A 80-as, 90-es években a ghánai sufnituning mobilmozik virágkorukat élték. A „forgalmazók” faluról-falura jártak, ahol nemhogy mozi, de sok helyen áram sem volt, az instant videóklubokat általában egy VHS-lejátszó, egy hordozható tévé és egy aggregátor alkotta. A hivatalos moziposzter pedig merő utópia volt.
A Világ legrövidebb könyvei sorozatban az Ikonikus osztrák popsztárok című kiadvány vélhetőleg bőrkötésben, aranyozott iniciálékkal látna napvilágot a legelvetemültebb gyűjtők kedvéért. Hogy Falcón kívül ki kaphatna még helyet egy hasonló műben, arról lehet vitatkozni, a róla szóló fejezet azonban kétségkívül megkerülhetetlen lenne. Bár munkássága önmagában egyedülálló és megismételhetetlen volt, 1998 februárjában bekövetkezett váratlan(?) halála végérvényesen a kultikus státuszba emelte őt.
A Régen Minden Jobb Volt Mozgalom hívei sok esetben joggal hivatkoznak arra, mennyivel kevésbé terhelték meg a gyermeki pszichét a 70-es, 80-as évek rajzfilmsorozatai, mint azok a szörnyszülöttek, melyek később a Cartoon Network génlaborjából szabadultak el. Véleményük szerint erre lehetséges magyarázatként szolgálhat, hogy 4-5 évtizeddel ezelőtt még nem írták elő a szintetikus drogok kötelező használatát az animációs szériák alkotóinak. A következőkben öt ellenpéldát mutatunk be.
Derrick, Az Öreg, Két férfi, egy eset és Tetthely – négy krimisorozat, melyet a szüleinkben lakozó Aczél György többnyire a (számunkra) tiltott kategóriába sorolt a 80-as években. Az efféle szigor abszurd mivoltát már gyerekként is éreztük, ugyanakkor nem hagyott minket nyugton a kíváncsiság: vajon milyen hatást gyakorol ránk az említett sorozatok egy-egy epizódja közel 40 év távlatából a nosztalgián kívül? Az értekezést akár egy szóval is rövidre zárhatnánk, de azért lássuk bővebben!
A Far Out magazin összeállítása alapján íme a hét legkiválóbb alkotás, amit az 1980-as évek adtak nekünk – a hasonló listáktól eltérően ezúttal nem csak amerikai művek kerültek fel rá!
Kevés olyan nagyszabású átjáróház létezett a hazai színész szakma számára, mint a Szomszédok. Sőt, akadtak művészek, akik évek elteltével új személyazonossággal tértek vissza (akár többször is), ami egy kéthetente jelentkező sorozat esetében anno aligha keltett feltűnést.
Márpedig takarítani, főzni, rappelni mindenki tud! Ugyan, milyen kihívást tartogat, hogy az ember dobalapra ritmizálja fel a vízállásjelentést? Bizonyos körökben ma is ez az általános vélekedés a hiphoppal kapcsolatban. A következőkben öt hazai példán át demonstráljuk, hogy az iménti téveszme miféle muzikális műhibákat eredményezett anno a mainstream popéletben.
Az önfeledten halandzsázott külföldi slágerek kétségkívül kínosnak hatnak, hacsak nem csendes magányunkban prezentáljuk őket. Sokszor azonban magyar nyelvű bravúrátirataik sokkal inkább alkalmasak masszív szégyenérzet kiváltására, mint egy „ádzsászkótuszé álávjú”. Az alábbiakban ezt demonstrálnánk öt példával:
Immár 40 éve, hogy Hope város rendőrei barbershopot csináltak a helyi kapitányságból csak azért, hogy megszabadítsanak egy csövest kétnapos borostájától. A sztori folytatását jól ismerjük, a vietnami veterán ámokfutásának mégsem a lángoló benzinkút volt a legsúlyosabb következménye: sokkal inkább az a trágyafilmcunami, melyet az 1982-es Rambo: Első vér, illetve 1985-ös Rambo 2 generált. Vegyünk sorra néhány félresikerült klónt a költséghatékonyság és idiotizmus génlaborjából!
