Luhrmann életrajzi filmjében maga a Király néha háttérbe szorul, de ettől még zenés látványosságként prémium minőségű a produkció, főszerepben egy kiváló Austin Butlerrel.
Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez szép és jó lesz. Túl nagy falat, hogy technikailag megugorható legyen.
Három iromány ért össze bennem, plusz két újsághír. Erre mondják, hogy fogyasztom az irodalmat. Meg a híreket.
A valós, korábban is megfilmesített történet alapján készült Milliárdos fiúk klubja az izgalmas és remek történet ellenére is hatalmasat taknyolt, köszönhetően Kevin Spacey-nek és az ellene felhozott vádaknak.
A nagy meleg elől érdemes a Balatonhoz „menekülni”, a siófoki Plázsnál ráadásul a hűsítő habok mellett ezen a hétvégén is ütős partyk várnak mindenkit. Pénteken az Aréna állandó rezidense, Metzker Viktória foglalja el ismét trónját, a Clubban útjára indul az Octopus bulisorozat, amely a techno hullámaira ültet fel mostantól minden héten, de az r’n’b és latin slágerek kedvelői sem maradnak program nélkül, őket a Music terasz várja. Szombaton egésznap Truesounds Music Vacation w/Argy, este pedig a Csávók és a Wannabe Beach party gondoskodnak a kikapcsolódásról.
Elmondom, mi lesz a VOLT-on, ha feltételesen kimegyek. Először is jól meglepődnének, aztán én meg visszalepődnék. Ők, hogy de régen VOLTam, és milyen jól nézek ki mégis, én meg azért, mert semmire sem emlékszem. Úgy általában is. Nézzük, mit fogok elfelejteni minden bizonnyal, ha fejben elmegyek.
A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.
A Fekete telefon című kamaszhorror/pszichothriller Stephen King és a Stranger Things világában merül el, csak ezúttal King fia, Joe Hill novelláján keresztül. Kritika.
Az iskolákban elkezdődött a nyári vakáció, sok fiatal ilyenkor még több időt tölt számítógépes játékokkal, amivel gyakran megrémítik azokat a szülőket, akik erről a világról kevesebbet tudnak.
Íme azok a tudományos-fantasztikus filmek, amelyekre lesújtott a cenzúra, és egy-egy ország kormányzata úgy döntött – néha egészen fura okból –, hogy káros lenne a megtekintésük a népük számára.
Három fiatal vág neki az útnak, köztük az a Paul Walker, aki még nem világsztár, de következő filmjével az lesz, és unalmukban kamionsofőröket viccelnek meg. Csakhogy az egyik bepöccen, és innentől a címbeli Kéjutazásban semmi kéjes nincsen.
Június 22-én a Telekom Nagyszínpad főattrakciója Brandon Flowers és bandája lesz. Íme néhány érdekesség az amerikai alternatív rockcsapatról.
Ráadásul a kollégái. Ráadásul nem is egyszer. „Mégis mi a f*sz van ebben a városban?!” – akadt ki Hollywoodra egy podcastben a kilencszeres Oscar-jelölt színész-producer-forgatókönyvíró-rendező.
Egy kulturális intézmény életében is fontos, hogy legyenek ünnepei, emlékezetes pillanatai. A Nemzeti Táncszínház számára nemcsak a 2022-es év eseménydús, sikeres hónapjai adnak okot a felhőtlen ünneplésre, hanem azt is örömmel nyugtázhatja, hogy a közönsége visszatért az online műsorkövetés után, és újra élettel teli a színházi előcsarnok, zenétől, tapstól hangosak a termek. Mi mással is zárhatná az őszi-téli sikersorozatot az intézmény, mint egy tizenegy napos, könnyed, de nívós táncművészeti programsorozattal, a TáncPark-kal.
A világ legjobb fényművészei varázsolják mesevilággá a pécsi belvárost július 7–10. között, a Zsolnay Fényfesztiválon! Az ország első és egyetlen fényfesztiváljára 100.000 látogatót várnak.