A vérfürdőt rendező, veszett bernáthegyi történetét még 1983-ban vitték vászonra, most nyilván kicsit újraértelmezik az egészet. Vagy nem.
Többnyire csak a köztes sztorira figyelünk, és néha teljesen elfeledkezünk arról, hogy mindez „csak" egy kerettörténet része, egy elnyújtott visszaemlékezés.
Stephen King a Losthoz és a Kiúthoz hasonlította a SkyShowtime-on látható A csésze című szériát, és mint mindig, most is igaza volt.
Az új széria az Amazonra debütál majd, nyolc epizódból fog állni, az Álom doktor és a Bilincsben rendezője, Mike Flanagan készíti.
Kisvárosi nyomozás és kisvárosi vámpírok is várnak a héten, meg egy társadalomkritikus spanyol horror.
A skandináv és a könnyed krimi kedvelőinek, a disztópiák és a lapozgatós könyvek rajongóinak, de persze a nyelvészekről sem feledkeztünk meg.
Ő is, sőt, Kevin Costner és Tom Cruise is visszautasította Andy Dufresne szerepét, ami végül Tim Robbinsé lett. Morgan Freeman szerint a csapnivaló cím miatt bukott meg a mozikban minden idők legjobb filmje.
A Torontói Filmfesztiválon mutatták be a Chuck életét Tom Hiddlestonnal, Mark Hamill-lal, és Karen Gillannel a főszerepben.
„Mi a f*sz?” – így reagált a horror királya az X-en arra, hogy a könyveinek nincs helye az iskolai könyvtárakban.
Frank Darabont rendező egy olyan ötlettel állt elő a film lezárására, amit a színész nem volt hajlandó eljátszani – és milyen jól tette.