Akárki akármit mondjon is Daniel Craigről, szerintem nagyon rendben van az új James Bond. A kérdés, a vita tárgya ugye természetesen
Nagyon pontos a magyar címadás, Kiskarácsony mindeáron. Mármint ami a cím második szavát illeti. John Whitesell rendező -
Woody Allen, úgy tűnik, mostanában "tiszta" filmeket szeret csinálni. A Match Point gyönyörű példája volt annak, hogy egy klasszikus bűn-és-bűnhődés - vagy bűn és bűn, vagy ahogy tetszik: bűn és bűn és bűnhődés - -történetet klasszikus, kitartott stílusban, finom iróniával átszőtt műfaji következetességgel milyen gyönyörűen lehet elmesélni. Most könnyedebbre vette a hangvételt, bár a tematika ismét a kriminalisztika vidékéről kölcsönöz ihletet.
Stuart Samuels azonos című könyvén alapuló dokumentummese arról szól, hogy hogyan vált néhány vérlázítóan provokatív film
Létezik a vízimentőknek egy olyan fajtája, amely bár kevésbé szexis típus - lásd nem piros rövidgatyában illetve bikiniben futkos fel-alá a homokban, mint Erika Eleniak és pajtásai.
Támadnak az állatkák. Az utóbbi időben kisebb-nagyobb erdei-tavi-tengeri stb. lények tucatjaival bombáznak minket az animációs filmstúdiók a vászonról, mi pedig nagyon nem bánjuk. Sokszor több emberséggel, melegséggel leszünk így gazdagabbak, mint játékfilm-társaik dömpingje által, sajnos vagy nem sajnos, ez van. És több humorral is, hiszen ahogy veszik ki a lélek a hollywoodi tucatvígjátékból, úgy tünedezik el, néhány szívderítő kivételtől eltekintve, a szellemesség is a műfajból.
Lars von Trier bemutatkozása igényes, meglepő darab. A történet, mint sokszor a rendező esetében, más típusú formát sugallna.
Alapos étkezést, koffeinfogyasztást és "gatyafelkötést" javasolnék Lars von Trier 1988-as már bocsánat, de agymenése előtt.
A rendszerváltást rá tíz évvel a Jancsó-féle stílus- és formaváltás követte a Nekem lámpást adott az Úr a kezembe Pestennel, nem minden előjel nélkül. Azóta az idén nyolcvanöt éves rendező csaknem évente jelentkezett műfajilag behatárolhatatlan darabjaival.
A gonoszfőnök dramaturgia keveredik a zord-mester-és-a-naiv-tanítvány-történetsémájával David Frankel trendi, szórakoztató - és a hétvégi felhőtlen szórakozáshoz megfelelően üres vígjátékában.
Nem Lars von Trier az első, aki egyetemes gondolatokat fogalmaz meg kontinensünkről és az ő sorsáról. De ő az első, aki akkora
Naná, hogy a spanyoloknak jut eszébe vígjátékot csinálni egy abszurdabbnál is abszurdabb helyzetről, melynek cselekménye
Az idén júniusban tragikusan korán (negyvenhét éves korában) elhunyt argentin rendező, Fabián Bielinsky harmadik, utolsó
Na most a feministák úgy örülhetnek majd, hogy csak na - ez volt az első reakcióm Almodovar új filmjére.
Nem túl gyakran alakul ki ilyen érdekes viszonyulásom dokumentumfilmmel, mint Colin K. Ray és Megan Raney munkájával. Már
Az idézett kérdés a felháborodott Bob Hoskins száját hagyja el a film egy dramaturgiailag kiemelt pontján. A tény, hogy a
Nyilván az ember nem nagyon jegyzi meg a forgatókönyvíró nevét, pedig nem kell mondanom, mekkora szerepe van a film elkészültében. Pamela Pettleré sem feltétlenül muszáj hogy ismerős legyen az átlag mozibajárónak, ha csak annyiból nem, hogy egy közelmúltban készült nagy sikerű - és jól is sikerült - egész estés animáció társírója.
Eddig bevallom -Atom Egoyant és David Cronenberget, szinte mint egyfajta öröktől létező evidenciákat leszámítva - nem igazán