A KultPont vendégeként az 5 arany gyűrűről beszélgettünk vele és a műsor producerével, Hámori Barbarával.
A KultPont vendége Buda Andrea, a Cinema City marketing és PR igazgatója, aki elárulta, hogy mennyire sikeres a Futni mentem vagy a Hogyan tudnék élni nélküled mondjuk egy hollywoodi blockbusterhez képest.
A több évtizedes televíziós tapasztalattal rendelkező műsorvezető egy vadonatúj, kéthetente új beszélgetéssel jelentkező podcast háziasszonya lesz.
Erről szól az Angyaltrombiták című sorozat. Erről beszélgettünk a KultPontban a történet kitalálójával és írójával, Besenyei Katával valamint az egyik főszereplővel, Kurta Nikével.
Krajnyik Cintia és Csepelyi Adrienn a Ki vele! című műsorról árultak el különböző érdekességeket, a vendégek összetételétől kezdve a témaválasztásokig, és arról is kifejtették véleményüket, hogy kell-e, illetve lehet-e manapság sajnálni a heteroszexuális, fehér férfiakat.
Egy podcastben mondta el, hogy ma már a HR-esek megbeszélik vele a felvételek előtt, milyen a megfelelő viselkedés.
A KultPont vendégeként elárulta, hogy szerinte a műsorvezetés nem agysebészet, de mégis nagyon kevesen tudják jól csinálni. De ami még fontosabb, elárulta, hogy szerinte miért van feltámadóban a tévé.
Az RTL új napi sorozatáról beszélgettünk a műsor showrunnerével, Hámori Barbarával és az egyik főszereplővel, Dobó Katával.
Kínos és kevésbé kínos esetek az elmúlt időszakból, amikor a magyar sorozatok és filmek megpróbáltak amerikai szuperprodukciónak látszani.
A KultPont vendégeként Verebély Marcell senior kreatív producer és Valkusz Milán dalszerző, előadó összegezte a 2024-es X-Faktort.