A producerek hanyagsága vezethetett a tragédiához a The Hollywood Reporter értesülései szerint. A Deadpool 2 forgatásán Joi "S.J." Harris egy motoros kaszkadőrmutatvány során vesztette életét augusztus 14-én.
Ezen a nyáron nem is egy menő női szuperhősnő jutott főszerephez a filmvásznon, Gal Gadot Wonder Womanként vett le a lábáról mindenkit, majd Charlize Theron és az Atomszőke érkezésével született új akcióhős ebben a férfias műfajban. De ne feledkezzünk meg Scarlett Johanssonról sem, aki a Páncélba zárt szellem élőszereplős remake-jében játszhatta el minden idők legmenőbb női őrnagyát. A szuperhősnők aranykorába érve visszanéztünk kicsit a műfaj úttörőire, de nem állítjuk, hogy a listánk teljes.
Bár az alapsztori enyhe idiotizmusba hajlik, Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson tisztességgel átharcolja, futja, izzadja a filmet, miközben ötpercenként leköcsögözik egymást.
Ha a Hazárd megye lordjai bankrablónak állnának, az pontosan így nézne ki, de ez mit sem von le a film élvezeti értékéből, ami egyben az Ocean’s Eleven filmek paródiája. És nem is bankot rabolnak benne!
Azt már korábban megírtuk, hogy Freddie Mercury-t Rami Malek, vagyis Mr. Robot fogja játszani, most végre fény derült arra is, kik lesznek az együttes tagjait alakító színészek.
Paul Greengrass fogja rendezni a norvég tömeggyilkosról szóló filmet: Anders Behring Breivik 2011-ben Norvégiában 77 embert gyilkolt meg.
A testével kereste a kenyerét, rendre felkerül a legvonzóbb pasik minden listájára, de tud jól választani, és szeret a legjobb rendezőkkel dolgozni. Főleg Steven Soderbergh-gel.
Oda a mogyoróbolt, veszélyben a park, korrupt politikus irtja a zöldet! Mit tehet ilyenkor a kis lila mókus meg a haverjai? Hát visszavág, de ehhez kell pár ázsiai fehéregér is!
Rafinált thrillerként indul az ellenszenves üzletember története, hogy a nagy csavar után másfajta csavarok jelenjenek meg, és még a Harcosok klubját is megidézik, de nem tudom, minek.
A Terminátor 2 főgonosza végül Robert Patrick lett, és most elmondta, hogy miért nem az akkoriban az egyik legnagyobb rocksztárnak számító Billy Idol játszotta el a szerepet.
A hülyeséget nem szabad túltolni, Will Ferrell és társai azonban pont azt teszik. Talán a hosszú nyár miatt, talán egyszerűen azért, mert jól csinálják, nekem baromira bejött a zugkaszinó hibbant története.
Mindezt pusztán jótékonykodásból. Egy új videóban beszél erről a színésznő, majd egy pár kritikáról megpróbálja kitalálni, hogy az egy filmjéről szól, vagy egy borról.
Mikor máskor szeressen bele az ember egy amúgy is foglalt nőbe, mint amikor éppen kiirtanák a saját faját?