EGY ÉLETEM – ez a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami szeptember végén indul a Momkult-ban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül elmeséljék az életüket.
A magyar koprodukcióban készült Végtelen víztükör fényét ráadásul olyan színészek emelik, mint Alexander Skarsgård és Mia Goth. Kritika.
Persze csak azzal a megkötéssel, ha a Poirot-film kifejezést hatalmas idézőjelek közé tesszük, mivel ennek az alkotásnak már vajmi kevés köze van az Agatha Christie által megteremtett univerzumhoz. Kritika a Szeánsz Velencében című premierről.
A kritikusok legalábbis odáig voltak érte: 99 százalékon áll a Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő oldalon.
Múlt héten indult az RTL-en a Celebrandi című párkereső reality, megnéztük, mennyire voltak kíváncsiak rá az emberek.
A népszerű francia színész, Louis Garrel ezúttal színészként, forgatókönyvíróként és rendezőként vitte filmre saját családi traumáját – ám jócskán fikcionalizálva és kifejezetten szórakoztató formában. Kritika a Családban marad című francia romantikus bűnügyi vígjátékról.
Új filmjében Christopher Nolan minden eddiginél lenyűgözőbb szereposztást villantott, tucatnyi A-listás színésszel. Mivel kicsit nehéz követni, ki kit játszik, és melyik korábbi Nolan-opusban tűnt már fel, megpróbálunk rendet vágni a sztártengerben.
Legalábbis a Taxisofőr írója, az Amerikai dzsigoló és A hitehagyott című filmek forgatókönyvíró-rendezője, Paul Schrader szerint, aki szuperlatívuszokban beszélt Christopher Nolan új alkotásáról.
Párizsban már bemutatták a nálunk csak július 20-tól látható új Nolan-filmet, felrobbant tőle az internet.