A hirtelen jött hűvös nem állítja meg a tavaszi eseményeket, és erre jó példa a szombati programkavalkád. Kora reggeltől egész vasárnapig lefoglalja a népesség egészét, korábban a családokra koncentrálva, későbbiekben pedig megfogja a magányosokat, fiatalokat és az elvtelen családosokat is! Megyen a buli hajnalig!
Ugyan az évszakhoz képest meleg és napos időben csak reménykedhetünk, programok terén lehetünk elbizakodottak, hiszen csak rá kell nézni ajánlónkra, és látszik, hogy rendesen zörög a haraszt! A gyerekek egész hétvégén legozhatnak, mehetnek mozikába, a felnőttek meg muzsikába! De abból is ám jó sokra!
Reméljük, remek idő lesz a márciusi ünnepi megemlékezésekhez, és a nap nagy részét a szabadban lehet tölteni. Mert lesznek ott programok. A többi meg sokfelé a fedett helyeken, mindenki választhat, amit akar. Ne feledkezzünk meg a koncertek sokféleségéről sem!
Az egyik elment ásványozni, a másik képregényezni, a harmadik űrfarsangot járt, az utolsó előtti minimalizált, az icike-picike meg minden koncertre elment délután, egészen estelig!
Ha szereted az ásványokat és/vagy Elvist, esetleg a bármiféle régiséget, mindenképpen látogass el vasárnap délelőtt a megfelelő rendezvényekre! Ha cirkuszolnál is, ugyanez a helyzet. Aztán, ha nem fáztál még eleget, keress egy megfelelő koncertet!
A Magyar Zene Háza 2025-ben induló Fringe felhívásával hobbi zenészeknek, utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak vagy zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre a Ház tereiben.
Kezdődjék a vasárnap hűvös vásárokkal, jeges állatsimogatóval és gyermekies előadásokkal! És lett lészen. Aztán melegedjetek a zenés előadások által vala, hogy jól teljék a vasárnap!
Ez a szombat alig bír magával, mintha a tél nem is létezne, odapakolta a bulikat a mindenhová! Legyen szó családról, vagy rongylábú szingli csapatról, mindenki meg fogja találni a maga szórakozását ma este!
Tán csak elmegy ez a fránya hideg hétvégére! És akkor az emberek meg elmennek ezekre a jó kis programokra, amiket e téli szombat oly szeretettel tálal a főváros népe elé.
A vasárnap azt szeretné, ha minél többen elmennének a természetbe havat nézni, sokan nem láthattak még ennyit! A maradék belső városi embereknek meg kínál néhány programot, többek között és érdekes módon nem jég-, hanem görkorcsolyásat!
Egy kicsit beköszöntött a héten a tavasz, s bár már elment, reméljük, a programok maradnak! Egész jó kis szombat kerekedett, igen változatos koncertekre látogathat, akinek a lábában maradt a bugi!
Már nagyon érezni a vasárnapon a főünnep közeledtét, hiszen délutánig csak családias programok hódítanak, és a zenebonaság sem tolakodik túlzottan előtérbe. Korai vég jelzi, hogy azért vannak még munkanapok.
Jó kis vegyes szombatnak nézünk elébe, market, börze, csillagászat, mozi és zene, ezek mind helyet kaptak a nap programajánlatai közt!
Szombati programokkal kezd a vasárnap, majd jócskán tesz is hozzá a sajátjából. A hétvégi vásározások, marketolások után beízzik a kultúra, könyvestül, csillagostul és persze zeneiségességben is!
Tyű! Nem látszik a szombaton, hogy hideg tél van, úgy ontja a koncerteket, mintha sohasem lenne vége a nyárnak! Csak a családias délelőtti programok árulkodnak Mikulás bácsi hónapjáról, uccu, vágjuk bele magunkat!
Vasárnapra is maradt néhány a programok közül. Engedékenyen kezd a nap, kedvezve kicsiknek, szülőknek, délután kis kedvenceknek. Észrevétlenül vonul át a család a zenés rendezvényekre, ahol ma nem a tombolás lesz a jellemző. Békés átmenet a másnapi munkához, és a végén még Te is dalolhatsz egy kicsit!
Őszi lombhullásban és téli hidegben is programokkal tele vár a főváros! Ajánlásunkban egészen kora estig a családoké a főszerep, majd átveszi az irányítást a határozottabb szórakozás felé kocogó zenegépezet, hogy hajnalig múlassa az időt a bátrabbaknak!
Összegyűjtöttünk pár programot vasárnapra is, hogy ha túl meleg lenne otthon, vagy bugi költözött a lábba. Délelőtt az egész család fázhat, késő délutántól meg a zenével táncolók melegíthetik magukat valamelyik helyen. És lesz majdnem Dire Straits koncert is!
Nem észveszejtően sok programot válogattunk mára, ellenben a nívós kosárból! Kicsik mozija, nagyok lemeze, mindenki gardróbja és a csillagok! Ráadásul a Zene Éjszakája már kora este elkezdődik, lehet ropni hajnalig!
Előírásszerűen kezdődik a hétvége, a gyerekeknek kis mozival, zenével és csillagászati okoskodással. A délután aztán átvált a felnőttekre, s bár ők csak zenei élményekkel gazdagodhatnak, jócskán van miből válogatniuk!