Épp a pár órája véget ért óévben lett húszéves ez az egyszerre bűbájos és vicces mozi, amit újév napján le is adnak a tévében. Tudj meg mindent a forgatás kulisszái mögül!
Megnéztük a Netflix kamaszokról, de nem csak kamaszoknak szóló sorozatát, a Szexoktatást. Nem bántuk meg!
Az eredeti rajzfilm megmentette a Disney-t a csődtől, a 25 éve bemutatott film pedig az első, korai fecske volt az stúdió élőszereplős remake-jei közül, ahol Szörnyellát még elviselhetőnek tervezték, de Glenn Close az asztalra csapott.
Múltkori, 10 tini karakter a tévéből, akit felnőtt színész játszott című cikkünk után megvizsgáltuk a túlkoros tinédzserek helyzetét a nagyvásznon is – és még sokkal durvább eseteket találtunk. Mutatjuk a legnagyobb korkülönbségeket a figura és az azt megformáló színész valódi életkora között!
A sztár Kevin Harttal forgatná le a Repülők, vonatok, autók új verzióját, amiben anno Steve Martin és John Candy szerepelt.