Idén korán érkezik a Mikulás. De nem csak miatta érdemes kibarangolni a téli hidegbe, számos családi program várja a kicsiket és nagyokat az Advent jegyében. Míg a gyerkőcök délutáni mesefilmekkel pihenik ki a délelőtt fáradalmait, a szülők moziban és koncerteken kapcsolódhatnak ki a nap másik felében.
Vasárnap délelőtt még a legkisebbek is belekostólhatnak egy kis koncertélménybe, hogy érezzék, mit csinálnak a nagyok egész vasárnap délután. Már, hogy azok a nagyok, akik ellátogatnak a vasárnapi koncertválogatás valamelyikére, ha tudnak választani a műfajok sokaságából.
Szombaton ismét érvénybe lép a hagyományos hétvégi programmenet. A nap első felében családi programok kényeztetik a tevékenységre éhes publikumot, lesz ott kérem kiállítás, társas és mozifilm is! Kis délutáni pihenő után a család felnőttebb tagjai különféle koncerteken lazulhatnak, egészen sokáig.
Ha vasárnap, akkor vásár is illik a képbe! Aztán kiállítás, majd a zenés programok, filmmel keveredve, így lesz teljessé egy valódi vasárnapi eseménynaptár! Ma korábban fekszünk, mert holnap munka.
Akit nem riaszt a novemberi borongóság, látogasson el a Skanzenbe fesztiválozni, a többiek meg szaladjanak fedett helyekre! Hála az égnek akad elég zárthelyi program (végre nem dolgozat!), ahol el lehet kezdeni, vagy folytatni a hétvégi lazulást.
Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. De csönd az nem lesz, garantáljuk! A csepegős, sötét őszi napok már nem kínálják a szbadtér adta csodákat, de ez a szombat azért odateszi magát zeneileg! Az olaszok meg megmentik a filmeket.
Szerdára kicsit elfáradt a halloween, ami nem csoda, lassan egy hete érik egymást a tematikus programok, amik inkább a hétvégére fókuszáltak. A zene viszont nem fárad el, a hétközepi pihenőnapon is különféle stílusok kínálják a pihentető vagy éppen pörgető csemegéket!
Mint rendesen, a délelőtt a családoknak, és főleg a gyerekeknek kedvez jelmezes őrületekkel, hogy később a felnőttes őrületek vegyék át a helyüket. Itt már nem a beöltözésen, mindinkább a kitáncoláson lesz a hangsúly.
Ha minden igaz, a mai napra visszatér kissé a nyárutó, aki tud, szaladjon a Ligetbe, vagy japánkodni ijjal! Akik mégis inkább a zárt téri programokat részesítenék előnyben, választhatnak mozi, bábászat és esküvő zene között, de a bátrak akár mndegyiket bevállalhatják!
Ha megteszi az időjárás, az a jó, de ha nem, akkor se búsúljatok! Egzotikus állatok, egzotikus viselet és vásár várnak rátok nem feltétlenül nyitott térben. A délutáni koncertek közé becsempésződött egy egészen gyerekes program is, hogy ne csak mindég a felnőtteknek legyen jó a nap vége.
Elég jó programokat kínál a hétvége első fele a késő őszi nyárutóra. Beöltözős, gasztronómiás, pedagógus, vasutas és izolációs mindenfélék lesznek, a végén az elmaradhatatlan csimm-bumm muzsikával. Használjátok ki a még majd elvileg jó időt!
A szombati programok egy része folytatódik, majd a vasárnap is hozzátesz pár jóságot az élvezethez. Korán lehet kezdeni az Állatkertben, főleg, ha van örökbe fogadott állatod. Innen aztán irány Zugliget, esetleg a Hegyvidék, kinek melyik esik útba. Ha délután pihentünk egy kicsit, uccu a kora este, melyre nem sok, de válogatott zenei témákat ajánlunk!
Bár még csak szombat van, indul az őszi vásár és piac szezon, megfűszerezve egy kis mindenmentességgel, és lokomatív jósággal, reméljük, az időjárás is megengedő lesz. A mozgalmas napközi után meg jöhet a napvégi koncert, ami több helyen is várakozik.
Búsúljunk, mert zárják a nyarat! Ugynakkor vigadjunk is, mert ez sok bulikát jelent városszerte, és elég sok város van. Mi a főre koncentrálunk, és mutatunk pár programot. Miután a gyerekek kiolvasták magukat, rohangálhatnak a lakókörzetükhöz legközelebb eső utcabálon, aztán, ha elfáradtak, ugyanezt tehetik szüleik a koncerteken.
Véget ért a hivatalos nyár, elkezdődött az iskola, de a programozást ez egyáltalán nem zavarja! Itt is, ott is vannak dolgok. Ha a hétvégén sportot választanál, Újbudán tedd, de ha az a foci, akkor a Margitszigetre menj, mégis inkább. Aztán vásárolj másodkézből, egyél halat első kézből, majd késő estig hallgass zenét, és ez még csak a szombat!
A gyerekek legszomorúbb hétvégéje ez. A tanévkezdésre rákészülhetnek bábszínházzal, családi szaladással és egy jó piknikkel is! Míg ezeket kipihenik, a szülők koncertekre mehetnek, végre csak maguk!
Fesztiválok, mozik, koncertek és további érdekességek feszítik az utolsó nyári hétvégéket, s bár a meleg még marad, az iskola előtt még párszor bele kell csapni a lecsóba! Ehhez ajánlunk pár programot.
Szombatunk a nemzeti ünnep előszobája, ezért a számtalan fővárosi fesztiválból is belefért egy pár. A repülés szerelmesei is megtalálják bonyolult számításukat, aztán a show után lazíthatnak a számos koncert egyikén, ezúttal mozifilmek nélkül.
Míg a Sziget Fesztivál tarol a programtáblázaton, addig kisebb események kúsznak fel a hétvége házfalán, mint kultúr-repkény! Míg a képzavar elül, elmondom, hogy exkluzív programok után visszatér a hétvége a megszokott kerékvágásba, és mozival váltakozó zenei programokat kínál megszokott helyeken.
Nagyon rendes ez a hétvége, családi programmal kezdi a pihenést. Még ennél is menőbbek az orgonák, melyek már reggel elkezdik az éjszakát! Mindenki más eztán dönthet, zene, vagy mozi, esetleg felváltva mindkettő, mert megteheti!