Az eredeti befejezés teljesen karakteridegen lett volna George McFly szempontjából. Kész szerencse, hogy megváltoztatták!
A 2016-ban elhunyt Józsa Imre zseniálisan szinkronizálta le a bolondos Zsákfost, aki urával, a régies és kacifántos szavakkal beszélő Godefroy lovaggal keveredett át véletlenül a XX. századba.
Jean-Marie Poiré Jean Reno és Christian Clavier főszereplésével megvalósított agymenését egyszerűen nem lehet megunni. Idézni biztos mindenki tud belőle – na de ezeket az érdekességeket hallottátok már?
A Frekvencia című időutazó thrillerben két idősíkon nyomoz két generáció ugyanazon sorozatgyilkos után, ami nagyon sok változót jelent ugyanabban az egyenletben.
Miért nem semmisül meg a világegyetem, amikor a két Jennifer meglátja egymást? Hová tűnt az öreg Biff? Évtizedek teltek el az időutazó DeLorean felbukkanása óta, mégis sok a megválaszolatlan kérdés...
Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című bemutatkozó nagyjátékfilmje kellemes meglepetés lesz azok számára, akikben zsigerből előítélet támad a magyar (műfaji) film szókapcsolat hallatán.
Szerencsére mindegyiket meg lehet válaszolni, részben maguk a filmek, részben az alkotók sűrű nyilatkozatai alapján.
Időutazás pálinkával: ez Baranyi Gábor Benő elsőfilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások alapötlete, szóval érdemes megnézni az előzetesét!
Ha valaki oda és vissza mászkál a múltban és a jövőben, annak ugyebár vannak következményei, ahogy azt Ethan Hawke is megtudja egy pasastól, aki régen nő volt. Jó kis csavaros időhurok egy filmben, amelynek a címe is Időhurok.
Eredetileg Brad Pitt lett volna az akciódús időhurkos film főszereplője. Végül Tom Cruise halt meg benne újra és újra – ő maga kérte, hogy mindez minél viccesebb legyen.
Az új időutazós széria, a Sulphur Springs titkai május 8-án mutatkozik be a Disney csatornán. A sztori szerint Griffin, a főhős családjával egy új városba költözik, ahol egy kislány szelleme kísért.
Az újságíró-szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs pár héttel ezelőtt beült néhai narancssárga kispolszkijába, hogy nemhivatásos időutazóként visszamenjen az időben harmincegy évet, és hogy bejelentkezzen a Fekete Lyuk stúdióból, majd a röpke intermezzo után visszatért a 2020-as Black Mirror-évadba, hogy a nyári Hippikiller-album után kiadjon egy év végi single-t is Ride On címmel.
Christopher Nolan imádja a Bond-filmeket, és csinált is egyet magának,. de ő nagyon szeret csavarni a dolgokat, úgyhogy visszafelé is megcsinálta, egyszerre a kettőt, majd feltekerte a hangerőt és rátaposott a gázra.
Christopher Nolan az újságírói visszajelzések szerint leforgatta a Mission: Impossible kvantumfizikával megbolondított verzióját.
A film, amiben a Féktelenül után 12 évvel újra együtt láthatjuk Sandra Bullockot és Keanu Reevest! Akár újranézzük a napokban a tévében, akár nem, ezt a tíz érdekességet mindenképpen érdemes elolvasni róla.
A dolog 35 éve nem hagyja nyugodni a rajongókat, a napokban James Gunn és Chris Pratt is írt róla a Twitteren. Bob Gale most végleg pontot tett az ügy végére.