Délutánig leköthetők a gyerekek többféle módon is. Elektronikus játszás, hagyományos Süsü, vagy vízicirkusz egyaránt megtalálhatók az eszközök között, de aztán már nincs mese, egy is színház után beindul a zenegép. No, nem nagyon, csak olyan vasárnapiasan.
Ritkulnak a zárthelyiek, tavaszvégi a hangulat. Persze, csak első ránézésre, jobban vizsgálódva találunk némi családias programot, és fedett jóságot, de az is biztos, hogy nem lassan, de biztosan éledeznek és nyitogatnak a levegős helyek!
Ujjonganak a családok, mert a szombat első fele nekik adatott! Ide, sőt oda is mehetnek! A családiasságtól megzavarodottak aztán választhatnak a különféle zenei csemegék közül, hajnalig csak találnak maguknak a bőséges választékból, zenére, táncra fel!
Ilyen is ritkán történik. Bár az ügymenet ismerős, miszerint délelőtt családias, társas együttlét, amit jóféle zeneiség követ, de a végén győz a tudományosság, és csillagnézéssel búcsúztatjuk a hetet!
Azt gondolná az ember, hogy ez a péntek két ünnep közt (majális és hétvége, ugye) a pad alá esett, de nem, láthatólag, és főleg hallhatólag jól bírja a gyűrődést!
Talán nem meglepő, hogy a csütörtöki tematika kimerül a majálisozás különféle formáiba öntött tartalomban, azt viszont sokfelé művelik. Ebből szedtünk össze egy jó csokorra valót.
Amint azt már tudjátok, a Húsvéti programok egy külön cikkben tömörülnek, de a vadhajtásokról sem feledkezünk meg, napi programjánlóinkban ezekről informálódhattok.
Annyi tematikus program létezik Húsvétra, hogy azokkal egy külön cikkben foglalkozunk, de/és még maradt is bőven a szatyorban, szóval azok is jól szórakoznak majd, akik mindenben csak a lazaságot keresik.
A húsvéti programokkal külön cikkben is foglalkozunk, ide az ünnepi táncoslábú programokat gyűjtöttük össze, odafigyelve a kakukktojás csillagászati rendezvényre!
Jó kis vasárnap ez, nem, hogy folytatja a szombatot, de jócskán rá is húz még a családi elfoglaltságra egy nagyot, de úgy, hogy közben nem hagyja cserben a lazább szórakozásra vágyókat sem!
A hirtelen jött hűvös nem állítja meg a tavaszi eseményeket, és erre jó példa a szombati programkavalkád. Kora reggeltől egész vasárnapig lefoglalja a népesség egészét, korábban a családokra koncentrálva, későbbiekben pedig megfogja a magányosokat, fiatalokat és az elvtelen családosokat is! Megyen a buli hajnalig!
Hiába nyit a tavasz, azért a vasárnap program menete nem sokat változik. Délelőtt, kora délután a családos őrültségeké, amit követ hűen a felnőttek zenés bolondériája, aztán pihenés. Talán csak az, hogy tegnap óta hagyományosan esti csillagozhatnak a gyerkőcök!
Bár az időjárás még nem mindig igazolja, de a tavasz már beköszöntött, legalábbis ami a bulifelelős helyeket illeti. Nyílnak a teraszok, virágoznak a megfelelő fák. Valahol már egyenesen a húsvétra készülődnek, a gyerekek meg még este is csillagászkodhatnak! És persze az elmaradhatatlan táncos-zenés produkciók!
Vasárnapra nyugisabbá válik a pörgés, de a felállás ugyanaz, délelőtt a gyerekek mondják meg, mi lesz, aztán estig a felnőttek szórakoznak, végül meg mindenki alszik.
Ugyan az évszakhoz képest meleg és napos időben csak reménykedhetünk, programok terén lehetünk elbizakodottak, hiszen csak rá kell nézni ajánlónkra, és látszik, hogy rendesen zörög a haraszt! A gyerekek egész hétvégén legozhatnak, mehetnek mozikába, a felnőttek meg muzsikába! De abból is ám jó sokra!
Reméljük, remek idő lesz a márciusi ünnepi megemlékezésekhez, és a nap nagy részét a szabadban lehet tölteni. Mert lesznek ott programok. A többi meg sokfelé a fedett helyeken, mindenki választhat, amit akar. Ne feledkezzünk meg a koncertek sokféleségéről sem!
A fárasztó nőnapi szombat után pihenős vizekre evez a vasárnap, délelőtt lefoglalja a gyerekeket, és később is csak a buli nyugalmasabb arcát mutatja meg nekünk, hogy azért ne csak otthon legyünk!
Mostani szombatunk természetesen a nőnap bűvkörében telik, nagyon helyesen, úgyhogy helló lányok, szia nők, hagyjátok hátra ma a nehézkes férfiembert, és ünnepeljétek magatokat, egészen a másnapig!
Az egyik elment ásványozni, a másik képregényezni, a harmadik űrfarsangot járt, az utolsó előtti minimalizált, az icike-picike meg minden koncertre elment délután, egészen estelig!
Délelőtt még találunk pár farsanghoz kötödő programot, családbarátsággal telik az idő, ám délután már egyértelműen a koncertek viselik a koronát. Azok pedig sokan sokfélék, tessék közülük választani, nyugodt szívvel!