Exfelesége eladta egy orosz üzletembernek egy francia borászatban lévő részesedését, amelyet együtt vásároltak, és ezzel megsértette korábbi megállapodásukat.
A Hutchins család ügyvédei sajtótájékoztatón jelentették be, hogy pert indítottak Alec Baldwin és azon stábtagok ellen, „akiknek a spórolása és a meggondolatlan viselkedése Halyna Hutchins értelmetlen, tragikus halálához vezetett”.
A vezércselben azt állították, hogy Nona Gaprindasvili, az első női sakk nagymester soha nem meccselt férfiakkal.
A színész most először szólalt meg részletekbe menően az évekkel ezelőtt felmerült üggyel kapcsolatban, és elismerte, hogy igaz, amivel korábban vádolták: rendszeresen lefeküdt saját diákjaival.
A közszájon forgó hollywoodi mondás szerint minden mesét elmeséltek már, azaz ma már lehetetlen olyasmit kitalálni, amit valaki ne írt volna meg korábban – de azért van az a szint, amikor úgy vagyunk vele, hogy álljon meg a menet! Korábbi cikkünk után újabb címeket találtunk.
A rendező egy új projektjéhez akarta felhasználni saját filmje forgatókönyvének részleteit. A stúdió (Weinstein egykori cége) máshogy gondolja.
A Santa Fé-i kerületi ügyész a Good Morning Americában mesélt a forgatási baleset kapcsán zajló nyomozás állásáról. Ezenkívül elindult az incidenssel kapcsolatos első per is.
Nona Gaprindasvili, az első női sakk nagymester szerint A vezércselben valótlanságokat állítanak róla, elvették tőle legnagyobb érdemeit, amellyel sakktörténelmet írt.
Egy régóta zajló perben hozott a stúdió számára kedvezőtlen határozatot egy kaliforniai szövetségi bíró.
A színésznő azért perelte be a Disney-t, mert anyagi kár érte azzal, hogy a Fekete Özvegyet a mozibemutatóval együtt a Disney+-on is elérhetővé tették.
Elutasították a londoni bíróságon a sztár fellebbezését, amellyel semmissé akarta volna tenni azt a múlt novemberi ítéletet, amit elveszített az őt feleségverőnek tituláló The Sun nevű angol bulvárlap ellen.
A nagy költségvetésű hollywoodi filmek vonzzák a mindenféle pereket, amik között vannak egészen elképesztőek is. A listánkon azonban egy felperesnek meglepő módon igaza volt.
Habár korábban részben beismerte, hogy bántotta volt barátnőjét, az FKA twigs nevű énekesnőt, azóta toborzott maga köré egy jogi csapatot.
Az FKA twigs művésznéven ismert brit énekesnő, Tahliah Debrett Barnett nyújtott be ellene keresetet egy Los Angeles-i bíróságon. A színész – aki nem először volt erőszakos egy nővel szemben – egy újságnak elismerte, hogy bántalmazta volt barátnőjét.
Régen 50 milliós gázsikat kapott, ma már a tizedével kell beérnie. A Minamata főszerepéért is csak 6 millió dollárt kapott, mert a producerek megijedtek a sztár körüli botrányoktól és az extrém elvárásaiból adódó plusz költségektől.