Turai Balázs Amok című alkotása messze kiemelkedett a francia Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál rövidfilmes mezőnyéből.
A most 24 éves színész Kanada miniszterelnökét, Justin Trudeau-t akarta megölni, miután 2020 márciusában saját anyjával végzett.
29. alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb és egyben legszerethetőbb vidéki fesztivált. Íme egy kis ízelítő, hogy mi minden vár rátok idén június 21. és 25. közt Sopronban, a teljesség igénye nélkül.
Múlt héten befejeződött A Konyhafőnök és A mi kis falunk 6. évada. Hétfőtől folytatódik viszont a Mestercukrász, és új epizódokkal tér vissza a Magnum.
A kétszeres Oscar-díjas Paul Haggist őrizetbe vették egy ismeretlen nő ellen elkövetett szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt Olaszországban.
Tudtátok, hogy David Bowie volt az utolsó évadához ért sorozat egyik legnagyobb rajongója, és hogy Tommy Shelby eredetileg Jason Statham lett volna? Na és azt, hogy csatornákban Birmingham Velencét is veri?
Thomas, a gőzmozdony és barátai 1984 óta szolgálják Sodor szigetének lakóit. Megjelentek már valódi vasútmodellként, 3D-s animációban, most pedig 2D-s rajzfilmfigurákként elevenednek meg, és gurulnak be a Boomerangra, hogy vadonatúj kalandjaikkal örömet szerezzenek a legkisebbeknek.
A kicsengetés mellé a Debreceni Állatkert és Vidámpark azzal az örömhírrel szolgálhat, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az idei nyári szünetben minden héten megrendezi az exkluzív péntek esti sétákat és a korlátlan kalandokkal szolgáló Karszalagos Hétvégéket is.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Töpörödött törpegerek címmel rajzpályázatot hirdet, általános iskola alsó tagozatán tanuló gyermekek részére.
Az Elsa Pataky főszereplésével készült b-kategóriás akcióthriller ettől függetlenül bűnös élvezetként működik.
Közeleg a zeneifesztivál-szezon, mi pedig megmutatjuk, hogyan kerülhettek a megfelelő pszichedelikus hangulatba hozzá – anélkül, hogy bármilyen káros anyagot vennétek magatokhoz.
Június 17-én ünnepelte a születésnapját Bobby Farrelly, aki testvérével, Peterrel együtt olyan művek alkotója, mint a Dumb és Dumber, a Tökös tekés vagy a Keresd a nőt!, amelyekben új szintre emelték a filmes gusztustalankodást. Köszöntsük tehát stílszerűen a rendezőt!
Egy ütős filmzenealbum már önmagában is időtálló produktum lehet, azonban több neves filmesztéta is váltig állítja: olykor nem árt, ha emellé úgynevezett „jó film” is társul. Lássunk néhány emlékezetes példát arra, amikor ez utóbbi tényező terén hiányosságokat véltünk felfedezni!
1942. június 18-án született a 20. század egyik legnagyobb zenei géniusza, minden idők legsikeresebb dalszerzője. Íme néhány érdekesség a The Beatles élő legendájáról.
Csupa remek színészről van szó alapjáraton is, de akadtak olyan munkáik, amikre igazán büszkék lehetnek, viszont valamiért a alig ment el valaki megnézni őket, vagy a téma, vagy éppen a rossz marketing miatt - vagy mert tőlük mást vártak.