A nagyszerű Anyáink, apáink, ami sok helyen Generációk háborújaként fut, még 2013-ban készült, de tudomásunk szerint magyar tévé még nem játszotta - hát most játssza, a Duna tévé! Nem szabad kihagyni.
Földes László Hobo február 13-án lett 80 éves, ez alkalomból útjára indult a jubileumi programsorozat, amelynek fő eleme a róla készülő road movie stílusú életrajzi film. A több mint egy éven át forgatott filmet 2025 végén mutatja be a Duna Tv.
Szórakoztatóbbak voltak-e annak idején a Duna TV halai a Magyar Televíziót uraló fehér zajnál vagy az ORTT cenzorainál?
Dustin Hoffman és Meryl Streep sok-sok díjjal jutalmazott, kiváló filmjét ma este megnézheted a tévében, ráadásul reklám nélkül!
Sok helyen sok minden megjelent azzal kapcsolatban, hogy milyen műsor mennyivel verte meg a Most vagy soha! című filmet. Az is kérdéses, hogy melyik nevezzük a legfontosabb célcsoportnak: a 18 és 49 vagy a 18 és 59 év közöttieket.
Egy vadonatúj sorozat, ami Anne Shirley "törökösített" verziója, valamint a Bor, mámor, szerelem második évada.