Tarr Ferenc most megjelent könyve, a Harmónia, a zenék birodalma azoknak a gyerekeknek szól, akik szeretnek zenét hallgatni, és szívesen megismerkednének a legalapvetőbb zenei fogalmakkal, hangszerekkel, stílusokkal. A gazdagon illusztrált izgalmas ismeretterjesztő mesekönyv hiánypótló a hazai piacon, a könyvhöz a Lóci játszik zenekar komponált dalt.
A nyolcas sáv címen adott ki meselemezt a Soharóza és a Jónás Vera Experiment. A sztori Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain fut végig, és miközben a főszereplő képzeletbeli barátaival kommandózik vagy az iskolai bulira készül, a hallgatók a tizenéves gyerekek nehézségeiről, vágyairól és kihívásairól is látleletet kapnak. A zenei anyag nagy része a karantén időszakban született meg online, a váltakozó prózai és zenés részekhez a két formáció tagjai adják hangjukat.
Az Omega Liszt Ferenc-és Kossuth-díjas alapító frontembere rövid betegség után vesztette életét. 78 éves volt.
A port.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.
A Sex Pistols tévés botrányának köszönhetően Angliában kitört a punk láz, és már soha többé semmi nem volt olyan, mint azelőtt.
1951. december 1-én született minden idők egyik - ha nem a - legnagyobb basszusgitárosa, Jaco Pastorius. A kerek évforduló okán felidézzük a tragikus sorsú muzsikus rövid, ám annál tartalmasabb életének legfontosabb állomásait.
A két brit szupersztár közös ünnepi dala nem csupán az idei, de a következő karácsonyok himnusza is lehet.
1981. december 2-án látta meg a napvilágot, vagyis bármilyen hihetetlen, de a popsztár betöltötte 40. életévét. Összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé ismert infót születésnapja alkalmából.
2001. november 29-én, mindössze 58 évesen hagyott itt minket a legfiatalabb Beatle, mi pedig 10 vele kapcsolatos érdekességgel adózunk emléke előtt.
Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.
November 24-én volt kereken 30 éve, hogy elhunyt minden idők egyik legcsodálatosabb előadóművésze, a Queen frontembere, Freddie Mercury. Amellett, hogy énekesként is utolérhetetlen volt, dalszerzőként is világslágerek sokaságát köszönhetjük neki. Összegyűjtöttünk 10 mérföldkőnek számító darabot.
Átjáróház, lekésett határidők, ablakon kidobott dollármilliók: a Guns N’ Roses Chinese Democracy című albumának furcsa története.
Hogy kapcsolódik a zene az irodalomhoz? Például úgy, hogy Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész bejön a SZESSÖN próbatermébe, és toll helyett dobverőt fog a kezébe.
A The Bridge című albummal a tizennyolcszoros Grammy-díjas művész ismét bebizonyította, hogy még mindig csodákra képes.
Jon Batiste, Justin Bieber, Doja Cat, H.E.R., Billie Eilish és Olivia Rodrigo a legnagyobb esélyesek a jövő évi gálán.
Kérdőjelek és a válaszok címmel közös dalt készített az Ivan & The Parazol és a Carson Coma. A rockzenében manapság szinte példa nélkülinek számító kollaborációban a két zenekar minden tagja részt vett. A klipben egy fordulatokkal teli, óriási pingpong-meccset dolgoznak fel, melyben összecsap a Budai Pong Klub és a Carson Coma Asztalitenisz Egylet.
A Fapipa című dal a Belvárosi Betyárok frissen megjelent Öt perc múlva hat perc! című lemezének beharangozó dala.
A port.hu zenés műsorának vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hisz 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Az izomzatát nem a legyek, de nem is a szél hordta össze, ez tény, de most kiderül, hogy mire megy a brutális erő hat vékony fém húrral szemben.
Éppen 30 éve annak, hogy az Aerosmith az első rockzenekarként szerepet kapott az 1989 óta töretlen népszerűséggel futó animációs sorozatban, az évforduló kapcsán pedig összegyűjtöttük a széria legemlékezetesebb rocksztár vendégszerepléseit.