Vanessa Kirby az egyik legnevesebb amerikai filmes szaklap, a Variety podcastje számára adott teljes pályáját érintő életútinterjút, amelyben Mundruczó Kornél netflixes drámájának forgatásáról is sztorizott.
Valós történeten alapszik a film, a 2008-as orosz-grúz háborút követő fegyverszünet alatt csaltak csapdába az oroszok egy grúz egységet, a túlélőknek pedig a címbéli falu lakói segítettek, az életüket kockáztatva.
A dominaság is egy munka, ahogy ez a Netflix sorozatából kiderül, csak itt még hülyébbek az ügyfelek, és pont azért kell egy jó asszisztens, aki történetesen meleg, és a hősnőnk legjobb barátja. Innen pedig akármi történhet, és történik is.
A masszív irodalmi alapokra építkező Lupin szórakoztató, fordulatos, látványos, és még a főszereplő Omar Sy is végre odateszi magát ebben az eleinte nagyon könnyed, a vége felé kissé "besötétedő" sorozatban.
A 2021. évi Oscar-díjátadó gálán Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című netflixes drámáját és egy másik netflixes produkciót, a Malcolm és Marie-t is erős versenyzőnek tartja a szakma. Utóbbinak szintén van magyar vonatkozása.
Újra együtt az Eufória nyerő hármasa: a Malcolm és Marie című netflixes drámát az Emmy-díjas sorozat alkotója írta és rendezte, egyik főszereplőnője játszik benne, és egyik operatőre, Rév Marcell fényképezte.
Az örömhírt maga Carrie Bradshaw, azaz Sarah Jessica Parker hozta nyilvánosságra az Instagram-oldalán. Az új széria címe: And Just Like That…, és nem minden főszereplő tér vissza benne.
Az énekesből lett színész új produkciója a Magyarországon is elérhető Apple TV+-ra érkezik január 29-én. Nézd meg az előzetesét!
Bár több százezer francia katona vívta meg a csatáit, a minden szempontból brutális algériai háborúról alig tudunk valamit, így nyilvánvalóan izgalmas a filmbeli lehetetlen küldetés háttere. A filmmel viszont akadnak gondok.
Csinos hölgy kéredzkedik fel a Csendes-óceánon bevetésre induló bombázógépre, kezében különös csomaggal. De van egy másik, nála jóval veszélyesebb utasa is a repülőnek, és ebből elképesztő dolgok sülnek ki!
Lehetséges-e, hogy az 1810-es évek Angliájában afroamerikai vagy épp ázsiai származású nemes urak és hölgyek rótták a táncparkettet és a gondosan nyírt gyepet? A Netflix legújabb, minden nézettségi rekordot megdöntő romantikus-kosztümös sorozata alternatív történelemértelmezésével elérte, hogy mindenütt róla beszéljenek. A tökéletes marketing mellett pedig kit érdekelnek olyan apróságok, mint a következetes cselekmény?
Elijah Wood levelet kap úgy harminc éve nem látott apjától, de megérkezve hűvös fogadtatásra, furcsa viselkedésre, majd vérfürdőre talál. Fel kell mindehhez nőnie.
Január 7-én felkerült a Netflixre, így végre mi is láthatjuk a Delta, a Fehér Isten és a Jupiter holdja rendezőjének új, hollywoodi sztárokkal forgatott, a Velencei Fesztiválon már díjazott, Oscar-esélyesnek tartott alkotását. Kritika.
A Nagymenők és a Csupasz pisztoly 33 1/3 mellett megnézhetjük Mundruczó Kornél 2020-as drámáját is, amelyben nem kisebb hollywoodi sztár a főszereplő, mint Shia LaBeouf.
Hát persze, hogy rajta van a listán A keresztapa 1-2, a Nagymenők, a Casino és A sebhelyesarcú, de vajon mi került a maradék 45 helyre? Cikkünkből kiderül!