Nemrégiben a tudomány leleplezte, melyik a világ leggyűlöltebb filmje, most pedig az is kiderült, ki a leutáltabb színész.
Befutott a Happy, a flúgos golfos 2. első előzetese, ami szívmelengető nosztalgiát és nagy visszatérőket ígér.
Adam Sandler melegítőben érkezett, Cynthia Erivo és Ariana Grande pedig a közönség soraiban fakadtak dalra.
Meryl Streep, Robert De Niro, Pedro Pascal, Woody Harrelson is szerepeltek, Adam Sandler balladát énekelt, és még Jack Nicholson is feltűnt a félszáz éves fennállását ünneplő műsor jubileumi adásában.
Adam Sandler alulmúlja önmagát, Sean Connery nézhetetlenül unalmas, Tapsi Hapsi pedig egy gigacég hadműveletét vezeti a gyerekkorunk ellen. Itt van még 7 vígjáték, amelyen csak lobotómia után lehet őszintén nevetni.
Már majdnem elfelejtettük, milyen sok érdekesség fűződik ehhez a nagyon szerethető Adam Sandler vígjátékhoz.
Sandler megerősítette, hogy a Happy, a flúgos golfos folytatásában Eminem is látható lesz, akivel végigpoénkodták a forgatást, és a premierdátumról is szó esett.
Van itt minden, érzelmi zsarolás, értelmi fogyatékosok felizgatása vagy a helyzettel való többszörös visszaélés, ráadásul időhurok segítségével!
Mi volt Adam Sandler foglalkozása a filmben? Ki játszotta a haverját? Jobban emlékszel, mint Lucy? Teszteld a tudásod!
Adam Sandler filmje egy stábtag halála miatt egy évtizedet csúszott, és bár igazi története sincs, csak minden barát önmagát adja, rengeteget kaszáltak vele.
Bár a gyereknevelésből borzasztó példát mutat, Sandler eddigi legtöbb pénzt hozó vígjátéka még ma is vicces. Azoban van pár érdekesség vele kapcsolatban, ami egyáltalán nem humoros!
Adam Sandler egy olyan ötletet vitt vászonra, ami másoknak is feltűnően sokszor eszébe jutott, de a fingós poén most sem maradhatott el – és végre megpillanthatunk valakit a filmben, akinek csak a hangját ismerjük!