1963. november 22-én, azaz 60 éve gyilkolták meg John F. Kennedy amerikai elnököt. A szomorú évforduló emlékére összeszedtünk 10 olyan színészt, aki kiválóan formálta meg a néhai politikust valamely filmben vagy sorozatban.
A gyámság alól pár éve felszabadult énekesnőről szóló újabb dokumentumfilm(-sorozat) ügyes időzítéssel aznap vált elérhetővé az HBO Maxon, amikor megjelent Britney Spears memoárja. Kritika a Jamie kontra Britney: Apa-lánya perek című minisorozatról.
Megérkezett a teljes előzetes A láthatatlan fény című, november 2-án érkező miniszériához, amelyben egy ellenálló francia vak lány és egy fiatal német fiú sorsa fonódik egybe a II. világháború poklában.
Az HBO dokusorozata, a Hogyan robbantsunk ki egy szexbotrányt? egy olyan esetet mutat be, ahol a semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztott pedofilvád több család életét tette tönkre - hogy valaki pár ezer dollárral többet kereshessen.
Rengeteg új tartalom érkezik a streamingszolgáltató kínálatába a nyár legforróbb hónapjában – mi azok közül a filmek és sorozatok közül válogattunk, amelyek itt láthatóak először vagy exkluzívan.
Összegyűjtöttünk több mint fél tucat olyan címet, amelynek az adaptálásához – eddig legalábbis – nem volt elég mersze a filmeseknek, vagy ilyen-olyan okokból beletört a bicskájuk egy-egy készülő feldolgozásba.
Nem sokat kell beleásni magunkat a történelemkönyvekbe, hogy tudjuk, Kleopátra nem lehetett fekete, de a Netflix minisorozatának készítői mégis ragaszkodtak ehhez - és még pár dologhoz, ami nem igazán stimmel.
A streamingóriás új true crime minisorozata egy gyilkos nővér ténykedését, illetve az őt lebuktató kollégája akcióját mutatja be. Ha a sztori ismerős, az nem a véletlen műve.
Az IndieWire újságíróinak összeállítása alapján felállítottunk egy listát a 2000-es, 2010-es és 2020-as évek eddigi legjobb mini- és limitált hosszúságú szériáiról a kosztümös daraboktól kezdve a kortárs drámákon át a jövőben játszódó sci-fikig.
Ez az első mozgókép, amit négy év után a nemrég Parkinson-kórral diagnosztizált botrányfilmestől láthatunk.
Annyi remek minisorozat készül, hogy lehetetlen megnézni csak a legjobbakat is, ezért ajánlunk néhányat, amelyekben tuti, hogy nem fogsz csalódni. Mindegyiket megtalálhatod a streamingoldalak kínálatában.
Az Apple TV+ most zárult hatrészes sorozatában, Az essexi kígyóban Claire Danes és Tom Hiddleston próbálják meg visszaadni Sarah Perry azonos című könyvének csodáját. Kritika.
Az Apple TV+ Fekete madár című sorozatában nyújtja élete egyik utolsó alakítását a május 26-án elhunyt Ray Liotta. Nézd meg a széria előzetesét!
Az HBO olyan jól csűri-csavarja Az utolsó lépcsőfok című új krimisorozat szálait, hogy négy rész után sem tudni, emberölés vagy baleset történt-e a súlyos titkokkal teli Peterson családban. Spoilermentes kritika.
Egy feleséggyilkossággal vádolt férfit játszik az HBO Max Az utolsó lépcsőfok című miniszériájában – kollégáira pedig nagy hatással volt az alakítása.
A „maradj fent egész éjszaka!”-nap alkalmából szemezgetünk a streaming szolgáltatók minisorozat-kínálatából. Ha most nekikezdesz, hajnalban befejezed, aztán mehetsz is dolgozni.