Persze nem hivatalos folytatás, csakúgy, mint az olasz Alien 2, a Gonosz halott harmadik, negyedik és ötödik része, vagy a japán Majmok bolygója.
Hosszú még az idő a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei premierjéig. Addig is két új jelenetfotóval vigasztalódhatunk.
Nyitó napján és nyitó hétvégéjén is a várakozásokon felül teljesített a tizennégy éve várt animációsfilm-folytatás.
Jamie Lee Curtis ismét eljátssza a horrorklasszikus Laurie Strode-ját az idén októberben érkező Halloweenben – és most arról mesélt, hogy mindezt Gyllenhaal tette lehetővé.
Pedig már leforgatták vele a cameót az Ocean's Eleven női verziójába, de aztán kivágták. Azt is tudni lehet, miért.
Soha korábban nem láttuk még így A tetovált lány Lisbeth Salanderjét, hiszen az Ami nem öl meg című folytatásban/rebootban már egy harmadik színésznő, a II. Erzsébet életéről mesélő The Crown című sorozatból ismert Claire Foy játssza. Nézd meg az előzetest!
Reese Witherspoon már évek óta hangoztatja, hogy szívesen bújna újból Elle Woods bőrébe. Most végre tárgyalnak is vele az MGM-nél a Doktor Szöszi 3-ról.
Sőt, George Lucasnak volt egy B-terve is, hogy ha bukna a Csillagok háborúja, hogyan folytassa nagyon kevés pénzből. A regény magyarul is megjelent.
Ahogy haladunk előre az évadokban, az MTVA fiataloknak szóló szériája egyre jobb lesz. A kínos első szezon mondvacsinált álproblémái, idiotizmusa és színjátszó szakkörbe illő színészi alakításai után a másodikban végre igazi hősöket, igazi színészeket és igazi problémákat láthattunk. A most induló harmadik évad pedig még a korábbinál is jobb lett.
Halle Berry, Anjelica Huston és még sokan mások is ott lesznek, amikor a Reeves alakította renegát bérgyilkos újból szétrúg pár s*gget a John Wick 3-ban.
A horrorkomédia második része kerek tíz évvel az első film után, 2019-ben érkezik, az eredeti szereposztással, azaz Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Emma Stone és Abigail Breslin is visszatér.
A film főszereplő-forgatókönyvíró-rendezője nyilatkozott arról, mit láthatunk majd a Hang nélkül második részében.