Remekül sikerült az új Stephen King feldolgozás, rengetegen is látták már, de azért pár dolog szöget ütött a fejünkbe! Mikor is járunk, hogyan és mennyit gyilkol a táncoló bohóc, és kellett ehhez maga az író?
Azontúl, hogy egyikük létezésére sincs bizonyíték, mindkettőnek szép sűrű bundája van, aminek titkát gonosz tudósok használnák fel egy új hajnövesztő szerhez, legalábbis egy jópofa francia-belga rajzfilm szerint.
Az amerikai elitkatonák egy bosnyák tó mélyén keresik a nácik aranyát, de teszik mindezt olyan ráérősen, hogy egy ponton azt hittem, művészfilmet látok.
A színész kicsit túltolta a method actinget, még a forgatási szünetekben sem vette ki egyedi kontaktlencséit.
Meglepő tény, hogy a színészt még sohasem jelölték Oscar-díjra. Most végre egész eddigi munkásságát elismerik a díjjal.
Bár számos modern és hatalmas filmstúdió épült fel azóta hazánkban, a szakma számára ma is a centenáriumát köszöntő Filmgyár az igazi! Jól meg is ünnepelték!
A Disney gondolt azokra a Jégvarázs-őrült gyerekekre, akik nem tudnak várni 2019 novemberéig, nekik készítették el mindenki kedvenc hóemberének, Olafnak a kisfilmjét.
Aki Kaurismaki újfent bebizonyítja, hogy rutinból is képes egy ezerszer körbejárt témáról izgalmas filmet készíteni, ráadásul egy pont nagyon is aktuális témában.
Új nemzetközi trailert kapott a Michael Fassbender főszereplésével készült film, mely Jo Nesbø azonos című regényéből készült.Nem lettünk nyugodtak a látottak után.
A harmatos első trailer után végre igazi kriminek tűnik Gárdos Éva 900 millió forintból készült filmje.
A remake-ből árad a '80-as évek feeling és a Stephen King-könyvek fosatós hangulata. A gyerekszereplők is ügyesek.
Na jó, igazából a hét nőből csak három van benne a játékban, de így se gondoljunk valami lihegős szoftpornóra Sofia Coppola új filmjében, ami sokaknak rossz hír lehet.
A színész sportot űz az alakváltozásaiból, most Dick Cheney, amerikai alelnök megformálásáért szedett fel jópár kilót.
A Lucasfilmnek és Colin Trevorrow-nak más elképzelései voltak a Star Wars 9-ről. Új rendező még nincs.
A Paramount Filmstúdió Bram Stoker Drakulájához készít eredetfilmet Andy Muschettivel az élen, aki az idei legrémisztőbb horrorért is felel.