Előzmény Csekély értelmû medvebocs
Meg egy jó pár western, amik mára klasszikusok.
Csekély értelmû medvebocs 2011 jún. 21. - 21:39:19 Előzmény Csekély értelmû medvebocs
Meg a Kutyabajnok.
Csekély értelmû medvebocs 2011 jún. 20. - 11:41:12 Előzmény balipityu
Nagy szökés,Apáca Swooh,Szörny Rt.
10/10
balipityu 2010 dec. 09. - 18:36:09 10/10
Fiúk,lányok!Senki sem szereti James Coburnt,senki sem írt még róla?Szerintem az egyik legnagyobb szinész volt.Mindenhol megállta a helyét,nekem egyik kedvencem.