Természetesen vasárnap is folytatódnak az előző nap megkezdett piacok, vásárok és vonatok, csak jön még hozzá némi búcsú és pöttömség! Mivel a koncertszcéna ma nem olyan erős, ajánlottunk egy ütős színházat is, tessék-tessék, csak bátran!
A nácik már hatalomra kerülésük előtt sikeresen törték be a nagy amerikai stúdiókat, és azt is elérték, hogy a német cenzúra a még el sem készült filmekre és az olyan produkciókra is érvényes legyen, amiket náluk nem is forgalmaznak.
Bár még csak szombat van, indul az őszi vásár és piac szezon, megfűszerezve egy kis mindenmentességgel, és lokomatív jósággal, reméljük, az időjárás is megengedő lesz. A mozgalmas napközi után meg jöhet a napvégi koncert, ami több helyen is várakozik.
Valaki rendezni akart, valaki másik filmet finanszírozni, más meg csak simán nem engedte, hogy beleszóljanak a diétájába.
A film világában is van olyan, hogy egyszer fent, egyszer lent – és olyan is, amikor valakinek egyetlen filmmel sikerül fordítania a dolgok állásán. Mutatjuk a szerencséseket!
A legnagyobbak is tévedhetnek néha – pláne akkor, amikor még nem is voltak olyan nagyok. Íme több mint fél tucat szórakoztató példa!
Idén 30 éve, hogy Mulder (David Duchovny) és Scully (Gillian Anderson) ügynök nyomozni kezdett a paranormális tevékenységek után. Vajon mennyire emlékszel az FBI titkos ügyeire?
Folytatódik a nyári évad búcsúztatása, de a választék bővül némi vásározással is, hiszen vasárnap. A Dürer a gyerekekre is gondol, de a felnőttek sem fognak unatkozni. Legalábbis ha ellátogatnak valamely ajánlott zeneeseményre, már késő délutántól.
Búsúljunk, mert zárják a nyarat! Ugynakkor vigadjunk is, mert ez sok bulikát jelent városszerte, és elég sok város van. Mi a főre koncentrálunk, és mutatunk pár programot. Miután a gyerekek kiolvasták magukat, rohangálhatnak a lakókörzetükhöz legközelebb eső utcabálon, aztán, ha elfáradtak, ugyanezt tehetik szüleik a koncerteken.
Vannak olyan filmek, amelyek annyira rosszak, hogy még az előállítási költségüket sem hozzák vissza, de van, hogy csak egyszerűen nem találják el a korszellemet, vagy valami más miatt nem találnak be a közönségnél. Mindkét verzióra mutatunk példát, hiszen a filmtörténelem tele van gigantikus bukásokkal.