81 éves lenne minden idők egyik legnagyszerűbb zenésze és dalszerzője, a The Beatles ikonja, John Lennon. Bár az ember, aki nélkül a pop-és a rockzene nem olyan lenne, ahogyan ma ismerjük, már több mint 40 éve nincs köztünk, tragikusan rövid életéről számos érdekes információ áll rendelkezésünkre. Ezekből válogattunk össze most néhányat a zenészóriás születésnapja alkalmából.
A napokban érkezett a remek hír, hogy végre felszabadult apja gyámsága alól az utóbbi bő 20 év legnagyobb popsztárja, Britney Spears. Az énekesnő, aki az elmúlt 13 évben gyakorlatilag semmilyen döntést nem hozhatott Jamie Spears jóváhagyása nélkül, végre fellélegezhet: a bíróság kimondta, hogy szabad ember, vagyis hozzáférhet vagyonához és magánéletét is úgy élheti, ahogyan csak kedve tartja. Ünnepeljük meg hát most ezt az örömteli hírt az énekes karrierjének áttekintésével, Britney első sikereitől szinte napjainkig.
Hihetetlen, de már 1 éve, hogy nincs velünk minden idők egyik legzseniálisabb és legnagyobb hatású gitárosa, Eddie Van Halen. A szomorú apropó kapcsán összegyűjtöttünk néhány olyan infót, amit talán máshol nem hallhattál még a legendás zenészről.
Alig több mint két héttel azután, hogy egy vicces videóüzenetben tudatták a világgal, hogy 2022 nyarán világkörüli turnéra indulnak, a legendás banda most a koncertkörút állomásait is nyilvánosságra hozta.
Budapesti koncert, csodával határos gyógyulás, új videoklip és egy visszavonulás - íme az elmúlt néhány nap legfontosabb bejelentései a nemzetközi rocksztárok háza tájáról, egy csokorba szedve.
Bár az 1954. október 3-án született gitáros karrierje fájóan rövid időszakot ölel fel, a texasi Dallasban született zenésznek mindössze néhány év is elég volt ahhoz, hogy megreformálja a blues gitározáshoz való hozzáállást és örökre a műfaj egyik legnagyobb ikonjává váljon. Vele kapcsolatban szedtünk össze néhány érdekes infót pályafutása elejétől egészen tragikus haláláig és máig tartó hatásáig.
Az angliai bemutatóval egy időben Magyarországra is megérkezett a legendás 007-es ügynök kalandjait felvonultató filmszéria minden eddiginél látványosabb, legújabb darabja, „Nincs idő meghalni” címmel. A várva várt mozi premierje kapcsán összeszedtük a legjobban sikerült Bond-dalokat a ’60-as évektől napjainkig.
Ha létezik olyan zenész, aki stílusokat és generációkat átívelően több mint 40 éve töretlenül sikeres, és tevékenysége mind a közönség, mind a szakma szemében példaértékűnek számít, akkor az minden bizonnyal az 1951. október 2-án született Gordon Sumner, vagy ahogy mindenki ismeri: Sting. A kerek évszám megünneplése kapcsán összegyűjtöttünk pár olyan érdekességet, amit nem biztos, hogy tudtál a 17-szeres Grammy-díjas művészről.
Az elmúlt másfél évben szinte teljes mértékben kénytelenek voltunk lemondani a külföldi előadók fellépéseiről, szerencsére azonban úgy tűnik, hogy ennek az időszaknak vége, hiszen igazi rocksztár dömping várható Budapesten a következő hónapokban. A korábban bejelentett előadók mellé most megérkeztek a legújabb nevek: Patti Smith még idén, a Måneskin, a Tool és a Scorpions pedig jövőre látogat el hozzánk.
Élő legenda és egy fiatal zseni duettje, elismert pop/rock zenekar és egy fiúcsapat találkozása, örökifjú popbanda és egy géniusz producer közös munkája - különleges kollaborációk e heti zenei ajánlatunkban.
70 éves minden idők egyik legnagyszerűbb hard rock énekese, aki mindössze 22 évesen lett Ian Gillan méltó utódja a Deep Purple-ben, majd a banda felbomlását követően egy rövid szólókarrier után létrehozta saját, Whitesnake nevű csapatát. Összeállításunkban rangsoroltuk a mester karrierjének - szerintünk - legjobban sikerült és legfontosabb dalait, egy-egy klasszikussal felidézve pályafutása legfontosabb állomásait.
1985-öt írunk. Már egyre inkább az MTV az úr, a heavy metal és a szintipop a fénykorát éli, tombol a szexuális forradalom. Az egyik legnagyobb sztár kétségtelenül Prince, aki „Purple Rain” című albumával, illetve az azonos című filmjével sikert sikerre halmoz, és világszerte milliók kedvencének számít. Tipper Gore, a tennessee-i szenátor, majd későbbi alelnök, Al Gore felesége (hogy 11 éves, szintén Prince-rajongó kislányának örömet szerezzen) megvásárolja a popsztár őrületesen népszerű nagylemezét, ám amikor a kis Karennával gyanútlanul hallgatni kezdik, megüti a fülét egy szövegrészlet, amely végül örökre megváltoztatja a könnyűzene és a cenzúra kapcsolatát…
A legendás banda két hónapon belül már a második számot húzza elő a fiókjából, és ez utóbbi szerencsére határozottan jobban sikerült, mint elődje.
1991. szeptember 24-én dobta piacra „Nevermind” című második nagylemezét a nagyközönség számára akkor még szinte teljesen ismeretlen Seattle-i trió, akik hamarosan gyökerestül felforgatták a zenei világot…
“Több ezer gyereket zártatok a sötétbe, a hatalom, gyűlölet börtönébe”: A homofób törvény ellen tiltakozik Kozma Kata legújabb dala.
Az MTV minden év szeptemberében rendezi meg Video Music Awards névre hallgató díjkiosztó gáláját, amely az esztendő egyik legrangosabb zenei eseményének számít már 1984 óta. Összeszedtük a legemlékeztesebb pillanatokat
Ha egyetlen egy számmal kellene jellemezünk a ’90-es évek rockzenéjét, akkor minden kétséget kizáróan a Nirvana 1991-ben megjelent emblematikus dala volna a legkézenfekvőbb választás. A „Smells Like Teen Spirit” ugyanis egy egész generáció himnusza lett és végül alapjaiban változtatta meg a rockzenéről addig alkotott képet, megnyitva a kapukat az alternatív műfajok előtt és végérvényesen elmosva a mainstream és az underground közt korábban húzódó határokat
Szinte hihetetlen, de már 25 éve, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb és legsikeresebb rappere, a '90-es évek amerikai hip hop zenéjének egyik legnagyobb legendája, Tupac Shakur merénylet áldozata lett.
Hatalmas buli várja azokat, akik szeptember 18-án ellátogatnak a Budapest Parkba, hiszen nem csupán egy, hanem rögtön két hazai sztárbanda koncertjén engedheti ki a fáradt gőzt, aki szombat este felkeresi a Rákóczi híd pesti hídfőjénél található szórakozóhelyet.