Joel és Ellie kapcsolata új szakaszba ért, a múltat már túl nehéz együtt cipelniük. Valakinek mégis muszáj. Kritika.
Tapsviharok, kajadobálás, kántálás: volt, hogy az egyenruhásokat hívták a vetítésre, volt, hogy a mozi vezetősége tett közzé komoly figyelmeztetést.
A Nevetséges Napóleon humora találkozik a Bébi úr animációs acid tripjével a Jack Black főszereplésével készült, mérföldkőnek számító módon ostoba film négy dimenziós sakkjátszmájában. Brutális élmény.
Végre-valahára itt a 2021-es Arcane második évada, amelyben tovább harcol egymással a szétszakított testvérpár, Vi és Jinx, lángba borítva a Felső- és az Alsóvárost egyaránt.
A szótárunkban már nem a „vizuális szemét” szinonimájaként van feltüntetve a „játékadaptáció”, többek között The Last of Us-nak, az Arcane-nek, valamint a Falloutnak köszönhetően. Most összeszedtük azokat a készülő játékfeldolgozásokat, amik még az előbbiek által feltett magas lécet is megugorhatják.
Érkezik az új kisképernyős videójáték-feldolgozás, amelynek ezúttal az EA és a BioWare klasszikus űroperájának rajongói örülhetnek elsősorban.
A maffiafilmek királya az 1996-os 9: The Last Resort című játékkal akarta meghódítani a gémer világot, amihez saját fejlesztőstúdiót is alapított Tribeca Interactive néven.
A videójáték-feldolgozások mindig rizikósak, de a Borderlands esetében annyit kontárkodtak bele az eredeti elképzelésbe, hogy még véletlen se legyen jó - nem is lett az! És akkor még a szereposztásról nem is beszéltünk.
A rettentően kigyúrt Bill Skarsgård főszereplésével készült Kinyírni a világot nem csak akciófilmként őrült, hanem az egész történet olyan, mintha nem csak szereplői, de mi is egy masszív tripen lennénk, ám ezzel semmi baj nincsen.
Gyilkos humor, látványos csaták, sötét titkok és sok-sok filmes kikacsintás – az ifjabbik Nolan bámulatosan jó 8 részes szériát kanyarított minden idők egyik legjobb videójáték franchise-ából.
Itt az újabb példa, hogy készülhet jó horrorfilm videójátékból. A sikerhez persze nem árt, ha Az éhezők viadala franchise egyik sztárját sanyargatják az éjfélkor életre kelő ördögi babák...
A Contra és a Super Mario Bros. a magyar fiataloknak is nagy kedvence volt a '90-es években, akárcsak a Tetris vagy a Last Ninja 2. Mindegyiknek olyan jól sikerült a zenéje, hogy a Sportarénában kellene vele koncertezni!
Az Oxenfree 2-ben visszatér az első rész kellemesen hátborzongató a hangulata, és ismét többféle befejezést kínál a szimpatikus kisvárosi emberek túlvilági entitások elleni, Stephen King-regényekbe illő küzdelme.
Itt a 2024-re ígért Star Wars Outlaws első trailere, amelyben egy vagány „női Han Solo” és egy „Bébi Yoda 2.0”-szerű űrlény veti bele magát a kalandokba A Birodalom visszavág eseményei után.