Érthető, hogy nehezen törték meg a csendet, hiszen a sitcom főszereplői köztudottan nagyon közel álltak egymáshoz.
Az ügy hátteréről az egyik rendező, James Burrows rántotta le a leplet új, Directed By James Burrows című memoárjában.
Patty Lin memoárjából többek közt kiderül, hogy a színészekkel nem igazán lehetett szót érteni, és direkt elrontották azokat a poénokat, amik nem tetszettek nekik.
A Jóbarátok enyhén Phoebe-je, vagyis Lisa Kudrow, aki majdnem kutatóorvos lett a színészet helyett a maga 154-es IQ-jával, a 60. születésnapját ünnepli.
Van, hogy egy tévesztés, egy elröhögés, egy bármilyen oknál fogva elrontott jelenet még magánál a filmnél is poénosabb – és ezt egyes stúdiók nemhogy nem szégyellik, de sokszor még ők hozzák nyilvánosságra, adott esetben akár a stáblistába ékelve. A legjobbak közül válogattunk.
Minden bizonnyal sokan vagyunk úgy vele, hogy hiába kevés az időnk, nemcsak kedvenc filmjeinket, de kedvenc sorozatainkat is szeretjük újranézni. Számunkra ezek azok a szériák, amelyeket bármikor szívesen újból előveszünk!
Június 5-én volt 14 éve, hogy bemutatták ezt az őrült vígjátékot, amelynek a harmadik részét pedig épp tíz éve láthattuk először. Ennek örömére ajánlunk még 10 olyan filmet, amelynek hasonlóan gátlástalan a humora.
Sok más zseniális fércművel együtt a Con Air - A fegyencjárat és a Batman & Robin is rajta van a listán.
Kiválasztottunk pár filmet, sorozatot és minisorozatot a legkülönfélébb műfajokból a streamingszolgáltatók kínálatából: egytől egyig kiváló választás, ha nem tudnánk mivel elütni az időt rossz időjárás esetén.
Jennifer Aniston és Adam Sandler ismét botcsinálta detektívek, akik körül csak úgy hull a sok hulla – a néző meg úgy röhög, hogy lefordul a kanapéról.
Ha az ember spermát ad, már elnézést a szóhasználatért, akkor arra illik emlékeznie, különben pár év múlva szembejön egy kiskölyök, aki túlságosan is hasonlít ránk, és jönnek a bonyodalmak! mint Jason Bateman és Jennifer Aniston esetében!
Az „addig üsd a vasat, amíg forró” jegyében Hollywoodban szeretik újra és újra ugyanazt a típust eljátszatni a sztárokkal, ha az illető egy bizonyos fajta szerepben népszerűnek bizonyult. Ez (a fix bevétel miatt) jó a stúdiónak, és (a garantált szórakozás miatt) jó a nézőnek is, a színészek számára azonban elég frusztráló lehet. Lássuk szerencsétlen beskatulyázott sztárokat – először a színésznőket!
Az ünnepélyes ceremónián kollégái és barátnői, Jennifer Aniston és Lisa Kudrow mondtak vicces köszöntőbeszédet.
A sok új megjelenés közül kigyűjtöttük nektek a streamingóriás legizgalmasabb eredeti tartalmait a hónapból, a Luther folytatásától a Gyagyás gyilkosság második részéig. Egy percig sem fogunk unatkozni!
Nemrég hozták nyilvánosságra a Gyagyás gyilkosság 2. előzetesét, ami régi sebeket tépett fel – azaz eszünkbe juttatta, milyen csapnivaló volt az első rész. Az amúgy tehetséges színésznő gyakran nyúl mellé választásaival. Például ezekkel.