Ozzy Osbourne szeptemberben megjelentette 13. stúdiólemezét, bejelentette jövő évi világturnéját, a napokban pedig saját sminkkollekcióját is piacra dobta. Mindez több mint bámulatos teljesítmény annak fényében, hogy a 73 éves Sötétség Hercegénél Parkinson-kórt diagnosztizáltak, a toxikológia törvényei szerint pedig alsó hangon 40 éve halottnak kellene lennie. Szolid szerzetesi életéről az Én, Ozzy című életrajzi könyvében részletesen is mesélt – következzék négy kevésbé ismert, ám annál egzotikusabb sztori az említett biográfia nyomán.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a magyar szinkron világhírű (és miért ne tennénk), abban az esetben a 80-as évek sufnituning VHS-narrációit megérdemelten illethetjük a „világhírhedt” jelzővel. Ezt heves nosztalgiarohamunk közepette is megpróbáljuk igazolni az alábbi példákkal:
Előző nindzsafilmes válogatásunk semmi kétséget nem hagyott felőle: a nosztalgia akkor is nagy úr, ha az emberi pszichével cseppet sem kíméletes alkotásokra irányul. Ennek szellemében összegyűjtöttünk öt további klasszikust, melyet olvasóink anno jó eséllyel egy orrpolipos narrátor érzelemdús interpretációjában láthattak-hallhattak.
Ha a valóságban nem is, mozgóképes formában ezerrel pörög az ügynökakták feltárása. Az HBO Maxról sokak fájdalmára eltávolított A besúgó című sorozat után itt a Nyugati nyaralás, ami a komédia eszközeivel dolgozza fel a hasonló témát.
Történészek szerint a nindzsák fénykora 1450 és 1615 közé volt tehető, mi azonban sokkal inkább az 1981-től 1989-ig tartó időszakot neveznénk meg. Az életellenes ruhák, sminkek és frizurák évtizedében még akkor is üde színfoltot jelentettek, ha az esetek túlnyomó többségében agysejtfaló művekben találkozhattunk velük. Következzék ez utóbbiakból öt alapvetés, mely anno egyetlen VHS-kollekcióból sem hiányozhatott!
A Gyerekkorunk félrehallott rajzfilmslágerei című összeállításunk után óhatatlanul vérszemet/vérfület kaptunk, és – az elcsépelt példákat lehetőleg mellőzve - összegyűjtöttük azon pop- és rockdalokat, melyek szövegét valamilyen okból kifolyólag helytelenül értelmeztük. Legalábbis a tudálékosok szerint. Mi azonban készek vagyunk bebizonyítani, hogy állítólagos félrehallásaink igenis valódi értelemmel bírtak.
Annyira belemelegedtünk a múltidézésbe, hogy legfrissebb kvízünk egy picit hosszabb is lett a szokásosnál.
Legutóbbi két kvízünk után visszaugrottunk egy évtizedet, és a nyolcvanas évek hollywoodi filmjeiről kérdezünk titeket.
A Három kívánság a mai napig sztenderd beszédtéma a 30-as, 40-es korosztály körében, jóllehet ezen dialógusokat nem annyira a nosztalgia, mint inkább a válogatott traumák kibeszélése iránti vágy generálja. Ami nem csoda, hiszen ez a műsor az volt anno a gyermeki pszichének, mint ami a Dunakavics nagyanyánk műfogsorának.
Tényleg élvezhetetlen a sok baki miatt A besúgó? Egyáltalán nem. A legtöbb „hiba” aligha tűnik fel, ha nem a '80-as években voltál egyetemista. Aki viszont a Kádár-korszakban volt fiatal (és még az állambiztonság is be akarta szervezni, mint a cikkünk egyik megszólalóját), jogosan haragudhat a sorozatra az elbaltázott lehetőségek miatt.